Virtua Tennis 3

Innentől kezdve lassúbb mederbe terelődtek a dolgok és közel öt esztendőt kellett várnunk a Virtua Tennis-re, amelynek bemutatkozó darabját 1999-ben pakolták ki a játéktermekbe. Mint az összes Virtua játéknak, ennek is készült otthoni konverziója, nevezetesen a Sega legendás Dreamcast-ja keltette életre a home változtot. Nem esett messze az alma a fájától, bár a Virtua Tennis alaposan elkésett az innovációval, közel sem az első térbeli teniszjátékként tartjuk számon, mégis mély benyomás tételre volt képes. A bámulatos grafika és a magával ragadó játékmenet rajongók millióit toborozta világszerte, köztük jómagam is a bűvkörének belső szegmensében foglaltam valahol helyet. A sport játékok megrögzött gyűlölőjeként voltak bennem dúló ellentmondások, de ellenpólusként a SEGA neve szolgált, ami számomra akkoriban egyet jelentett a mindenséggel. Némileg elfogultan, némileg egy valamirevaló realista módjára kezdtem egyre közelebbi barátságot kötni a játékkal, utólag bevallom, nagyon helyesen jártam el, hiszen tökéletesen igazolta önmagát a brand, napjaink legsikeresebb tenisz sorozatává fejlődött.

A Virtua Tennis 3 korban egy idős a PlayStation 3-mal, így aktualitása akár bőven lejártnak is tekinthető lenne, ám esetünkben létjogosultsága van a friss anyagok között, két okból kifolyólag. Egyrészt jutányos áron pakolható kosárba, másrészt pedig egy méltó rivális került piacra a nyár folyamán, így némileg problémás lehet a helyes döntést meghozni. Közkívánatra előrántottuk a meglátásunk szerinti nyerő darabot, amelyet jócskán le kellett porolnunk, veteránnak számít a SEGA tenisz játéka, ám ebből nem egyenesen következik, hogy idejétmúlttá tette volna az elmúlt másfél esztendő. Többen írtatok szerkesztőségünk címére, hogy most melyikre érdemes inkább beruházni, mi pedig eleget téve kéréseiteknek, konkrét válaszokkal állunk elő, hogy biztosan a számtokra is legmegfelelőbb döntést hozzátok meg, amikor ráböktök az egyikre, a két remekül sikerült darab közül. Aki vérbeli szimulációra számít, talán jobb, ha letesz róla és figyelmét inkább a Top Spin 3 felé irányítja. A Virtua előtag egyet jelent a minőséggel, az innovációval, valamint a tömény árkád stílussal, ez esetben sincs ez másként. A tartalom megfejelődik a játéktermi verziókhoz képest, egy rakat minijáték, karakter kreátor és egy karriermódozat beiktatásával.


A Virtua Tennis 3 gerincét a World Tour játékmód képezi, amely mögött a megszokott karrier módozat bújik meg, annak minden divatos elemével. Első belépéskor faragnunk kell egy jóképű amatőrt, akivel végigmenetelünk majdan a bajnoki címhez vehető, kikövezetlen úton. Zöldfülűként vágunk neki a hírnevet hozó bajnokságnak, alapszintű képességekkel, majd ezek felfelejtése lesz az egyik fő foglalatosságunk. Rengeteg tréning, minijáték és meccs legyűrése után egyre feljebb kúszunk a ranglétrán, mígnem a világ legjobbjai között fogják jegyezni emberünket. Az állapotunkról és a fejlődésünkről állandó visszajelzések érkeznek, e-mail formájában, néha nem árt átfutni a beérkezett leveleinket. Többek között a saját személyi edzőnk is ily módon kommunikál majd velünk. Kitartás szükségeltetik, mert nem két-három órán belül hágunk karrierünk abszolút csúcsára, az út annál jócskán hosszabbra nyúlik majd.


Amennyiben magáért a sztárokért és a színtiszta teniszért dobtuk be a gépbe a korongot, irány a Tournament szekció, ahol 20 aktuális világklasszis várja, hogy pályára lépjen, egyéniben, vagy párosban, a 4 Grand Slam torna valamelyikén. A Virtua Tennis 3 teljes körű liszensszel büszkélkedik, tehát minden, magasan jegyzett tenisz világsztár képviselteti magát, a svájci származású Roger Federer-től, a spanyol Rafael Nadal-on keresztül, az amerikai, színesbőrű teniszező hölgyig, Venus Williams-ig. A felsorakozott klasszisokból főre pontosan 20-at számolhatunk össze, így gyakorlatilag mindenki találhat kedvére valót, számára szimpatikust. A Tornament menetelés minden felesleges cicomától és sallangtól mentesen adja a játékot, meccsről-meccsre, lokációról-lokációra vándorolva. Nekem a pályákból összesen hetet sikerült lajstromba vennem, nem túlozták el azok mennyiségét, viszont annál inkább változatos környezettel fogunk találkozni. A füvestől, a salakosig mindenféle színezetű és burkolatú pályán csapkodhatjuk a lasztit, amelyet elvéteni gyakorlatilag lehetetlen, bár mégis előfordulhat, ha a nehézségi szintet very hard-ra pakoljuk fel. Mitől árkád és mitől mégis oly életszagú? Ezzel folytatjuk az olvasmányt.

Bármely nehézségi fokot is lőjük be magunknak, a teniszezőnk szinte tapad a labdához. Két méteres körzetben csupán valamelyik akció gombra kell taposnunk és figuránk máris rajta van a bogyón. Ez nagyban megkönnyíti a játékmenetet, ellenben hatalmas pofont nyom ezzel a "realitás" arcára. Ha úgy adódik, emberünk dob egy hasast a flaszteron, hogy visszajuttassa a lasztit a feladónak. Az ellenfelek keménysége nagyban változik az általunk beállított nehézségi szinttől függően, de tapasztalataim szerint a very hard egyenlő azzal, hogy a rivális lecsapja nekünk a talajra, hatalmas lendülettel a labdát, amelyet szinte képtelenség visszaadni. Nem verhetetlenek így sem, csupán kissé kiábrándító, hogy a legtöbb esetben így jutnak pontokhoz. Némileg egysíkúnak érzem, de ha van egy tartalék kontroller, vagy akár másik három, máris felszámolhatjuk a problémát, oly módon, hogy hús-vér társak ellen lépünk pályára. Támogatott a két, illetve négyjátékos módozat, ezért akár egy kisebb buliban is jó szolgálatot tehet, mivel könnyed, vagányul fest és kiváló móka, pont. Korábban egy konzolos boltot vezetgettem, ahová néhány barátom heti kétszer minimum betolta az orrát egy-egy mérkőzésre. Hatalmas party-k voltak, visongtunk, mint a félőrültek. Serena Williams-től azóta is idegrohamokban török ki. Csúnyán elkentek vele párszor, mit szépítsem a dolgot.


A játékmenet tehát keményvonalas árkád irányzatot követ, viszont a mozdulatok, az animáció és grafika valami pofátlan nagy telitalálat. Végletekig kimunkált karakterek, a megszólalásig realisztikus mozgáskultúrával felruházva. A készítők olyan jellegű apróságokat is lemodelleztek, mint például a szervára váró ember ütőpörgetése, vagy a menetek utáni, meggyötört ábrázattal való homloktörlése, de említhetnénk a párosokban egy csapatot alkotó teniszezők interakcióit is. Összeütik az öklüket, lepacsiznak egymással, bámulatos, hogy mi mindenre odafigyeltek a derék kreátorok. Apró dolgok ezek, viszont ezekben rejlenek azon részletek, amelyektől bámulatosan valóságosnak hat az egész. A pályák kivitelezései szintén dicséretet érdemelnek. Van élet, van egy messziről korrektnek ható nézősereg, labdaszedő, magaslesen üldögélő bíró, valamint egyéb pályasegédek is részei a pazar látványnak. Minden a helyén, hiányérzetem nem volt. A grafika a végletekig letisztult, a SEGA egyszerűen le sem tagadhatná gyermekét, annyira tipikus, hogy össze sem téveszthető. A maximális, 1080p-s felbontás odarak egyet a szemnek. Az ütő hálója már 720p-ben is pazarul részletgazdag árnyékot vet a pályára, valamint a játékosokra egyaránt.


Ha a grafika tipikusan SEGA-s feeling-et áraszt magából, akkor ezt már csak a szintén jellegzetes dallamok tudják bennünk még inkább megerősíteni. Nehéz lenne konkrétan bármibe is komolyabban belekötnöm, hiszen ez a produktum nagyon, de nagyon egyben van. Maximális pontszámot nem tudok majd neki adni a végén, apróságok és egy orbitális hiba okán. A Virtua Fighter 5-höz hasonlóan kimaradt az online multiplayer szekció, ám ettől a betegségtől csupán a PlayStation 3-as kivetülés szenved, az Xbox 360-as verzióban benne van, így ha két konzollal rendelkezel, mindenképp az Xbox 360-as mellett maradj, ebből ne engedj. Megengedhetetlen, hogy egy ilyen volumenű anyag mellőzze az online szekciót, sajnos sikerült, az okát ne is feszegessük, fájó pontja ez a Sony-s tábornak, és csak tovább súlyosbítja a dolgot, hogy ezt már másod ízben durrantja el a SEGA, oda is maszatolom nekik a hatalmas fekete pöttyöt és felszólítom őket, hogy azonnali hatállyal kapják össze magukat, mert ez így eszement módon inkorrekt eljárás. Kiordítottam magam, még szerencse, hogy nem podcast formájában kell előállnom az irományommal, mert akkor két dolog lett volna garantálva. A hangszórók megreccsentek volna a dühös hangorkán megszólaltatása közben és sanszos, hogy három mondat után a hangom megszűnt volna csilingelni. Ezt a hiányosságot le kell nyelni, vagy adott esetben Xbox 360-ra szerezni be.

A Virtua Tennis 3-at megmérkőztettük a viszonylag frissen debütált Top Spin 3-mal, hogy megismerjük mindkét anyag erős oldalait, gyenge pontjait és segítségetekre legyünk a választásban. A SEGA produktuma sokkalta könnyedebb, árkádosabb, a kényes gyomrokat sem fogja megfeküdni, míg a rivális Top Spin 3 kevésbé dinamikus és kategóriákkal realisztikusabb. Grafikai különbségek is tetten érhetők, vannak dolgok, amelyek egyik, vannak, amelyek a másik mellett szólnak, de mindkettő kifejezetten csinos öltözéket rántott magára, dönteni nagyon nehéz volna csupán ez alapján. Muzikalitás terén viszont egyértelműen a Top Spin 3 a győztes. Olyan neves előadók dalai csendülnek fel benne, mint Jamiroquai, vagy Franz Ferdinand, amelyek magasra pattintják az alaphangulatot. A szívem mégis a Virtua Tennis 3 felé húz, de beismerem, hogy van egy szemellenzőm, ami ha nem is teljesen, de némileg elvakít. Bármelyik mellett is döntsetek, csalódás aligha érhet Benneteket. Ha abban az egy dologban sikerül dűlőre jutni, hogy az életszerűséget, vagy a habkönnyű árkád játékmenetet részesítitek-e előnyben, akkor máris adja magát a válasz. Előbbi esetben a Virtua Tennis 3 mellett fogtok kikötni, míg utóbbiban a Top Spin 3 lesz a nyerő. A 2K alkotásában mindkét verzió el van látva a kötelező online multival, a PlayStation 3 esetében ez is perdöntőnek minősülhet. Sport mivoltából adódóan mindkét cím megunhatatlan, szavatossága csaknem a végtelenhez tendál.


A végszó gyúrása következik, konzekvenciáim levonva, érdekes volt két témabeli címet felváltva, párhuzamosan próbára tenni, hogy átlássuk a terepet. Eredmény született, pörögjenek a dobok, szóljanak a harsonák, a nagy párviadalban a SEGA Virtua Tennis 3-ja győzött, bár mindvégig fej-fej mellett küzdöttek, csupán egy orrhosszal, de lenyomták a japán jómunkásemberek az európai gárdát, a PAM stúdió szintén ügyes kezű embereit. Nincsenek kétségeim afelől, hogy jó döntés született, hiszen a Metacritic pontszámok is hűen tükrözik mindazt, amit fentebb levéstem Nektek. A cikk azért született, hogy ne essenek a laikusabb beállítottságú játékosok sem mély gödörbe, ne tévelyegjenek a dilemma kétségbeejtő útvesztőjében. Van kapaszkodótok, van mihez mérnetek egyiket-másikat. A Virtua Tennis 3 már igencsak kedvező összegért vásárolható meg, és igen, van akinek ez komolyan mérvadó lehet. Bármelyiket mellett is kössetek ki végül, abban biztos vagyok, hogy csalódni nem fogtok, amennyiben sikeresen szem előtt tartottátok mindazt, amit a lelketekre kötöttünk. A tenisz az egyik legélvezetesebb fizikai sportág, amely videojáték formában is elérhető. Kellemes meccseket kívánunk mindenkinek.