A film első pillanatától az utolsóig komputeres grafikát láthatunk, melyek sok esetben nagyon is megközelítik a valóságos képek adta látványvilágot. Olyannyira, hogy néha, még az avatott szemek is megbotlanak, vajon ez a képsor nem valós felvétel.
A csapat fő feladata a víz lemodellezése volt, mivel 99%-ban a vízben vagy a víz felett játszódnak az események. A vízfelszín elkészítése az egyik legnehezebb feladat, mivel nincs olyan matematikai algoritmus, mert pontosan lemodellezné a víz mozgását és a rajta megtörő fény csillogását, visszaverődését. A Pixar animátorainak, úgy néz ki mégis sikerült valami tökéletest alkotni, mivel a látvány olyan gyönyörűre sikerült, hogy elvésznek az esetleges valóságtól elérő mozzanatok.
Egy másik nagy probléma volta halak mozgása. Hogyan látassák a nézővel, hogy egy objektum jelen esetben egy hal nem lebeg, hanem úszik. Az egész probléma megoldódott azzal, hogy a halak teste és uszonya ritmikusan mozgatni kell, melytől olyan hatást érünk el, mintha a test nyomná előre magát. Valahol a valóságban is hasonlóról van szó.
Ezek mellé társul a rendkívül sokszínű és részletes háttérvilág. A színek kompozíciója olyan hatást kell, mely bár a vizek mélyén nem pontosan így néznek ki, mégis elhisszük ilyen is lehetne.
Persze ezek mindegyik nem lenne elég ahhoz, hogy a film nagy sikereket érjen el. Folytos tényező a karakterek kialakítása. Hogyan ábrázoljuk egy hal nemét? Vagy azt hogy éppen milyen kedvében van. Szomorú, vidám, mérges. A szem a lélek tükre! Szokták volt mondani. És úgy tűnik, itt valóban előjön ez a megállapítás. Egy halnak csak szeme és szája van, melyek alakításával elérhető mindenfajta grimasz, kedélyállapot.
Vagyis amit el lehetett készíteni komputer grafikával, azt a Pixaros fiuk elkészítették.
Lássuk akkor a történetet, ami bár egyszerű, könnyen emészthető, mégis jelenetekben megbúvó poénok az egész filmet egy magasabb szintre emeli.
A tenger mélye sok érdekességet rejt, köztük egy kis halvárost melyben Pizsi a bohóc hal él élete párjával. Házuk egy nagy korall melynek lábánál kicsinyik várják a születés pillanatát. Sajnos, Pizsi élete egykettőre megváltozik, mikor egy ragadozó hal elragadja tőle élete párját és kicsinyei 99%-át, csak egy marad melynek a Némó neved adja. A kicsi nagyon is életrevaló, bár jobb uszonya kacska, így az apa szerint az úszás nem az erősége.
Pizsi óvta, védte mindentől, hiszen már csak ő maradt neki. Egyek voltak és jó barátok.
Elérkezett a nagy nap és Némónak iskolába kellett mennie. Az első oktatáson Némó elbarangolt újonnan szerzett barátaival és a nyílt víz veszélyeit mérlegelték amikor megtörtént a tragédia. Emberek jelentek meg és Némó-t elragadták a tengerből. Elvitték egy fogorvos akváriumába került.
Pizsi, mindent maga mögött hagyva elindult, hogy felkutassa elveszett egyetlen szülött gyermekét.
A történet innentől két szálon folytatódik.
Némó az fogorvos akváriumában megismerkedik az ott lakókkal, akinek vezetője elhatározza, mindent megtesz annak érdekében, hogy Némó visszajuthasson a tengerbe. A kis halacskába, magát véli felfedezni, mivel ő is mint Némó a tengerből való.
Eközben Pizsi megismerkedik Szenillával, egy kékszínű hallal, aki bár nagyon kedves, mégis idegesítően feledékeny és párosul azzal a ténnyel, hogy levegővétel nélkül képes folyamatosan beszélni. Ők ketten egy csapatként indulnak felkutatni Némó és lejutni Sydneybe. Az út során számos élményben van részük.
Találkoznak három igen félelmetes cápával, akik a hiedelmek ellenére nem esznek halat. Antihalevők. A hal nem táplálék hanem társ jeligével.
Ezek után találkoznak csoportosan úszó halakkal, aki mint tudjuk csoportos mozgásukkal képesek megtéveszteni bárkit, arról, hogy ők valójában nem is halak, hanem mondjuk irányt mutató reklám nyilak, vagy akár egy óriás bohóchal.
Ezek után átverekedik magukat a medúzáktól hemzsegő területen, melyben Szenilla majdnem meghal.
A film egyik legmókásabb figurájával ezek után találkozunk. Teknős uraság, vagy inkább Coool.
A teknősök csoportosan járnak az áramlatokba úszva, vagy inkább szörfözve tesznek meg nagy távolságokat. A két kis halacska, az ő segítségüket felhasználva közelebb kerülnek végcéljukhoz. Emellett a tengerek össze élőlénye, plusz még az azokra vadászó halak is értesülnek a keresésről, és mindenki drukkol, hogy Pizsi sikerrel járjon.
Eközben Némóra nagy pácban van. A fogorvos lányának szánják, aki inkább halgyilkos, mint a halak barátja. Az ő keze által már igen sok halacska vesztette életét.
Természetesen a végén minden megoldódik, Pizsi megtalálja Némó-t és boldogan élnek tovább, mint hal a vízben.
Megjegyezném, hogy akinek aranyhala van otthon, az a film után ne engedje szabadon, mert jobb nekik az akváriumba, mint a nem túl tiszta folyókban.
Pozitívumok: Mesefilm 10 pont, minden tekintetben. Ezen érdemes a gyerekeknek felnőni. (nem pedig az egyéb rajzhiányos, értelmetlen vakokon)
Negatívum: 0 (mért felejtettem a poénok felét, pedig mind nagy ült)
Tehát aki csak teheti, és persze érdeklik az ilyen filmek, mindenképpen nézze meg. Gyerekek és felnőttek mind együtt szórakozhatnak ezen a páratlan mesterművön.
Némó nyomában
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: Animációs mesefilm
Hossz: 100
Készült: 2003
Premier: 2003-11-20
Forgalmazza: Intercom
Eredeti cím: Finding Nemo
Rendező: ANDREW STANTON
Szereplők:
Fényképezte:
Díszlet: Ralph Egglestop
Írta: Bob Peterson, David Reynolds, Andrew Stanton
Producer: Graham Walters
csab_1
22 éve, 2 hónapja és 2 napjaEz a film egyszóval: zsír!
A Pixar eddigi legjobbja. Történetében felülmúlja a Toy Story-t, megvalósításban pedig a Monster Inc.-t. Alapm?! Fantasztikus forgatókönyv, és történet. Meseszép (szó szerint…😉 megvalósítás, egyszer?en lélegzetelállító! E hét csütörtökön van a premier, ha arra nem is megyek el, de a hétvégén egy estét _biztos_ hogy rááldozok a kis Némó kalandjára. Remélem, hogy szinkront nem szúrják el…
Még az sem zavar túlzottan, hogy „már láttam” kategóriában van a „drága” B?ven megéri, hogy elmenjek rá mégegyszer (kétszer…😉
Üdv!
marco
22 éve, 2 hónapja és 1 napjaTényleg ennyire jó? Én az utóbbi időben nem nagyon mertem elmenni Disney mozira… Valahol az Oroszlánkirály után mintha nem lenne valami az igazi…
vendeg
19 éve, 9 hónapja és 3 napjajó a mese! csak én arra lennék kíváncsi hogy lehet -e tartani akváriumba bohóc halat? valaki segítsen nekem. légyszi
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 heteSztem tök szupi!!!!!😛
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 4 hetenagyon jo
csongor😄
vendeg
18 éve, 3 hete és 2 napjanem tudjátok hol lehet megnézni a neten ezt a mesefilmet? a teljes változat kéne..előre is köszi–ada–
vendeg
18 éve, 3 hete és 2 napjaHÉÉJ VALAKÍÍÍÍ…elég sűrgős a dolog…!😛
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 4 heteja el megy szóda vízzel
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 3 hetenagyon aranyos a dévédé
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 4 heteNagyon aranyos Némó!😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 4 heteNem szerettem a cápa gonosz!😕
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 2 heteNémó(L)😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 hetetök cuki az egész😄😄😄😛😛😉
dorcika
16 éve, 7 hónapja és 2 heteKinőttem már az ilyenekből,de azért tetszett 🙂 Meg van egy kistesóm,annak is mindig van egy rajzfilm,ami tetszik,és azt 1 hónapig nézi minden nap minimum kétszer.Az ilyen disney meséket fejből is el tudom fejelni,mert sokszor csak azt hallom a tesómtól 😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 hetenagyon jo ez a mese es meg tanusaga is van mint mindegyiknek😉😛
vendeg
16 éve, 3 hete és 4 napjaez játék ?????
ha ha nem akor nem kel😎
vendeg
16 éve, 3 hete és 4 napjaja hogy ez nem játék😛
vendeg
16 éve, 3 hete és 4 napjaa cápa nem gonosz csak ragadozo😄
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 hetenagyon jo😉