Természetesen, hogy az új elképzelés mennyire válik be, csak évek múltán fogjuk megtudni. A tervek azonban érdekesek, és figyelemre méltók, legalábbis a 15-26 éves korosztály számára. Merthogy mostantól csak az e korban lévők lehetnek Djuice-osok. A miértre a választ Biró Balázs úgy fogalmazta meg, hogy nem lehet mindenkinek megfelelő ajánlattal előállni a gyerektől a nagypapáig egy szolgáltató részéről, lévén annyira eltérőek az igények, hogy biztosan lesz, ami nem fog tetszeni valamely korosztálynak. Így a Djuice új, 20 főből álló csapata behatárolta azt a korcsoportot, akinek az igényeit a terveik szerint maradéktalanul ki tudják szolgálni.
De miben más még az új szolgáltatás? A Djuice-t eddig a Pannon értékesítette, saját brandjén belül. Míg maga a Pannon hamarosan felveszi a Telenor nevet (az anyavállalat ilyen névvel szolgáltat a világban mindenhol), a Djuice is kapott egy lehetőséget, hogy a jelenleg 400 ezer (egyébként világszerte 10 millió) előfizető körüli csoportot növeljék meg, amennyire csak lehet. A Djuice kivált a Pannonból, de továbbra is a Pannon 20-as körzetszámát és hálózatát használja, valamint a Djuice előfizetők a Pannonnal szerződnek. Azonban a brand mostantól az anyacégnél nem elérhető közvetlenül, saját terjesztői hálózatot, shopokat alakítanak ki és önálló büdzsét kapnak a működéshez. Ezen kívül saját döntéshozóik egyengetik a régi-új brand útját.
Az eddig megszokottól eltérő szolgáltató-vevő viszony átalakítása már abban látványosan érezhető, hogy az ügyfélszolgálatok eddig megszokott katonás rendje alaposan felborult a Djuice főhadiszállásán. Puffok, kényelmes beszélgetőasztalok várják a fiatalokat, nameg kávé. Olyan mint egy klub, ingyenes internetezési lehetőség van és találkozó helyként is működik majd a tervek szerint. Egy új előfizetéssel a vevő nem csak egy új telefont kap sim kártyával, hanem egy RFID azonosítót is, amellyel kedvezmények vehetők igénybe olyan boltokban, ahol a megkérdezett fiatalság vásárol, bulizik. Biró Balázs elmondta, semmi nem statikus náluk, ha az új igények azt támasztják alá, hogy mostantól nem XY ruhákat akarnak hordani a fiatalok, hanem YZ-t, akkor leszerződnek azzal a márkával is, és ott is lehet majd kedvezményeket kapni. Egyszerűnek hangzik, de az is?
Jelenleg már jónéhány bolttal szerződött le a Djuice, ahol igénybe lehet venni kedvezményeket, de például a Tiesto-jegy is 20%-al olcsóbban kapható, ha vásárláskor az RFID-t odatartjuk a leolvasóhoz. Vannak ruhaboltok, mozik, szórakozóhelyek és a kör csak bővülni fog. Várhatóan sokaknak fog tetszeni a myVIP csomag, ami ugyan havidíjas, de minden, a közösségi oldalon regisztrált és ezt a csomagot választó felhasználó ingyen beszélhet egymással! A nagyratörő terveket azonban csak úgy lehet véghez vinni, ha a célzott csoport befogadja és elfogadja azt. Ennek érdekében már érezhető a hájp-mizéria kezdete, hiszen április 8-án, 11 televízióban pontosan ugyanakkor, 19:26-kor futott le egy 3 perces kampányfilm, amiben bemutatkozott az új márka – rendkívül attraktívan. A pörgést, a különbséget hangsúlyozó reklámfilm jól sikerült, és valljuk be, ezt a korosztályt sokszor nem nehéz befolyásolni egy-egy jól eltalált odaszólással, vagy a „tartozz valahová” életérzés hangsúlyozásával.
A Djuice saját közösségépítő programot is indít MyLife néven. Ennek érdekessége, hogy nem csak a telefonálás után, hanem az egyéb területen végzett tevékenységekkel is gyűlnek a pontok. A sportolással, tanulással, környezetvédelemmel kapcsolatos időtöltést is pontokkal díjazza a MyLife rendszer. Pontot ér, ha a közösség tagja nyelvvizsgát szerez, ha rendszeresen sportol, ha örökbefogad egy állatot, vagy ha elmegy megnézni egy kiállítást múzeumban. Shopban levásárolható pontgyűjtés minden beszélgetéssel, vásárlással, közösségi buliszervezés, szintlépés a profilban, ez mind az új stratégia része. A közösségépítő program netes felülete lehetőséget fog nyújtani arra is, hogy a fogyasztók maguk szavazzák majd meg, milyen programokat támogasson a djuice.
Hogy mi lesz azokkal, akik nem illenek bele a megcélzott korcsoportba? Nos a jelenlegi Djuice pre-paidesek és előfizetők, akárhány évesek is, ha akarnak maradhatnak a közösségben. Azonban nem kapnak RFID-t és nem válthatnak csomagot. Mindenki célzottan fog kapni egy direkt megkeresést, ahol felajánlanak számára vagy egy Telenor csomagot, vagy egy Djuice-os lehetőséget – bizonyos feltételekkel. Azonban ha valaki nem 15-26 éves, az bizony nem vehet Djuice előfizetést, ezzel is hangsúlyozván a „csak a te korosztályodat szolgáljuk ki” életérzést. A közösségépítés és a kiszolgálás egy másik érdekes megközelítése, amit Balázs mondott példaként: „Ha egy vidéki hobbimodellező csapat azt mondja, hogy modellautó-versenyt szeretne rendezni a székházunk előtt, ám legyen, lefoglaljuk neki a teret!”. Ámen!
A tervekben az is szerepel, hogy azt a havi 8-10 telefont, amit tesztre kap a Djuice, „kiviszi” a fiatalok közé, szórakozóhelyekre, utcára, ahol megtalálják őket, és teszteltetni fogja. A befutókat pedig beteszi a portfóliójába. Ami már most biztos, lesz iPhone, tehát az Apple divatcucca elérhető lesz itt is – illetve a Telenornál is! Biró Balázs szerint néhány hónapon belül várható a készülék megjelenése. Annyi bizonyos, hogy az új brand, az új koncepció mindenképpen érdekes és figyelemreméltó. A „nyílt forráskód” egyébként ebben a környezetben azt jelenti, hogy maguk a felhasználók alakíthatják a kedvezményeket, a lehetőségeket, jelezhetik a Djuice csapatának, hogy mit hogy szeretnének igénybe venni. Ezeket a jelzéseket a szolgáltató figyelembe veszi és beleépíti a szolgáltatásaiba.
Sok sikert! Meglátjuk mi sül ki a dologból.
dru
15 éve, 9 hónapja és 1 heteTehát a függetlenség csak egy jól hangzó reklámszöveg, és valójában a Telenor/Pannon áll mögöttük. Pont ezt éreztem a reklám után is. A kezdeményezés ennek ellenére jól is elsülhet, engem még két dolog érdekelne most hirtelen: csak előfizetés lesz-e, meg számhordozni lesz-e lehetőség? Jah igen, és remélem mobiltelefonokat is fognak felvenni a portfóliójukba.😉
skyman
15 éve, 9 hónapja és 1 hetehát megérte megvárni ezt a cikket, jo lett marco😉
Bár igy este felé már oda kellett figyelni voltak benne érdekeségek🙂
Hangzatosnak hangzik, ha ez igy megvalosul biztosan váltok Djuice-ra. Sok jo ötlet pattant ki a fejükböl, ez mindenképpen dicséretes!
Külön tetszik ez a RFID mizéra, jo ötlet😄
marco
15 éve, 9 hónapja és 1 heteÉs még le sem írtam mindent!🙂 Érdekes, jaja.
lac
15 éve, 9 hónapja és 1 heteNem rossz, viszont ezt a max. 26 évet nem tartom jó ötletnek. Ha teljesen megvagyok elégedve az előfizetéssel, de pl. betöltöm a 27-et akkor kivágnak mint macskát…?
Vagy a 26-os limit csak új ügyfeleknek szól?
marco
15 éve, 9 hónapja és 1 heteCsak újaknak.
De ha betöltöd, utána se csomagváltás, semmi. Max kiléphetsz.
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 heteÉrdekes, ilyenről még nem hallottam. Voda is csinálhatna egy ilyen korosztályos dolgot!🙂
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteszemét rohadt bagázs a djuice is meg a telenor is!!!!!!!!!!!!!!!😕
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 heteSose tudtam, miben más a djuice!🙂 Megvilágosodtam!🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 napjaSZIASZTOK!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 hetehello
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteMi lessz azokkal akik már régóta Dju.-ok,és már elmultak 26-évesek! Minden kedvezményt elvesznek!? Ótvös Ferenc
doublew
13 éve, 9 hónapja és 1 heteSzerintem ezt tőlük kell megkérdezni.
marco
13 éve, 9 hónapja és 1 heteNagyon régi cikk ez már.🙂 Azóta a Djuice újra beolvadt a Telenorba. Akik régóta Djuice-osok, azok maradhatnak is. De ha csomagot váltanának, vagy kilépnének és aztán vissza, az már nem fog menni.