Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Az elmúlt nyáron felszedtem pár plusz kilót és ez eléggé zavart.
Éppen ezért január elején elkezdtem diétázni (pl. fehér kenyér és cukros löttyök mellőzése, disznóhús helyett inkább csirke vagy hal, stb.). Februárig lement nagyjából 5-6 kiló, amivel igazából elégedett is voltam (persze azóta sem hagytam abba).
Aztán egy ismerősöm unszolására (már kb. 2 éve mondogatja) gyúrni is elkezdtem.
Másfél hónapja járok és már több mint 10 kiló mínuszban vagyok, ráadásul már elég szépen látszik is a hatása. 🙂
Egy héten kétszer ugrom el oda, bár szerintem hamarosan felemelem ezt 3 alkalomra.
Ez igazából csak azért érdekes, mert világéletemben rohadt lusta voltam, ezt viszont nagyon szeretem.
Talán azért, mert ez nem kötelező, mint a tesiórák anno… 🙂
skyman
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaAz szép eredmény Gar!
Nekem ez a kondizás nem nagyon jött be, régebben én is jártam le, heti 3-4 alkalom, de vhogy meguntam🙂
tibit
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaAhhoz, hogy gyúrj nem kell kondiba járnod. Én se járok mégis edzem magam! Napi 3×15 fekvőtámasz (pumpa) és meg is vagyok! 😛
gar
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaDe az csak hasizomra megy.
tibit
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaNekem annyi elég! 😛 Súlyzót meg nem akarok még venni! 🙂
skyman
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaHát Tibit, látszik h nem voltál még koleszos😄
Nyáron velem sincs baj , mert kinn avgyok melozok meg minden.
De a koterba hiába mozgok, ugyis többet eszek mint amennyit lemozgok😄
tibit
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaMég leszek! 😄 Na jah, nyáron nekem sem kell edzeni, ott van nekem is a meló. Szeptemberben mindig szálkásabb vagyok mint júniusban, leépít a suli! 😛
De olyan jó a koleszos kaja? Nem gondoltam volna! 🙂
skyman
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaVmi hihetetlen sz@r:d Általában nem szokott jo lenni, szal reggel bolt, délután bolt!
Általában ketten hároman egy kilo kenyérböl állo melegszenyát meg szoktunk enni!
tibit
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaNa azért, tudtam én hogy ott sem fenékig tejfel az élet! 😉 Hányan vagytok egy szobában?
shade
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaEz jó én is járnák terembe de az nem olyan könnyű mert eléggé megkell fizetni sajna. 😕 És nálunk messzekéne menni hozzá. De gratula a nagy eredményhez! 😄
hellokitti
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaEz nagyon dicséretes,GAR,gratulálok.Amúgy meg a pasik ne csak a csajoktól várják el,hogy mindig csinik legyenek…😉
ügyes vagy,na..🙂
hellokitti
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaNa,ez itt a probléma gyökere ,skyman😛 Hát egyél kevesebbet és mozogj többet😉
hellokitti
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaEzek szerint már kockahasad van,Tibit ?😛 Mutiiii😉😄
gar
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaKöszi. Hát igen, ilyenkor nem éppen másodlagos a gyengébbik nem véleménye. 🙂
marco
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaIrigylésre méltó az erőfeszítésed. Nekem is el kéne járnom kicsit, legalább sétálni…🙂
horiahun
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaÉn is így voltam 2 éve, csak én magamtól kezdtem el gyúrni járni. Anya azt mondja alapból izmos voltam, de én akartam gyúrni járni és most nekem is jobb és szeretem csinálni🙂
tibit
16 éve, 3 hónapja és 2 napjahehe, milyen szép kis gyúróközösség jött össze! 🙂
Kitti, ha leruccansz hozzánk szívesen felrántom a „leplet”, de csak neked! 😉
tibit
16 éve, 3 hónapja és 2 napjaCsak elkezdeni nehéz! Ha belerázódsz, megszokod, utána a napjaid része lesz, semmi megerőltetőd nem fogsz benne találni. Szóval hajrá! „Az első lépés a legnehezebb”. 🙂
skyman
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaHát nem ám😄
Mi konkrétan 4 en vagyunk de van 6 ágyas háló is!
skyman
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaJo biztos😄
A kajálást nem tom alábhagyni, mozgásbol pedig böven elég ennyi😄
hellokitti
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaOksi,Tibit….ez annyira kedves tőled🙂De…én nem rántok le semmit😉..akkor is menjek? 😄
tibit
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaHát ez a dolog kölcsönös szokott lenni Kitty! 😄 Na jólvan, nem kell, de ha utána beindulsz nem az én hibám lesz! 😉
marduk
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaNem muszály terembe járni.Nézz szét otthon.Biztos találsz vmit amivel edzhetsz 🙂 Bár én nem vagyok az a gyúrós tipus.Nekem az alakommal nincs gond 🙂 Izom nincs sok rajtam de nem is kell 😛 Meg én alapból vmié nem tok elhízni…Na mind1… Grat az eredményekhez 😉
gar
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaOk, de azért nem minden izomcsoportra.
marduk
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaEmber ott a torna meg ezek 😄
shade
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaÉnsem tudok elhízni. Egésznap a gépelött ülök és édességet zabálok de nemhízok el. De én nem gyúrni járnák terembe hanem hogy fitt maradjak. Nemakarok 40évesen olyan lenni aki alig tud felkelni a székből. Szal érted. 😄
hellokitti
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaNah,azé’ nem olyan könnyen indul be a Kittyke😉De addig is,míg útra kelek a messzi Szerbiába,nem tolnál be egy fotót ?😛
tibit
16 éve, 3 hónapja és 1 napjahehe, nem fogok felrakni képet a hasamról, jól is néznék ki! 😄😄
hellokitti
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaDe kis süsü vagy😄 Nem kimondottan hasas képre gondoltam,hanem olyan félcsupaszosra😛😄
tibit
16 éve, 3 hónapja és 1 napjajajj. 😄 Egy kis olajat is öntsek majd rá? 😄
hellokitti
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaMire? A képre ?😮😄 Te megőrültél ?😛😄
marduk
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaShade lesz az izomember 😄
tibit
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaNem, a hasamra! Feldobná, hidd el! 😄 Értek hozzá…..😛
hellokitti
16 éve, 3 hónapja és 12 órájaÉn is ..😉
tibit
16 éve, 3 hónapja és 10 órájaEbben egy percig sem kételkedtem! 😉