Ilyen vagy olyan formában a széria immár több, mint tíz különböző epizódot számlál, melyek minősége szokás szerint leginkább fordított arányban áll a mennyiséggel. Hiába adott egy ikonikus pszichopata sorozatgyilkos a nagydarab, kifejezéstelen maszkot viselő, hidegvérrel gyilkoló Michael Myers személyében, ha azt számtalanszor felhasználják mindenféle középszerű vagy gyenge narratívájú alkotásban, az idővel ugyanúgy képes „elkurvulni”, mint a legtisztább lelkű hercegkisasszony egy bordélyházban.

Ennek ellenére a népszerűvé vált figurák és műfajok újra meg újra előkerülnek, mivel a jelek szerint mind az alkotók és a stúdiók, mind a közönség részéről igény mutatkozik rájuk.

A 2018-ban készült Halloween az eredeti film folytatásaként szolgált, és az azt követő részek figyelmen kívül hagyásával készült, nem kis részben a nagy rajongó, forgatókönyvíróként és executive producerként közreműködő Danny McBride ambíciójának köszönhetően. A sikerre való tekintettel az alkotók – természetesen a résztvevő stúdiók jóváhagyása mellett – belevágtak a következő epizód elkészítésébe, amelyet egyébként már a 2018-as produkció stáblistás jelenete is előrevetített.
A Gyilkos Halloween története közvetlenül a 2018-as események után veszi fel a fonalat, amikor is a büntetését töltő Michael Myers (James Jude Courtney) megszökött a rabságból, és Halloween idején újra gyilkolni kezdett. A poszttraumás stressztől szenvedő Laurie Strode (Jamie Lee Curtis), Michael egykori ámokfutásának egyik túlélője lányával, Karennel (Judy Greer) és unokájával, Allysonnal (Andi Matichak) végül rágyújtotta házát a rettegett gyilkosra, abban a tudatban, hogy a lángok végre végleg végeznek vele.

A terminátor üzemmódban működő rém azonban nem adja könnyen magát, és amikor a kiérkező tűzoltók eloltják a lángokat, segítségükért cserébe őket is nagy kegyesen megszabadítja az élet viszontagságaitól. Miközben a mit sem sejtő, frissen operált Laurie a kórházban igyekszik maga mögött hagyni a történteket, lánya és unokája összeállnak Michael első, 1978-as mészárlásának többi túlélőjével, hogy egyszer s mindenkorra megszabaduljanak tőle. A hajtóvadászat azonban nem pont úgy alakul, ahogyan elképzelték…
A cselekmény, mely nem éppen bonyolult, kicsit olyan, mintha arra lenne kihegyezve, hányféleképpen lehet megölni és megcsonkítani egy embert. Michael változatos bemutatója a slasher filmek kedvelőinek minden bizonnyal nagyon bejön majd, ugyanakkor igencsak az exploitation kategória közelébe sodorja a produkciót.

Az exploitation angol kifejezés az olyan filmes alkotásokra használatos, melyek elsősorban a pénzcsinálásról szólnak azáltal, hogy kiaknázzák a közönség alantasabb (szexszel, erőszakkal stb. kapcsolatos) igényeit.

A folytonos öldöklést a szereplők háttérsztorija igyekszik ellensúlyozni, mérsékelt sikerrel. Az alapfelállás ugyanaz, mint ami az elmúlt évtizedek során immár sablonná vált Hollywoodban: adott egy idillikus amerikai kisváros, melyben rendkívüli események történnek. A kérdés pedig nem más, mint hogy hogyan birkózik meg a helyi közösség, illetve az egy vagy több, kitüntetett főhős a kihívással.
A sztori elmélyítése céljából többször találkozunk visszatekintéssel az 1978-as eseményekre, egyrészt a korábbi részekből származó, másrészt újonnan felvett jelenetek formájában. Hogy némileg elterelje a figyelmet az eddig középpontban álló, ám éppen sebesült Laurie karakteréről, a narratíva utólagosan kibővíti a cselekményt a többi korabeli túlélő, illetve a Myers elfogásában résztvevő Frank Hawkins seriffhelyettes (Will Patton/Thomas Mann) történetével.

Az még rendben is van, hogy a konfliktust a különböző emberi sorsokon keresztül igyekszik megközelíteni a film, azonban az egész egyre inkább széthullik, ahogyan a tömeg és az indulatok elszabadulnak.

A csapongó narratíva mellett az egyik fő probléma az, hogy túlságosan szájbarágós a mondanivaló, ami lényegét tekintve annyi, hogy a gonoszt nem lehet erőszakkal elpusztítani, különben mi magunk is azzá válunk. Másrészt pedig tény, hogy az emberek könnyen pánikba esnek, de annyira azért nem hülyék, mint amit ebben a filmben időről időre tapasztalhatunk (ez egyébként a horrorok tipikus hibája).
Ami Michael Myers-t illeti, ő lényegében egy érzéketlen gyilkológép, aki sosem fél vagy tétovázik, egyszerűen csak teszi a dolgát, rezzenéstelen arc(maszk)kifejezéssel. Mivel azonban a sztori ez esetben következetlen, Myers motivációi is teljességgel ellentmondásosak – annyi biztos, hogy egyszerre nem lehet egy számító zseni, aki káoszba taszítja a várost, és egy primitív vadállat egy kisgyermek értelmi szintjén.

Ráadásul antagonistánk látszólag sebezhetetlen – illetve mivel ismert, hogy lesz még egy utolsó film a trilógiában, nem igazán könnyű félni vagy izgulni, bármi történjék is éppen a filmvásznon. Habár akad némi humora, ám önkritikája annál kevésbé, miáltal a Gyilkos Halloweent valóban nehéz komolyabban venni puszta ereszd el a hajam vérfürdőnél.