Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Izgalmas pletykák bukkantak fel a Ninja Theory háza tájáról a Resetera fórumán, ahol egy névtelen, de belsős értesülésekre hivatkozó forrás szerint a csapat egy kooperatív sci-fi játék munkálataiba kezdett. A Hellblade, a Heavenly Sword és a DmC: Devil May Cry alkotóiként ismert stúdió várhatóan 2020 elején adja ki újdonságát, amiről megtudtuk még, hogy erőteljesen a történetre és a küzdelmekre koncentrál majd, azon belül is nagy szerepet kap benne a közelharc, hasonlóan a Ninja Theory korábbi alkotásaihoz.
A négy játékos kooperatív dolog miatt állítólag négy eltérő harci stílussal rendelkező karakter közül választhatunk majd magunknak az alkotásban, mely hat egyedi helyszínt és 18 pályát vonultat fel, és mindegyik lokáción három szint vár ránk, mintegy 90 perces játékidővel, a végén egy-egy boss harccal.
A történetről annyit tudtunk meg, hogy idegen bolygókon járunk majd, karaktereink ugyanis a Földet elhagyva harcolnak majd céljaikért egy rejtélyes faj ellen. A megjelenés tekintetében egyébiránt a játék az Unreal Engine 4 grafikus motorra épül fel, és várhatóan ez lesz a stúdió eddigi leghosszabb ideig készült játéka, lévén mintegy hat éven át formálódik majd.
petrovicsz
6 éve, 9 hónapja és 3 heteEz nagyon jól hangzik!
golem
6 éve, 9 hónapja és 3 heteZsíííír, várom a további infókat róla! 🙂
warriorautobot
6 éve, 9 hónapja és 2 heteJól hangzik. 🙂