A Sims 3 legnagyobb újítása az lesz (mondjuk szerintem várható volt), hogy nem lesznek határok. Legalábbis egy városon belül nem. Kedvünk szerint járhatunk kelhetünk fel és alá bármerre a városban, szatírkodhatunk a parkban, benyithatunk a szomszéd bombanő-höz miközben zuhanyozik vagy bármit megtehetünk amihez kedvünk szottyanik. Így a szinte végtelen lehetőségek tárházában a fejlesztőknek muszáj volt áttervezniük az egész kezelő-felületet, egyszóval teljesen más koncepciót kap majd az irányítás.
Ebből az egészből azt következtethetjük ki, illetve a fejlesztők is kimondták végre, hogy a Sims 3 tulajdonképpen az összes eddigi megjelent Sims rész és kiegészítő egybevonása lesz természetesen szebb grafikával és még több lehetőséggel. Így aki most fog majd belecsöppenni a Sims világába nem kell, hogy megvásárolja az összes részt, várja meg a Sims 3-at és mindent megkap.
De a bejelentett újdonságok még nem értek véget! Mit is csinálhatunk még majd a Sims 3-ban? Nos… Ha új ruhákra vagy bármire szükségünk van fogjuk magunkat és elmegyünk a boltba. (Nem ám új kiegészítőt veszünk!) Állítólag már járművek is megjelennek szép számmal a játékban, így akár bicajozhatunk is vagy akár rollerozhatunk is ahhoz a bolthoz. Vagy éppen a munkahelyünkre. Újdonságok várhatóak még a karakter-kreátorban is, állítólag még több lehetőséget pakolnak bele és a jellemek is teljesen testre szabhatóak lesznek. Csinálhatunk lopós vagy éppen nimfomániás sim-et is, minden a fantáziánkra van bízva.
Elég merész ezekbe belegondolni, még annak ellenére is, hogy a való élet minden apróságát ugyan soha nem fogják tudni beletenni a játékba. Ellenben megközelítik rendesen és ez z egész valami hihetetlen lesz. A fejlesztők csak annyit mondtak, képzelj el bármi merészet és megteheted a játékban. Úgy legyen!
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 2 hetemár alig várom hogy kiadyákkkkkkkkkk SIMS örült vok
maniac
17 éve, 5 hónapja és 2 heteSokan vannak így!😉 Erre én is kíváncsi leszek már!
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 1 heteÉn imádom a The Sims eket nem találkoztam még ijen jó játékal az életemben
😄
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 2 hetea Sims 3 tulajdonképpen az összes eddigi megjelent Sims rész és kiegészítő egybevonása lesz természetesen szebb grafikával és még több lehetőséggel. Így aki most fog majd belecsöppenni a Sims világába nem kell, hogy megvásárolja az összes részt, várja meg a Sims 3-at és mindent megkap.
HÁT EZ EGY OLTÁRI NAGY HÜLYESÉG.. ne higyjétek el ez úgy hülyeség, mint ahogy van! Nem lesz benne évszakok, házi kedvencek, utazás.. hoppá!! Lehet, hogy 1-2 kiegészítőből átkerül valami de ez egy nagy hülyeség volt…
maniac
17 éve, 3 hónapja és 2 heteNézd ezek nem az én véleményeim, ha úgy gondolod, akkor ne hidd el, én csak közvetítem amit a hivatalos bejelentésekben látok…
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 napjaMikor fog megjelenni a Sims3?2009…mikor kb.???🙂😮
maniac
16 éve, 10 hónapja és 1 napjaJúnius eleje, nap szerint elvileg másodika…😉
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 hetejó lesz biztosan😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 heteSzet tök jó lehet az új Sims 3!😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 2 heteAlig várom már!…de az a baj, hogy van még a megjelenésig kb. 33 nap🙁 Én csak attól félek, hogy mivel nem lesz pénzkód alig tudok csinálni valamit😮🙁
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 2 heteigaz az h nemlesznek kórok o.O ?? -,- 😮😮😕
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 4 napjacsak annyit mondok h megvan és van kód
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 7 órájananá h lesznek kódok😄 a pénzkód ugyanaz mint a 2-ben (motherlode), de a többit is próbáljátok ki. Ja, és előtte nyomjátok be a ctrl-shift-c -t
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 heteSziasztok!
Valaki megtudná mondani a sims3 regisztrációs kódját?
A telepítő kódok megvannak, de amikor a telepítés végére értem, kérte a regisztrációs kódot is. 🙁 És nem tudom hogy hol keressem, vagy honnan tudhatom meg 🙁
Köszi a választ.
Üdv
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 hete1. Még meg sem jelent a játék!
2. Ha megveszed, megtudod!
3. Mocskos kalóz!!!😕
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 heteSzia!
1. A torrenteken megjelent és már februárban a polcokon is
2. Nem veszem meg, mert torrentről letöltöttem és ha kíváncsi vagy a revolution world-ről, és ha szeretnéd tudni, azt nagyguruk is használják, de regisztráld magad és mindjárt olyan közösségbe találod magad, ahol kitiltják az ilyen viselkedés miatt a felhasználókat.
3.Mocskos és kalóz?????? Legyen, elfogadom a véleményed, de nem érdekel, és én úgy gondolom, hogy tisztelettel szóltam és ha dühös is vagy akkor azt diszkréten is meglehet mondani.
😉 Gyakorold és majd te is boldogabb leszel.
Jah és köszi a választ 😄 csá
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 heteJah, amúgy már a probléma megoldva… 😄😄😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 heteszia, akkor el tudnád nekem mondani légyszíves? 🙂 nagyon megköszönnöém 🙂
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 heteÉn sem tudom a sims 3 regisztrációs kódját. És crackelni sem lehet. 🙁
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 heteMinimális gépigény:
CPU: XP (Service Pack 2): Pentium IV 2.0 GHz / Athlon XP 2000+
Vista (Service Pack 1): Pentium IV 2.4 GHz / Athlon XP 2400+
RAM: 1 GB (XP (Service Pack 2))
1.5 GB (Vista (Service Pack 1))
VGA: Graphics: GeForce FX 5900 / Radeon 9500, Graphics Ram: 128 MB
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 heteMegjegyzés: Minimum system requirements for laptops: CPU: XP (Service Pack 2): Pentium IV 2.4 GHz / Athlon XP 2400+ Vista (Service Pack 1): Pentium IV 2.4 GHz / Athlon XP 2400+ RAM: 1.5 GB XP (Service Pack 2) 2.0 GB Vista (Service Pack 1) VGA: GeForce Go 6200 / Radeon mobile 9600, Graphics Ram: 128 MB
TELEPÍTÉS:
1. Kicsomagol
2. Kiirod vagy berakod A Daemon Tools-ba.
3. Feltelepíted. Crack-keled 4. Játszol
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 heteCrackelném de nem engedi. Azt írja, h a cn amit csinált a játéknal mappa, és amiben felül kellene írnom a ts2 exe-t, h ez az exe írásvédett, nem crackelhető! Akkor most hogy csináljam?
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hetevalaki tudja a Sims 3 telepítő kódját??🙁😮
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteV45V-B474-6EBB-86EK-FRLD
elvileg ez a kód😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hetenem tudjátok hogy hol lehet vásárolni ruhát? Mert nem találok a várostérképen ruhaboltot!!!
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteNincs is ruhabolt….Eredetileg megvan neked már minden ruha legalább nem kell fizetni érte…Nekem sajna még nincs meg a játék,de hétvégén meglesz rem, (:😉
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteSziasztok!
Nekem is az a problémám, hogy a telepítés végén regisztrációs kódot kér. Olvastam a tippeket, hogy tiltsam le a tűzfalon a játékot, csak az a gond, hogy nem tudom hogyan kell. Ha valaki segítene, azt megköszönném!
K.
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hete4ZM5-CK39-RZZ6-MRZ5-BRLD VTAS-SF3P-RXG6-URX9-ARLD
F5DV-BX8V-GA2C-HGAT-FRLD 3WQQ-6W5P-VVA8-6VVE-CRLD
RQ88-KQXD-HAC3-VHAG-7RLD VBXF-RWSF-QSGV-LQSL-ZRLD
G63B-5JUE-YA3Y-HYAU-3RLD N9YY-RP98-DE9D-ADE2-HRLD
TC88-L2AV-47EE-U477-JRLD QAD5-2NP9-NZMS-BNZR-WRLD
KCK3-MFPE-6DGS-Y6DL-WRLD PWDM-48Z9-MYA5-YMY3-9RLD
CJTT-RB8R-JMLB-KJMQ-FRLD TPQG-ZD8H-39EC-Y397-GRLD
Soroljam még?? 😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteNem tudom a Sims 3 regisztrációs kódját.😮😖
Fel van telepítve meg minden de ha el akarom indítani akkor kéri ezt.😖Tud valaki segíteni?
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hetenekem is ugyanez van 😖
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteÉs senki nem tudja??😮🙁
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteÉn nem tudom hogy miről van szó mert nekem nem volt ilyen gondom
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hetemi az a crackelés? én felraktam a játékot, nincs crack nevű mappám se a játékba se a gépen. mit másolja hova?
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteValaki leirná hogy kell a Sims 3at crakelni?Nagyon megköszönném.
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteNem tudom a Sims 3 regisztrációs kódját.😖
Fel van telepítve meg minden de ha el akarom indítani akkor kéri ezt.😖Tud valaki segíteni?😮
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hetesziasztok!
Teljesen elkeseredtem🙁
Sokan mondjátok h jo a játék. szóval akkor csak elindul…
Na most visszaolvastam itt a dolgokat, és ki is próbáltam a kódokat, de egyik sem jo
NA MOST AKKOR MI IS KELL A VÉGÉRE?
akkor amikor már feltelepítettem és indítom a játékot???
segítsetek PLÍÍÍÍÍZ
köszönöm
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteha ha nem tudod hogy kell creckelni
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hetenekem nem engedi feltelepíteni a sims 3
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 hetehello.vki irjon már pls egy regisztrácios kódot!örök hála!
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteÖrök hála! 🙂😎
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteÉn úgy érzem hogy ehhez teljesen hülye vok…nem szoktam játékot telepíteni a gépre…nem fogadja el egyik kódot sem, pedig már legalább 50et próbáltam…olvastam máshol h az egyik .exe fájl-lal lehet generálni,de ez sem jött be…crackelésről meg fogalmam sincs…Vki tudna segíteni egy érthető leírással esetleg, amit egy egyszerű földi halandó is megért?
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteSzia én tudok neked segíteni
a sims3 NEM KELL EMG CRAKELNI!!!!!! mert elmondom miért
1.lépésed felteszed a sims3 és amikor feltetetted a sims3 játékot ott van mikor feltetted a végén kijön egy olyan hogy játék elinditása és elinditott és elindul! nekem is ugyaan igy volt hidd el! és nagyon sokat crakeltem kerestem a kódot mindent utána pedig letöröltem a sims3-mat felraktam nem kellet semmi hozzé se kód semmi hanem csak felteszed a játékot és elindítod ennyibe tudok segíteni ha bármi kérdésed van irj vissza😄 ennyibe tudtam segítnei nah szija😄😎😛
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteHali!
Nekem is sikerült feltelepíteni a játékot de nekem is kódot kér…🙁 Crackelni meg nem tom hogy kell!🙁 Valaki segítsen!!
Köszi
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteFeltettem,majd elindítottam,de kódot kér.Beírtam egy csomót,de egyiket sem fogadja el…na most akkor hogyan tovább?
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 hetenyomd le a ctrl meg a nyilat és a c gombot majd írd be motherlode😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 hetenagyon klassz!!!😉😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 hetenekem megvan és a legjobb játék😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 hetenincs meg vkinek az aktiváló kódja a sims 3-nak?🙁
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 heteMi a telepítő kódja?? nagyon kéna a barátomnak mert az interenetről töltöttele és elfelelytette😮
skyman
16 éve, 7 hónapja és 1 hetepéldául mér nem keresel rá?😮 szerintem 5 percen belül rátalálnál…. mire vársz h a sült hal a szádba repüljön?
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 heteNekem is igy volt. Egy csomo kodot kiprobaltam, de mindig kiirja, h ird be ismet a regisztracios kododat.
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 6 napjaHolnap jön meg a játék^^ JUPP JUPP 😎😎😎
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 6 napjaamugy nekem ugyanez volt a mirrors edge vel hogy regiszrtációs kód bla bla.. ki krekkeltem megint és ment a játék! próbáljátok ki hátha bejön 😉
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 6 napja1000 hála,tes megint lebaszott volna ha nemtom feltelepíteni,kösssz aki leírta a kódokat!!! 😎
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 6 napjaValaki segítsen már ezzel a regisztrációs kóddal kapcsolatban!!!🙁
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 5 napjaEz a legjobb játék, hülye lettem volna megvenni. Tegnap készítettem egy új családot és beállítottam a személyiségét a csávónak, van egy csomó és tök más mint a sims2-é. Hat személyiséget álíthatsz be, de egy csomó van és leírás is van hozzájuk. Pl. Gonosz, sznob, természet gyűlölő, zseni, őrült, barátságos, kleptomániás, mázlista és stb. Született már gyerekem is ott és nem gyorsan születik, hanem vajúdik az anyuka és kórházba kell vinni.
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 5 napjaNagyon szupi de nagyon imádom a sims 2 !!!!!!!!!!!!😄😛😮😉
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 5 napjaÉn nem!😕
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 5 napjaa crack mappából berakod az ott található TS exe-t, a játék(Bin) mappájába. akkor jó, ha megkérdezi,h felülírja e..ekkor katt az igenre, és nem kéri többet a regkódot.
cuuccka
16 éve, 7 hónapja és 4 napjacsásztok!
Valaki tudna nekem segíteni? az a problémám hogy letöltöttem a sims3-at minden szép és jó lenne csak mikor elindítom betölt és ezt írja ki : „Nem tudjuk megerősíteni hogy a birtokodban lévő játéklemez a The Sims 3 jogtiszta másolata. Kérjük vedd fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal!”
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 napjakész órák óta szenvedek a regisztrációs kóddal. crackeltem mindent megpróbáltam már. crackelés után is kérte azt a nyomorult kódot. van akinek egyáltalán elfogadott valamilyen regisztrációs kódot? egyáltalán mi ez? senki semmi használhatót nem ír sehol a crackelésen kívül , hát nekem ez sem jött össze. segítsen valaki légyszi!
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 napjaoh megérte szenvedni..😄 no problem😛
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 napjankem semmi probléma nincs a sims 3-mal. Nagyon teccik🙂😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 napjaHonnan töltöttétek le??
dorcika
16 éve, 7 hónapja és 2 napjaOtt a Google,vagy a torrent…Vagy a bolt 😎
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 4 hetesziasztok nekem se fogadja el egyik kódot sem😖
Mit csináljak nekem is az a problémám,h felraktam de utána újra kéri🙁
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 4 hetehello! nemtudom mért de nekem nem jelenik meg a „csalás”ablak … 🙁 ilyenkor mi van? valaki segítene? köszönöm! sziasztok
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteA crack könytárból a TS3 file-ot másold bele a The sims 3gamebin könyvtárba és írd felül a jelenlegit. utána menni fog. nekem is elindult.
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteN577-9JRG-P4MU-RP4N-XRLD
VN2J-W8V2-2MXY-T2MX-3RLD
9KFP-3NJQ-ZX8N-EZX9-RRLD
RXKB-LXRH-TT8W-KTTM-ZRL
😄😄😄😄😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteDNTK-WQGR-M5T4-T1K1-1911
L7YY-YUR6-B1O4-J2B3-1911
RXDD-TRX2-Y5V1-X8G7-1911
OYQY-A5JY-G7P6-C2L8-1911
XTTK-98VV-C8B6-84M8-1911
ezek tuti jók!
mondjuk nekem se indul a jogtisztaság miatt
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 heteén most probálok crack-elni csak túl kevés hely a cédén😛de megoldom😎
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteszija hol töltöted le a sims 3 at..
megköszöném ha meg mondanád én nekem
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetesegit valaki nekem a sims 3 ba hol tölte le valaki,
Én megkeresem a kodját ha kell valakinek, csak modja meg elsőnek hol töltöte le ingyen
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteén csak abba tudok segíteni hogy a googlel ba beírod azt hogy sims 3 telepítő kod és ott kiadja neked
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetenekem nem indul mert kiírja hogy nem jogtiszta😖 ezzel mit lehet csinálni?🙁🙁
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteSYA NEKEM IS EZEK A KÓDOK VANNAK MEG AZOK NEKED JÓK VOLTAK LÉCCI VEGYÉL FEL MSN-RE:[email protected]
KÖSZIKE SYA
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteMegveszed eredetiben paraszt!😕
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteNem értem hogy hol lehet ruhát vásárolni benne, vagy nem is lehet , nincsen ruhabolt??
vgy mi? kérlek segitsetek
kössszike🙂😄😄😄😄😎🙁🙂😛😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetenekem azt irta ki hogy a regisztrációs kód kelll😕valaki segítsen léccy🙂😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetenekem is ezt irta ki es mar egy csomo kodot kiprobaltam de igy se megy
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetenekem a teljes regisztracios kod kellene ha tudja v ki irjon legyszi🙂
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 napjaizéé… valaki pls segítsen! megvan minden, letöltött meg stb, de amikor el akarom indítani, azt írja ki, hogy írjam be a TELJES regisztrációs kódot. én a telepítésnél ezt használtam: N577-9JRG-P4MU-RP4N-XRLD nem értem. : S mi kell még ehhez?! vagy hogy van?! aki tudja, írjon vissza itt, vagy írjon egy e-mailt ide: [email protected]
köszönöm. : ) bye.
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 napjaÉn…valahogy többet vártam a Sims 3-tól… Oké, persze, sok az újdonság, de pl nem tudom hol van a beígért magasság növelő. Nem mintha nem lennék meg nélküle, de akkor sincs nekem olyanom xD Ráadásul valami gáz van a gyorsítással is, mert MINIMÁLISAN gyorsítja csak fel a játékot, így MEGŐRÜLÖk, míg a drága sim kialussza magát (egyébként szerintem a 3-ban sokkal több alvásra van szükségük…vagy csak azért, mert idegesít a lassúság? xD).
Egyébként jó-jó, de örülök, hogy nem dobtam ki érte a pénzt… vissza is tértem a 2-höz, ott legalább gyorsan alszanak xD😉
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 hete!———- ! !———-
egyilyen alaku szekrényt és rá katt és változtathatod a simsed ruháját. ja és a 50.000 simoleon motherlode😛😉😄
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 heteszerez egy vuze krekelrt
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 heteSziasztok! Nekem crack kellene a sims 3hoz, de nem találok sehol sem. Légyszi valaki mondjon egy olyan oldalt ahonnan ingyenesen le lehet tölteni! Köszi🙂
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetesziasztok,én telepítettem a játékot és amikor oda jutok h játék indítása akkor nem engedélyezi,egyszer cd-t kér,vagy pedig vmi jogot ír h nem biztosak abban h honnan szerezted meg a játékot,vmi ilyesmi a lényege.Tud vki segíteni?🙂
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetenekem is ugyan ez a problémám,tudna vki segíteni???????????
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 heteSziasztok!
Nekem is az a problémám h amikor elakarom indítani a játékot ezt írja ki: „Nem tudjuk megerősíteni hogy a birtokodban lévő játéklemez a The Sims 3 jogtiszta másolata. Kérjük vedd fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal!” Tudna VALAKI segíteni???????????🙂
marco
16 éve, 5 hónapja és 1 heteTermészetesen. Vedd fel velük a kapcsolatot, készséggel állnak majd szolgálatodra.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 napjaén is azt keresem hogy hol lehet ruhát vásárolni?
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 napjanekem azt mondták hogy a sims3 letöltve nem indul
🙁
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 4 hetenekem elindult a sims3 letöltve egyébként venni kell egy ruhásszekrényt és ott lehet vásárolni ruhát!
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 4 hetea ruhásszekrényben?😮😮😮
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 heteValaki lécci segítsen h. hol tudom fölvenni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal. köszi🙂
maniac
16 éve, 4 hónapja és 3 heteHa eredetiben van meg a játék, akkor a doboz hátulján, vagy a kézikönyvben megtalálod az elérhetőségüket. Ha illegális másolatod van, akkor inkább ne hívd fel őket, mert jó esetben csak olyan messzire elhajtanak, amennyire csak tudnak.
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 heteNa sziasztok!Nekem is ez volt a gondom,de megoldottam!Nem kell felvenni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal!Sokkal egyszerűbb!Mikor telepited van hozzá leirás és abban (már ha elolvastad)találsz olyat hogy a Deamon tools melyik verziója szükséges ahhoz,hogy a játék elinduljon.(a daemon tools 4.30.4)–EZT A VERZIÓT TÖLTSE LE MINDENKII CSAK EZZEL MEGY AZTÁN MÁR CSAK ELINDITOD ÉS MENNI FOG
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 hetemegkerlek szepen h segitsetek…honan lehet letolteni a sims 3 mat kerlek szpen h mondjatok meg ha tudjatok it talaltok meg [email protected]
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 1 hetevalaki a sims3 telepítő kódja mi?
😕
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 3 heteKösz nagyon szépen kössz
!!!!!!
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 heteés ha nem tudom feltelepíteni ezt a daemon tools-ot mert az újabb van és csak azzal kompatibilis a gépem?😮
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 napjahali! én megvettem a játékot és fel akartam regelni a neten de nem fogadja el a reg. kódot…vagy lehet h én vok hülye és rosszat ütök be…am melyik a regisztrációs kód? amelyiket be kell gépelni telepítésnél?????
marco
16 éve, 1 hónapja és 3 napjaItt éred el az Electronic Arts terméktámogatási oldalát:
http😕/eahu.custhelp.com/cgi-bin/eahu.cfg/php/enduser/home.php?p_sid=o*MGBzPj
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 napjaköszi szépen!!!
vendeg
16 éve, 2 órája és 18 percede kell crackelni csak szolok…xD:$
vendeg
16 éve, 2 órája és 15 percenem kell semmiféle telepító kód csak átkell cracelni a carackfileket a bin mappába🙂
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 4 hetevalaki megtudja mondani mi a sims3 telepítő kódja? A thesims3 honlaphoz kell. köszi
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 3 heteszerintem nagyon jó😄
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 5 napjaSziasztok valaki nem tudja a sims teljes regisztrációs kódját🙂
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 3 heteKi tud telepítőkódot
lac
15 éve, 6 hónapja és 3 heteA EA-nél biztos kallódik pár darab…
x-play99
15 éve, 6 hónapja és 3 hete#kover# #kover_vege# én mindig is a sims 2-őt bírtam sztem a leg 😎-abb
x-play99
15 éve, 6 hónapja és 3 heteLÉCCI TUDTOK SEGÍTENI (fONTOS) a sims-nél belépek és lefagy a gép
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 1 hetenekem is crack kellene a sims 3-hoz vagy reg.kód valaki tudna nekem segíteni????😮
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 1 heteNagyon köcce szépen a telepítő kód sikerült de nem indul el és kiírja h Fontos üzenet! A termék licencében a meghatározott limit megtelt!😕 Nem tudsz még segíteni ??(a sims 3 én is letöltöttem )
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 1 heteÉn ezt a telepítő kódot használtam: ****-****-****-****-**** !! nekem ezt elfogadta de kiírta h : a termék licencében meghatározot limit betelt! (am én is letöltöttema sim 3-mat) Tudna nekem valaki segíteni ebben az ügyben???😮
lac
15 éve, 5 hónapja és 1 hetePersze, hogy tudunk segíteni. Vedd meg a játékot!
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 hetesziasztok😎
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteSzia tudnál segíteni nekem is azt írja ki h vegyem fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal mert nem eredeti a cd de te ezt h oldottad meg????légyszi segíts köszönöm
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 hetebin nevezetű mappában van
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 3 heteHolajáték😕
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 3 heteKöszi de én azt szeretném,hogy ne … legyen😄😄😄
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 3 hete„Hol a játék” – hát a boltokban.😄
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 napjaolyan jó ez a játék 😄
vendeg
15 éve, 2 hete és 1 napjahello nem tud valaki olyan kódot amivel gyorsabban lehet tanulni a sims 3-ban???😄
vendeg
15 éve, 2 hete és 1 napjaannyira imádom ezt a játékot!!!!
vendeg
15 éve, 1 hete és 3 napjaez a legjobjátékék remélem lesz sims 4
😎
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjamegnyugtatlak több mint valószínű, hogy lesz sims 4 + hoz hozzá min 5 db kiegészítőt🙂
vendeg
14 éve, 12 hónapja és 1 napjaSziasztok!
Szerintetek lesz Hzi Kedvenc kiegészítője a sims 3-nak?😄
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 1 hetenekem is tecik a játék:
😛😎
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 1 hetea sims 3 telepitéséhez kell CD meg kell vanni a CD pár ezresért megkapható vagy hivni kell gépészt és ő meg csinálja….🙂
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 1 hetevenni
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 1 hetehahó hol a játék ti megvagytok bolondulva megg kel vanni…
-.-
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 5 napjaMindegyiknek más.😄
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 7 órájaskh!
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 7 perceremélem lesz házi kedvenc kiegészitőő..mondjuk nekem meg van az összes sims3 kiegészitőő. 😛😉#kover# #kover_vege#
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 hetenagyon jo játéék😛😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 2 hetetök jó születet egy gyerekem
😉😄
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 2 hetetudja valaki a mount&mable telepítőkódját
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 heteszrintem vagany en szeretemm sims😉
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hete😄😕😎🙂🙁😮😛😉hahaa ahhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetenagos jo jateek😛😄😄😄😄😄😎
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 2 napjai love thiz game😉😛😮🙂😎😄😛😛😛😛😛😛
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 19 órájai love thiz game😛😛😛😄😛😛😉😛😛😄😛😛😉😛😛
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 4 heteHát…🙁
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 1 napjaTÖK KAFA😄😎😛
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 2 heteKedves Beatrix!!!
Vedd meg!😄 😉
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 2 heteXD
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 hetenagyon jó ez a játék😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 hete😉 nagyon jo 😛 😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 6 napjaigen jo!!!!!!!!!😄😛
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 hete😄 király
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 heteNekem nem indul el!!!!! elösször sokáig játszottam vele de most h ujra feltelpítettem nem indul el!!!!!!!!!! az álomállásokkal eggyütt!!!!!!!!!!😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕😕
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 hete😄 nagyon fasza kis házat épytettem benne mert volt két fős családom bátyámnak meg egy olyan álom háza ő építette😄#kover# #kover_vege##dolt# #dolt_vege##alahuz# #alahuz_vege#😎
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 heteszerintem is😎😛
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 20 órájasziasztok hallottam h kell nektek a regisztrációs kód a sims 3 hoz ez az : T4A2-33EV-G6U7-P1P1-1911
Jó szórakozást a játékhoz
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 órájasziasztok már alig várom hogy nekem is meglegyen a sims3 imádom ezt a játékot szinte függő vagyok remélem ez sem fog csalódást okozni😉😄😎🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteSziasztok nem tudjátok h hol tölthetem le a sims 2-t vagy a sims 3-mat?????nagyon kellene 🙂🙂🙂🙂előre is köszi…ha tudjátok akkor légyszi küldjétek el e-mailbe: [email protected]
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteNekem ezzel a kóddal sem sikerül😕
😕
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 4 napjanekem már van!!!😛
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 napjanekem már van😛
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 napjakirály😎
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 heteimádom a sims játékok mindegyik változatát!!!!!!!!!😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 4 heteVALAKI MONGYA ME LÉCI HOGY KELL JÁCANI ÉS BE LÉPNI
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 3 heteOsztálytársamnak mind megvan ÉS a leg újabb is meg van neki mindig!
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 3 hetejátszani? a simsel? hát ha letöltöd!
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 1 hetejó játék😉😛😎
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 4 napjaSims 3
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 3 napjaNekem van de a gépem nem viszi 😕
vendeg
14 éve, 5 napja és 3 órájatök jó nem😉😉😉😉😉😉😉😉😛😛😛😛😮😮
vendeg
14 éve, 5 napja és 3 órájanekünk se viszi🙁🙁
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 hetenekünk már van tök jó😛😛😛😛😛😛😛😛😛😛😛😛😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 hetede tök jó🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂😛😛😛😛😛😛😛😛😉😉😉😉😉😉😉😉😉😉😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 hetenekünk is van Sims3 játék és rohadt jóóó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!😉😛🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 heteimádom a sims-et 🙂😉😄😎😛
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 hete😄kafffaaaaaaaaaaaaaaaaa
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteszia,segitenél nekem?
shade
13 éve, 10 hónapja és 3 heteNem tudjuk a telepítőkódot.
marco
13 éve, 10 hónapja és 3 heteKb.😄
fabre
13 éve, 10 hónapja és 3 heteMiben kéne segiteni?🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 hetesziasztok segitene valaki nekem ?
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 1 hetenekem meg van és nagyon tetszik a sims 3😮😉😛
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn csak azt szeretném kérdezni hogy a The Sims kettőm ugyebár nem indul el mit tegyek?🙁 Mert az én gépen egyszerre több kiegészítőt nem fogad el és ezért nem indul el🙁
marco
13 éve, 9 hónapja és 3 heteEz a Sims 3-ról szóló hír, nem a Sims 2-ről.
Ettől függetlenül ha kicsit jobban leírnád mi a probléma, lehet segítene valaki, mert most így számomra pl teljesen érthetetlen mit is szeretnél kérdezni.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteén nagyon szerettem a simsketőtt csak kevés a hely a gépen de szerncsére megvan a három.🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂😛😉
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteSzia! Janka vagyok!
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteEgészségedrexd
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 5 napjaNagyon jó lett a sims 3 valaki nem tudja , hogy lehet egy városba több családot csinálni ??????? 😮
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 4 napjaNagyon jó lett a sims 3 valaki nem tudja , hogy lehet egy városba több családot csinálni ??????? 😮
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 4 heteHello!!
Mizu mit csunáltok??😉
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 4 heteTi szeretitek a Simset ? Skaccok mmit szoktatok ti itt mindennap csinálni???
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 4 heteÉn imádom a szimsz kettőt de a három nincs meg nekem csajnos
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 4 heteHello!
Én ebben a percben találtam meg ezt az oldalt,hol lehet Sims -3 cédét kapni????
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 4 heteElméletileg a boltokban…:?
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 4 heteOlyan szemét vagy legalább mond meg melyikben 😛
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 4 heteKeress rá. Sims 3 eladó…
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 heteimádom😄
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 2 hetenekünk se viszi csak annyi kellene de csak a 2 része van meg🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁😕😕😕😕😕
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 2 hetehiányzik otthonról a sims3 mert kalocsánn vagyünk és nem hozdtam el😕
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 2 hetefuck
😎
vendeg
13 éve, 1 hete és 6 napjaIMÁDOM A SIMS 2😉
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 heteimádom 😄😄😄😎😎🙂🙂
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 hetehogy kell ki írni én már régen próbálom és nem tudom valaki segítsen kérem 🙁🙁🙁🙁🙁😛
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 2 heteSziasztok. azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehet elindítani a The Sims 3-mat, telepitettem…. meg minden ok, csak kéri a regisztrációs kódot…és nem vágommi ez 😕. Lécci segitsetek!!!!😉
csirkee
12 éve, 5 hónapja és 2 hetelegálisan van meg a Sims 3 vagy sem?
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteAz mindegy, a válasz ugyanaz. Ott van a dobozban. 😄
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 3 napjaEz nem segit😕
vendeg
12 éve, 1 hete és 6 napjasziasztok kérlek valaki mondja meg hogy mi a regisztrációs kód?🙁
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 2 heteSziasztok!! Mi a The Sims 3 regisztrációs kódja? Telepítettem,elindítottam és azt írja hogy add meg a regisztrációs kódot! Segítsetek kérlek titekt!! 🙁
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 2 heteÉn is nekem meg van hozzá a free time nevezetű kiegészitő🙂🙂🙂🙂