Nem volt könnyű azonban rájuk bukkanni. Főleg nem az ezredforduló előtti példányokra. Hogy-hogy nem feledésbe merültek, vagy talán szerencsésebb lenne úgy fogalmazni, hogy igazából be sem kerültek a köztudatba. Szegény szerencsétlenektől sajnálták a helyet a magazinok hasábjain, meg a portálok szerverein. Manapság abandonwarez oldalakon, néhány nagyobb, játékokkal foglalkozó portál archívumaiban ijesztgetik velük a jónépet. Igyekeztem előszedni a legröhejesebb kreálmányokat. Általában lehetetlen témákkal foglalkozó, többségében furcsa című játékok, amiket kisebb, kevésbé ismert fejlesztőgárdák követtek el. Kétségtelen, hogy az ízlés szubjektív dolog, biztosan volt olyan, aki látott fantáziát az alábbiak közül például az Extreme Paintball-ban, vagy a Survivor című csodában, azonban a "kommercionális" tömegizlésnek valahogy egyikük sem felelt meg. Nagyon-nagyon nem.
1997 – Virus: The Game
Emlékszik még valaki a Vírus c. filmre a 90-es évekből? Na, ennek a játéknak ehhez semmi köze. A név mögött igen-igen haloványra sikeredett RTS/FPS keverék bújik, a Descent-re hajazó látványvilágával, és valami olyan szinten gagyi kezelőfelülettel, hogy hihetetlen. A játék során például amikor űrhajónkat irányítjuk, nem sok billentyű használatára van szükség, de amikor mégis, akkor egyszerre akár háromra kell tehénkednünk, hogy a kívánt hatást elővarázsoljuk. Szóval a maga nemében unikumnak számít a játék, a minden idők talán leggyatrább kezelőfelülete kategóriában. A látványról, és a többiről nem is érdemes szót ejteni, úgy 92-ben DOS alatt megállta volna a helyét siralmas látványvilága.
1998 – Extreme Paint Brawl
A paintball nagyszerű móka, bár kötve hiszem, hogy ez a valami bárkit is ösztönzött volna, hogy kipróbálja. A játék ugyan minden idők egyik legnagyszerűbb FPS-ének, a Duke Nukem 3D grafikus motorját használja, de ez – mint bebizonyosodott – édeskevés az sikerhez. Az FPS forradalom korában készült bughalmaz nyugodtan kiérdemelné a minden idők legrosszabbja címet kategóriájában. Mikor ugyanis az említetett Duke Nukem hangulatával, a Quake-ben tapasztalt AL intelligenciájával megjelölte az utat az utódok számára, addig az Extreme Paint Ball személyében egy olyan szinten buta játék született, ami nagyon ritkán súlytja a PC-s társadalmat. Ha szeretném érzékeltetni a játék hangulatát ,akkor azt talán úgy próbálnám meg, hogy képzeld el amint tyúkeszű gépi ellenfelekre vadászol a nagy puszta közepén a kezedben valami libakergetővel. Fantasztikus! Ami a legviccesebb az egészben: Azóta már három újabb rész is megszületett!
1999 – Skydive
Tony Hawsk’s után szabadon a levegő akrobatái is megérkeznek PC-re 1999-ben. Az EA nevéhez fűződik ez a csoda, és kb. annyi izgalmat tartogat, mint egy délelőtti parlamenti közvetítés holtszezonban. A játék úgy néz, ki hogy kiválasztunk egy trendi fazont, akivel majd ugrálni fogunk a mélységbe, majd a helyszínt, aminek gyakorlatilag 0 az értelme, higy beláthatjuk az égbolt mindenhol ugyanúgy néz ki. Aztán alávetjük magunkat és mindenféle figurákat csinálhatunk az egér segítségével a pontokra vadászva. Úgy fél óra után a legrutintalanabb játékos is leiskolázza a gépet, és pont. Ennyi. Szóval nem túl szavatos a Skydive, és akkor még finoman fogalmaztunk
2000 – Deep Raider
Ha már kellően kiéltük magunkat a Skydive-al a levegőben, akkor mindjárt itt a Deep Raider egyenesen a mélységből! De még milyen mélyről! Az alapötlet kicsit futurisztikus, de egyébként nem lenne rossz, a megvalósítás azonban hagy némi kívánni valót maga után. Lényege, hogy az általunk megformált figurával kell tenger alatti versenyeken részt venni. Szóval akár még jó is lehetett volna a progi, de nem lett az. A készítők ugyan is feledékenységüknél fogva kihagyták a játékból a normális irányíthatóságot, de kifelejtették a játékélményt, a tűrhető szintű grafikus megvalósítást, és még sorolhatnánk. A gamerek persze "elfelejtettek" játszani vele, az összképet nézve ezen nincs mit csodálkozni.
2001 – Survivor
A kedvencem! Már maga a valóságshow is visszataszító egy műfaj, minden szerencsétlen félkegyelművel együtt, aki részt vesz benne. Egy valóságshow számítógépre készült adaptációja azonban meg ezen is túltesz. A valóságshow műsorok törzsközönségének szintjére méretezett játékban mindenféle idióta ügyességi játékok, ordító bugok várnak, már csak Stohl Bucit hiányoltam belőle, amint összetéveszti a játékszabályokat a "ki nevet végén?" c. klasszikus társasjátékkal, és lenyúlja a nőt és a lét is kinevetve szerencsétlen játékosokat.
2002 – Ambulance Driver
A lista másik nagy favoritja az Ambulance Driver! Egy mondhatni emlékezetes játék kevésbé emlékezetes koppintása, vagyis az 1999-es Crazy Taxi ötletein alapuló, hihetetlenül gyenge próbálkozás. Minden tekintetben kifejezetten rossz "mentő szimulátor", bár mint ilyen kétésgtelenül egyedülálló a maga nemében. Leggyengébb része a grafika, de említhetnénk az irányítást, a hangokat, a játék minden ízében rossz. Nem is értem kinek pattant ki a fejéből, hogy egy "mentő szimulátorból" bármit is ki lehet hozni. Lényegében annyi az egész, hogy földön fekvő tagokhoz kell időben kiérkezni a kiválasztott városban, mielőtt azok elpatkolnának az út közepén. Ha valakinek volt a játékhoz szerencséje, az tudja miről beszélek, akinek nem, az tartsa magát távol az efféle megrázkódtatástól, mielőtt mentőt kell hívni hozzá.
2003 – Gods and Generals
Bevallom töredelmesen, ennek a játéknak igazából az előző listán lett volna a helye, a legnagyobb csalódások között, bár annyira rossz, hogy ott is kilógott volna a sorból, így maradt a harmadik kategóriában, mint 2003 leggyengébb próbálkozása. A játékot körülvevő marketing azonban kétségtelenül profi munka volt, igen várták anno a játékot az előzetesek alapján, ahhoz képest viszont a fejlesztők akár lincselés tárgyává is lehettek volna, mivel a Gods and Generals-hoz hasonló szoftverhulladékért ritkán szokás pénzt kérni. Nincs mit ragozni, ez az FPS minden tekintetben versenybe szállhatna a leggyengébb címért.
2004 – Torrente
Van olyan olvasó, aki nem ismeri Torrente-t, az éles eszű nyomozót, a nők bálványát, az Atleticó Madrid vezérszurkolóját, a spanyolok nemzeti hősét? Ha igen, akkor sürgősen pótolja az azonos című filmeket, garantáltan szórakozató a tag! Ha citromdíjat kellene adnom az itt felsorolt játékoknak, akkor biztosan erre tenném a voksomat, elvégre is még mindig ez a legjátszhatóbb mind közül. Persze ne legyenek senkinek illúziói, a Torrente egy igencsak elszúrt GTA-klón, de kétségtelenül az érdekesebb fajtából. Meg különben is ha jobban sikerült volna, az nem lenne hű a "Torrente-szellemiséghez", de így legalább hiteles a játékprogram: Elfuserált mint maga a főszereplő.
2005 – Land of the Dead
Ez is lövöldözős stuff, s bár legfontosabb összetevője, vagyis a grafikája még nem is annyira horrorisztikus, mint stílusa, vagy épp az irányíthatósága, ez mégis édeskevés, hogy megmeneküljön a listánkra való kerüléstől. Az még rendben van, hogy a zombik nem túl intelligensek a velük foglalkozó PC-s adaptációkban, azonban itt nagyon hülyék! Ha zombi lennék biztosan kikérném magamnak! Ennyire gyenge gépi intelligenciával ritkán találkozhatunk manapság, mint a Land of the Dead névre hallgató – méltán feledésbe merült – játékban, de ezen túl a játék más szempontok szerint sem túl acélos, és akkor még nagyon óvatosan véleményeztem.
2006 – DIRT: Origin of the Species
Azt hinné az ember, hogy ennyi év tapasztalata után a kiadók majd nem próbálkoznak mindenféle szemetet rásózni a naiv célközönségre, de ez sajnos nem így van! A tavalyi év is hemzsegett a potenciális jelöltektől, ékes bizonyítéka a DIRT névre keresztelt akciójáték, ami kritikán aluli grafikájával és hangzásával, nem utolsó sorban bugok tömkelegének köszönheti itteni szereplését. A hasonló stílusú játékokkal különben is tele a padlás, lehetetlen vállalkozás, hogy egy ennyire igénytelen "alkotás" manapság labdába rúgjon.
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Van az úgy, hogy egy videojáték nem sikerül valami jól. Olyan is, hogy nem hozza az elvárt szintet. Ha viszont egy játék úgy sikerül, mint az itt következők bármelyike, és netalán még valaki pénzt is adott azért, hogy ilyesmivel kínozza magát, az minimum vérlázító. Vagy inkább vicces. Az e havi flashbackben a szemétben turkálunk. Megpróbáltam előkeríteni az elmúlt tíz év mindegyikéről a leggyengébb PC-s próbálkozásokat. Volt ám nagy tülekedés a toplistába kerülésért...
marco
18 éve, 1 hónapja és 5 napjaHuh, ezt a Gods and Generals-t nem is ismertem! Brutál, ahogy kinéz!😄😄😄😄😄😄😄
Hihetetlen… Eskü, mintha Amiga lenne… Neeeem, az Amiga azért szebb grafikát produkált!😉
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 napjacsá
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 napja😄 Szerencsére nem akadtam össze egyik játékkal sem. Bizonyára szétvertem volna a gépet… Viszont a jellemzéseken igen jót mosolyogtam 😄😄😄😄 Üdv: Bee
norbiva
18 éve, 1 hónapja és 1 napjahát ezek a játékok tényleg rosszak
vendeg
18 éve, 4 hete és 17 órájaanyád
ez durca ki az aki ezt kitalálta😛
vendeg
18 éve, 4 hete és 11 órájanem megy ez nem igaz
vendeg
18 éve, 3 hete és 3 napjaSzerintem egy nagy szar
vendeg
18 éve, 3 hete és 3 napjaValaki MONDJA MÁR MEG MIKORRA JÖN KI A SW KOTOR 3 PC-RE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4😮
vendeg
18 éve, 3 hete és 15 órájaklasz!
tottera
18 éve, 4 napja és 16 órájaNagy rovat, minden játékfejlesztőnek erősen ajánlott lehetne. A játékosok rémálma, hogy egyszer kap majd egy hasonló förmedvényt, és a betöltést követően sikítva, fejvesztve rohan vele a legközelebbi kuka felé…De nincs kuka, nincs kalapács, ablak sincs, az ajtó zárva….😮
Nekem volt pár hasonló élményem, és mindenkinek kívánom, hogy legyen, és emlékezzen rá. Majd nem fog a játékok megjelenése előtt megrovó stílusú kritikát írni róluk, szebb lesz a világ.
Szó, ami szó, a „rossz” játékokra azért szükség van, mindenki okulására.
yanis91
16 éve, 9 hónapja és 1 heteHát ez nagyon nagy. THX 😄
zetikla
14 éve, 5 hónapja és 4 heteNekem eddig ezek közül a játékok közül a Land of the Dead-hez volt szerencsém, állandóan elhaláloztam a legelején mert a vadászpuska pár tölténye nem volt elég a zombik ellen XDXD