Javaslom, hogy olvassátok át a zEd Rovatvezető Úr által tesztelt Colin Mcrae Rally 04-et az összehasonlítás végett. Egy-két helyen én is fogok hivatkozni a CMR-ra, mert úgy érzem, hogy az az egyetlen olyan játék, ami erre érdemes. Megemlíthetjük még az Xpand Rally-t (ami mellesleg kiváló és igényes program) is, de annak erős arcade-os jellege miatt nincs egy kategóriában a tesztelt RBR-val. Tudom, hogy a CMR is arcade jellegű, de mégis közelebb érzem a valósághoz, mint az Xpand Rally-t. Reménykedem benne, hogy Richard Burns-t mindenki ismeri. A játék névadója egy rendkívül tehetséges, és sikeres rally versenyző, és aki figyeli a világbajnokság eseményeit, az biztosan találkozott e névvel, mert mindig ott volt az élbolyban. Gondolom minden férfi álma (és néhány bátrabb hölgyé is), hogy kipróbálhasson egy ilyen 300 lóerő körül teljesítő csodát. Ennél már csak az lehet jobb, hogy esetleg egy olyan oktatótól lehessen megtanulni a versenyzés csínját-bínját, mint Richard Burns. Hoppá! Megoldható! Itt kezdeném el elemezni a játékot…
…méghozzá a rally iskolával. A Colin Mcrae Rally első részében már találkozhattunk rally sulival, ami akkor hatalmas újdonságnak számított, majd a további részekből szépen kispórolták ezt a lehetőséget, ami nagyon hiányzott. Ha az rally suli(inkább ovi), akkor a RBR ezen lehetőségét rally főiskolának nevezném. Nagyon részletes oktatásban vehetünk részt. Először az egyszerűbb manőverekkel ismerkedhetünk meg, majd megtanulhatjuk kezelni a kocsit, és egy kis szabad furikázásra kis kapunk lehetőséget. A második részben, viszont elkezdődik a kőkemény oktatás, rengeteg féle trükk és az összetettebb manőverek nagy kihívást jelentenek. Példának okáért a &8221; manőver egy avatatlan fülnek nem sokat mond, de itt megtanulhatjuk ezt a valóságban is használt &8221;. Remélem elértem a célom: éreztetni szeretném, hogy a játékban szinte valódi rally oktatásban (!) vehetünk részt. 1-1 trükk megvalósításánál többféle összetevőre oda kell figyelni (pl.: tartani a sebességet, bóják között maradni stb.), majd ha minden részletben megfeleltünk, akkor tovább léphetünk a következő tananyagra. Természetesen 1-1 tesztet annyiszor gyakorolhatunk amennyiszer akarunk, és a menüből is egyenként elérhető minden óra. Így rögtön arra térhetünk vissza, amit szeretnénk még gyakorolni. Hangsúlyoznám, hogy a bajnoksághoz mindenféleképpen érdemes először megtanulni autót vezetni, mert csak bosszúság lesz a vége.
A rally suli végén egy pálya vár minket, ahol a tanult trükköket alkalmazva végig kell menni a megadott időn belül. Itt jött el az idő, hogy megemlítsem az egyik legfontosabb dolgot a játékkal kapcsolatban: a PC kormányt. Persze én is a sulival kezdtem, valamint billentyűzetről. Valahogy végigszenvedtem magam az egészen, de a végső pályán egyszerűen nem tudtam beérni a megadott időn belül. Nem volt mit tenni, előbányásztam az ötven éves force feedback nélküli kormányomat és mivel nem volt hozzá WinXP-s driver, ezért ráerőltettem az Xp-re a kormány Win9x-es driverét. Konklúzió: ég és föld. Újra kezdtem az egészet, és az addigi bukdácsoló diákból kiváló tanuló lett. Mondanom sem kell, minden óra elsőre sikerült. Egyszerre a sok anyázás után elkezdtem élvezni a játékot, és a vezetést. Ezért mindenkinek javaslom: ha lehetősége van rá, akkor mindenképpen kormánnyal essen neki a rallyzásnak, mert billentyűzetről egyszerűen nem lehet pontosan vezetni a verdát. A nyilak nyomkodását el lehet felejteni, mert csak kicsúszás, borulás, törés lesz a vége. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy billentyűzetről nem lehet irányítani a játékot, csak kormánnyal egyszerűen olyan dolgokat vihetünk véghez, amiket a billről képtelenség. A legfontosabb ilyen dolgok: a kormánymozdulatok adagolhatósága (persze a gáz és a fék is, mert ez is lényeges szerephez jut), valamint az ebből következő pontosság. Végül is azért játszunk, mert élvezni szeretnénk a játékot. A tökéletes élvezethez pedig szükség van egy kormánykerékre. A rally sulihoz kapcsolódóan mindenképpen megemlíteném, hogy az oktatónk végig a Mester, maga Richard Burns. Jobban mondva csak a hangja, de ez akkor is nagyon nagy plusz pont a készítőknek.
Ha tovább vesszük a főmenü pontjait, akkor láthatjuk, hogy lehetőség van egy &8221;, ahol a leghamarabb autóba kerülhetünk, nem kell állítgatni semmit. A Rally Season gondolom mindenkinek világos, ez a bajnokságmód, ahol versenyzünk az idővel és az ellenfelekkel, majd pontok alapján megnyerhetjük (vagy nem) a bajnokságot. Lehetőség van multiplayer játékra is, ahol megküzdhetünk versenytársainkkal, de ezt mindenképpen akkor érdemes elkezdeni, ha már megfelelően tudjuk kezelni az autót. Ezt a legnehezebb megtanulni. A rally suli mellett beépítettek a készítők még egy újdonságot. A Richard Burns Challenge elnevezésű játékmód nem más, mint egy duel köztünk és a Mester között. Ő egy úgynevezett &8221;-al van, hogy ne akadjunk egymásba a verseny során. Azt nem tudom, hogy maga Mr. Burns játékát vették e föl, de azt mindenképpen kijelenthetem, hogy igazi profi az ellenfél. Nagyon nehéz még csak a nyomában is maradni. Nekem a kb. 2 hetes tesztelési időszakban egyszer, egyik pályán sem sikerül megvernem, mindig kikaptam, nem is kevéssel. Igazi kihívás. Persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy sokat hibázik az ember egy-egy verseny során. Tehát tökéletes versenyt menni -számomra legalábbis- lehetetlenség.
Szeretnék szót ejteni a beállításokról. Nem a grafikaiakról, hanem az autók beállításairól. Minden, szó szerint minden módosítható. Ilyet még nem láttatok. Úgy el voltam veszve a menüpontok között, mint városi gyerek a susnyásban. Őszintén mondom, fogalmam sem volt pár dologról, hogy mire való, úgyhogy nem is piszkáltam, nehogy a startnál hátrafelé induljon el a kocsi. Profi munka profiknak. Szerencsére többen vagyunk laikusok, ezért egyáltalán nem szükséges a jó játékhoz ezek állítgatása, de minden bizonnyal jobb eredményt lehet elérni egy pontosabban beállított autóval.
A grafika elemzésén belül előbb az autómodellekkel kezdeném. A játékban viszonylag kevés autóval találkozhatunk. Ne számítsunk olyan autóarzenálra és autómodellekre, mint pl. a CMR4-ben. Viszont ami autó van benne, az részletesen ki van dolgozva és élethűen modellezték le. Elmondhatom, hogy egész jól néznek ki. A táj kidolgozottsága már nem passzol annyira az autómodellekéhez. Ezen az elején egy kicsit meglepődtem, de mikor megláttam a pályákat, végül is rájöttem, hogy a készítők kompromisszumot kötöttek.
Például ott a japán pálya, ahol a kicsit gyengébb modelleknek köszönhetően dús aljnövényzetet kapunk, ami piszok jól néz ki. Ami 2004-ben már vérciki az a 2 lapból összerakott fa, nagyon csúnya és a több évvel ezelőtti grafikai megoldásokat idézi. Igazából csak távolról néz ki jól a pálya, de mivel a fák mellett autókázunk általában, ezért a táj grafikájától nem fogunk hátast dobni. Kárpótol minket a szimuláció élménye. Korábban már említettem, hogy megpróbálták lemodellezni a valós fizikát, a fizikai hatásokat. Ez egyrészt sikerült is, hiszen soha ilyen rally programmal nem találkozhattunk. A fenomenálisan valósághű irányítást egyértelműen kormányhoz szánták, ami egyrészt jó nekünk, mert élethűségre törekedtek, másrészt viszont nem jó, mert nem mindenkinek található meg a kormány a játékgép mellett. Billentyűzetről viszont nagyon sok dolog van, amit képtelenség megcsinálni. A cikk végére hagytam (ahogy általában szoktam) a negatívumokat. Kettőről már volt szó: az elavult grafikai megoldások, valamint a nehézkes irányítás a billentyűzetről. Továbbá, játék közben történtek érdekes dolgok: az élethűséggel néhol hadilábon áll a játék. Nagyon kell koncentrálni, mert általában az út úgy csúszik, mintha jégbordák borítanák. Ezt a jelenséget egy teljesen száraz murvás talajon egy kicsit nevetségesnek találtam. Másrészt a sebesség alig megy fel 100 km/h fölé, mert egyszerűen annyira ingataggá válik az autó, hogy irányíthatatlan lesz, és hadd ne mondjam, hogy mi lett a vége. Élőben biztos kórház… vagy rosszabb. Ok, hogy itt nem az eszement száguldozásé a főszerep, de azért ha már élethűségre törekedtek, akkor említsük meg, hogy van az autónak tapadása is a valóságban, nem is kicsi.
Főleg, ha a megfelelő gumit választjuk ki. Érezhető persze a különböző talajok közötti különbségek, de korántsem megfelelően. A másik negatív dolog a fék. Jobban mondva a fékek, mert ugye egy ilyen csodamasinán van belőle négy is(ez minden autóra jellemző), ráadásul tárcsafékek(ez már nem mindegyikre), ráadásul valamilyen neves gyártó által kifejlesztett hi-tech fékek(na, ez már elenyésző autóra jellemző). Mégis, hiába ez a fejlett világ, komolyan mondom a 105-ös, 18 éves Skodámon jobb fékek vannak, mint azon. Egyszer játék közben elnéztem egy kanyart (ment az út tovább, de kanyarodni kellett volna, mert arra ment a pálya), ezért beletapostam a fékbe. Száraz murván kb. 50 métert csúsztam, mire megállt a kocsi. Azért neeee… Egy másik történet, amit még elég érdekesnek tartottam: azt hiszem az ausztráliai pályán van egy akkora ugrató, hogy a valóságban jó, ha a kaszni megmaradt volna. Poénnak jó volt.
Mindent egybevetve ezek a hiányosságok és hibák eltörpülnek a játék zsenialitása és igényessége mellett. Rendkívüli élményt nyújt, mindazoknak ajánlom, akik keresik az igazi kihívást a virtuális világban is. Nagyon nehéz, kőkemény valódi RALLYSZIMULÁTOR. Eddig az egyetlen ilyen.
vendeg
21 éve, 1 hónapja és 3 heteKlassz cikk. Gratula!
Nekem asszem nehéz játék lenne…
zed--
21 éve, 1 hónapja és 3 heteÖrülök, hogy tetszik! Szerintem próbáld ki mindenképpen!
zed--
21 éve, 1 hónapja és 3 hetea félreértések elkerülése végett. Vudu volt az előző hozzászoló, csak én voltam beléptetve, s ezt nem vette észre
vendeg
21 éve, 1 hónapja és 3 heteMI EZ
vendeg
21 éve, 1 hónapja és 2 heteZacskó te egy igen nagy gyökér paraszt vagy…
vendeg
21 éve, 1 hónapja és 2 heteHol lehet játszani a játékon?
zed--
21 éve, 1 hónapja és 2 heteSzia, hogy érted hogy hol lehet?
vendeg
21 éve, 1 hónapja és 1 heteAz ember bele-bele olvas ESETLEG!Ránézel és már unalmas, tömör tömbökben vannak a betük!
vendeg
21 éve, 1 hónapja és 1 hetehi
jó a játék??
hi
vendeg
21 éve, 1 hónapja és 1 heteMajd ezt a tördelést, meg betűméretet jelezzük a szerkesztőnek. Egyébként igen, jó a játék. Egyedi. Üdv: Vudu
vendeg
21 éve, 3 hete és 6 napja*** ez a játék!!!!!!!!!!!!hülye aki ezzel játszik!!!!!!!!!!!!!
vendeg
21 éve, 3 hete és 5 napjaIndokold is meg amit állítasz, mert így fabatkát sem ér az, amit írtál.
vendeg
20 éve, 10 hónapja és 3 napjaRBR!!! Idejétmúlt grafika? Talán nézzük meg az eddigi rallys játékok favoritjának 2005-ös kiadványát, csalódjunk benne… és nebántsuk RBR-t mert túlszárnyalt vezetési élményben mindent!!!
Ajánlott konfig: Logitech@MOMO Raching Wheel, nem pedig Logitech@ Steering Wheel
ui.: nem vagyok CMR ellenes, csak csalódtam
vendeg
20 éve, 9 hónapja és 3 heteNem bántjuk a RBR-t, de az tény, hogy a grafikában vannak hibák. CMR pedig egy arcade, ez meg egy szimulátor. Rallys pc játék. Ennyi közük van egymáshoz.
vendeg
20 éve, 9 hónapja és 3 heteja és nem általában rossz a grafika, hanem vannak benne elavult megoldások…
vendeg
20 éve, 6 hónapja és 2 heterosz lököt buta
zalee
19 éve, 5 hónapja és 3 heteKapja be a fülemet aki erre a játékra rosszat mond
zalee
19 éve, 5 hónapja és 3 heteLehet hogy elavult de ez nem azt jelenti hogy rossz is!!!
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 hetesz.tem nagyon jó game,akik azt írják h. nem tudnak 1 kanyart se bevenni azok inkább maradjanak a colin mcrae rally-nál!!én be tudom rendesen venni öket😄
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 heteHali!!!
Nekem Playstation 2-re van meg a játék de nem tudok tullépni a második pályán…..! PC-re kéne😄😄😛🙁😉
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 heteéletem játéka
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 hete😎
vendeg
18 éve, 3 hete és 2 napjanekem nagyon tecik aladamod is alegjobb autos játék ami van
vendeg
18 éve, 1 napja és 20 órájajaja igazadvan mert valaki nem tud bevenni egy kurva kanyart má aszogya h szar a játék owned csicska shitfejü IQ warior ez kurvajó játék de mind1 jácc jácc és jácc!!! ennyi azt lehet be tudtok majd venni egy kanyart!! utána pofázzatok minden kanyart bevszeknektek 5 parkettán is láma szarok!!!
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 4 hetea jatekhoz hány mbram kell eléga 256
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 heteHello.
Tudja valaki hogy interneten hol lehet megrendelni ezt a játékot és mennyiért.
Légyszi e-mailbe válaszolj(atok): [email protected]
Köszi, egy leendő játékos!
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 hetede hogy lehet autot betteni a jatekba?
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hetehi
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteautot akarok letölteni tud valaki segiteni?
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hete?
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteSziasztok nekem Ps2-re van meg, szerintem HATALMAS a játék nekem elég jól megy, ezért érdekelne hogy más milyen időt megy????Irjatok kössssz!!!!!!!😄
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 heteValaki nem tudja a telepitő kódját? Mert az előbb töltötem le.😕
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 hetehello USA 5KM 1:59 FRANCIAORSZÁG:11km 5:29
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 heteletöltéshez ÍRD a: RICHARD BURNS RALLY BHMOTORSPORT ott van minden
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 hetezsír játék
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 hetesziasztok nem tudjátok hogy a richard burns rallyba hogyan kell autot be rakni köszi a segítséget
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 3 hetejó játék
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 napjaIgaz jó játék de autókat nem tom ,hogy lehet be rakni a játékba
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 hetejó játék
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteEzzel lövöldözni lehet? Mint a COD4-ben?
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteLetöltöttem a magyarosítást nem tudja valaki milyen kódot kell beirbi???
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteNekem 4 napja van meg és usa 5km 2:05😕de ledolgozom azt a 6 másodpercet😎
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 napjahttp😕/www.RALLYSIMFANS.hu
Minden létező autó, magyar kezelőfelület, online versenyek! Magyar plugin!
Gyertek csapatni!
Üdv,
goyo
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteSziasztok lécci ha valaki tudja hogy kell a kocsikat berakni az irjon e-mailt a [email protected] -ra és elöre is köszönném a játékrol anyit ogy nagyon nagy durranás! az igaz hogy az elsö fél orába még az irányitást kellet megszoknom de JOBB MINT A COLIN! sztem csak anyi h igy a gyári kocsikal unalmas😖 azért akarok bele tolni uj kocsikat na csao-csao By : Kobra
vendeg
15 éve, 1 hete és 2 napjaheló…sziasztok
Kérném segítségeteket!!
Hogyan lehet a szellemautót kiszedni?? mert engem nagyon zavar amúgy már 95 órát játszottam vele…. és nagyon bejön, suzuki ignis s1600-al megyek benne egy egyedi festeéssel…#kep#
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjaérdekes comik jó játéknak láccik így😄
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 5 napjaleszeretném tölteni az autós játékoka