Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az amerikai űrkutatási központ, a NASA kísérleti jelleggel fejleszti saját online szerepjátékát, mely oktatási céllal készül. Reményeik szerint a majdani diákok érdekesebbnek találják majd az oktatott természettudományi tárgyakat, és ezáltal játszva sajátítják majd el az anyagot. A játék célja a problémamegoldó képesség fejlesztése, a logikus gondolkodásmód, és a csapamunka fejlesztése, valamint a lexikális tudás bővítése.
Nem újkeletű a NASA terve, az amerikai központ jelentetett már meg több oktatási témájú szoftvert, melyek inkább emlékeztettek videójátékra, mint iskolai tananyagra, témái azonban leginkább az űrkutatással foglalkoztak, és csak némileg kötődtek a természettudományi tárgyak ismeretanyagaihoz. A tervbe vett MMO azonban egészen új kezdeményezés, és ha beváltja a hozzáfűzött reményeket, akár a tanintézmények is hasznát vehetik.
A játék környezeteként laborok, kísérletek jelennek majd meg a diákok előtt, s a fejlesztők szándéka szerint a diákok inkább érzik majd szerepjátéknak, érdekes kihívásnak a feladatok megoldását, mint tananyagnak. A fejlesztésekre több millió dollárt szánnak.
marduk
12 éve, 5 hónapja és 2 heteEz érdekes és jó húzás a NASA-tól.
lolz
12 éve, 5 hónapja és 2 heteAzóta se nagyon lett belőle semmi,ahogy nézem.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteFöldönkívüli oktatás, azért nem tudsz róla… 😄