Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Lips premier party várt minket a Citadella Teraszon a tegnapi este-éjjel folyamán. A Microsoft XBOX360 divíziója itt rendezte ugyanis a legújabb karaoke program launch buliját, amelyen természetesen részt vettünk, és az elején vegyes, később egész jó, aztán a végére kiváló hangulatot tudhattunk magunkénak - rengeteg Megasztárral egyetemben. Az est fénypontjai a sztárnevelde műsor jelenlegi döntősei és az előző műsorokból ismert arcok voltak. Ott volt Tótha Gabi, Puskás Peti, nameg a mostani nagy kedvenc, Lucy is.
Sokat nem szeretnék a rendezvényről regélni, hiszen a mai este folyamán Yoyo billentyűzetet ragad és lepötyögi Nektek, miről is maradt le valójában, aki nem volt ott. Most néhány fotót hoztam el, úgymond kedvcsinálónak, természetesen a cikk mellé kaptok majd még egy jó nagy adagot. Elöljáróban annyit, hogy bár nem volt tömeg (hisz miért is lenne, nincsenek félmeztelen csajok:P), mégis egész jól éreztük magunkat, ez a buli attól volt jó, hogy az a kb 200 ember felhőtlenül tudott szórakozni, és időnként röhögőgörcsöt kapni egy egy produkció láttán-hallatán.
Legalább jutott elég szendvics, meg süti!;) Na és sör, amiből Yoyo rendre pusztított, nehogy sok maradjon a csapos nyakán. Este cikk, most meg egy kis fotómontázs.
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 4 heteMarco, mi van veled? Sehol egy dögös, félmeztelen csaj, egy kivillanó cici?😄 Várjuk az esti beszámolót!
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 4 heteTényleg, sehol egy mell. Marco, esetleg valami baj van? Segíthetünk?😛
marco
17 éve, 1 hónapja és 4 heteKösz srácok. Semmi gond velem.🙂 Ahelyzet az, hogy ez a buli nem a mellekről szólt. Bármennyire is szeretnétek!🙂 Mellesleg jóval kevesebben is voltak, mint bármelyik partyn, ahol sztriptízes csajok nyomták. De ez várható is volt…😕
cyb
17 éve, 1 hónapja és 4 heterosszul fogalmaztál régiek közül néhány + az újjak(megastar ) 😄 már ami az utolso képek egyikéből nekem feltünt.
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 4 heteÉs am Lüszinek írják 😄
Tóth Lüszi a kis csaj neve 🙂
futuretro
17 éve, 1 hónapja és 4 heteGyeretek hozzám, van vagy 6 darab friss SingStar-om a Sony jóvoltából, neki kéne állni azoknak is. 😄 De előbb MotoGP 08 és LittleBigPlanet a menetrend, csak szép sorjában. Decemberben menthetetlenül dalra kell fakadnom, nincs mese, gyerekek. Monokinis csajoknak ingyenes a belépő, a többiek meg kint maradnak és hallgatják a show-t. 😄
marco
17 éve, 1 hónapja és 4 heteEnnyire vágom, bameg!😄
mojzi
17 éve, 1 hónapja és 2 hetekár hogy nem voltam énis ott imádom az ilyen zenét😎😎😎😎😄🙂😛😉
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 1 heteHelyes a Lüszi.