Szóval akkor, ugye még jóval a nyári szünet kezdete előtt be regisztráltam a melódiákhoz, hogy majd a nyáron dolgozhassak.
Úgy kezdődött a dolog hogy felhívtam az illetékest hogy adjon v.mi munkát Ő azt mondta hogy majd hívjam még mert nem kapak még megrendelést,és majd hívjam vissza egy hét múlva. Én jó kisfiú módjára vissza hívtam jött egy újjabb kifogás : A világválság miatt nem nagyon indúlt még be a diákmunka próbáljam inkább július elején de addig hívjam minden hn háthalesz munka, ez volt junius közepén ugye megintsak hívom hogy mivan megint egy kifogás : a roszz idő miatt visszamondtak egy csomó munkát. És még ezeken kívül sokszor hívtam minden héten legalább egyszer mindig volt valami kifogása. Most kérdem én az hogy lehet hogy nekem azt mondja hogy nincs munka de a tscoban meg mindenhol egyre több a diák.
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Rég nem írtam már blogot tehát ideje újra belekezdeni.
tibit
17 éve, 1 hete és 6 napjaIlyenkor tudod mit kell tenni? Veszel egy baseballütőt, berontasz az irodájukba és jól pofán vered őket! Ha ezután sem kapsz munkát, szerintem gyújtsd rájuk az irodát. A sorrenden változtathatsz is!!!😄😄 Először felgyújtod őket aztán vered…. na ez már durva, hagyjuk inkább…😛
lac
17 éve, 1 hete és 6 napjaAnno én is be voltam regelve ilyen Melódiákhoz meg minden féle munkaközvetítő csoporthoz. Semmi eredmény évekig. Mondjuk nekem az is gáz volt, hogy kisvárosban lakok, s nem akartam minden nap 2 órát vonatozni, hogy dolgozhassak…
szita2
17 éve, 1 hete és 6 napjanem is rosz ötlet
szita2
17 éve, 1 hete és 6 napjaAránylag én is messze lakom Siófoktól, 35km végülis nemsok 45perc busszal
lac
17 éve, 1 hete és 6 napjaNekem Szolnokon ajánlottak munkát, az egy jó óra vonattal. A városunkban se gyors kajálda, se semmi ilyesmi, marad a hűtőház mint munkalehetőség, abból meg tavaly elég volt…
shade
17 éve, 1 hete és 6 napjahehe ez jó 😄 Én most is tudok munkát a városban. Találtam is egyet. 8 órán keresztűn nádat kell huzogatni de havi 70ezer 😄.
dorcika
17 éve, 1 hete és 6 napjaÉn valamikor beállok egy konzolboltba… 12 éven felülieket is megengednek… Legalább játszhatok ott 😄😄😄😄
rambo
17 éve, 1 hete és 6 napjaSzerintem menj el te is a TESCO-ba, vagy hasonló helyre (Mcdonalds-ot nem ajánlom), ne foglalkozz ilyen munkaközvetítőkkel.
tibit
17 éve, 1 hete és 6 napjaEzek sem rossz ötletek, de az enyém is ott van még!😄
Felénk ilyen nincs, diákmunka, ugyanmár! Pedig nekem is jól jönne egy kis zsebpénz! 🙂
shade
17 éve, 1 hete és 6 napjaVagy talán egy 576 boltba 😛
szita2
17 éve, 1 hete és 6 napjamég nem lépek ki tőlük mert lesznek az utasszámlálások és jól jön suli közben egy kis pihenő, de am nem fogok ezekkel a hülyékkel foglalkozni inkább keresek magam munkát
szita2
17 éve, 1 hete és 6 napjaén valami pc boltra is gondoltam legalább a szakmámhoz közelit dolgoznék
skyman
17 éve, 1 hete és 6 napjanekem szerencsére van már „állando” nyári melom, igaz nem a melodiákon szereztem nem hiszek az eféle csodákba
blindman
17 éve, 1 hete és 5 napjaHa minden kötél szakad, marad az újságkihordás, vagy szórólapkézbesítés. Diákoknak az is klappol. Persze csak ha bírod a kora hajnali kelést.😉
futuretro
17 éve, 1 hete és 5 napjaEgyébiránt én azt hallottam a tévében nem rég, hogy idén valóban drasztikusan visszaesett a diákmunka iránti kereslet. Ha jól tudom, Tesco-ba is csak közvetítő által lehet diákmunkához jutni. Csaba barátunk (Sega Shop) régen mindig dinnyeárusnak akart elszegődtetni, ami viszont tényleg poénos móka, főként a forgalmasabb helyeken az éjjeli árusítás. 😄
vendeg
17 éve, 1 hete és 5 napjaHehe..melódiák…😄 Viszlek holnap is ne félj melósgyiák..😄😄 (R)