„Néhány évvel ezelőtt megkérdezte tőlem az egyik producer barátom, hogy elvállalnám -e az adaptáció megvalósítását. Azt válaszoltam, hogy persze, megcsinálom, hiszen ismerem a Metal Gear Solid-ot. Azt hiszem, hogy ellentmondás nélkül elmondhatom, hogy ezen a világon minden forgatókönyvírónál jobban ismerem ezt a játékot. Úgy éreztem, hogy teljesen megfelelek erre a feladatra” -nyilatkozta Hayter. A férfi megírta a forgatókönyvet, majd beadta a munkáját, ám azóta nem kapott semmilyen visszajelzést. Ő sem tudja, hogy mi történt pontosan, csak másodkézből kapott némi információt. Annyit tud, hogy a Hideo Kojima és a Sony között nem született még meg a megállapodás, ezért most ezen munkálkodnak. Hayter hozzáfűzte: „Nem tudom, hogy a Sony és Kijoma úr valaha is megegyeznek egymással, részleteket sajnos nem tudok mondani”. Nagyon szeretném megcsinálni ezt a filmet, de az még kérdéses, hogy ki kapja meg a jogokat az elkészítéséhez. David Hayter egy különleges történettel szeretné meglepni a rajongókat és reméli, hogy a mű megfilmesítése a közeljövőben hamarosan megvalósul.