A héten érkezett a mozikba a Setét Torony című fantasy mese, ami mi másról is szólhatna mint a jó és a gonosz örök harcáról. A címadó Setét Torony a világmindenség közepén áll és afféle védelmezőként óvja az ót körülvevő világokat a fenyegető gonosz erőkkel szemben. Épp ezért folyamatosan támadják azt akik szeretnék hogy káosz uralkodjon mindenhol a világban és démonok, szörnyek laknák be a különböző univerzumokat.
A tornyot valaha védelmező csoport tagjai, a Harcosok elbuktak a támadó mágus, Walter O’Dim (Matthew McConaughey) ellen, aki egyetlen kivétellel mindegyiküket kiirtotta. Az utolsó megmaradt harcost, Roland Deschain-t (Idris Elba) azonban már semmi más nem vezérli, kizárólag a bosszúvágy és hogy elégtételt vegyen apja és társai haláláért.
A tornyot egyetlen erő képes támadni ez pedig nem más mint a gyermeki elme. Walter tehát ezeket keresi minden univerzumban, minden világban – itt nálunk a mi Földünkön is. Jake Chambers (Tom Taylor) egy átlagos New York-i kissrác volt egészen egy évvel előttig, amikoris látomások kezdték el gyötörni.
Látomásaiban egy óriási fekete tornyot, egy fekete ruhás embert és egy harcost lát állandóan. A fiút rémálmok gyötrik, az álmait pedig papírra veti, lerajzol minden részletet. Sokáig ezért egyszerűen bolondnak tartják, egészen addig amíg a gonosz meg nem érkezik világunkba és Jake szüleit el nem pusztítja.
A fiú számára egyértelművé válik hogy az álmai igazak és rövidesen egy új világban találja magát, ahol ádáz harc dúl jó és rossz között, a tét pedig nem más, mint az egész világ szabadsága.
Stephen King 22 évesen kezdte el írni a Setét Torony történetét, amely végül egy nyolc kisebb regényből álló sorozat lett. A 30 éven keresztül írt regénysorozatot próbálták egy filmbe sűríteni, ami ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen az eredeti koncepció szerint több mozifilm és tévéfilm összessége mondta volna el azt a gigászi történetet.
Az hogy végül egy alig kicsit több mint másfél órás film lett a végeredmény, sok mindennek köszönhető – részben annak hogy az alapanyagot kézbe vévő rendezők nem mindig értették pontosan a koncepciót. Ez nem csoda, King nagyon sajátos világot alkotott, amelyet nehéz megérteni és mindenki számára érthetően tálalni, akik esetleg nem olvasták a regényeket.
A három főszereplőre nem igazán lehet panaszunk, McConaughey Tündököl a gonosz szerepében, Idris Elba nagyszerűen hozzá a modern westernhős figuráját, a fiatal srácot játszó Taylor pedig egész egyszerűen tehetséges ifjú. Az alapvetően látványos világ megalkotása nem volt egyszerű, és itt bizony már látszik a megnyirbált költségvetés. Bár alapvetően nincs probléma a díszletekkel és a felvonultatott elemekkel, mégis kicsit az az érzésünk mintha nem egy blockbuster movie lenne, hanem egy rajongói kisfilm.
A dramaturgia néhol csapkod ide-oda, mintha nem találná a helyét a történetmesélés, ami szintén annak köszönhető hogy egy hosszan elmesélt történetet röviden akartak tálalni. Hogy az egyben a nagy koncepció végét is jelenti-e, egyelőre nem tudni, hiszen a film ügyesen van lezárva, akár folytatódhat is, de ha nem lesz belőle több rész akkor sem érezzük hiányát.
Nikolaj Arcel rendező érezhetően elbukott az óriási nyomás alatt, amit egy komoly életutat bejáró író főművének filmre vitele jelentett, és emiatt időnként olyan az érzésünk hogy akár egy adott jelenet, mommentum, vagy akár az egész film egy befejezetlen, ide-oda kapkodó rohanás lenne. Elvarratlan szálak, gyorsan lerendezett monumentális mozzanatok tarkítják a filmet, ami annak aki olvasta az eredeti regényeket, felér egy meggyalázással.
Igaz, beszéltem a vetítés után olyannal aki olvasta a sorozatot, ő azt mondta, jó lett a film, tetszik a végeredmény, de mikor jön a folytatás? És az igazi probléma ez, hiszen a történet itt véget ér – elméletileg.
Félre értés ne essék: ha szubjektíven szemlélem a filmet, nekem határozottan tetszett: ultramenő pisztolyhős, igazán gonosz ellenség (még ha nem is tudjuk miért is gonosz), időnként határozottan jó szövegek, helyenként értékelhető látvány.
Azonban egy kritikánál objektívnek illik maradni, ez esetben viszont nem mehetünk el amellett hogy az a rengeteg látványos helyszínből alig van három-négy összesen (!) a filmben, a karakterek fejlődése minimálisra van szorítva és igazándiból nem is értjük, valójában miért baj ha ledől a torony.
Összességében A Setét Torony nézhető film, sőt akár jóféle akció-western-fantasy-scifi, ha nem vesszük figyelembe hogy mi alapján készült. Annak aki nem olvasta a regényt, maximum annyi fog átjönni, hogy néhol keszekusza, lezáratlan, de alapvetően átlagosan jó kis popcorn mozi. Aki viszont a regényeket úgy ismeri mint Roland és Walter a Dixie Malacot, az nagyon morcos lesz amikor kijön a filmről.
golem
8 éve, 5 hónapja és 2 heteEz az eddigi legpozitívabb kritika a filmről. És még ez sem pozitív igazán. Ez baj, mert nagyon vártam. 🙁
direktor
8 éve, 5 hónapja és 2 heteAzért fogom megnézni, mert a szubjektív véleményed jó róla. 🙂
eltohn
8 éve, 5 hónapja és 2 heteAzt hittem sokkal jobb lesz! 😮
totyak
8 éve, 5 hónapja és 2 heteNem olvastam a könyveket, a leírt történet meg nagyon nem győzött meg. Harc a jó és a rossz között a világokért, tényleg ennyire futotta? Elba-t nem is nagyon szeretem, ha meg is nézem, az csakis McConaughey miatt lesz, mert őt nagyon kedvelem. Mondjuk ő mindig a jófiút játsza, érdekes fordulat, hogy most ő a negatív hős.
patrik94
8 éve, 5 hónapja és 2 heteImádom a Stephen King könyveket és általában az azok alapján készült filmeket is. Ahogy látom ez itt nem sikerült túl jól, viszont mivel nem olvastam a regényeket én adok neki egy esélyt.
mordorer
8 éve, 5 hónapja és 2 heteIgazán kár érte. Mondjuk a regényt nem olvastam, így lehet hogy nem olyan rossz nem?
marco
8 éve, 5 hónapja és 2 heteAzon kevés Stephen King történetek egyike amit én sem olvastam és úgy néztem meg. A szubjektív véleményem szerint éppen ezért találtam szórakoztatónak, de ha reálisan nézem a dolgot, ezer sebből vérzik a film és a történetmesélés. Kár érte amúgy, de egynek jó. Szerintem.
willthawheel
8 éve, 5 hónapja és 2 heteEzek szerint ezt a regényt sem sikerült túl jól megfilmesíteni… Kár, a trailer alapján azt mondtam, jó film lesz.
marco
8 éve, 5 hónapja és 2 heteSajnos nem. Nincs túl sok jól sikerült King-adaptáció. Ha ettől elvonatkoztatunk, akkor egyébként egész jópofa film.
rdave
8 éve, 5 hónapja és 2 heteReméljük az Az jobb lesz. 😄 A remény rabjait meg lehetetlen felülmúlni. Még IMDB-n is első.