Így aztán kérdésessé válik, kinek is szól ez a mese. Személy szerint én nem vagyok egy nagy Harry Potter rajongó, ami abból is adódhat, hogy túl erőltetettnek érzem a film éhezők már már őrületig fajuló rajongását. A rajongó klubokban a gyerekek varázsló órákat vesznek és persze szemüveg mögül olvassák a varázsigéket tartalmazó könyveket. Még a végén valaki valóban elsüt egy két varázslatot és valósággá válik az ami ma még csak mese.
De azért mi maradjunk meg a realitás talaján és lássuk mit is hoztak össze 135 percben. Alfonso Cuaron rendező munkáit eddig nem sok esetben láthattuk. Talán az egyik legemlékezetesebb filmje a Szép remények volt Robert De Niro, Gwyneth Paltrow és Ethan Hawke főszereplésével. Ezzel a filmmel egy kicsit elkalandozott a dráma, romantika és vígjáték világától, de a film megnézése után bizton állíthatom ez a stílus is fekszik neki.
A főszereplőkhöz társul a harmadik részben Gary Oldman, aki Sírius Black-et alakítja. Ő az a színész aki bármilyen szerepet is kapjon hibátlanul játssza el.
Természetesen az alap csapat nem változott, így Daniel Radcliffe mellett ismét megjelenik Emma Watson (az én kedvencem) és Rupert Grint.
Bár még igencsak gyerekek, mégis olyan lelkesedéssel játszanak, hogy már már apró profi mozzanatokat is megvillanatanak.
A film bevezetője nem túl szokványos. Egy fiatal hang vezet be minket a harmadik részbe és biztosít a felől, hogy a most következő harmadik rész nem lesz unalmas.
Ekkor még nem hittem, hogy első hírek, mely szerint igen horrorisztikus a film valóban igaz lenne.
Az első pár perc valóban az első két részben megszokott mókás jelenetek voltak. Viszont miután elindultunk Roxfortba a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, igen közel kerülünk az Elm utca félelmetes hangulatához. És ez a hangult alig alig csökken a film során. Ezért egy kissé elgondolkodtató, hogy a filmet hány éves kortól lehetne megtekinteni. Persze mivel ez alapjában véve gyerekeknek szóló történet, így gondolom ezért tekintenek el a 16 éven aluliaknak nem ajánlott jelzéstől.
A történet:
Harry 13 éves. Most lesz harmadikos a varázslóiskolában. Dursley-éknél él még, mert már alig bírja ki őket. Ez már odáig fajul, hogy megszegi az egyik legfontosabb törvény, mely szerint az iskola falain kívül nem szabad varázsolni, ha csak végképp nincs más megoldás. Miután mégis varázstudományával kellemetlen helyzetbe hozza nem éppen kedves rokonait, úgy dönt elmegy otthonról. Nemsokára egy busz veszi fel, ami elviszi egy fogadóba, ahol ismét találkozik barátaival és varázstudó társaival. Megtudja hogy egy bizonyos Sírius Black megszökött az Azkabanból. Onnan ahonnan még senkinek nem sikerült.
Irány az iskola. Elkezdődik Harry és barátai számára a harmadik és egyben legveszélyesebb éve.
Új tanár is érkezik ebben az évben, Lupin professzor aki rögvest a növendékek szívébe lopja magát közvetlenségével és barátságos stílusával. Hermione ismét egy kicsit kirí a tömegből, mivel egyik pillanatban nincs sehol viszont a következőben már ott ül Harry és Ron között. Egy mellékszálként kerül a történetbe Hagrid és Csikócsőr akit Harry sikeresen megszelídít. De egy sajnálatos baleset révén Csikócsőrt meg kell hogy öljék, mivel veszélyes teremtménynek minősítették.
Eközben minden kiderül Sírius múltjáról. Jó barátsában volt Voldemort-tal és ő segédkezett abban is a gonosz varázsló rátaláljon Harry szüleire. Síriust az iskola közelében látták, így dementorok kezdik őrizni a tanulókat. Ezek a lények igen veszélyesek és rémisztőek. Ők adják a film igáz hátborzongató hangulatát.
Ahogy haladunk előre a történetben derül ki minden. Sírius valójában nem bűnös, de bizonyíték hiányban nem képes megvédeni magát. Az igazi bűnös Ron patkánya Makesz, aki valójában egy gyárva varázsló aki így álcázza magát.
Harry és Hermione közösen az időt is uralmuk alá hajtva járnak mindennek a végére, melynek köszönhetően egy ártatlan életnek sem kell meghalnia és Harry egy lépéssel ismét közelebb kerülhetett céljához, hogy nagy varázsló váljék belőle.
Összegezve a filmet, mindössze annyit nem értek, kinek is szánják a filmet. Gyerekeknek kellene, de egy kicsit furcsa volt azt látni és hallani, hogy a mellettem ülő 7-8 éves kislány minden harmadik jelenetnél összerezzen és az odébb ülő gyerekek szipogva tartják vissza sírásukat. Továbbá erőteljesen olyan érzése van az embernek, mintha egy gyér történetet csavartak megvolna többször és ebből készült film. Persze ezzel együtt is egy igen látványos és magával ragadó filmet üdvözölhetünk a Harry Potter 3. részében.
Ha bátor vagy és nem vélsz a dementorok csókjától irány a moziba be.
Képek
Š 2003. Warner Bros. Entertainment
Harry Potter Publishing rights Š J.K.R.
Harry Potter és az Azkabani fogoly
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: kaland, fantasy
Hossz: 135
Készült: 2004
Premier: 2003-06-10
Forgalmazza: Intercom
Eredeti cím: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban
Rendező: Alfonso Cuaron
Szereplők: Emma Watson
Robbie Coltrane
Rupert Grint
Daniel Radcliffe
Fényképezte: Michael Seresin
Díszlet: Jany Temime
Írta: Alfonso Cuaron
Producer: David Heyman
vendeg
21 éve, 6 hónapja és 3 hete1
c64fun
21 éve, 6 hónapja és 3 heteBőbeszédű vagy, Vendég!
vendeg
21 éve, 6 hónapja és 3 heteElég lapos film, bár néhányan, akik olvasták könyvben, mondták, hogy tök jó… Milyen lehet akkor a könyv???
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 1 hetemár lelehet szedni a netröl láttam
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 1 heteaz uj részét
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 hetemarha jó
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 hetehysztok!!!Nekem a 6. rész teccik a legjobban…baromi jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 heteorjási nagy sztár vagy
somogyi bálint
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 hetenem rosz🙁🙂😎😎😛😉
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 hetecsak annyi hogy imádon daniel radcliffet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 heteCSAK AZÉRT JO MERT DAN IS SZEREPEL BENNE
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 1 heteez inkáb kuka nem, szemét
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 5 napjaHát nem is tudom mit szóljak!😛
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 4 heteSzerintem nagyon profi az egesz csak igy tovabb cupp 😉
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 3 napjaen naon szeretem a hp-tminden reszt lattam es olvastam.igaz az utolsot meg nem lattam sot a hetediket n olvastam de rem sor kerul erre is.am n tudjatok h magyarul megjelent mar???ha tudjatok irjatok ide!!koszi elore is
😎
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 2 napja😎😄klassssssssszzzzzzzzzzz
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 1 hetemindegyik nagyon jooo….egyszer?en im?dom.😎🙂😄
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 1 napjaNagyon jó😛😄
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 hetea hetes február 8 án jelenik meg
😄😮
vendeg
18 éve, 1 hete és 6 napjaszuper csak így továb főszereplők aleg kobbak beene:Harry Potter,Ron, Hermione,Damledor Szuper Film 😎😎😎😉😉
vendeg
18 éve, 1 hete és 5 napjajóó fím nadon
vendeg
18 éve, 5 napja és 6 órájahát jó volt a harmadik része harry potternek sztem is, csak hát ezt kicsi gyerekeknek nem angyona jánlom mert azért félelmetes ám! és kérdeznek valamit tölletek! lesz a harry potternek 6. része is? és lesz e 7. része is?? és lesdz 8. része is?
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 heteKissé más, mint a könyv, kár, hogy Sirius Black keveset van benne. Mégis jó lett. 😮😎😉
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 hetenincs valakinek meg a HArry Potter 3 cd-kulcs
vanda02788
17 éve, 10 hónapja és 2 heteIMÁDOM HARRY POTTERT ÉS DANIEL RADCLIFFE-T IS.SZERINTEM NAGYON JÓ KLANADFILM…IMÁDOM😛
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 heteEz tök jó!!🙂😎😄😛😉😕😎🙂🙁😮🙂🙂
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 hetelassan megjelenik a 6. része is filmben.😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteolvastátok már a 7-t😕
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteSzerintem Hermione Ronhoz illik
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 heteja😄
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 6 napja🙁
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 napjaDE EDDIG HÁNY RÉSZE VAN MEG?ÉS ÉN SZTEM SOKKAL JÓBB KÖNYVBE MINT FILMBE😉
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 3 hetebisztos jo cask lehetne letolteni😮😛😉😕
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 4 hetea harry potter 3. részében Emma Watson alakítása tetszik a legjobban!!!! szinte már szerelmes vagyok belé.😄😉
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 heteen nagyon imadom harry it o a kedven cem es nem tudom gogy lehet letolteni😮😮
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 hetevalaki mondja el hogy van itt a letöltés
xd😕
skyman
16 éve, 2 hónapja és 1 heteHát itt nagyon sehogyse!tudsz letolteni háttérképeket az meg nagyon egyzserűen megy😉
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 hetefilmbe kértem😕😕😕
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 hetevalaki mongyame gmár hogy lehet letőlteni!!!!!!!!! előre is kőszőnőm!!!!!!🙁🙁🙁
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 heteén még nem!!!!!!😄
marco
16 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerintem tiplizz. Köszi.
marduk
16 éve, 1 hónapja és 2 heteEz a gamechannel.Nem egy olyan letöltögetős oldal.
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 heteén se tom
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 hetetudjátok hogy kell megnézni egy filmet ?
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 hetevalaki válaszoljon !!! 😕😕😕
skyman
15 éve, 10 hónapja és 1 heteugy h szépen fogod magad, elmész a moziig, megvezsed a jegyed esetleg egy kis pop corn és kóla, beülsz a terembe, végig nézed a filmet, aztán vígan hazamész.
Egyébb kérdés?
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 heteNév:Viki
Nagyon szeretem a HP-t és ez a kedvenc részem!Sajnos filmben még nem látam deh olvastam és nagyon jó!😄😄
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 3 heteszuper!
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 hetehogy lehett letőlteni, Ez egyszerű , csak írd be a google-be ,hogy Harry Potter 1-5 .Ja és a világ legjobb filmje (szerintem)és már 7éves korom ota igy gondolom minden része megvan könyvben és filben is. És tuttira ott leszek JULI 5-DIKÉN mert az lesz a végsők végső csatája !!!!! imádom azta filmet imádom imádom!!
fnx
10 éve, 10 hónapja és 4 napjaEz is jó rész