A Végtelen háború pedig nem kevesebb, mint a tizenkilencedik felvonás a folyamatosan bővülő univerzumban, mely kicsit talán már uncsi néha, ennek ellenére a nézők még mindig tódulnak rá a mozikba. A Bosszúállók legújabb kalandja azonban a rengeteg szuperhős felvonultatásával és a már régóta beharangozott főellenség előtérbe tolásával kétségtelenül olyan alkalom, melyet vétek lenne kihagyni – amint azt a kiosztott pontszám is elárulja.

Két évvel az Amerika Kapitány: Polgárháború eseményei után járunk, amikor a szuperhősök válogatott csapata egy konfliktust követően két részre szakadt. Míg Tony Stark alias Vasember (Robert Downey Jr.) továbbra is a Bosszúállók vezetője marad, addig a Kapitány, azaz Steve Rogers (Chris Evans) és támogatói a nyilvánosságtól visszavonultan, rejtőzködve várakoznak.

S mint kiderül, van is mire, lévén a mindeddig többnyire a háttérben meghúzódó, interplanetáris ősgonosz, Thanos (Josh Brolin) végre megindítja támadását a Föld és az egész univerzum ellen. A végső győzelemhez azonban szüksége van a képregényekből már elhíresült Végtelen Kövekre, melyek teljes birtokában, a Végtelen Kesztyű segítségével szinte korlátlan hatalomra tehet szert.

Ebben persze minden erővel igyekszik őt megakadályozni a Bosszúllók sokat próbált gárdája, mely ezúttal számos másik szuperhőssel, többek közt a galaxis őrzőivel is kiegészül. Noha a harcmodorral kapcsolatos elképzeléseik nem egyszer radikálisan különböznek, kénytelenek közös nevezőre jutni egymással, ha bármiféle eséllyel akarnak szembenézni minden eddiginél veszélyesebb ellenségükkel…
Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy a Végtelen háború az összes korábbi, a Disney égisze alatt készült Marvel-film kulminációja, melyben jóformán minden eddigi szál és szereplő találkozik. S bár néha akadtak az átlagnál valamivel gyengébb alkotások, a stúdiónál Kevin Feige producer vezényletével tudatosan és előrelátó módon építkeztek az évek során, nagy vonalakban jónéhány esztendőre előre eltervezve az egyes lépéseket és mérföldköveket.

Ennek megfelelően a Bosszúállók legújabb kalandjában rengeteg olyan momentum akad, melyek az eddig történtek után úgy hatnak, mint hab a tortán, vagyis mint minden eddigi eseménynek a megkoronázása. A rajongók és a franchise kedvelői tehát felkészülhetnek rá, hogy valóságos orgiában lesz részük, és alighanem le sem lehet majd törölni a mosolyt a képükről egy-egy jelenet láttán, különösen az előzmények ismeretében.
Ugyanakkor amekkora pozitívummal szolgál számukra az effajta hosszadalmas univerzumépítés, a másik oldalon, az átlag mozinéző szempontjából inkább csak hátrányt jelent. Aki ugyanis eddig nem követte figyelemmel a Marvel szuperhőseinek kalandjait, az vajmi keveset fog érteni a rengeteg utalásból és hivatkozásból, melyek a korábbi történésekhez kapcsolódnak, ezáltal esetükben a coolság és az érzelmi faktor is jóval mérsékeltebb szerepet játszhat.

Mint már utaltam rá, a Végtelen háborúban rengeteg szuperhőst láthatunk – külön-külön és néha egyszerre is -, ami alighanem világrekordnak számít. Ez egyrészt nagyszerű, mivel szinte minden egyes pillanatban élvezhetjük egy-egy ikonikus vagy közkedvelt karakter társaságát vagy rendkívüli képességeit.

Másrészt viszont nagy kérdés volt, hogy a zsúfoltság miatt nem lesz-e majd probléma, hogy túl kevés idő jut az egyes karakterekre, ami miatt a jellemábrázolás és sokak szerepe minimálisra szorul, az egész cselekmény pedig nem lesz több egy nagy rohanásnál.
És valóban, mivel a rengeteg szereplő miatt nem volt lehetőség mindent részletesen megmagyarázni, mindenkinek csak annyi idő jutott, ami a cselekmény és az adott karakter történetének közvetlen előmozdítása érdekében szükséges, miközben számos tényt már ismertnek tekintettek az alkotók, és legfeljebb futólag hivatkoznak rá.

A szuperhősök összeeresztésében ugyanakkor rengeteg volt a potenciál, lévén a karizmatikus – és nem ritkán egocentrikus – karakterek első találkozása és kényszerű együttműködése számos vicces szituációt és poént eredményezhetett.

És azt kell mondjam, ebből a szempontból nem is kellett csalódnunk: a Végtelen háború egy szinte végig rendkívül jól balanszírozott mozi lett, melyben a könnyed és drámai pillanatok oly módon, remek érzékkel és ütemben váltják egymást, hogy közben nem zökkentenek ki a cselekményből.
Akad azért néhány jelenet, amikor egy picit túltolták a viccelődést, illetve amikor egy-egy geg inkább kínosra és gyermetegre, mintsem valóban humorosra sikeredett, de szerencsére ezek vannak kisebbségben. A poénok nagy része szellemes, ütős, és jellemző az adott karakterekre, miközben a dráma megfelelő mértékben adagolt, a veszteségek, illetve a felmerülő témák és dilemmák kellő kibontása képes valódi súlyt kölcsönözni a narratívának.

A megemelkedett tétek folyamatos érzékeltetése mellett, az alapvetően könnyed hangvétel ellenére is feszült hangulat fenntartásában szintén nagy szerepet játszik, hogy itt már Thanos sem az a fajta egydimenziós antagonista, amit a hasonló szuperhősfilmekben általában megszokhattunk. Az Őrült Titán szolgálói és hadvezérei mind erősek és igazi kihívást jelentenek hőseinknek, miáltal az összecsapások is kemények és izgalmasak.
A szerteágazó események és maguk a csatajelenetek is szerencsére mindvégig jól követhetők, a zsúfoltság nem túl zavaró, a vágás pedig dicséretes. A maga 300-400 millió dollárra becsült költségvetésével a Végtelen háború az egyik, ha nem a legdrágább produkció a filmtörténelemben, s bár a kiadások jelentős részét nyilván a nagyszámú sztárszínész gázsija emésztette fel, azért az látszik, hogy a látványra és az egész körítésre nagyon komoly hangsúlyt fektettek.

Egyszerre több, a szakma csúcsát jelentő effekt-stúdió (ILM, Weta, Digital Domain stb.) dolgozott a képi világ valósághű realizációján, a befektetett munkának pedig meg is lett az eredménye, a változatos helyszínek és a nagyszabású csatajelenetek önmagukért beszélnek. A CGI összességében nem feltűnő, mindössze egy-két alkalommal lehet zavaró, de ennyi szerintem bőven megbocsátható. Nekem sajnos csak normál 2D-s vetítésen volt alkalmam előszörre megnézni a filmet, de biztos vagyok benne, hogy az IMAX 3D ezúttal bőven megéri a felárat.
A Marvel és a Disney teljes bizalmát élvező Russo-fivérek (Amerika Kapitány: A tél katonája és Amerika kapitány: Polgárháború) tehát abszolút sikerre vitték Feige apró építőkockákból felépített tervét, és a jelek szerint végleg átvették a Bosszúállók stafétabotját Joss Whedontól, aki az Ultron koránál besokallt és kiszállt az univerzumból.

A következő, jövőre érkező – és az aktuális történetfolyamot lezáró – Bosszúállók mozit is ők rendezik, amivel kapcsolatban a kérdés csupán annyi, hogyan lehet ezt még überelni, illetve hová lehet fokozni, ha ezentúl ezt tekintjük az új etalonnak a szuperhősfilmek terén. A Végtelen háború mindenesetre olyan moziélmény, amire érdemes legalább még egyszer beülnie mindenkinek, aki egy kicsit is lelkesedik a Marvel immár ikonikus karaktereiért és azok kalandjaiért.