A Trimágus Tusa egy verseny, amely először az 1300-as években került megrendezésre és azóta öt évente megtartják a legnevesebb európai varázslóiskolák részvételével. A versenyzőknek három veszélyes próbán keresztül kell helytállniuk, hogy megszerezhessék a Trimágus Tusát, amely sok pénzzel és dicsőséggel jár. A megmérettetés jelentkezőit a Tűz Serlege választja ki, amely független az összes iskolától. A mérkőzésen csak 17 év feletti varázstanoncok vehetnek részt a sok halálesetre való tekintettel. A történetben a Tűz Serlege a három versenyző mellett Harry Potter-t is kiválasztotta, aki végül 14 évesen ugyanúgy részt vehetett a megpróbáltatásokon, mint a felsőbb éves diákok. Az első próba lényege az, hogy a versenyző megszerezze azt az aranytojást, amelyet egy sárkány birtokol és védelmez. A második megmérettetés arról szól, hogy a diákoknak meg kell találniuk egy órán belül a víz alatt azt a személyt, aki a legfontosabb számukra és fel kell hozniuk a felszínre a sellők „karmai” közül. Az utolsó próba az, hogy a nebulóknak végig kell menniük egy szörnyekkel és varázslatos csapdákkal teli labirintuson, amelyben a Trimágus Kupa van elrejtve.