Annak ellenére, hogy az X-Men trilógia nagyon tetszett, nem vagyok egy nagy mutánssztori rajongó, egyetlen képregényt sem olvastam el, és az előző Farkas spinoffot sem láttam. Ennek ellenére ismerem némileg a szereplőket, és a történetvezetést is el tudom kapni, amikor megnézem valamelyik moziverziót. Mint olyan sok embernek, nekem is a Farkas karaktere tetszik legjobban, bár Famke Janssen és Halle Berry sokkal jobban mutatnak a dögös rucijukban.
A Farkas 3D vetítésére annak biztos tudatában ültem be, hogy a legmagasabb fokú kaszabolás és véres akció fogja kitölteni a 2 órás vizuális orgazmust. Nem így lett. Az első percek Nagasaki pusztulása még becsületesen megkomponált CG, de utána ezzel jó időre le is ül a film. Ez nem is lenne feltétlenül baj, az viszont már probléma, hogy egy-két érdekesebb hadonászástól eltekintve csöpögős sziruppá kezd avanzsálni az egyébként akciómozinak hirdetett történet.
A kőkemény (vagyis inkább adamantiumkemény) macsó Farkas (Hugh Jackman), miután az X-Men 3-ban minimálisra csökkentette felesége életenergiáját, nem bírja feldolgozni az asszony elvesztését és száműzi önmagát a hegyekbe. Itt tengeti csodálatos hétköznapjait a barátságos medvék, menyétek és mókusok társaságában, látványos szenvedésekkel, önsanyargatással körítve, bemutatva a legújabb homeless-divatot. Értsd: szakadt mint az állat. Az idilli hétköznapokat felforgatja néhány vadász, akik között Farkas azonnal rendet vág, mert miattuk meghal kedvenc szomszédja, egy medve.
Miközben a kocsmában és néhány végtagon rendet vág, Logan-t egy számára ismeretlen anime szereplő, Jukio (Rila Fukushima) szólítja meg, aki közli vele, hogy most azonnal Japánba kell utazniuk, mert halálán van egy a második világháborúban fegyenctelep-őrként grasszáló, ámde egyébként jólelkű milliárdos, aki mindenképpen el akar búcsúzni az ő annak idején fogolyként megismert Logan barátjától. Uccu hát a repülőbe és irány Tokió, ahol azonban ham kiderül, nem csak szimpla búcsúzkodásról van szó, az öreg Yamanouchi san szeretne szerepet cserélni adamentiumvázas barátunkkal. Halhatatlan szeretne lenni, a Farkast pedig halandóvá tenni – merő szívjóságból, mert hát mennyit szenved szegény a csúnya örökélet miatt.
Érdekellentét születik és csúnya csihipuhi veszi kezdetét hamarosan. Yamanouchi temetésén megjelenik a japán maffia néhány prominens képviselője és pusztakézzel, kardokkal, valamint ólommal adnak hangot abbéli nemtetszésüknek, hogy az öreg milliárdos mindent unokájára hagyott, ami esetünkben a világ egyik legnagyobb it-cége és annak vagyona. A csinos fiatal lány, a feltűnően naív Mariko (Tao Okamoto) először nem fogadja kitörő örömmel, hogy Logan szeretné őt megvédeni, azonban később be kell látnia, hogy nélküle hamar elveszti frissen örökölt vagyonát, így nem csak elfogadja hogy védje őt, hanem viszonylag gyorsan beengedi az ágyába is és megtörténik aminek meg kell történnie. Szerencsére Hugh Jackman fenekét nem kell végignéznünk.
A romantikus szálak között néha azért sikerült akciót is elrejteni a filmben, száguldó vonaton, toronyházban megy a kaszabolás ezerrel, kár hogy az egész vicces és unalmas. Nem a koreográfiával van gond, az teljesen rendben van, Logan is morcos fejet vág, mint mindig, a probléma az, hogy bármennyire is megy a darálás, egyetlen csepp vér nem hagyja el senki testét, sőt Rozsomák karma sem lesz még piszkos sem soha. Az egész film hiteltelenné válik, nem érezzük át a csata hevét és nincs is kiért izgulni. A Farkas erejét ugyan elveszi egy fél filmre való időre egy bájos de gonosz mutáns, Vipera (Svetlana Khodchenkova), amitől főhősünk kiszolgáltatottá, és a megszokottnál gyengébbé válik, de ez sem elég ahhoz, hogy izguljunk érte.
Nem mondok el nagy titkot vele, természetesen az erő egy idő után visszatér, aminek következtében Logan rögtön egy falunyi nindzsa csapatból rögtön ki is készít vagy harmincat, de a többiek is eltűnnek egyik pillanatról a másikra – nem jöttem rá hová, többet nem zargatják a mutánst. Kapunk még látványos csillivilli adamantiumrobotot, ami inkább viccesen néz ki, mint ijesztően. Egy filmvégi nagy csatát elvártam volna, monumentális jelenettel, hiszen a helyszín adott volt. De nem lett kihasználva ez a ziccer sem.
A film végét akár le is írhatnám, aki kicsit is figyel az elején, a végét is tudja előre, mégsem teszem, hátha valakit meg fog lepni…
Sajnos a 3D annyira nem érvényesül a filmben, hogy azt mondom, teljesen felesleges volt szemüvegessé tenni azt a kevés moziélményt is, amit egyáltalán nyújtani képes. A kardokkal, fegyverekkel, lövedékekkel, törmelékekkel legalább parasztvakítást lehetett volna csinálni, de nem, még ezt sem…
Ha a fentis sorokban élcelődést véltél felfedezni, az nem a véletlen műve. A Farkas 3D gyerekfilm, egy mese. Vannak benne akciók, természetesen. Vannak benne csaták, természetesen. Még három poént is felfedezni véltem, és egyszer fel is nevettem. De ez a film nem hogy a mellé pattintott 16-os karikát nem érdemli meg, de még a 12-est sem. Sokkal többet, sokkal jobban, sokkal látványosabban ki lehetett volna belőle hozni, csak merni kellett volna. Annyira vigyázott a stúdió arra, hogy be tudják ültetni a fiatalabb korosztályt is, hogy az igazi élvezet elmarad.
Ennek tudatában lehet a rendező, James Mangold is, hiszen nemrégiben tett egy nyilatkozatot, miszerint a Bluray kiadáson egy rendezői változattal szeretne megjelenni, ami sokkal véresebb (ez nem lesz nehéz, a nullánál minden több) lesz és tartalmazni fog legalább 10-12 perc kivágott jelenetet is, valamint egy hatalmas csatát a film végén.
Lehet hogy érdemesebb inkább azt megvárni.
shade
12 éve, 5 hónapja és 3 heteNocsak, már én is várom, bár nem nagy az elvárásom, nehogy csalódjak.
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 3 heteLegyünk magyarok :😛 Hívjuk Pézsmapatkánynak 😛
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 3 hetemár alig várom hogy megnézem 😄
badam10
12 éve, 5 hónapja és 3 hete6 darab fél méteres penge lóg ki a kezéből,és alig folyik vér…
Nem azt mondom,hogy vérben ússzon az egész,de ez így nevetséges..
scal
12 éve, 5 hónapja és 3 heteKi ez a Cyranné? 😄 Nem hiszem, hogy bárki megszólna, hogy nem Rozsomákozod, amikor Farkas, és akkor már nem is abban a nevetséges ruhában van amit rajzoltak neki, brhühühühüüüüüüüüüüü… jó van te most menjél kicsit képregényt olvasni 😄
Nézd meg az előző spin-offot is hátha akkor ez jobban tetszik az a film annyira semmilyen, hogy a menyétképű Liev Schreiber emlékezetesebb volt mint bárki aki benne volt
igazából Rozsomák nem Tony Stark, és Jackman sem egy Robert Downey Jr.
de ettől függetlenül jobban érdekel mint a Bádogembör
amonrazoli
12 éve, 5 hónapja és 3 heteVárom én is nagyon 🙂 🙂
sandorxxx
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMILYEN jo film meg a tesom is varja a filmet!😄
csirkee
12 éve, 5 hónapja és 3 heteuncsi, uncsi, uncsi, nincs vér, nincs akció nincs semmi, vagyis megint csak uncsi uncsi uncsi…ha nem párral vagy haverral megy az ember, asszem be fog szunyálni rajta 😄
bartaz89
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn 3x hunytam meg a filmen.
petike737
12 éve, 5 hónapja és 3 heteEzt sem nézem meg soha valószínűleg.
Egyébként Marco : ahtalmas az hatalmas akart lenni gondolom 🙂
marco
12 éve, 5 hónapja és 3 heteNem, az ahtalmas akart lenni de mindegy, átírtam az értelmetlen hatalmas szóra.😛😄
jezzahun
12 éve, 5 hónapja és 3 heteDe mi a francért farkas? nem rozsomák véletlen? hát ilyen félrefordítást… menjenek a …..
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMeg néztem és nagyon baba 😄
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 hete„minimálisra csökkentette felesége életenergiáját” ezen nagyon röhögtem 😄
imesz
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMajd megyek a moziba ránézek kiváncsi vagyok rá 😄
lac
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMondjuk annyit hozzátennék, hogy nem a felesége volt, csupán a szívszerelme.
A film amúgy bejött, bár kitérhettek volna a The Last Stand eseményeinek az utóhatásaira.
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMár hogyne lenne az hiszen farkasos film 😄
skyman
12 éve, 5 hónapja és 3 heteNekem mindenképpp megnézős, az összes farkasos film nagyon bejött, szerintem ez sem lesz kivétel 🙂
skyman
12 éve, 5 hónapja és 3 heteJa és hoppá, most nézem, hogy marco te írtad a cikket? 😄
marco
12 éve, 5 hónapja és 3 heteIgen.🙂 Ritka esemény mostanában…🙁
marduk
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn ezt a Farkasozást sose értettem. A neve magyarul Rozsomák… xd
GameChannel User
12 éve, 5 hónapja és 3 heteAzért Mozi lesz az tuti! Jövőhéten megyek is
5t3v3nk3
12 éve, 5 hónapja és 3 hete… vagy pézsmapatkány… 😛 XD Elvileg Rozsomák tesó már volt japánban, ugye a New marvel anime seriesben…😄 Az első film egész jó volt, de kár, hogy ráálltak az Ő karakterére, pedig a többiek eredetsztoriját is ígérték anno a Farkas c, film után.
Majd meglátom, lesz e pénzem mozira….
5t3v3nk3
12 éve, 5 hónapja és 3 heteJah és Marco mester! A Sztori sem új-keletű..😄 Innen látható..😄
https😕/www.youtube.com/watch?v=2Ij4E-ebNqY
marco
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÖööööö és ezt miért is írod?😮 Mondtam, hogy új, vagy mivanmivanmivan?😄
marco
12 éve, 5 hónapja és 3 heteSokan nem értik, engem szimplán hidegen hagy, tök mindegy mi a neve, úgyis Logan aztán annyi. Lehet reklamálni a forgalmazónál.😄
5t3v3nk3
12 éve, 5 hónapja és 3 heteJajj nem, csak érdekességként szántam, „Nézd csak Marco!” felütéssel..😄
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 2 heteSziasztok, látom sok rajongója van a Farkasnak és én se vok kivétel 🙂 am tök jó hogy egy másik MARVEL igaz gonosz Vipera is benne kapott szerepet 🙂
nova13
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNem lett olyan jó mint amit vártam de egész jó.
Viszont többször nem bírnám megnézni…
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 3 heteMegnézem majd a filmet, de nem 3d-ben, azt nem komálom 😄
hanziness
12 éve, 4 hónapja és 2 heteMegnézendő! 😉
scal
12 éve, 3 hónapja és 3 heteezek szerint Te beszunyáltál? 😄
de most komolyan eddig nem tűnt fel senkinek, hogy ez a hatodik film amiben feltűnik és az első ötben is Farkas volt a neve, ki gondolta azt, hogy mikor még a szinkronja se változott majd pont a neve fog?
nem értelek Marco, annyi zúzás volt a filmben hogy ha ennél több lett volna simán érdektelenné válik, így viszont mindegyik zúzásnak volt tétje, nekem a vér hiánya abszolút nem tűnt fel, mivel rengeteg helyen volt is, te szerintem azt hiányolod hogy nem fröcsögött a vér minden kaszabolás után mint a Kill Billben
én tökre megértem hogy ezt kivonják a legtöbb filmből, az Elysium tele volt vérrel, és mellettem ott szentségelt két csaj, sok ember nem szereti a vér látványát, és lehet emiatt be se megy a moziba, puszta gazdasági döntés
ha a Blu-Rayen bővített jön annak csak örülünk, mert az még jobb, nekem kifejezetten tetszett, hogy ennyit foglalkoztak Logan karakterével, Famke Jannsen összes jelenetéért pedig hatalmas piros pont, imádom azt a csajt
csirkee
12 éve, 3 hónapja és 3 heteSzerencsére nem aludtam be, inkább tömtem az arcomba a pogácsát! 😄
Hmm nekem nem tetszett, mert tényleg unalmas volt. Nekem általában a gagyi filmek is tetszenek, de ez most tényleg nem tetszett, mert unalmasnak találtam, akárcsak a Riddicket. Az sem volt az igazi, mint az előző részek. Vontatott volt, nem úgy jöttek az események, viszont itt volt vér, és volt kis csont ropogtatás is, amit én nagyon bírok.
Az meg, hogy sok ember nem szereti a vér látványát, hát kérem szépen, akkor ne nézzen meg egy akció filmet, amit felnőtteknek szántak, mert abban bizony fog találkozni vérrel. A Kill Bill-ben meg az volt a baj, hogy lehetett látni, hogy mű az egész. Egyébként szeretem a Kill Bill-t nagyon, de ez az egy rossz van benne.
De ízlések és pofonok 🙂
scal
12 éve, 3 hónapja és 3 hetenekem bejött a Riddick is… előző részek???? egy része volt, meg valami baromság Sötétség krónikái címen 😄
danielkiraly
12 éve, 2 hónapja és 2 heteHát nálam ez a film 7/10
A vége számomra kitalálható volt és volt amikor a film ellaposodott..
Persze voltak jó pillanatai például amikor a vonatos rész volt🙂
kishege2003
12 éve, 2 hónapja és 2 heteSzerintetek is túl sokat volt fél pucér ?xD