Emellett mindkét interfész használatához DirectX 9.0 támogatás, a külső grafikai kártyák számára pedig AGP 4X is szükségeltetik majd. Az ennél gyengébb videokártyával rendelkező számítógépek tulajdonosai számára azonban a Longhorn csak a hagyományos, Windows 2000 számára kifejlesztett interfésszel lesz elérhető és használható, ami számos térhatású grafikai funkciót nem támogat.

Habár a Microsoft most végre közölte az új operációs rendszerhez szükséges grafikai követelményeket, korábbi terveivel ellentétben a szükséges hardverrel kapcsolatos elvárásait továbbra sem hozta még nyilvánosságra. Ehelyett a háttérben egyeztetnek a gyártókkal, és azt ígérik, hogy a Longhorn tervezett 2006-os piaci megjelenésekor forgalomban lévő rendszerek túlnyomó többsége képes lesz majd a szoftver kezelésére. Ezt egyébként független szakértők is megerősítik, tekintettel a viszonylag távoli dátumra, illetve a hardvertechnológia rohamos fejlődési ütemére.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation