A történet szerint a II. világháború végén járunk. A végsőkig kitartó és elszánt német páncélos hadtestek tankjainak nyers erőfölénye a háború kimenetelétől függetlenül rendíthetetlenül pusztítja a szövetséges haderő gyengébb páncéllal ellátott harckocsijait. Azonban ez nem állíthatja meg a szövetségeseket, akik egyre keményebben törnek be az európai hadszínterekre, már a náci Németország területének nagy részét is meghódítják.

Az Afrikában már a háború elején szolgáló Wardaddy becenévre hallgató Don Collier őrnagy (Brad Pitt) és csapata a Fury (Harag) nevű Sherman tankkal igazi veteránnak számítanak, akik számtalan ütközettel a hátuk mögött egy végzetes csatában elveszítik egy társukat. A csapathoz az alig néhány hete írnokként szolgáló újonc, David (Logan Lerman) kerül, akinek elképzelése sincs a háború borzalmairól, naív álomvilágban éli reszketeg életét. Azonban ez megváltozik, amint a Fury kigördül a harcmezőre.
A Harag nem húzza sokáig az időt, már a felvezető képsorokon is az emberi brutalitás köszön vissza és ez a fajta ábrázolásmód a film egészén végig is kíséri a történetet. A sokszor még éppen megfelelően adagolt naturalista jelenetek és a helyzethez képest már-már idilli képsorok között időnként humoros helyzetek is felbukkannak, amik nem a feszültség oldására szolgálnak, sokkal inkább átvezetésként szolgálnak élethelyzetek között. Az újonc férfivá – ami esetünkben konkrétan gyilkost jelent – válása megrendítő és hiteles képet fest arról, milyen is lehetett tizenévesen belecsöppenni egy beteg elme által megálmodott halálos játékba.

Nincs könnyű helyzetben a Harag csapata, hiszen háborúban megedződött összeszokott társaságként mindent tudnak egymásról, egy pillantásból értik egymást, a csöpp helyen évek óta összezárt férfiak már egymás testvérei. David érkezésével megérkezik a bizonytalanság, a harci helyzetbe sosem került fiú miatt nem egy veszélyes helyzet adódik, de persze ahogy az lenni szokott, a kemény élet pillanatok alatt felnőtté neveli a srácot.
Mindenütt a ragacsos sár, vér, hullák és a kemény, rideg fém… Rengeteg fém. Ez a kettősség ugyanúgy képezi a filmet, mint a fentebb említett idilli és brutális jelenetek váltakozása, ezen keresztül tárja elénk Ayer azt, amiben a film nézőinek nem kellett részt vennie a valóságban. Ha akaratunk ellenére hajlamosak is vagyunk néha kicsit közömbösek lenni a közel száz éve történt eseményekkel szemben, az ilyen típusú történetek visszarántanak minket a valóság talajára, hogy sose felejtsük azt, az ember milyen brutális vadállattá képes változni – levetkőzve a büszkeségét, az ítélőképességét és a realitásérzékét.

Bár szeretném, mégsem tudom az előző felütéssel befejezni a kritikát, ugyanis meg kell említeni a legfontosabb dolgot: a finálét. Nem nem és nem. Ezt a filmet nem így kellett volna befejezni. Spoilermentesen csak annyit, hogy ha az a történetmesélés, amivel a film első háromnegyedét megtöltötték és ami nagyszerűen működött, maradt volna a film végéig, valószínűleg legalább egy nyolcast kapott volna a képzeletbeli tízes skálán. Azonban a stáblistához közeledve az addig megfontolt Wardaddy (pontosabban a rendező) egy érthetetlen szituációt teremt, amivel ugyan meg nem oldja a csapatra kirótt feladatot, azonban egy huszárvágással (sic!) látványos Rambo mozivá változtatja az addig nagyszerűen menetelő filmet.
Valószínűleg éppen az utolsó fejezet lesz az, ami sokaknak tetszeni fog, tény hogy a nagyobb tömegeket az a rész tudja megmozgatni. Viszont akkor a film nagy részét is úgy kellett volna elkészíteni, hogy ne érje az embert a végkifejlet meglepetésként – esetünkben nem jó értelemben. Értem én, hogy a próbál Ayer egy régi típusú történetmesélés felé elmenni, hiszen példának okáért a Piszkos tizenkettő is hasonló stílusban játszódik, de ebbe a filmbe így nem illett. Ettől a kis kritikai spinofftól függetlenül szórakoztató alkotást kap aki befizet rá.

Aki tömény akcióra vágyik vagány eksönhírókkal, mint például a Kelly hősei esetében, részben meg fogja találni a számítását, viszont a hősök ebben a filmben máshogy működnek, amolyan mindennapian, képesek meghalni is. A Harag nem csak egy háborús akciófilm. A Harag egy dráma, egy háborús köntösbe bújtatott történetmesélés valamiről ami több mint fél évszázada történt. Csak a kritikusabbaknak a 120. perc környékén ki kell jönni a moziból…