SkyDrift

#tv#

Révén, hogy egész kiskorom óta a virtuális berepülőpilóták gazdatestjeként szolgálok (értsd: odáig vagyok a repülőszimulátorokért!), rendkívül nehéz minden elfogultságot mellőzve hinteni az igét. Mindazonáltal nincs szükség arra, hogy ész nélkül félrekapjátok a botkormányt, mert én mondom: jó légtérben jártok, ha egy kimerítő cikket szeretnétek olvasni a SkyDrift-ről. Most pedig rugaszkodjunk el a valóság egyhangú talajától és emelkedjünk az égbe, hogy kezdetét vehesse a látványos air-race!

Ben Kenobi beájulna


Három, kettő, egy: a futam máris kezdetét veszi, és néhány másodpercre rá már hálálkodva tekintek az ég irányába, amiért nem engedtem vérmes ösztöneimnek, és előbb a Tutorial-t választottam. Hogy miért? Hát azért, mert az irányítás valami ordenáré nehéz! A trailerek és képek alapján az ember hajlamos arra következtetni, hogy ez letölthető alkotás semmivel sem lesz nagyobb kihívás, mint a két évtizeddel ezelőtti Star Wars: Pod Racer. Csakhogy a kettő között végeláthatatlan szakadék tátong, és itt elsősorban nem a grafikát, sokkal inkább a kezelhetőséget értem. A SkyDrift-ben ugyanis vajmi kevés hasznát vesszük az oly Világegyetemet összetartó jelenségeknek, mint az Erő, s merném állítani, hogy a játék során maga Ben Kenobi is csak úgy nézne, mint aki egy felrobbanó planétát látott.

Mondanom sem kell, a tutorial első húsz perce azzal telt, hogy a pálya minden egyes szegletében otthagytam szignóként valami krátert vagy roncsot. Ennek oka azonban nem az irányítás defektusaiban keresendő, sokkal inkább összetettségében; jó időbe telik, mire kitapasztaljuk, hogyan és mikor érdemes használni az egyes manővereket, de még több időt ölel fel az, hogy akklimatizálódjunk ahhoz a néhol különös fizikához, ami az egész játékban jelen van. És mire ez megtörténik, addigra óhatatlanul szakavatott Kamikaze-pilótákká avanzsálunk.

A SkyDrift azonban - nagy megkönnyebbülésünkre - korántsem a nindzsa-idegrendszerrel megáldott játékosokból indul ki, s akár hiszitek, akár nem, a pilóta-társadalom szégyenei is képesek dobogóra állni. Ehhez pedig elég csupán a pályákon elhelyezett huncut csomagokhoz folyamodnunk, melyek különféle átmeneti funkciókkal egészítik ki vasparipáinkat, ami egyfajta Flúgos Futam hangulatot kölcsönöz a játéknak. Ezek a csomagok két részre oszthatók: defenzív - ide tartozik a gépágyú, az akna, a rakéta és a lassító/roncsoló elektrobomba; offenzív - magától értetődően ide tartozik a pajzs és az önjavító funkció. Csakhogy ne gondoljátok, hogy majd két kör alatt felvértezitek magatokat munícióval és miegyébbel, mint a Rambo 3 - ugyanis egyszerre csupán 2 powerup csomaggal gazdálkodhatunk!

A műszerfalon túl:


A játék összesen 33 futamból áll, melyek mindegyike pazarul kidolgozott, változatos tájakon zajlik le. Hol varázslatos szépségű - és meglehetősen szűk - völgykatlanban, hol egy olajfinomító-üzem körött, hol pedig egy vulkánkitörés kellős közepén szlalomozunk a levegőben, és még sorolhatnám, miféle szeszélyes tájakra vet minket a sors. Az egyetlen kifogásolhatni való itt csupán a pályák korlátozottsága, ami néhol már-már idegesítő, ugyanis nem egyszer előfordul, hogy a láthatatlan szalagkorlát csak úgy belevezet minket egy-egy kősziklába, pusztán azért, mert egy csöppet letértünk róla. Azonban másodpercekkel később már arról is megfeledkezünk, miért téptük a hajunkat - hála a pályák meglehetősen interaktív felépítésének, mely révén nem egyszer kapjuk azon magunkat, hogy belecsapódtunk egy leomló gyárkéménybe vagy sziklába.

Nem kevesebb mint nyolc pompázatos, sajátos tulajdonságokkal rendelkező vasmadár várja a pillanatot, hogy megüljük őt. Itt fontos, hogy alaposan szemügyre vegyük az egyes gépek paramétereit, s jól megfontoljuk, érdemes-e például a sebesség oltárán feláldozni a manőverezhetőséget. Netán inkább vaskos páncéllal ellátott, de lassú paripát válasszunk? Ettől egy fokkal kisebb felelősség nehezedik a vállunkra, amikor a különböző futamok folytán nyert skineken rágódunk: "Moszt melyiket vegyem fel...? Kamuflászt egy gyorszaszági futamhoz?! Te normálisz vagy?!"

Viszonylag kevés játékmód áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy kellőképp kibontakoztathassuk (vagy épp kamatoztathassuk) a bennünk élő pilótakeksz képességeit, ugyanakkor mindegyik élvezetes és kifogástalanul méltóvá gyúr minket a multiplayer versenyekhez. Na, de lássuk, melyek is ezek a módok:

Power Race: Ez a SkyDrift hagyományos versenyszáma. Aki elsőként ér a célegyenesbe, az nyer - és persze megengedett mindenféle powerup használata.

Survival: Nevéből adódóan itt mindössze annyi a dolgunk, hogy Túléljünk. Törekedjünk arra, hogy a visszaszámlálás megkezdésénél ne mi legyünk az utolsók, és nem lesz semmi gond. Az elvetemült csomagok ez esetben is állnak rendelkezésünkre.

Speed Race: Gyorsasági verseny, ahol lehetőség szerint minél több aranyszínű gyűrűn kell áthaladnunk, ezek a gyűrűk ugyanis gyorsítanak bennünket. Az utolsó a záptojás.

Futóművek ki:


A SkyDrift egyértelműen nem az év játéka, letaglózó sajátosságokban ugyanis nem bővelkedik, és hát - lássuk be - nem éppen egy hálás műfajt képvisel. Mindazonáltal minden tőle telhetőt megtett azért, hogy büszkén feszíthessen a letölthető címek soraiban, és kifogástalanul ellátja feladatát: ha rövid időre is, de képes minket lekötni, kikapcsolni, mindezt úgy, hogy közben még élvezzük is a dolgot. Ha pedig a multiplayer felé kacsintgatunk, nos, akkor sem lesz csalódás, mi több, azt kell mondjam, ez a játék bizony erre született! Senki sem mondhatja, hogy egy-egy barátunk megindító falba csapódása vagy felrobbantása nem csal könnyet a szemünkbe. Összességében tehát...

Csak ajánlani tudom mindenkinek, akihez közel áll a műfaj, aki barátja mindenféle-fajta izgalomnak, illetve mindazoknak, akik valami tuti kis multiplayer-szórakozás után kutatnak.