Köszönhetően ama trendnek, hogy szinte epizódonként jön egy-egy újabb ellenlábas, csak hogy később csatlakozzon a bandához, a csapat létszáma már így is tekintélyesre nőtt – a Walker által életre keltett Brian O’Conner és párja, Mia (Jordana Brewster) kiszállása ellenére -, ami azt jelenti, hogy az egyes szereplőkre ugyanolyan vagy még kevesebb idő jut a cselekményben. Főgonoszból természetesen most is újat kapunk, de hogy mégse legyen olyannyira kiszámítható a történet, ezúttal az alkotók a sokat hangoztatott „család” tematikáján csavartak egy nagyot.
A felütésben újfent békés, mondhatni idillikus állapotoknak lehetünk tanúi, lévén a csapat tagjait kivétel nélkül felmentették a korábbi vádak alól, s míg mindenki más tisztes polgárként éldegél, Dom (Vin Diesel) és Letty (Michelle Rodriguez) a nászutasok gondtalan napjait tölti. Ám váratlanul feltűnik egy titokzatos kiberbűnöző, a felettébb eredeti nevű Cipher (Charlize Theron), aki nem pusztán visszacsábítja a bűn világába Domot, de még arra is ráveszi, hogy árulja el társait, minden másnál fontosabbnak tartott családját.
A furcsa szabályok szerint játszó, ám mindig segítőkész ügynök, Mr. Senki (Kurt Russell) támogatásával, a rendíthetetlen Hobbs (Dwayne Johnson) vezetésével a banda ismét felveszi a kesztyűt, még ha ez alkalommal saját jóbarátjukkal és vezetőjükkel is kell szembeszállniuk a ravasz hackerek mellett. Sőt a legutóbbi kalandban még halálos ellenségként számon tartott Deckard Shaw-t (Jason Statham) is sikerül beszervezni, hogy aztán feltuningolt járgányaik és izmaik révén újfent megakadályozzák egy nagyobb világkatasztrófa bekövetkezését.
Az említett csavaron túl egyébként a recept tökugyanaz (bár miért is változtattak volna rajta a széria népszerűsége láttán?): feltuningolt verdák, hiányos öltözetű macák, változatos és egzotikus helyszínek, lehetetlen kunsztok és figurák, plusz bunyó ezerrel. A korábban látottakat azért annyival sikerült meghaladni, hogy a zúzás minden eddigi léptéket felülmúl, a teljes történet folyamán összetört autók száma pedig alighanem abszolút rekord nem csupán a Halálos iramban franchise, hanem az összes valaha elkészült film szempontjából.
A fő helyszín a változatosság kedvéért New York City, de láthatjuk Havannát és más városokat, de még a felettébb extrémnek számító északi sarkkör vidékét is. Ami az utóbbit illeti, a jeges száguldozás és a tengeralattjáróval való kergetőzés azért kicsit már tényleg elvetette a sulykot – bár nyilván nem azok számára, akik épp az ilyen, mondhatni kevésbé reális, ám annál pörgősebb és látványosabb jelenetek miatt kedvelik a franchise-t.
Összességében azért annyit le lehet szögezni, hogy az idők során fokozatosan változott a koncepció: míg kezdetben főleg az autóversenyeken volt a hangsúly, addig később inkább a tolvajlásra terelődött, most pedig már a kémkedésnek jut egyre nagyobb szerep a csúcsra járatott járgányok mellett. A legfontosabb kérdés azonban mégis az, hogy vajon mennyire áll össze egy egésszé a különböző helyszínek, karakterek és motivációk kavalkádja, illetőleg mennyire sikerült az alkotóknak új színt vinni a szereplők viszonyába?
A folyton a családról és összetartozásról papoló Dom pálfordulása alapvetően még hihető is volna, azonban az azt előidéző Cipher, akinek döcögős háttértörténetét csupán az előző részekre való, retrospektív visszautalások révén ismerhetjük meg valamelyest, nem éppen a legmeggyőzőbb és legeredetibb ellenlábas. Noha Theron szexi és külsőségeiben menő antagonista – kivéve, amikor nem annyira -, azon ő sem tud segíteni, hogy karaktere egy totál egydimenziós, közhelyes figura, kinek hűvös, számító kegyetlensége nyilvánvaló, motivációi, tettei igazi mozgatórugói azonban teljes ködbe burkolóznak.
Az, hogy Cipher Dom ellenpólusaként éppen a család, a társak jelentéktelenségét hangsúlyozza, homlokegyenest szembemenve a széria alapvető filozófiájával, adott körülmények között akár érdekes konfliktus is lehetne, ám a faék egyszerűségű forgatókönyv, illetve vázlatszerű jellemábrázolás miatt lényegében semmit sem tesz hozzá a franchise-hoz.
Szerencsére a filmnek azért van némi önkritikája, néha-néha még ki is kacsint ránk (lásd a Johnson-Statham párost vagy Helen Mirren cameoját), és ekkor néhány pillanat erejéig valóban képes derültséget okozni, némi változatosságot adva az egyébként önismétlő narratívának. A csipkelődve rivalizáló, ámbár kissé már ellaposodó Roman (Tyrese Gibson) és Tej (Chris „Ludacris” Bridges) közötti ökörködés szintén nyújt néha egy kevés vidámságot, de a fő sztori aktuális irányának tekintetében csak remélni lehet, hogy a következő epizód jobban kibontja majd a szereplők közötti viszonyokat.
A Halálos iramban 8. része egyszeri agykikapcsolós szórakozásnak megteszi, csak ne kellene kifizetni érte a mozijegyet… Illetve ideális esetben valaki meghív minket, merthogy moziban egyszer érdemes megnézni a nagy vászon és a szinte szó szerint alattunk dübörgő motorok (illetve moziterem) miatt, hogy azután gyorsan el is felejthessük az egészet.
totyak
8 éve, 9 hónapja és 1 heteLáttam az eddigi összes epizódot. Nem mondom, hogy Oscar-díjas alkotások, de én jól szórakoztam rajtuk. Pár órás kikapcsolódásnak ez is meg fogja tenni.
rdave
8 éve, 9 hónapja és 1 heteAz underground versenyes dolog miatt szerettem az elején, de a folytatásokat feleslegesnek érzem. Az előző részben volt egy Deftones szám és Paul Walker-től is elbúcsúztak. Nekem ennyi elég, hogy tisztes búcsút vegyek a sorozattól és ezt még torrentről se szedjem le. Megleszek a rettenetes párbeszédjeik nélkül. 😄
petrovicsz
8 éve, 9 hónapja és 1 heteKurva unalmasak már ezek a futószalagon gyártott epizódok. Az első kettő még oké, de nyolc rész. Nemár…
kpal
8 éve, 9 hónapja és 1 heteNekem még mindig az első a BEST! ,de azért ezek a részek is kellemes kikapcsolódást nyújtanak .
direktor
8 éve, 9 hónapja és 1 heteGratulálok a kritika írójának, hogy ebből a hulladékból tudott ilyen cikket írni. És azért is hogy képes volt végigülni! 😄
Ezt a részt természetesen még nem láttam, de a többi annyira selejt hogy hihetetlen.
dns
8 éve, 9 hónapja és 1 heteÉn pedig annak a több tíz millió nézőnek gratulálok világszerte, akik megveszik a mozijegyet erre a filmre, jó eséllyel 1 milliárd dollár körüli vagy afeletti összbevételt produkálva😄
valamaldoran
8 éve, 9 hónapja és 5 napja-Mik a tervek a jövőre nézve? Hogyan adjuk ki az elkövetkező részeket? -Hogyhogy hogyan? Halálos Iramban! 🙂
Kár, hogy Uwe Boll már kilépett a filmgyártásból. Tőle megnéztem volna egy adaptációt. Akkor legalább sírva nevethettem volna filmnézés közben. Így csak szimplán elszunyókálok rajta…
kpal
8 éve, 9 hónapja és 3 napjaMár most lenyomta a Star Wars 7-et ,pedig az se ki pénzt hozott ennyi nap alatt.
skyker
8 éve, 7 hónapja és 4 heteEn szeretem ezt a franchise-t, de ez az irrealitas az tulzas. 😄 Ertem en, hogy akciofilm, meg vagany, meg kell az extra akcio jelenet, de nekem egyik masik sajnos mar tulzas. Pedig tenyleg imadtam ezeket a sorozatokat.