Az átmenet azonban távolról sem ment ilyen simán, a produkciót kezdettől nehézségek és baljós előjelek kísérték: először problémák akadtak a forgatókönyvvel, majd Roberto Orci visszalépett az írástól és a rendezéstől. Végül a Scotty szerepében megismert Simon Pegg vállalta magára az írás feladatát Doug Jung mellett, miközben Lint bízták meg a rendezéssel.

A Trekkie-kben további negatív érzéseket generált, hogy a stúdió állítólag túlságosan „Star Trek”-esnek találta az első forgatókönyv-tervezetet, attól tartva, hogy az nem nyeri majd el a szélesebb közönség tetszését. Az akcióban igencsak dús, ellenben pont, hogy nem „Star Trek”-es első előzetest követően viszont főleg a rajongók voltak azok, akik megint csak erősen fanyalogtak.

A csalódott fanok már azt is nehezményezték, hogy a Sötétségben megrekedt a franchise klasszikus darabjai előtti tisztelgésnél, illetve azok némi módosítással történő utánzásánál. Emiatt azonban a Star Trek egyik esszenciájaként ismert felfedezés, az ismeretlennel való szembesülés csodája elmaradt, amit a harmadik résszel igyekeztek pótolni az alkotók.
Az Enterprise űrhajó ötéves küldetése derekán jár, melynek során az űr még feltérképezetlen részeire merészkedik az emberiség és a Bolygók Egyesült Föderációja ismereteinek bővítése céljából. Ezúttal azonban egy olyan, titokzatos és veszélyes ellenséggel találják szemben magukat, melynek legyőzése érdekében hőseinknek felül kell emelkedniük önmagukon és eddigi korlátaikon…

A küldetés természetének megfelelően a főgonosz, Krall (Idris Elba) is új szereplő, egy eddig ismeretlen faj tagja, mellyel az Enterprise legénységének a puszta túlélésért kell megküzdenie. Ugyanakkor új szövetségesre is szert tesznek a harcban – Jaylah (Sophia Boutella) sem éppen úgy képzeli el a jövőt, mint Krall népe, s szinte bármire készen áll azért, hogy egy kis borsot törhessen ellenségei orra alá.
További újdonságként szolgál a Yorktown, egy gigantikus méretekkel bíró, futurisztikus űrbázis, mely a Föderáció egyfajta gyűjtőtégelye, a fajok békés együttélését reprezentálandó. A Mindenen túl stábja ezzel kapcsolatban különösen büszkén hangoztatta, hogy a Star Trek ötvenedik évfordulójának alkalmából sikerült több, mint ötven különböző idegen életforma képviselőit, ha csak nyúlfarknyi időre is, az ezüst vászonra varázsolniuk.

A bemutató szomorú apropójaként szolgált ugyanakkor a Chekov zászlós szerepét játszó, ifjú Anton Yelchin váratlan és tragikus halála, akit alig egy hónappal a premier előtt ért végzetes baleset a saját otthonában. (A filmet az alkotók és színésztársak neki, valamint a szintén nemrég elhunyt Leonard Nimoy-nak dedikálták.) Némi vigaszt nyújthat a Trekkie-k és a reboot kedvelői számára, hogy ebben a részben végre a kissé szétszórt és szórakozott, ám örök optimista Chekov-val is több időt tölthetünk, mint a korábbi epizódokban.
Mindez nagyban köszönhető annak, hogy a forgatókönyv immár nem Kirk (Chris Pine) és Spock (Zachary Quinto) ellentmondásos kapcsolatára koncentrál, miáltal több idő jut egyéb, mindeddig jobbára háttérszerepbe szorult karakterekre is. A kapitány és a vulkáni ugyan mindketten motivációs válságba kerülnek – Kirk részben még mindig az apja emléke, Spock pedig idősebb énje halála miatt -, szálaik viszont csak a film elején és végén futnak össze, több teret engedve az egyéb szereplőknek.

Így többek között a fanyar humorú Bones-nak (Karl Urban) is van ideje kibontakozni, de a megoldásban fontos funkciót beöltő Scotty-ból (Simon Pegg) sem lesz hiányunk, aki sajátos, kissé felületes, de számos könnyed pillanattal tarkított dinamikát alakít ki Jaylah-val, a magára maradt roncsvadász lánnyal. A szerepek tehát jóval kiegyenlítettebbé váltak a két korábbi Star Trek-mozihoz képest, és összességében elmondható, hogy a közkedvelt karakterek alapvetően hozzák magukat.
Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a felvetett témák csak részben kerülnek kibontásra, ami a karakterek motivációjára is igaz – különösen a főgonosz esetében, kinek története a film végén sem kap kellő magyarázatot. Krall ugyan karizmatikus, Idris Elba alakításának köszönhetően igazi jelenléttel rendelkező egyéniség, akinek saját filozófiája van, mely alapvetően megkérdőjelezi a Föderáció által követett értékrendet, mégis magán viseli az antagonisták sablon ismertetőjegyeit, és karaktere nem bír elegendő mélységgel ahhoz, hogy igazán emlékezetes legyen.

Így hát a sztori lényegében megmarad azon a szinten, hogy egy újabb „evolucionizmus vs. kooperáció” – azaz, némileg leegyszerűsítve, a háborúskodás az együttműködéssel szemben – történet legyen, melyből vajmi keveset tudunk meg magáról a Föderációról. Általánosságban véve pedig azt is el kell könyvelnünk, hogy a Mindenen túl tartalmában nem sokat ad hozzá a Star Trek univerzumához, ami még akkor is igaz, ha az önismétlést ezúttal többé-kevésbé sikerült elkerülnie.
Tény, hogy egy, többnyire fiatalokat célzó sci-fiben fontos az akció és a vizualitás, de azért be lehetett volna szúrni még egy kevés narratívát is a cselekménybe. A hatás fokozása érdekében az alkotók a tudományosságot gyakran feláldozták a dramaturgia és a coolság oltárán – ám mivel J.J. Abrams alapvetően hasonló felfogással rendelkezik, kijelenthetjük, hogy ebből a szempontból Justin Lin személyében a producerek tökéletes utódot találtak a rendezéshez.

Lin pedig lényegében nem tett mást, mint hogy újfent megbízhatóan hozta azt a tisztességes iparosmunkát, amit elvártak tőle, ráadásul úgy, hogy rajongó lévén még némi lelket is sikerült öntenie a produkcióba.

Összességében el kell ismerni, hogy a film eléggé szórakoztató, vagyis elsődleges feladatát teljesíti, és közben oly módon tiszteleg a nagy elődök előtt, hogy már nem utánozza azokat. A cselekmény nem ül le, fokozatosan építkezik és pörögnek fel az események, valamint a látvány terén is kapunk néhány olyan, apróbb mérföldkőnek nevezhető momentumot, amiben eddig nemigen lehetett részünk.
Az ILM által létrehozott vizuális effektusok és a hanghatások mind ott vannak a szeren, talán csak egy-két momentum akad, amikor nem teljesen meggyőző a CGI. Mint a hasonló produkciók esetében oly gyakran, az IMAX 3D ezúttal is képes hozzátenni az élményhez, mely ezáltal egy jó kis popcorn mozizássá válhat. Legfeljebb a hardcore rajongók lehetnek kicsit csalódottak, de ha őszinték akarunk lenni, látnunk kell, hogy ők eddig amúgy sem sok igazán minőségi Star Trek mozifilmnek örvendezhettek…

Már hivatalosan is bejelentették a következő folytatást, melyben állítólag meg sem próbálják másik színésszel helyettesíteni Anton Yelchin Chekovját, nagyon helyesen. Nyugodjék békében!