Más filmekben, illetve játékadaptációkban – például a Doomban – már láthattunk egy-egy rövidebb szekvenciát, melyet „egyes szám első személyből” rögzítettek az erőteljesebb hatás, a „gamer feeling” kedvéért. A Hardcore Henry azonban nem egy létező játék mozgóképes adaptációja, hanem egy teljesen új történet, aminek alapján viszont várható volt, hogy a hangsúly elsősorban nem a sztorira, hanem a kuriózumnak számító módon, GoPro kamerával rögzített felvételekre, illetve az akciózásra került.
A cselekmény tehát éppen olyan sablonos, mint amire egy hasonló produkciótól számíthattunk: adott egy, lényegében a halálból visszahozott, kibernetikus eszközökkel feljavított szuperkatona, aki amnéziája miatt semmire sem emlékszik a múltjából. Henry-nek meg kell mentenie bájos feleségét, Estelle-t (Haley Bennett) a szintén rendkívüli képességekkel bíró, biotervezés útján előállított katonákkal hatalomszerzésre törekvő Akan (Danila Kozlovsky) fogságából, miközben természetesen a saját identitása rejtélyét is igyekszik megoldani.
A sztori egyszerűsége és közhelyes mivolta önmagában még nem is lenne akkora probléma egy ilyen jellegű produkciónál, ám a karakterábrázolás és a jellemfejlődés hiányával karöltve már komolyabb következményekkel bír az eredményt illetően. Ily módon ugyanis meglehetősen nehéz érzelmileg kötődni a karakterekhez vagy akár a főszereplőhöz – utóbbi esetében még a különleges nézőpont nyújthat némi támogatást az empátiához, amennyiben valamennyire a saját bőrünkön „érezzük” mindazt, ami vele történik -, miáltal sorsukért sem igazán tud izgulni az egyszeri néző.
Ráadásul azok, akik nem igazán gamer alkatok (van itt olyan egyáltalán?), vagy csak egyszerűen utálják a kamera állandó, de legalábbis igen gyakori rángatózását, aligha fogják élvezni az alkotást. Ugyanakkor a többiek számára éppen ez a sava-borsa az egésznek, vagyis a Hardcore Henry-ről túlzás nélkül elmondható, hogy erősen rétegfilm, ami elsősorban és szinte kizárólag a játékosok és a Bekmambetovhoz hasonló szemléletű geekek számára készült.
A felvételek nem egyszer egy az egyben visszaadják az igazi FPS-játékok feelingjét, különösen a végső leszámolást megelőző, egy emeletes-gangos épületben felvett szekvencia lett olyan, mintha minden további nélkül átemelték volna egy hasonló gammából. Egyébként akad itt minden, ami a műfajhoz dukál: kézitusa, késelés, és természetesen mindenféle elképzelhető fegyver a stukkertől a géppityun át a rakétavetőig.
És hogy ne hasson csupán műbalhénak a dolog, az alkotók megadták a módját a körítésnek, azaz itt is megkapjuk ugyanazt a vér, kibelezés és gore mennyiséget, mint egy tisztességes akció-FPS esetében – ezúttal ráadásul mindössze egy 16-os karikáért cserébe szolgáltatják nekünk a legtöbb helyen simán 18-as karikával ellátott, nem egyszer tényleg erős gyomrot igénylő tartalmakat.
Az egyedi nézőpont és a pörgős akciózás mellett a produkciónak azért akad még értékelhető eleme: a humora időnként nagyon találó, máskor inkább morbid, de mindenképpen ütősnek mondható. Ezt leszámítva azonban az egész nem sokkal több, mint egy tech demó, minimális narratívával és történeti összefüggéssel.
A cselekményt felettébb nehéz követni, sokszor a vágás is követhetetlen vagy rendkívül kapkodó, amikor az egyik helyszín után váratlanul egészen máshol találjuk főszereplőnket. Néha azon kapjuk magunkat, hogy fogalmunk sincs, ki kire lő és miért, mit miért csinál vagy miért megy oda, ahová, azaz a logika sem az erőssége az alkotásnak. Vagyis általában véve kilóg a lóláb, és teljesen nyilvánvaló, hogy az egész koncepció csupán a sajátos nézőpont kihangsúlyozásáról és a hatásvadászatról szól.
Filmművészeti szempontok tekintetében a Hardcore Henry egyetlen említésre méltó pontja Sharlto Copley, aki már korábban is bizonyította tehetségét (District 9, Elysium, A szupercsapat), és ez alkalommal is lubickol a szerepében. Szenvedéllyel odatett, kellőképpen őrült és magával ragadó alakítása remekül illik a produkcióhoz, és nem utolsósorban újabb humorforrásként szolgál, különösen a parodisztikus megnyilvánulások tekintetében.
Úgyszintén ki kell emelni a szerencsés helyszínválasztást: Moszkva felettébb hangulatos és kellőképp lepusztult környezetet biztosít a városi jelenetekhez, mely mindenképp izgalmasabb a szokványos amerikai szcénánál, a hasonló, csak éppen kietlen vidéki helyszínek pedig szintén olyanok, mintha csak egy – akár éppen orosz vonatkozású (lásd STALKER, Metro 2033 és Last Light stb.) – játékból emelték volna át őket.
Egy szó mint száz, bármennyire is szertelen és felemás, az eredetiséget nélkülöző alkotásról beszélhetünk, a Hardcore Henry-nek van stílusa, és amennyire hatásvadász, annyira el is éri a célját azoknál, akik fogékonyak az efféle hangulatra és látványvilágra. A műfajnak mindazonáltal inkább 3D-ben vagy akár VR headsettel lehetne valódi létjogosultsága, így viszont lényegében ugyanaz, mint egy standard számítógépes játék, ami ráadásul nem is interaktív.
ravor
9 éve, 9 hónapja és 1 heteVR-ba megnéznék egy ilyen filmet, ahol a kamera hasonlóan belső nézetből van 😄 Úgy nagy élmény lehet 😄 Amúgy nem túlzottan rajongok az ennyire klisés, igazából semmit mondó filmekért, de ebbe belefogok nézni, kíváncsi vagyok azért, hogy még így 2D-ben is nézve milyen így az élmény. De kétségtelen, hogy nem ez lesz az év filmje, hiába a fejkamera 😄
vape
9 éve, 9 hónapja és 1 heteMár csak a stílus miatt is látno kell! 🙂
hentes
9 éve, 9 hónapja és 1 heteEngem nem zavar hogy klisés, megnézem! 🙂 Ilyet nem hagyok ki!
5t3v3nk3
9 éve, 9 hónapja és 1 hete1 a 16-os karika a morbid viccek legjobbika..😄 Bezzeg Tracer segge..
marduk
9 éve, 9 hónapja és 1 heteAz Overwatch szintén 16-os karikát kapott.
5t3v3nk3
9 éve, 9 hónapja és 1 heteIgen de erre nem akadtak ki s szülök..😄 😄 meg a szüzek.. 😄
marduk
9 éve, 9 hónapja és 1 heteMert ez egy film, és nem játék, és a legtöbb szülőnek játék = gyerekeknek.
Ja és egy észrevétel a cikkel kapcsolatban: FPS-nek van írva a film, amiből csak a first person nézet igaz, mert az „s” az a shootert takarja, és ez így kicsit félreérthető, mert ugye az FPS kifejezést így általában játékok megnevezésére használják.
dns
9 éve, 9 hónapja és 1 heteMivel a film forgalmazója is „FPS-nézetről” beszél, ezért úgy gondolom, mi is megengedhetjük magunknak eme luxust🙂
marduk
9 éve, 9 hónapja és 1 heteJa, így érthető. Ebben az esetben a forgalmazó csinált egy kis bakit. 😄
rdave
9 éve, 9 hónapja és 1 heteBaki lenne? Melyikre harap jobban a nép? FP vagy FPS? 😄
marco
9 éve, 9 hónapja és 1 heteArról nem is beszélve hogy valóban shooter. 🙂
rdave
9 éve, 9 hónapja és 1 heteYep yep
marduk
9 éve, 9 hónapja és 1 heteAz egy dolog, de still. 😄 Ha még jobban cheeky lennék, akkor még azt is mondanám, hogy frame per second. 😄
marco
9 éve, 9 hónapja és 1 heteTroll. 😄
totyak
9 éve, 9 hónapja és 1 heteFura nekem ez a film. Alapvetően is csak egy átlagos akciófilmnek tűnik, amit azzal akarnak különlegessé tenni, hogy ilyen furán kamerázták. Na most nekem ettől a folyamatosan imbolygó nézettől pont az jön le, mint ha ez egy kis kézikamerával összehozott szösszenet lenne, nem egy komoly produkció. Ráadásul még émelyít is, hogy ide-oda ugrál a kamera. Ugyanez volt a bajom a Cloverfield-del is.
marco
9 éve, 9 hónapja és 1 heteEz egy Indiegogo-s gyűjtésből létrejött film, amit GoPro kamerával vettek fel. Természetes hogy fura. 🙂
Mindenképp nagy visszhangot kelt, mert valamiben mérföldkő. Mint anno a Blair Witch project. Fillérekből készült, semmi különleges nincs benne mégis azóta is másolják. De ott a Hop Stop is, full gagyi, és millió ember imádja mégis.
Sokszor nem lehet tudni miért fog meg az amit épp nézel, egyszerűen csak bejön és kész.
totyak
9 éve, 9 hónapja és 1 heteTudom, hogy ilyen sportkamerával, vagy mivel készült, meg értem is, hogy valami eredetit akartak, ami még nem volt és amivel ki tudnak tűnni a tömegből, de azt hiszem ezt nem nekem találták ki. Lehet, hogy begyöpösödött vagyok, hogy megszoktam, a kamera fixen áll és nem lesz hányingerem, ha nézem a filmet 😄
Az említett két alkotást nem ismerem, rájuk keresek gyorsan, hogy tudjam miről van szó.