Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A lengyel CD Projekt RED 2007 végén robbant be a köztudatba a nagyszerűen sikerült The Witcher nevezetű játékkal, amely újszerű harcrendszerével és egyedi univerzumával alaposan megbolygatta a szerepjátékok akkori állóvizét. A sikerek hatására a srácok neki is fogtak a folytatásnak, amely a The Witcher 2: Assassins of Kings címet kapta, és PC mellett (pontosabban után) immár konzolokra is elkészül. A produktum 2011 első negyedévében érheti el az üzletek polcait, persze csak abban az esetben, ha semmi komolyabb probléma nem merül fel a munkálatok közben. A csapat korábban már mutatott néhány videót, most pedig belevágtak egy fejlesztői napló-sorozatba, amelynek első részét lentebb tekinthetitek meg.
A srácok anyanyelvükön, azaz lengyelül szólalnak meg, de pánikra semmi szükség, ugyanis angol felirattal is el van látva az anyag. Amely kellően nagyra hízott, ugyanis 6,5 perces játékidővel rendelkezik. Ez alatt végig a sztoriról lesz szó, a srácok elmesélik, miben változott az elődhöz képest, hogyan kapcsolódik hozzá, mennyire kell ismernünk a regényeket/az első részt a megértéséhez és számos egyéb érdekes, hasznos információt csepegtetnek el. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a korábbi epizódból áthozhatjuk a mentésünket, és ez hatással lesz a The Witcher 2 eseményeire, illetve azt is meghatározza, hogy bizonyos karakterek hogyan fognak hozzánk viszonyulni.
shade
15 éve, 7 hónapja és 2 heteEz nagyon komoly! Geralth arca még mindíg nemtetszik, de a játék döbbenetes.
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 2 heteDe várom már az 1 is nagyon jó volt !
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 2 heteJó lesz! 🙂
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 2 heteNekem az ilyen játékok nem tetszenek és nem is fognak. Amit láttam és értelmeztem a videóból az a grafikája ami eléggé modern és nem lesz nagy kritikája.