Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tavalyit nyugodtan nevezhetjük a verekedős játékok évének PC-n, még ha ehhez a titulushoz elegendő volt az egy szem Street Fighter IV megjelenése, valamint a BlazBlue: Calamity Trigger érkezésének megerősítése. Ebből is látszik, hogy a személyi számítógépek tulajdonosait nem nagyon kényeztették el semmilyen csihi-puhi alkotással az utóbbi esztendők során, így a Capcom döntése, mely szerint PC-re is kiadják a Street Fighter IV-et, hatalmas visszhangot váltott ki. Ennek farvizén evezett a saját kategóriájában 2009. egyik legjobbjának választott BlazBlue: Calamity Trigger portolásának pletykája, amelyről szerencsére hamar kiderült, hogy igaz.
Novemberben még csak a franciaországi megjelenés volt biztos, mostanra azonban már letisztultak a dolgok, és kiderült, hogy egész Európa megkapja a PC-s BlazBlue: Calamity Triggert. A pontos időpont továbbra sem ismert, az azonban már biztos, hogy ha komolyabb problémák nem hátráltatják a fejlesztőket, akkor a nyár első hónapjában, azaz júniusban, kezeink közé vehetjük az ízletes csemegének ígérkező produktumot. Az amerikai kollégák tovább várhatnak a játékra, ugyanis az még korántsem biztos, hogy az óceán túlpartján is kiadják ezt a verziót. Értesülések szerint a PC-s BlazBlue Games for Windows Live támogatással fog érkezni, és a platformok közötti csaták megvívását is lehetővé teszi majd.
shade
15 éve, 9 hónapja és 5 napjaÓóó valami animés verekedős játék? Klasz! Ilyen még egysincs pc-n.
dru
15 éve, 9 hónapja és 5 napjaDe, van.
shade
15 éve, 9 hónapja és 4 napjaEgyet sem láttam még.
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 heteEnnek már itt volt az ideje! XD
Ígérgették össze-vissza, de sehol semmit. Mostanra viszont biztos lett a dolog, és megkapják a PC-sek is az esélyt a minőségibb játékra! 😄
Animés verekedős játékok terén pedig rengeteg van… Melty Blood, Guilty Gear, Fatal/Fake, Mind Arms, VanGuard Princess… stb, stb.
Már csak napok kérdése, hogy a BlazBlue is hozzáadódjon a PC-s verekedős játékok listájához! ^_^
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 6 napjaNa végre. Erre vártam. 😎
Végre játszok a Calamity Trigger PC-s verziójával. Jobb, mint hittem volna! 😄