A szállító franchise 2002-ben indult, a Corey Yuen által rendezett első résszel, és az angol rendezőfenegyerek, Guy Ritchie filmjeivel nemzetközileg ismertté vált Jason Stathammal a címszerepben. Tisztes akciófilm volt, pörgős, látványos, hangos, nem ült le szinte egy perc erejéig sem, még másfél órát sem tett ki – mindez pedig kárpótolt is a bámulatosan egyszerű, hitelességre kicsit sem törekvő forgatókönyvért. Az a film volt, ami mellett zavartalanul lehetett tömni magunkba a popcornt és az üditőitalt. A három évvel későbbi folytatás gyakorlatilag ott folytatta, ahol az előző rész abbamaradt, azzal a különbséggel, hogy egy kicsit talán még inkább igyekeztek ez alkalommal lehetőleg még több agysejtünk elpusztítására. A bevételi mutatók is szépek voltak, ha egyszer megy a szekér, akkor meg minek kéne leállni? 2008-at írunk és itt A szállító 3. része (nálunk több, mint 2 hónapos késéssel 2009-re csak megérkezett).
Ha Besson mostanra már nem érdemelte ki a "francia Joel Silver" becenevet, akkor soha nem is fogja: A szállító 3 mellett az elődök elszégyellhetik magukat, a realizmus, a józan ész, és a jóízlés ezúttal a hátsó ülésre lett száműzve, a hangsúly az agyzsibbasztó akcióorgiákon, és patetikus egysorosokon van. Az egész ledirigálásáért a francia Olivier Megaton a felelős, Statham pedig magától értetődően ismét a sofőrülésben feszít, már megint pár kiló izommal felturbózva.
Főhősünk, Frank Martin csomagja ez alkalommal egy ukrán diplomata elrabolt lánya, Valentina (Natalya Rudakova), akit a csúnya maffiózók zsarolóeszközként használnak, hogy apját rávegyék egy környezetvédelmi reform megtorpedózására. Frank és Valentina egyaránt kapnak a rosszfiúk vezérétől (a Szökésből ismert Robert Knepper: tudjuk, hogy ő a vezér, mert ő néz a legvérmesebben és neki van a leggonoszabb frizurája) egy-egy karperecet, amik felrobbantják viselőjüket, amennyiben 20 méterrel távolabb mennének a szállító járműtől. Erre persze tudjuk, hogy amúgy sem lenne sok esély: Statham egyszerűen gondolkodó karaktere úgyis csak az Audijáért van oda, és még vonzó utastársa sem vonja el a figyelmét egy percre sem. Ami fura, tekintve, hogy két résszel ezelőtt még képes volt keményfejű sofőrünk szeretni, de az is lehet, összetörték a szívét és azóta ilyen mogorva – erre sose tudjuk meg a választ, a történet lyukacsosabb, mint a legszebb ementáli.
A Besson és Robert Mark Kamen tollából származó forgatókönyv inkoherens és inkonzisztens, a lehető legbugyutább, összeszedetlen történetvezetéssel bír, a dialógusait pedig még egy olcsó szappanopera, vagy ZS-kategóriás Hasselhoff-akciófilm szövegei is felülmúlják bizonyos alkalmanként. Frank karaktere az első filmben legalább valamiféle vázlatszerű háttértörténettel és félig-meddig felépített jellemmel bírt, ezt két rész alatt sikerült leépíteni, most már annyi személyisége sincs, mint egy Terminátornak, örülhetünk, ha néha megszólal, mivel az esetek többségében úgyis csak autót vezet vagy verekedik. A francia nyomozót, Tarconit (Francois Berléand) szintén sikerrel leamortizálták Forrest Gump szintjére, pedig anno még ő is egy látszatra hóbortos, de valójában agyafúrt "sidekick", vagyis segítőtárs volt a főszereplő mellett. Ugyan sosem volt több, mint a cselekményt lazító humor forrása, de ebben a filmben még csak nem is vicces egy percre sem. Egyedüli fejlődés talán a női szereplő terén figyelhető meg, Natalya Rudakova ugyanis szép (ez persze teljesen szubjektív, a hölgy roppant mód megosztotta a nézőket), van egyfajta jelenléte a vásznon és a ráírt szerep sem merül ki jajveszékelésben és sikongatásban.
Az egykori graffiti művész (nem viccelek!) és debütáló rendező Megaton nem hibáztatható azzal, hogy nem értene az akciófilmek sajátos nyelvén, ugyanakkor nem is tudja semmivel elkülöníteni A szállító 3-at az előző két epizódtól, sőt, akár a műfaj akármelyik másik filmjétől.
A mozgalmas akciójelenetek profin lettek kivitelezve és felvéve egyaránt, amikor azonban párbeszédes szcéna következik (ami elég sokszor előfordul, Frank és Valentina között az autóban), akkor a kamera mintha nem tudná mit csináljon, csak tengődik, és feszülten várja az újabb robbanós-lövöldözős-ütlegelős momentumot. És jól is teszi, az ilyesfajta filmeknek nem a drámai vagy éppen romantikus pillanatokról kéne szólniuk.
Akciót akarunk látni, és minél többet, minél hamarabb, minél nagyobb dózist akarunk Frankből és Audi A8-asából. A szállító 3 e helyett sok unalmas lelkizéssel és üresjárattal üti el az időt, vagy éppen vicces próbál lenni, ami nem lenne akkora gond, ha menne is neki, de nem. Ez a sorozat eddigi leghosszabb része, jó 100 perces, ami túlságosan is sok a "jóból". A sallangot kivágva, és egy vagy két akciójelenetet beillesztve, most lehetne egy vérbeli B-filmünk, ami lehet nem váltja meg a világot, de nem is szarozik, belecsap a lecsóba, és felvállalja, hogy az, ami. Amikor ennyi az eseménytelen momentum egy filmben, az ember elkezdi még azokat a nem túl valósághű jeleneteket is kielemezni, amelyeket egyébként nyugodt szívvel befogadna, és ez a lehető legrosszabb, ami egy A szállító-típusú filmet érhet. Vegyük példának okáért azt, amelyikben Statham veszetten pedálozva egy gyerekbiciklivel leelőzi a hős luxuskocsijával menekülő gengsztert. Ugye-ugye! Vagy ott vannak a harcjelenetek, amelyek ugyan kitűnően koreografáltak, de inkább hasonlítanak a Tom és Jerry egyik epizódjára, semmint egy valós, spontán csetepatéra.
A szállító 3 csapnivaló forgatókönyvvel bír, ami csak feleslegesen kusza szálakon folyó politikai háttérsztorit csapott az üldözéses, verekedéses jelenetekhez, a hézagokat pedig kényelmetlenül poéntalan párbeszédekkel töltötte ki. A film túlontúl hosszú, emellett még lassan is csordogál mélyre ásott medrében; pocsékul időzített akciójeleneteket tud felmutatni; ami pedig jó benne, az is a könyv szerint lett megvalósítva, vagyis garantáltan semmi újat nem fogunk látni.
Ha az előző két részhez már volt szerencsénk, nyugodtan kihagyhatjuk a harmadikat. Statham és Rudakova külön-külön jól teljesít, de a köztük lévő izzás totálisan hiányzik. A kigyúrt, kopasz brit akcióhős ezzel hivatalosan is elkezdte lebontani kultstátuszát – nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik ez. Az orosz származású hölgy viszont még sokra viheti, ha nem cseszi el – nagy valószínűséggel el fogja. Nagy bánatunkra, A szállító 3 minden egyes hibája, és box office leszereplése ellenére sem képes megakadályozni majd a negyedik-ötödik-satöbbi rész elkészültét, ez már elkönyvelhető. Abban tudok egyedül bízni, hogy azok a filmek már egyenesen DVD-re jönnek ki – így kellett volna lennie már ezen celluloidpazarlás esetében is.
nemabob
16 éve, 11 hónapja és 2 hetekiváncsi vagyok a filmre csinálhatnának belöle játékt tuti hogy fogyna de ez nem rajtam múlik sajnos😕
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 hete😄nagyon jo
yanis91
16 éve, 11 hónapja és 2 heteBiztos nagyon nagyon fantasztikus film lehet xd
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 hetejó lehet nagyon
atis8282
16 éve, 11 hónapja és 2 heteÉn már láttam igazán jó!Nem olyan mint a többi 2-3-4 részes sorozatok!Olyan ez is mint az 1 vagy 2. rész élvezetes és fantasztikus!!!Ajállom mindenkinek!!!😄
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 hetenagyon kiraj
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 hetekabbe tiszta rossz
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 hetenagyon kiraj és siraly
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 heteszia gyuszika vagyok és nagyon tetszenek a filmjaid😉
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 heteKIRALY
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetekirály film!!
tardi93
16 éve, 11 hónapja és 1 heteEgy normális film!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetesziasztok ha lehet valaki el kűldené nekm ezt a filmet
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetemesn re [email protected]
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 heteszerintem nagyon jo film😎
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetenem látam még mert még nincs szinkronosan.de biztos hoy jó film.imádom a szinézt😛
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 heteszuper!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!😎
natika11
16 éve, 11 hónapja és 1 hetea 2része megvan,jo lenne ez is😛
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetekirály😎
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetePOCSÉK
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 5 napjaszar
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 5 napjaNagyo jo Az eleje De a Vége Nagyon ell let huzva De Izlések és Pofonok 🙂🙂🙂🙂🙂
zsigu74
16 éve, 10 hónapja és 3 heteHat nemsemi azmar bisztos halalii .Nekemis audimvan de nemernem vele megprobalni.sztradan 190 majnem betojtam pedig szeretem asebeseget tuti afilm
szeby
16 éve, 10 hónapja és 2 hetekiraly film!!!!!!!🙂
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 6 napjajo film
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 hetekafa ez a film!Én márt láttam az első két részét is!😄 PUSZ PUSZ
case
16 éve, 7 hónapja és 5 napjaEz is izgalmas akárcsak az első kettő😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 napjaKIRÁLY FILM EZ A KEDVENCEM🙂
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 hetenagyon király ez a film😉
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 4 hetenagy film