A kulcsszó:…

„Braaakh!”

A különböző fórumokon már tart egy ideje az ágyúzgatás, és olvashattunk is egy-két futtában írt okfejtést az Univerzum alighanem legnépszerűbb kérdésére válaszolandó, a cikkek azonban túlnyomórészt kimerültek a matematikai egyenletekben, s egy hüvelyknyivel sem kerültünk közelebb a talány megfejtéséhez. A rajongótábornak szegezett kérdések sem jártak figyelemreméltó végeredménnyel, s erre ti magatok is tehettek kísérletet: nincs más dolgotok, mint megkérdezni egy bennfentest, teszem azt, egy Angry Birds fanatikust – de akár egy szolídabb játék-felhasználó is megteszi -, hogy miért is szereti ennyire a kérdéses alkalmazást. Kész? Hadd találjam ki: a prózai válasz mindösszesen annyi volt, hogy „azért, mert aranyos”, esetleg „gőzöm sincs, csak tetszik”. Nos, ezeket a válaszokat felhasználhatjuk különböző higiéniás célokra, másra azonban semmiképp sem jók – de hisz hol vagyon az előírva, hogy a felhasználónak tudnia kell az okot, amiért szívébe zárt egy alkalmazást? Természetesen sehol, és ebben nincs is semmi rossz. Ugyanakkor, akik valamicskével periférikusabban óhajtják megközelíteni a kérdést, elárulom, a válasz összetettebb ennél.

A szárnyas fejvadászok:

„Kraaaakh!”

Óriás csúzli, cuki-muki madarak, zöld disznók, atomjaira zúzható környezet: minden adott egy kalandos bosszúhadjárathoz, mely aztán óhatatlanul egy feledhetetlen játékélménybe torkollik. A pofon egyszerű történeten pedig elegánsan kurta átvezető videók kalauzolnak végig minket, derűs zenével aláfestve. A sztori szerint a farmon gondtalanul zajlott az élet, egész addig, míg a disznók úgy nem döntöttek, még több kalóriára tesznek szert néhány tojás által – egy valamivel azonban nem számoltak: a madarak haragjával! A bosszúra szomjas szárnyasok szövetsége ugyanis nyomban harcba (csúzliba) száll igazáért, és kezdetét veszi a platformokon is átívelő, világraszóló háború.

Feladatunk értelemszerűen nem más, mint likvidálni a malacokat, miközben plusz pontokért porig romboljuk hevenyészett erődítményeiket. Fegyverünk a Csúzli, muníciónk pedig a Madarak, akik mind-mind különböző szuperképességeket mondhatnak magukénak. Némelyik a kemény fejét használja, egy másik tojásokkal szőnyegbombázza az ellent, míg megint egy másik maga a bomba, és így tovább. A játék során felbukkanó újabb tehetségeket többnyire egy szimpla „bemutatkozó pályán” ismerhetjük meg, ahol gyorstalpaló módján kitapasztalhatjuk újdonsült madarunk legfőbb tulajdonságát/tulajdonságait.

#1. Mindig csőr(r)e töltve:

Ha jól megfigyeltétek, a hangsúly itt mindenképp az egyszerűségen van. Talán most magamra haragítok néhány Angry Birds fanatikust, de akárhogy is nézzük, a játék nincs a végletekig bonyolítva, végtelenül szimpla! Ez persze semmiképp sem negatívum, hisz éppen egyszerűsége teszi őt olyan közkedveltté, olyan mobillá: munkában, otthon, repülőn, wc-n, szeretkezés előtt után és helyett; mindenhol, minden körülmények között és bármikor előkaphatjuk s folytathatjuk ott, ahol abbagytuk: mégpedig a malacok csépelésénél. A játék, koncepciójánál fogva nem igényel különösebb idő- és figyelemráfordítást, minthogy pályái többnyire 4-5 lövésből állnak. Ennek hála a játék nem csupán praktikus, de az általa lefoglalt memória sem tesz ki egy focipályát. Ámde számtalan ilyen játék akad, eme tulajdonság tehát önmagában kevés ahhoz, hogy választ szolgáltasson. Lépjünk is tovább.
2. A karakterek:

No, igen, mindenképp az első szempontok közt kell említeni az ennivaló kicsi jószágokat, a tollas gombócokat, akiknek egy percig sem áll be a szájuk, illetőleg ádáz ellenségeiket, a pimasz malacokat. Még a legérzéketlenebb felhasználó szíve is nyomban meglágyul a szeretetreméltó óllakók láttán, hangjuk hallatán pedig egyenesen folyékony halmazállapotúvá lesz. Ha mégoly balszerencsések is volnánk az egyes pályákon, ezek a kis figurák menten közénk és ingerültségünk közé állnak. Különös, egyben bűbájos gombóc alakjukat egyébiránt egy hamarjában firkantott szkeccs adta ihletnek köszönhetik: a lábak és szárnyak nélkül rajzolt madarakat képtelenség nem a szívünkbe zárni. Az Angry Birds egyik legfőbb fundamentumát képező, imádnivaló madarak mellett nem lehet napirendi pontra térni: ez azonban még mindig nem adna elég okot arra, hogy ilyen megdöbbentő sikernek örvendjen, akad még egynéhány efféle alkotás.
3. A játékélmény:

Jelszavunk továbbra is az egyszerűség. Az Angry Birds nem követeli meg sem az emberfeletti ambíciót, sem a háromjegyű IQ-szintet: tény, hogy több ízben is célravezető elterveznünk, mely pontokat gyengítjük meg először és melyik madarunkat használjuk ehhez, de a fejlesztők ennél tovább nem merészkedtek, a logikai fejtörőket mértékletesen adagolják a pályák és egyikhez sem kell Szcípió stratégiai tanácsához folyamodnunk. Maga a cél is világos és érthető: lebombázni a malacokat, lehetőleg minél kevesebb madarat felhasználva, a lehető legtöbb matériát szétzúzva. Ha ez megvan, irány a következő szint. Alkalomadtán még arany tojásokba is belebotlunk, amelyek megtalálása bónuszpályákat tesz elérhetővé. A grafika nincs túlcicomázva, szimpla, pár vonallal rajzolt pályák és karakterek – semmi több. A hangeffektek nagyszerűek, a zene pedig elkerülhetetlenül a fülünkbe mászik, és halálunk napjáig bezárólag kibérli a kéglit, képtelenség kirobbantani szürkeállományunkból. Az irányítás sem igényel különösebb műveltséget: csúzli hátrahúz, céloz és lő. Ne feledjétek: egyszerűűűséééég!

4. Reklám és ár:

Negyedik szempontunk címe magáért beszél. Az Angry Birds, mint fentebb már említettük, 99 centes letölthető szoftverként kezdte meg pályafutását az Apple iPhone-on majd egymásutánban több lovat is befogott maga elé, úgy mint az Android-ot, a Maemo-t, majd később a PlayStation 3-at is: több nem is kellett neki, csupán reklám, azt sem szükségeltetett túlzásba vinni, hisz az ára beszélt helyette (csupán a PlayStation Network-ön indázott felfelé 3 kerek dollárral). A közönség nem is támasztott több elvárást – a játék tökéletes volt úgy, ahogy van. A kiadónak nem kellett vért izzadnia az érdeklődés fenntartásáért, hisz a játék ugyebár szerény komplexitású, mely révén különösebb erőfeszítések nélkül lehet további témákat kiadni évről-évre, lásd: Angry Birds – Seasons és a most márciusban megjelent Angry Birds – Rio.
Összességében pedig…

…az Angry Birds aranyos, izgalmas, de mindenekelőtt egyszerű és érthető. Persze, temérdek hozzá hasonló alkalmazást megértünk már, a zsémbes madarak azonban valahogy mégis menten elvarázsoltak minket, s bármikor szívesen kivesszük a részünket elszánt vendettájukból. No, de mégis… Miért e nagy siker? Eme cikknek ugyan azért fogtam neki, hogy választ találjak a kérdésre, a végeredményt pedig megosszam a Nagyérdeművel, egyértelmű feleletet azonban mégsem kaptam. Mert bizony találkozhatunk olyan statisztikákkal, melyek szerint madaraink a 45 éves korosztály köreiben örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, ám ez továbbra is csak részleges válasz lenne, hiszen mi a helyzet addig a többiekkel? Miért mozgatja például a 15-20 éves korosztályt egy ilyen primitív, majd’ 100 centes játék?

A válasz valószínűleg a fentebb ecsetelt szempontok összességében rejlik, és semmiképp sem csupán azok valamelyikében. Ami bizonyos, hogy a finn alkotók aligha tenyerelhettek volna jobb műfajba; mint azt a mellékelt ábra is mutatja, azokra a dologtalan öt-tíz percekre éppen egy Angry Birds-re volt szükségünk, akit bármikor, bárhová magunkkal vihetünk, sosem okoz csalódást és mindig megmelengeti a szívünket, mert mindenből éppen annyit kapunk, amennyi kell – legyen szó összetettségről, fejtörőről, grafikáról, stb. Az igazat megvallva talán azzal magyarázható az Angry Birds sziklaszilárd dobogós helyzete, hogy időnként mindnyájan igényt tartunk némi egyszerűségre, szeretünk kikapcsolni – kivált akkor, ha ezt a zabálnivaló tollas barátaink társaságában tehetjük.