Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Eljött a pillanat, amikor már nem mondhatjuk, hogy az Amerikaiakkal van a baj; Olaszország is beállt az elmeháborodott játékosokkal megáldott országok sorába. A "Colliere della Sera" című újságból ugyanis kiderült, hogy egy 15 éves srác, akit történetesen Mario-nak hívnak, ötleteket kapott az apjától, hogyan kellene jobban játszania a FIFA 2009-el. A játék közben szűnni nem akaró tanácsok hatására a fiú úgy döntött, egy konyhakéssel jutalmazza apját. Mario ezért a konyhába vonult, felkapta a legnagyobb kést, amit talált, és édesapja nyakába szúrta azt.
Háborodott hősünk, miután sebet ejtett apja torkán, elmosogatta a kést, majd felvonult a szobájába, ahol nem sokkal később a rendőrség elfogta. A fiú nem tanúsított ellenállást. A részleteket az olasz újságnak a fiú édesanyja mondta el, aki a konyhában volt az eset időpontjában: „Láttam Mario-t, ahogy nyugodtan visszasétál a konyhába. Odalépett a csaphoz, és akkor vettem észre, hogy egy kést mosogat el. Ekkor belépett a férjem, Fabrizio, aki a nyakát fogta, és ömlött belőle a vér.” Szerencsére a bántalmazott hamar eljutott a korházba, így valószínűleg túléli az esetet. Még nagyobb szerencse, hogy Mario javítóintézetbe került, ahol hosszan elgondolkodhat majd arról, hogyan is juthatott eszébe a fociról a késelés.
lac
15 éve, 11 hónapja és 3 heteŐőő… szóval… izé… rendben. Ez tényleg no cemment kategória.
vopi
15 éve, 11 hónapja és 3 heteEzeknél az elmeháborodottaknál azért én megvizsgálnám azt is mi a helyzet a suliban, meg kik a barátai.
Ezek az emberek már rég elcsúsztak valahol, a játékra fogni csak logikus ügyvédi döntés.
dorcika
15 éve, 11 hónapja és 3 heteNo comment…
horiahun
15 éve, 11 hónapja és 3 heteHát igen, ezt ez is befolyásolhatja.
azé yes comment
tibit
15 éve, 11 hónapja és 3 heteCsak javítóintézet? Minimum 10 év Etiópiát adtam volna neki. 😕 Kínában meg megvárnák míg felnőne és akkor végeznék ki!
skyman
15 éve, 11 hónapja és 3 heteÉn nem értem h valaki h tud ilyen szintig eljutni, én nem tudok ennyire függöm lenni de nem is akakrok
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaJézus úristen 😖 Ez nagyon elmebeteg.