A MILF mozaikszó jelentése aligha szorul részletes magyarázatra, ám az internetes szlengben kevésbé járatos, netán mindeddig egy világtól elzárt őserdőben élő olvasók kedvéért álljon itt annyi definícióként, hogy az angolul Mother I’d Like to… hmm, Flirt with szóösszetétel magyarul nagyjából annyit tesz: dögös anyuka, akivel tudnánk mit kezdeni. Claire Peterson (Lopez) egy pontosan ilyen hölgy, ráadásul – középiskolai tanár lévén – impozáns testi adottságain kívül tiszteletre méltó intellektusát is időről időre megcsillogtatja. A MILF státuszra még inkább ráerősít a tény, hogy Claire többé-kevésbé elhidegült immár külön élő férjétől, Garrett-től (John Corbett), aki megcsalta őt, azonban – ha csak tudat alatt is – továbbra is vágyik a férfiúi gyengédségre.
Az áhított gyengédséget végül egy új szomszédtól, a beteg bácsikáját ápoló Noah Sandborntól (Ryan Guzman) kapja meg, akivel annak ellenére kerül tiltott viszonyba, hogy a macsó fiatalember időközben a tanítványa lesz az iskolában. Mivel Noah Claire fiával, a jóval kevésbé magabiztos Kevinnel (Ian Nelson) is összebarátkozik, a nő józan eszére hallgatva megpróbál szakítani a sráccal, ám mindhiába: a vágyaitól túlfűtött Noah egyszerűen hajthatatlan, és még attól sem riad vissza, hogy a cél érdekében tisztességtelen eszközöket vessen be választottjával és családjával szemben. A dolgok egyre inkább elfajulnak, mígnem a sarokba szorított Claire végül már nem tudja, kihez forduljon segítségért…
A látszat és a 18-as karika ellenére az erotikus thrillertől valójában rendkívül távol áll A szomszéd fiú, sokkal inkább egy pszichológiai thriller és egy családi, illetve személyes dráma keverékéről beszélhetünk, némi felnőtt nyelvezettel és erőszakkal megspékelve. A legfontosabb kérdés tehát az, hogy bár folyamatosan J.Lo szemrevaló idomaival kényezteti a férfi közönséget, vajon megállja-e a helyét a film thrillerként? (Ez már csak azért is jogos felvetés, mert a női közönség nyilván nem elsősorban Lopez bájai miatt ül be a moziba.)
Nos, a sztori családi dráma része még csak elmegy, ám Claire és a megszállott Noah viszonya alakulásának bemutatása a játékidő előrehaladtával egyre inkább félresiklik. Az csupán a baj egyik oka, hogy a megszállott fiatalember karaktere unalmas, sablonos és kiszámítható, a másik alapvető probléma, hogy a forgatókönyv mindent alárendel a feszültség növelésének. Ez pedig egy idő után oda vezet, hogy a néző már nem képes tovább felfüggeszteni a kételkedését, s ezáltal nem tudja kellőképp komolyan venni magát a cselekményt sem.
Az alkotók hiába törekedtek realista ábrázolásmódra, igyekezve kihangsúlyozni a helyzet hétköznapiságát – „akár veled is megtörténhet” -, ha a narratíva sablonos, a hasonló thrillereket és horrorokat gyakran megidéző, eltúlzott eszköztára teljesen hiteltelenné teszi a történetet, továbbá tele van a szokásos hollywoodi klisékkel és álszentséggel. A forgatókönyvben lévő lyukak és következetlenségek még tovább taszítják a lejtőn a néző kételkedését, aki jó esetben csak mosolyog a (létező vagy nem létező) bajsza alatt, rosszabb esetben viszont bosszankodik a sok átgondolatlan sületlenségen – a minden fantáziát nélkülöző befejezést is beleértve, ami arcpirítóan közhelyesre sikeredett.
J.Lo MIFL státuszától függetlenül A szomszéd fiúban való szereplése semmiképp sem nevezhető tehát szakmai sikernek, azzal együtt, hogy a kudarc még csak nem is a játékának, hanem a forgatókönyv és a rendezés súlyos hiányosságainak köszönhető. Ahhoz képest, hogy Lopeznek csak a méretes hátsója több millió dollárra lett biztosítva, a szexi sztár egyáltalán nem rossz színésznő, amit már korábban is bizonyított. Ezúttal azonban olyan produkciót vett a szárnyai alá, amelytől aligha várhatja hírneve öregbítését – hacsak nem elégszik meg kivételes testi adottságainak és még mindig bomba formájának nagyvásznon való prezentációjával.
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az idők során az élet számos egyéb területéhez hasonlóan a klasszikus archetípusok is megváltoztak, illetve kibővültek. Ezen "őstípusokhoz", melyek Jung szerint a kollektív tudatalattiban meglévő ösztönös viselkedési alapminták, a hagyomány szerint olyan karaktertípusok tartoznak, mint Madonna, Anya, Amazon, Nimfa (nők), valamint Atya, Apa, Hős, Faun (férfiak). Az Anya típus egyfajta modern inkarnációjaként tekinthetünk az egyre inkább a kultúra részét képező MILF karakterre, mely típus A szomszéd fiú főszerepét alakító, jóval a negyvenedik évén túl még mindig remek formában lévő Jennifer Lopezre is minden további nélkül ráhúzható.
wegh
10 éve, 9 hónapja és 3 heteValahogy az előzetesből sejtettem már, hogy et nem lesz tól jó film 🙁 Sajnálom, hogy tényleg így lett.
kpal
10 éve, 9 hónapja és 3 heteAzért megnézem ha már MILF jelzőket kapott 😄
( Én csípem igazából MILFeket 😉 )
totyak
10 éve, 9 hónapja és 3 heteHa a beszámolót nem olvasom el, akkor is érzem, hogy ez nem az a film, amiért érdemes kiadni egy mozijegynyi pénzt. DNS írása meg csak mégjobban megerősített. Jennifer Lopez szerintem egy átlagos színésznő, soha nem voltak nagy filmjei, vagy fontos szerepei és igazából nem is sűrűn találkozom a filmjeivel. Lehetséges, hogy azért vállalta be ezt a filmet, mert kicsit megint rivaldafénybe szeretett volna kerülni. Valljuk be, a film többi szereplőjének neve a többségnek semmit nem mondd, szóval még így is Jennifer az ütőkártyája a mozinak.
enceladus
10 éve, 9 hónapja és 3 heteNem érte meg a belefeccölt munka
enceladus
10 éve, 9 hónapja és 3 heteAkkor inkább egy p*****. 😄
kpal
10 éve, 9 hónapja és 3 heteHa filmezésnél maradunk akkor vannak jó MILF alkotások . 😉 De az igazitól jobb nincs 😄 😉
gokuvsvegita
10 éve, 9 hónapja és 3 heteNekem is egyből egy MILF… p… jutott eszembe, amikor a tv-ben láttam az előzetest.
Szerintem ez is lehetett a cél, de lehet nem jött össze. 😄
dns
10 éve, 9 hónapja és 3 heteKétlem, hogy egy MILF-mozi létrehozása volt a cél – legalábbis amit J.Lo-t illeti. Bár azt valószínűleg nem vette számításba, hogy mi van, ha az eredmény legfeljebb akként lesz valamennyire is értékelhető🙂
skyman
10 éve, 9 hónapja és 3 heteSzámomra egyáltalán nem tetszett. Unalmas, egyhangú. Bár kétlem, hogy egy ilyen sztorit akármivel fellehetne turbózni.
jezzahun
10 éve, 8 hónapja és 3 hetea következő rész címe.. a szomszéd lány.. 🙂
marco
9 éve, 11 hónapja és 1 heteJ. Lo egy istennő, de ez a film nagyon szar. Unalmas, gyakorlatilag nulla agyra ható ingerrel. Csak nézed, fészkelődsz és egyszercsak vége…