Nagyon úgy tűnik tehát, hogy sok társához hasonlóan végül Butlernek sem sikerült elkerülnie, hogy beskatulyázzák, amiből időnként mintha ugyan megpróbálna kitörni, ám nem sok vagy csupán átmeneti sikerrel. Jelen esetben az a kérdés, hogy a mára már klasszikussá avanzsált Szemtől szembenre hajazó, ám „a zsaruk a rosszfiúk ellen” témát némiképp leegyszerűsítő Gengszterzsaruk, melynek elkészítésében producerként is részt vett, vajon jelent-e számára bármiféle előrelépést – na és persze számunkra egy olyan filmet, amire érdemes beülni a moziba.
A helyszín Los Angeles, ahol a narráció szerint rengeteg bankrablás történik, sőt ilyen szempontból az egyik legfrekventáltabb városnak számít Amerikában. Itt határozza el a nagymenő Rey Merrimen (Pablo Shreiber), hogy véghezviszi élete legnagyobb dobását, és kirabolja a Szövetségi Bank helyi egységét. Ennek kivitelezéséhez nagyban támaszkodik bandavezér társára, Levi Ensonra (50 Cent), illetve többek közt a kiváló sofőr hírében álló csapos Donnie-ra (O’Shea Jackson Jr.).
Egy némileg félresikerült akció miatt azonban a rendőrök gyanút fognak. A helyi megyei seriff, a magabiztos és minden megalkuvást elutasító Nick O’Brien (Butler) és emberei sajátos módszereikkel erednek a bűnözők nyomába, miközben útjaik olykor váratlanul, máskor kevésbé váratlanul keresztezik egymást. A kérdés csak annyi, hogy Merrimennek és bandájának végül sikerül-e túljárnia a látszólag mindig egy lépéssel mögöttük járó zsaruk eszén…
A Gengszterzsaruk egyik forgatókönyvírója az a Christian Gudegast, aki a Támadás a Fehér Ház ellen 2. részének sztoriját is „papírra” vetette, viszont nagyjátékfilmek terén ez a direktori bemutatkozása. Habár az akciójeleneteken ez kevésbé látszik, a karakterábrázolás, illetve a jellemfejlődés mondhatni igen kezdetleges a filmben.
Gudegast és alkotótársai ugyan tesznek rá néhány kísérletet, főleg a főszereplő „rossz” zsaru tekintetében, ám a szokásos klisék – lásd munkamánia, feszkólevezetés, házassági válság – felszínes megismétlésén kívül ez nem igazán sikerül nekik. Az ambivalens karakterek miatt nézőként nehéz bárkivel is azonosulni, és így igazán izgulni sem lehet a látottakon.
A nyilvánvalóan etalonnak tekintett Szemtől szemben provokatív narratívája és figuráinak karizmatikussága sajnos csak távoli vágyálom maradt, annak ikonikussá vált jelenetéről (Al Pacino vs. De Niro) már nem is beszélve. A kemény zsaru és az elszánt bűnöző rivalizálása csupán néhány futó pillanatig válik hangsúlyossá, ami kevés ahhoz, hogy igazán szikrázzon körülöttük a levegő.
Noha ennek ellenére alapvetően tökös film a Gengszerzsaruk, néha picit túlzásba viszik a keménykedést, illetve túl hosszúra nyúlnak a bősz fegyverropogással és sűrű káromkodásokkal kísért lövöldözések. A sötét humor időnként ugyan feldobja valamelyest a szürke narratívát, ezek között akadnak kevésbé működő, esetlen próbálkozások is. A túlságosan elnyújtott és döcögős expozíció miatt vagy fél órával hosszabb a film a kelleténél, így a lényegi részig meglehetősen sok az üresjárat.
Ugyanakkor pozitívumként említendő, hogy amikor viszont beindul a cselekmény, onnantól egészen érdekessé és élvezhetővé válik a produkció. A bankrablás és az ahhoz kapcsolódó csavar képes felcsigázni a néző kíváncsiságát és érdeklődését, részben annak is köszönhetően, hogy egész jó a feszültségkeltés, ami azért kölcsönöz némi izgalmat a kibontakozó eseményeknek.
Továbbá nyerünk némi betekintést a bankok és dolgozóik életébe és munkájába, még ha az felületes is, illetve nem pont úgy kerül minden ábrázolásra, mint amilyen a valóságban. Hogy a filmben bemutatott „gengszterzsaruk” működése mennyire hiteles, azt szintén mindenkinek magának kell eldöntenie.
Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy egy valamennyire hihető ábrázolást kapunk a törvény minden egyes pontját nem mindig betartó, mondhatni lényegre törő módszerekkel dolgozó rendőrökről és a velük szembenálló, profi bűnözőkről.
Az eredmény nem éppen olyan, mint a romanticizált, ám szinte végig lebilincselő és rendkívül erős karakterek küzdelméről szóló Szemtől szemben, de egyszeri mozizásnak azért megteszi. Ami pedig Gerry Butlert illeti, ő a jelek szerint nagyon is elégedett a karrierje jelenlegi alakulásával…
zender
7 éve, 12 hónapja és 2 napjaHát ez nekem való film! 🙂
direktor
7 éve, 12 hónapja és 2 napjaBírom ezt a palit, úgyhogy mindenképp megnézem!
hentes
7 éve, 12 hónapja és 2 napjaEgy filmnek jó lesz ez. 🙂 A kritika alapján a 6,5 ponton meglepődtem, végig azt hittem többet kap.
fighterlaci
7 éve, 12 hónapja és 1 napjaMegvárom én ezt DVD-n inkább.
totyak
7 éve, 12 hónapja és 1 napjaElolvasva a kritikát úgy érzem, hogy ez egy olyan film, amiért nem érdemes moziba rohanni, jó lesz ez majd 2 év múlva, amikor valamelyik gagyi csatorna levetíti.
dns
7 éve, 12 hónapja és 1 napjaTekintetbe véve, hogy alapvetően a Szemtől szemben B kategóriás utánzatáról van szó, szerintem nemigen lehetett másra számítani. Illetve nem igazán lett volna indokolt többet adni rá, mivel tényleg csak a film végi rablás az, ami kiemeli valamennyire az abszolút középszerűségből.
De ha úgy nézed, a 6.5 pont az lényegében 66%, vagyis a pohár csak egyharmad részt üres, kétharmad részt viszont tele van🙂 Ha ezzel együtt tudsz élni, és amúgy bejön a stílus, akkor lehet, hogy ez mégis a te filmed😉
1000feri
7 éve, 12 hónapja és 1 napjaAkit nem zavar, hogy látványosan hülyének nézik…… azok a Gengszterzsaruk című mozit talán szeretni is fogják.
vape
7 éve, 12 hónapja és 9 órájaKépaláírások nagyon adják! 😄 😄 😄
kpal
7 éve, 12 hónapja és 7 órája1x megéri megnézni ,amúgy se találtam mostanában semmi filmet a moziban ami érdekelne picit is.