A UbiSoft Montpellier eddigi legelborultabb játéka veszi be a Nintendo Wii konzolját, rászabadít két nyulat a világra, akik úgy vélik, hogy ők a Holdról származnak és a party-ba beleunt nagyfülűek megkísérlik hazatérésüket. Kiszemelt égitestjük pedig nem éppen elérhető távolságban kering a Föld körül, oda csak egy gigantikus torony összelapátolásával juthatnak el. Legalábbis szentül hisznek az elmélet igazában, az építményhez szükséges alapanyagokat pedig egész egyszerűen környezetükből lopkodják majd össze. Ha úgy döntöttél, velük tartasz, ősszel csatlakozhatsz Rayman korábbi társaihoz, amennyiben birtoklod a Nintendo konzolját és bedobtál néhány nyugtató pirulát, szinten tartva a törékeny idegi állapotod a játék idejére. Egy friss trailer, egy újabb masszív vigyorgás következik.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mi történik akkor, ha pár őrült nyúl elhatározza, hogy végre hazatér és ennek érdekében bármire hajlamos? Le-nyúl-nak mindent ami mozdítható, hogy abból tornyot építsenek, egyenesen fel a Holdra. Két elme roggyant mókamester, valamint egy kerekes bevásárlókocsi szükséges a megrendítő mutatványhoz és máris kész a káosz. A nyulak alaposan felforgatják az emberek életét, legyen szó Barack Obama-ról, vagy egy szürke átlag polgárról.
maniac
16 éve, 7 hónapja és 3 heteEz beteg!😄😄 Nem kicsit, nagyon…😄😄
futuretro
16 éve, 7 hónapja és 3 heteEzek ilyenek. 😄 Mindig is erősen rühelltem őket, de ez most állati vicces lett és még csak nem is erőltetett. Rég vigyorogtam ennyit egy rövidke videón. 😄
marco
16 éve, 7 hónapja és 3 hete😄😄😄 Nem normálisak bameg.
dorcika
16 éve, 7 hónapja és 2 heteNekem úgy tűnik,néhány Rayman részben inkább a nyulak vannak kiemelve.Csináltak volna inkább külön nekik játékot,a Rayman-t meg hagyták volna békén.Nem azt mondom,hogy rossz részek,de ez már túl erőltetett.
dorcika
16 éve, 7 hónapja és 2 heteJesszus,most néztem egy videót.Ezen tényleg röhögni kell 😄