Vagy említhetném még a számos kiváló Disney produktum imádnivaló játékadaptációját. Az Aladdin, a Dzsungel Könyve és az Oroszlánkirály mind-mind fényesen ragyogó jump & run csillagok voltak. Az első Sony konzol megjelenésével sikerült öregbíteni a műfajt, de a PlayStation 2 érkezésével viszont leszálló ágra került a platform irányzat és helyüket átvették az FPS, autós és egyéb más stílus képviselőinek hadai. Ha két igazán kiemelkedő, minőségi és maradandó alkotást kellene megneveznünk mi habozás nélkül kiáltanánk hangosan Jak és Ratchet nevét bele az éterbe.
Miután a Naughty Dog szakított Crash Bandicoot-tal és az Insomniac a Spyro-val, kissé belénk költözött az aggodalom lehangoló érzése és feltettük ezerszer a kérdést, hogy akkor most kimúlt a két legjelesebb őrláng is a tornyokon? Hálát adunk az égnek, hogy végül mégsem így alakult a dolog. A Pajkos Kutyáék kiötlötték a mókás Jak & Daxter duót, ám ezen idő alatt az Álmatlanságban szenvedők sem ültek ölbe tett kézzel, ehelyett ők is faragtak egy hasonlóan jól sikerült párost, akik Ratchet & Clank néven híresültek el a játéktörténelemben. Így máris helyben volnánk, hisz megérkeztünk a jelen generáció legfényesebb platform csillagához, a Ratchet & Clank: Tools Of Descruction-hoz. Azért bevallom, hogy nálunk egy kissé forró volt a hangulat annak idején, mert az Insomniac nem ezzel a címmel kívánt debütálni a Sony elegánsan csillogó, fekete szörnyetegén. Az első bejelentett címük a Resistance volt, ami teljes mértékben felborította az addig kialakult képet róluk. Volt ám fejvakarás! Az elragadó lila sárkány és Ratchet-ék kalandjai után hogyan is csöppentek egy véresen komoly FPS fejlesztés munkamenetének kellős közepébe? Ez most már senkit sem érdekel. A Resistance kiválóan muzsikált és emellett a srácoknak bőven maradt idejük tető alá hozni Ratchet & Clank legújabb, első HD-s kalandját is. Mindenki boldog lehet, hisz kaptunk egy remek belső szemszögű lövöldét és egy újabb platform kiválóság folytatást. Egy rossz szavunk sem lehet.
Aki esetleg nem ismerné a furcsa párost, azoknak egy gyorstalpaló következik. Ratchet egy hús-vér ööö?, nem is nagyon tudom, hogy miféle teremtmény is igazából. Leginkább, egy, két lábon járó cicusra hasonlít, ám ahhoz túl nagy füleket rajzoltak neki az aranykezű grafikusok. Szóval valami aranyos, kis szőrös, hosszúfülű macskaféleségben fogunk kiegyezni a végén, aki egy irdatlan nagy csavarkulccsal gyepálja az ellent. Clank barátunk viszont egy merőben eltérő figura. Ő egy csöppnyi robot, aki megszökött a sorozatgyártás futószalagjáról, öntudatra ébredt, és az óta önálló életet él, a szerelőzseni, Ratchet társaságában. A duó remekül egészíti ki egymást és nagyon nagy cimborákká váltak közös kalandjaik során. Epedve vártuk már ezt a legújabb epizódot, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon mire lesznek képesek az alkotók a PlayStation 3 nem gyenge hardverével grafikai fronton, és mi minden nyalánksággal halmoznak el ismét minket.
A történet ott kezdődik, hogy Ratchet szerel. Mi mást is csinálhatna, a kis botcsinálta, ezermester. A bekrepált légi járműalkalmatosságát próbálja működésre bírni, de látszólag kevés siker koronázza erőfeszítését. Clank közben egy videó hívást fogad Kwark kapitánytól, akit megtámadtak a Bolygóközi Védelmi Központban. Nyoma is vész hamar a zöld ruhás UFO szerű cimborának. Ratchet erőt vesz magán, helyrepofozza végre a verdát, és azonnal kezdetét veszi a mentőakció, vagyis csak hogy venné, mert hosszúfülű uraságunk elbaltázza a navigálást, és ripityára töri a repkedő légi robogót. Felkenődnek egy magtermett repülő objektumra. Innen gyalogosan kell folytatniuk a mentőakciót, de már a mi irányításunk alatt. Kezdetét veszi a móka. A frontális karambol következményeképp, az első szakasz teljesítése után későn érkeznek a megadott helyszínre, de még összefutnak a tettesekkel. Válthatunk néhány keresetlen szót a kis görény, univerzum leigázásnak álmát dédelgető furcsa szerzettel, aztán menekülőre is fogjuk a dolgot egy űrhajóval. Egy új planéta következik, ám a landolás itt sem lesz elég sima, ez a gép is darabokban hever a buja aljnövényzet lágy ölén. Ha már itt vagyunk, akkor irány a sűrűje.
Az első bolygó egy nagyon fejlett civilizációt hordoz a hátán. Az elénk táruló világ kísértetiesen hasonlít az Ötödik Elem című filmben látottakhoz. Hatalmas felhőkarcolók meredeznek az ég felé, melyek között megannyi lebegő jármű szeli sebesen az étert. Nagyon komolyan összehozták a srácok. Körülöttünk egy nyüzsgő forgatag éli mindennapos életét Hozza a Luc Besson által megálmodott és vászonra vitt hangulatot, ám ez nem hat az újdonság érzésével, hisz az első epizód óta jelen van ez a környezet, de azért ilyen minőségben még nem volt lehetőségünk megcsodálni a grafikusok keze munkáját.
A játékmenetben sem történtek komolyabb változások. Az ellenség kiirtásában egy megtermett csavarkulcs és egy halom ötletes fegyver lesz a segítségünkre. A likvidálás után futhatjuk a gyűjtögető köreinket, mert valóságos csavarzáport hagynak maguk után a delikvensek. A csavarok pedig nagyon fontos szerepet töltenek be Ratchet-ék univerzumában. Tudniillik, ők azzal fizetnek mindenért.
Csavarok = money, zseton, guba és lóvé. Mire is kell a sok fizetőeszköz? Az összeharácsolt csavarkészletünkért vásárolhatjuk a további pusztító fegyvereinket, vagy fejleszthetjük tovább a meglévőket. A sorozat készítői híresen nagy ötlet gyárosok, ha a fegyverekről van szó. Az ég egy adta világon minden ultramodern romboló megoldást felvonultattak már a korábbi részek folyamán, de még mindig van új a nap alatt. A Groove gránát viszi ezúttal a pálmát. Fogod, eldobod, szétnyílik és egy pörgő-forgó, diszkó fény pattan a magasba, melyből dől a nóta, grúvi módra. A muzsikától az ellen önfeledt denszelésbe merül, így válva szabad prédává, morcos cicusunknak. Ezt meglátod, oda csinálsz, akkora fergeteges móka. Feldolgozni a látottakat csak az első röhögő görcs után fogod. A zselatinsűrítő is odatesz a vigyorfaktornak egy lapáttal. Ez nem is fegyver, sokkal inkább egy hasznos segítőt köszönthetünk benne. A feltöltött sűrítő ruganyos zselatin platformokat képez számunkra, hogy a magasabb helyeket is gond nélkül megközelíthessük. Rohadt jól néz ki, ahogy a zöld massza ringatózik, mint egy puding kocka.
Kedvenceink tele vannak hi-tech mütyürökkel. A grind-olós cipővel korlátokon és síneken csúszkálhatunk a la Sonic Adventure, a mágnes talpú lábbelivel, pedig akár fejjel lefelé is sétálhatunk az arra kijelölt felületeken. Amennyiben az esést szükségeltetik csillapítani, akkor Clank barátunk alakul helikopter rotorrá, amolyan jet pack light megoldásban. A kis konzervdoboz külsejű cimboránk hátizsákként pihen Ratchet hátán és beveti magát, ha éppen szükséges. Aranyos kooperáció. Az arzenál könnyebb áttekintését egy átlátható és gyorsan megjeleníthető felület segíti, mely grátisz teljes mértékben személyre szabható. Két gombnyomás és máris egy új fegyverrel riogatjuk a jó népet. Kikkel fogunk találkozni kalandjaink során? Egy tonna furcsa figurával. Férgek, robotok, lebegő szörnyetegek és szakaszonkénti boss-ok állják utunkat. Ritka undorító kreálmányokkal hoz össze a sors, annyi szent, de persze segítőkre itt is szert teszünk időnként, ám ők sem azok a mindennapos fajta.
A pályák kellő változatosságáról a bolygóközi utazgatásaink gondoskodnak. Új bolygó, új környezet, új város, ahol különféle feladatok teljesítése a cél. Nem kell ettől megijedni, mert a PAUSE menüben mindig megtalálhatjuk, hogy miket kell még véghez vinnünk az adott planétán a továbbjutás érdekében és melyek azok, amiket már ki is pipálhatunk. Nem bonyolult műveletekről van itt szó csak alaposan be kell barangolnunk a helyszíneket és adni fogja magát mindig a szituáció. A terepen vannak a shop-ok is, ahol az áhított tuning felszerelésekre tehetünk szert, persze csak miután leszurkoltuk az árát, csavarokban.
Mindent egybevetve nagyon korrektül összetákolták ezt a PlayStation 3-as epizódot. Foglalkoztak vele és ez bizony meg is látszik rajta. A grafika nagyon szép, káprázatosan színes, üdítően vidám és az említett bolygóközi utazgatásoknak hála, az egyhangúság vádja nem áll meg a lábán. A felbontás viszont sajnos ?csak? 720p-ig támogatott, de amit ebből lehet, azt ki is hozták becsülettel. Ilyen egy vérbeli, modern platformer. Akik a korábbi epizódokat már elkoptatták, azok nem biztos, hogy lelkesedni fognak érte, hiszen a grafikát leszámítva vajmi kevés újdonság került a kotyvalékba. A SIXAXIS motion szenzorja nagyrészt ismét kihasználatlan marad, de amikor aktív, akkor az bizony felettébb élvezetes. A zuhanások alakalmával az irányítás a mozgásérzékelőre hárul, ami nekem nagyon megtetszett és vagy ötször nyírtam ki magam csak azért, hogy még egyszer nekivágjak a szabadesés felemelő folyamatának. A hatalmas magasságok elkábítják a játékosok agyát, ugyanakkor kényeztetik az érzékeket.
Én már csak a rezgő funkciót hiányoltam, de azt borzalmasan. Az élményfokozásban nagy szerepe van a fizikai behatásoknak is, és jóval áthatóbbá képesek tenni egy-egy szituációt. Talán a következő epizódban pótlásra kerül a fájó hiányosság. A frame rate problémák időnként beárnyékolják a róla festett kellemes képet, de nem tud komolyabban belerondítani az remek összhatásba és egy ilyen végletekig telepasszírozott, lélegző nagyváros megjelenítésénél elnézhető ez a kis esztétikai hiba. Az Insomniac-os srácok jelenleg a Resistance 2-n mesterkednek, de nincs kizárva, hogy érkezik újabb Ratchet is a repertoárba. Szerény véleményem szerint viszont már eljött az ideje nyugdíjba küldeni kis hős duónkat. Szép volt, jó is volt, élveztük is, szeretjük is, de én örülnék valami újnak, valami frissnek. Akinek az első randija lesz velük, azok egy felhőtlen szórakozás elé néznek, és nem csinálnak rossz vásárt a vételével, de akik már ötödszörre futnak neki a brand-nek, azok óvatosan közelítsék, mert lehet, hogy nem hoz akkora fejlődést, mint amekkorát elvárnak az új generációs felvonástól.
A Naughty Dog-ék háza táján pletykálnak egy esetleges Jak & Daxter feltámadást is. Őket szó, mi szó, sokkal jobban a szívembe zártam és szívesebben látnám viszont HD-ben a képernyőkön. A Ratchet & Clank gyorsan jött, és hamar megy is. A játék javarészt a már előtt klisékből van összegyúrva. Nem lesz klasszikussá, nem válik ügyeletes kedvenccé, de hatalmas űrt töltött be a Sony harmadik platformján, erre szüksége volt már a népnek. A félresikerült Sonic mellett egyeduralkodó még a pályán, de ahhoz ez már kevés, hogy sokáig a helyén is maradjon. Meglátjuk, hogy mit hoz még a jövő a platform műfaj számára, de az viszont szomorú és tényszerű, hogy egyre kevesebb az ilyen igényes jump & run alkotás a konzolokon. Most más a divat, más a trendi.
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 napjakafa a jatek
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 napja🙂
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 napjaszilitol
dante576
17 éve, 11 hónapja és 1 napjaNekem nagyon bejön ez a game!!Amugy is szerettem a Rachet-eket!😎
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 napjanekem anyirea teteszik hogy meg halnákérte
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetenagyon jó játék és nagyon szeretem
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hetecsősztök innen lehet letölteni valami torrentel ? ha igen ingen akor ingyenes🙂😕
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteSziasztok!
Segítsetek légyszives!
Most vettem a gyerekeimnek ezt a játékot de nem tudom hogy kell 2 játékosra állítani!
Ha valaki tuja írja már meg!
Köszi
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteSziasztok!
Segítsetek légyszíves!
Most vettem a gyerekeimnek ezt a játékot PS2 – ben, de nem tudom hogy kell 2 játékosra állítani!
Ha valaki tudja írja már meg!
Köszi
futuretro
17 éve, 10 hónapja és 2 heteSzia!
Pontosan melyik részét vettétek meg?
PlayStation 2-n 4 epizód jelent meg és nem mindegyik tartalmaz 2 játékos opciót.
A harmadik epizód és a Gladiátor alcímű Ratchet-ben vannak tudomásom szerint két játékos módok. Írd meg, hogy melyik van meg Nektek és utánanézünk.
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteSzia!
Köszi hogy ilyen gyorsan válaszoltál, a 3. rész van meg!
futuretro
17 éve, 10 hónapja és 2 heteIgazán nincs mit. Nos, elviekben a főmenüben lennie kell egy kétjátékos üzemmódnak multiplayer címszó alatt, de ha ez így nem segít, akkor megpróbálok belelesni a játékba, mert őszintén szólva nagyon rég játszottam vele és nem emlékszem rá pontosan.
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 4 napjaTÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖK KLASSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSZ EZ A JÁTÉK MEGVAN AZ 1RÉSZE A2RÉSZE ÉS A3RÉSZE😄😉
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 napja[email protected]
Az összes része megvan! Ezt pedig tavaly a névnapomra kaptam meg decemberben… Igaz tesómnak csak a hónap végén lett meg a PS3-ja de nagyon élveztem!
És nagyon nagyon tetszik!!!!!! (Meg imádom az univerzummal kapcsolatos dolgokat is. Először amikor kaptam nem tudtam mi ez a két furcsa lény a dobozon, de amikor elkezdtem játszani vele…. Ha egyből megtudom hogy valami planétáról-planétára vagy csillagközi, és még igényes is, akkor ez első látásra szerelemnek nevezik)
Én a legjobban Metrolpolis-ban lennék (kit érdekel hogy fikció? Valamikor itt is lehetnek repülő autók, légiforgalom és csodás, hatalmas épületek mint ott!)
Nagyon jó!!! Weboldalam is van róla (igaz még nem teljesen kész de ha kész lesz kirakom a linkjét!
😄 (Kilincsmű & Csörgés á la Ratchet & Clank —> Jól hangzik, nem?)
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 napja[email protected]
(már nem azért mondom mert láttam ezt a játékot és Húúúha…😉 De jó volna így utazgatni bolygókra, én még kb. 7-8 évesen is ilyeneket képzeltem el…. 😕
De imádom a bolygókat meg ezeket!
Torrent-el le lehet tölteni, de nekem minden része eredetiben van meg (azonnal rohantam a boltba megvenni)
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 2 napjatul lehet vinnia RATCHE & CL😕
futuretro
17 éve, 7 hónapja és 2 napjaHogy mi? 😄 Ez nem tiszta. 🙂 Tedd fel újból a kérdést, teljes terjedelmében.
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 napjaHelló, Hol lehet ezt a game-t letölteni, pc-re? Aki tudja az irja már meg [email protected] címre segitséget köszi elöre is
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 3 heteszia hány része van Ratchet nek
futuretro
17 éve, 4 hónapja és 3 heteSzia!
PlayStation 2
Ratchet & Clank
Ratchet & Clank 2: Locked & Loaded
Ratchet & Clank 3: Up Your Arsenal
Ratchet & Clank: Gladiator
Ratchet & Clank: Size Matters (PSP átirat)
PlayStation Portable
Ratchet & Clank: Size Matters
Secret Agent Clank
PlayStation 3
Ratchet & Clank Future: Tools Of Destruction
Ratchet & Clank Future: Quest For Booty
…és jövőre érkezik a Quest For Booty folytatása…
Egyelőre ennyi 😉
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 1 heteA Jak jobb de ez is naon tetszik még mindig. Kár h nincs ps3-mam 🙁 akkor biztos meg lenne a Future (és a jak 4 és ha maj kijön) 🙂
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 1 hetemár mint nekem jobban tetszik me komolyabb mondjuk ez is elég komoly game de a várható humor meg maradt 🙂
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 heteSziasztok.Tudnátok segíteni nekem?elakadtam a ratchet 2-ben,a silver city-nél.Fogalmam sincs,mit kell csinálni.Segítenétek?Köszi,Sanyi🙁
vendeg
17 éve, 3 hete és 5 napjasziasztok ! Én a ratchet3 -ban akadtam el méghozzá a phönix hajónál be van rácsozva az pisém a nagy zőld fazon nem tudom h kell kiszabadítani! Tud valaki ebben tanácsot adni???
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napja🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁 na gyon rossz de megdugnálak😛
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napjaJO JÁTÉKAZ EARTHWORM JIM:cool😛RÓBÁLJÁTOK KI😄NAGYON NEHÉZ JÁTÉK😄😄😄
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napjaÍRJÁTOK BE A GOOGLÉBE H EARTHWORM JIM DOWLANLOAD 😄😄😄😄HOGYHA KERESNI AKARTOK ITT A FREEMAILOM [email protected]😎
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napjaMIJENJATEK A RATCHET&CLANK😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 napjaválaszolok a kérdésekre sorban.mert én nekem mag van a ratchet összes része.és mindet végigvittem.jó játék.hát az a tanács hogy nem is kell kiszabadítani vagy játszanod kell (comics)vagy más bolygóra menni.hát végig kell menned a 2-ben.A jak and dexter is nagyon jó játék,megvan nekem az 1,3 része.és öt része van a ratchetnek
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn nekem még csak a Ratchet Gladiator van meg.
De meg lesz a Ratchet clank 1-2-3 is.😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 heteSziasztok. Hogy lehet elővenni a ratchtet3-ban a lézerkardot? Valami kód kell hozzá, de nem tudom mi az. Tud vki segiteni?
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetehogy lehet elővenni a ratchtet 3-ban a lézerkardot? [email protected]
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetenekem nincs meg egyik rechet and clank de meg fogom kapni majd ps2-re a 3-mat de sajna még egyik sincs meg:Cousteau-d:😕
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 3 napjaSziasztok!
a ratchet and clank future tools of destruction 3. pályáján amikor zuhanunk le és rakéták jönnek felénk szinte lehetetlenség irányítani
mit csináljak??????
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 4 heteSziasztok SOS ma vettem egy 80gb-os ps3 és nem mey rajta a TOOLS OF DESTRUCTION játék azt irja hogy nincs elég hely a vinyón
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 heteaz jó mer a tools of destructionba nemtom hogy lehet elérni a titkos fegyót.😕😕😕😕😕😕😕😕😕
chriss