Mivel nem a legjobban eladható mainstream kategóriát képviseli, talán nem túl meglepő, hogy A visszetérő esetében újfent egy hányattatott sorsú hollywoodi projektről beszélhetünk, melynek megvalósulásához több mint tíz év és három rendező kellett, s közben olyan sztárok neve merült fel a főszerepre, mint Samuel L. Jackson és Christian Bale. Végül Leonardo DiCaprio lett a kiválasztott, az Oscar-díjas Alejandro G. Inárritu (21 gramm, Bábel, Birdman) pedig magára vállalta a direktori feladatokat, az adaptáció nehézségei ellenére meglátva a potenciált az anyagban, mely döntését a produkció által elnyert három Golden Globe is alátámasztja.

A film karakterei és cselekménye részben Michael Punke The Revenant: A Novel of Revenge című regényén alapulnak, melynek főszereplője, Hugh Glass valós személy volt. A visszatérő története szerint Glass (DiCaprio) az 1820-as években egy csapat hivatásos prémvadászt vezet a Missouri folyó mentén, az elhagyatott amerikai határvidéken, ahol abban az időben még szép számban éltek indiánok, és a földért, illetve annak javaiért folytatott küzdelem állandó volt.

Habár az indiánok között nevelkedett férfi remekül kiismeri magát a vadonban, váratlanul egy kölykeit dühödten óvó grizzly medvébe botlik, mely kegyetlenül szétmarcangolja. A haldokló Glass-t az Andrew Henry százados (Domhnall Gleeson) által parancsnokolt társai, nehéz szívvel ugyan, de érthető körülmények között hagyják magára, ám az anyagias és számító John Fitzgerald (Tom Hardy) szántszándékkal tagadja meg tőle a segítséget. Az esélyek ugyan egyáltalán nem mellette szólnak, hősünk vasakaratának és emberfeletti kitartásának köszönhetően mégis életben marad, és minden erejét összeszedve felkerekedik, hogy bosszút álljon.
A visszatérő tehát nem is állhatna távolabb a stilizált vonatrablások és pisztolypárbajok egykor oly népszerű világától, helyettük a túlélés és a színtiszta bosszúvágy kerül a középpontba. A protagonista kálváriája mellett betekintést nyerhetünk a mostoha körülmények között ténykedő prémvadászok kemény életébe, akik sokszor hónapokig nem láthatták a családjukat, ugyanakkor a másik oldalon a földjeiket és javaikat védelmező őslakosokkal is együtt érezhetünk.

Az ember és ember közötti ellentéttel párhuzamosan a narratíva másik fő összetevőjét az ember és a természet viszonya képezi, az előbbi teljes kiszolgáltatottságának ábrázolása mellett az utóbbi kegyetlenségében is szépséges és éltető voltának hatásos érzékeltetésével. A végletekig a tökéletességre törekvő Inárritu az autentikus hatás kedvéért színészeit sem kímélte, ami leginkább a számos megpróbáltatáson keresztülment Glass-t életre keltő DiCaprio-t sújtotta.
Hosszú forgatás a hidegben, jeges vízben úszás, fagyos földbe temetés, állattetembe való bebújás, fájdalmas kaszkadőrjelenetek – amiken ez az ember keresztülment a vadonban zajlott felvételek során, az nem hétköznapi, és már csak ezért is minden elismerést megérdemel. Az ezen felül a maga hallgatagságában is hiteles érzelmeket és gondolatokat közvetítő Leo-val kapcsolatban az embernek óhatatlanul az az érzése támad, hogy ha számos jelölést követően most sem kapja meg az Oscart, akkor lehet, hogy erre már soha sem fog sor kerülni, tegyen le bármilyen, a végletekig elkötelezett teljesítményt az asztalra a jövőben.

A protagonista becsületes, önzetlen jellemét kiválóan ellenpontozza a szintén erőteljes karakterű, ám előítéletes, csupán a saját hasznát kereső Fitzgerald. Tom Hardy nem először kapja a primitív ösztöneire hagyatkozó, igencsak egyszerű lelkületű – ám ezúttal annál aljasabb – figurát, melyet újfent kiválóan hoz. Miközben A visszatérő egyrészt az akaraterejének és a természet tiszteletének köszönhetően mindent túlélő emberről szól, a másik oldalon Hardy antagonistája ama klasszikus, ámbár igencsak leegyszerűsített üzenetet közvetíti felénk, hogy aki rosszban sántikál, az előbb-utóbb elnyeri méltó büntetését.
Ezzel kapcsolatban legfeljebb még annyi panaszunk lehet, hogy bár a sejtelmes hangok és képek formájában megvalósított spiritualizmus fontos része a narratívának, a gondolatiság talán kissé túlságosan háttérbe szorul a férfias küzdelem és a rendkívüli fizikai megpróbáltatások kidomborítása mellett. Annyi azonban bizonyos, hogy a lassú tempónak és a naturalista kifejezésmódnak köszönhetően teljesen egészében „átjön” a legyőzhetetlen élni akarás, mely ugyanakkor az idő múlásával mindent elsöprő bosszúvágyba csap át.

Hogy ebben az esetben még a 16-os karika is alighanem kevésnek bizonyul a reális korhatár-megjelöléshez, azért elsősorban ama tény okolható, hogy az alkotás kíméletlenül szembesíti a nézőt saját halandóságával. Az érzelmileg felkavaró, látványvilágában sem szokványos kalandfilm még véletlenül sem ajánlható gyenge idegzetűeknek, mint ahogy azoknak sem, akik ki nem állhatják, ha a táj, a természet mondhatni a film egyik főszereplőjeként, művészi módon kerül bemutatásra.
A kívánt hatás kedvéért a rendező mindvégig ragaszkodott a természetes megvilágításhoz, valamint a száz százalékosan eredeti, azaz mindenféle számítógépes trükköt és manipulációt nélkülöző megvalósításhoz (a medve nyilvánvaló okok miatt kivétel), továbbá a jelenetek kronologikus sorrendben való felvételéhez. Az alkotók az indiánok életének bemutatása, illetve minden egyéb részlet ábrázolása során úgyszintén maximális hitelességre törekedtek, ami a fantasztikusan aprólékos és autentikus díszleteken és jelmezeken is tetten érhető.

A rengeteg bele fektetett idő és energia meg is látszik A visszatérő szinte minden egyes képkockáján, egy különleges és egyedi, ugyanakkor eléggé nehezen befogadható és megemészthető élményt nyújtva a közönségnek. Ennek ellenére a tartalmas kikapcsolódásra vágyóknak érdemes tenniük egy próbát a filmmel, mert az garantált, hogy olyasmit látnak majd, amiben eddig nemigen lehetett részük a moziban.