Patel igazi drámával és lélekkel kívánta felvértezni alkotását, melyben a kulturális vonatkozások szerves részét képezik a narratívának. Ezért A Majomember nem szimpla fiktív bosszúfilm, hanem rendelkezik némi aktuális mondanivalóval is.

Ennek ellenére a Netflix – nyilván a marketing szempontokat szem előtt tartva – úgy aposztrofálta a filmet, hogy „John Wick Mumbaiban”, ami a bosszút és a kendőzetlen erőszakot tekintve akár még meg is állná a helyét. Végül azonban a saját produkciós céggel bíró Jordan Peele (Tűnj el!, Mi, Nem) vásárolta meg az alkotás jogait, aki úgy gondolta, hogy az megérdemli a mozis bemutatót, így kerülhetett végül a filmszínházak közönsége elé.

Kétségtelen tehát, hogy A Majomember nem egy szokványos bosszú- és akciófilm. De vajon tényleg annyira figyelemreméltó, mint amennyire a híre alapján gondolhatnánk?

A Kölyök (Patel) egy meg nem nevezett fiatalember, aki abból tartja fenn egyhangú életét, hogy egy Tigris nevű férfi (Sharlto Copley) által működtetett klubban esténként gorillamaszkot viselve véresre vereti magát a közönségkedvenc harcosokkal. Ám miközben eseménytelenül telnek napjai, bensőjét továbbra is szétfeszíti az emlék, ahogy gyerekkorábban egy korrupt rendőr, Rana (Sikandar Kher) a szeme láttára erőszakolta meg majd végezte ki az édesanyját.

Bár hősünk nem igazán rendelkezik a szükséges erőforrásokkal, végül csak megtalálja a módját, hogyan férkőzzön a bűnösök közelébe. A Queenie (Ashwinki Kalsekar) által működtetett luxusétterem és szórakozóhely azonban, ahol a rosszfiúk is gyakran megfordulnak, tele van fogdmegekkel, és az azóta rendőrfőnökké előlépett Rananak sem lehet egykönnyen a közelébe jutni.

A Kölyök azonban még akkor sem adja fel, amikor már a verőemberek és a rendőrök tucatjai is őt üldözik, és sebesülten kénytelen menekülni előlük. Az Alfa (Vipin Sharma) által vezetett templomban nem csupán menedékre talál, hanem olyan támogatókra is, akik testileg és lelkileg egyaránt felkészítik bosszúhadjárata beteljesítésére…

A Majomember igazi kulturális egyveleg: Patelt saját bevallása szerint Bruce Lee-től kezdve a koreai bosszúdrámákig több dolog inspirálta első saját filmje elkészítése során, és persze a John Wick hatása sem volt elhanyagolható. Ugyanakkor tény, hogy alkotása főként az indiai kultúrában gyökerezik, és alapvetően Hanuman legendájára építkezik.

Hanuman egy ősi hindu majomisten, akinek majom feje és farka, viszont emberi teste van. Az indiai kultúrában az erő, a bátorság, a bölcsesség és az önfegyelem megtestesítője, de sokan a szabadság jelképeként is tekintenek rá.

A narratíva sajátosan ötvözi a régi kulturális utalásokat a modern világra jellemző elemekkel, illetve a spiritualitást az alapvető emberi ösztönökre visszavezethető érzésekkel és élvezetekkel, ami kiválóan visszaadja nem csupán napjaink Indiájának, hanem globalizált társadalmainak kettős jellegét.

A társadalomkritika tehát nagyon is fontos része Patel mondanivalójának, aki éppen annyira felszólal a vallási és hatalmi alapú erőszak mint a szélsőséges vagyoni egyenlőtlenségek ellen. A történet igen erős politikai üzenettel rendelkezik, mivel nem pusztán a személyes bosszúról szól, hanem egy idő után kiterjed a korrupt vezetőkkel való leszámolásra is azért, amit a kiszolgáltatott emberekkel tesznek.

Az alkalmazott szimbolika tehát lényegében az egyszerű népek képviseletét, az értük való kiállást hivatott szolgálni, és alapvetően be is tölti ebbéli funkcióját. Mindazonáltal a kissé elvont és művészies narratíva, illetve prezentáció nem feltétlenül könnyíti meg a be nem avatott néző számára a látottak befogadását.

Bár azt nem lehet elmondani, hogy Patel és alkotótársai felületes munkát végeztek volna a lélek- és jellemábrázolás terén, a protagonista Kölyökkel nem biztos, hogy útja minden egyes pillanatában azonosulni tudunk, főleg ha elsősorban az akcióra várva követjük végig a történteket.

Ily módon az erőszak néha öncélúan kegyetlennek tűnhet, a főhősben hosszú időn keresztül felgyülemlett és visszafogott harag azonban magyarázattal szolgálhat rá, még ha nem is menti fel teljességgel a tettei alól. S bár annak ellenére, hogy hasonlóan véres és erőszakos, A Majomember stílusában komolyabb, narratívájában pedig mélyebb a John Wicknél, miáltal még véletlenül sem sorolható ugyanabba a populáris kategóriába.

Szerencsére a megvalósítással kapcsolatban nemigen lehet kifogásunk, a verekedések hangulatban és látványban is abszolút hozzák, amit kell. Legfeljebb annyi panasszal élhetünk, hogy a kézikamerával felvett jeleneteket időnként nehezen lehet követni. Mindazonáltal Dev Patel maximálisan odatette magát, és teljes mértékben helytállt a rendező és a főhős kettős szerepében.

A Majomember tehát egy felettébb kemény, látványos és érzelmes film, de nem való mindenkinek, még az akció és bosszúfilmek kedvelői közül sem feltétlenül. Az aktualitás és a kulturális relevancia egy dolog, ám a nyugati kultúrához szokott nézőknek nem biztos, hogy elnyeri majd a tetszését. Aki azonban egyenesen vágyik már a változatosságra, az esetleg tehet egy próbát vele.