A kiindulási alapot A Gyűrűk Ura könyv függelékében leírt történetek szolgáltatták. Az persze jó kérdés, hogy a felettébb tartalmas mitológiának miért pont ezt a részét kellett megfilmesíteni. Erre lényegében több magyarázattal is szolgáltak az alkotók, mindazonáltal tény, hogy amennyiben nem készítik el belátható időn belül a produkciót, akkor a New Line Cinema elveszítette volna a Hobbit és a Gyűrűk Ura regényhez kapcsolódó megfilmesítési jogokat.

A fő cél mindazonáltal ez esetben nem a Gyűrűk Ura gerincét képező, Szauron elleni konfliktus további feltárása volt, sokkal inkább egy amolyan klasszikus hőstörténet elmesélése, melynek középpontjában Rohan királyának, Pörölykezű Helmnek a (Tolkien által meg nem nevezett) lánya áll.

Ennek megfelelően csupán néhány utalást kapunk a GYU világára és annak ismertebb szereplőire, de ezzel nagyjából ki is merülnek a kapcsolódási pontok. A kérdés, hogy mindez megáll-e a lábán önmagában oly módon, hogy ne csupán a rajongók, hanem a szélesebb nagyközönség érdeklődését is felkeltse?

A rohírok háborúja cselekménye majdnem kétszáz évvel A gyűrű szövetsége eseményei előtt játszódik, amikor is Pörölykezű Helm erős vezetőként biztosította a békét Rohan lovas népe számára. Trónja várományosaként pedig fiai, Haleth és Hama gondoskodhat majd apjuk örökségének továbbviteléről, miközben a lázadó szellemű Héra némileg más utakon jár.

Az élet azonban hirtelen sokkal bonyolultabbá válik számukra, amikor a dúnföldi, ám a rohírok vére által is átjárt Freca beterjeszti igényét a királyi családba való betársulásra. Héra azonban hallani sem akar arról, hogy férjhez menjen a jövevény fiához, Wulfhoz, még úgy sem, hogy gyerekkorukban barátok voltak.

Egy szerencsétlenül elsült párbaj következtében ráadásul egymás ellenségeivé válnak, s bár Wulfot és követőit száműzik, az ambiciózus és bosszúszomjas fiatalember ütős sereget toboroz Edoras és a trón elfoglalására. A királyi család és követőik végül a hegyek által körülvett Kürtvárban keresnek menedéket, Hérára pedig sokkal nagyobb feladat hárul népe megvédésében, mint azt ő vagy bárki is gondolta volna korábban…

A rohírok háborúja lényegében nem más, mint a stílusok szokatlan egyvelege, hiszen a japán anime nem feltétlenül az a formátum, amelyről elsőre vagy akár másodjára Középfölde jutna eszünkbe. Ugyanakkor figyelembe véve, hogy már a Star Wars és egyéb univerzumokban is születtek hasonló alkotások, eme fordulat talán mégsem annyira meglepő.

Habár a látványtervekért alapvetően a Gyűrűk Ura filmeken is dolgozó Alan Lee és John Howe volt a felelős, maga a megvalósítás, illetve az animáció már egy japán rendező vezényletével, japán animátorok garmadájának közreműködésével történt. Valójában először az összes jelenetet felvették mozgásrögzítéssel hús-vér színészek segítségével, amit az Unreal Engine révén konvertáltak 3D-s animációvá, melyet azután az animátorok hagyományos 2D-s animációvá alakítottak.

Azt mondjuk el kell ismerni, hogy az anime műfaja eléggé passzol a különféle hőstörténetekhez – az már más kérdés, mennyire illik a GYU világához és robusztus karaktereihez. Ám bármilyen furcsa is legyen az összhatás, tény, hogy egy eléggé kemény, nem igazán kisgyerekeknek való történettel van dolgunk, tehát a 12-es karika abszolút indokoltnak tekinthető.

A legfontosabb talán az, hogy Tolkien eredeti mondanivalója azért többé-kevésbé átjön a narratívából. Némileg faramuci módon alapvetően az a Héra képviseli az írótól már megszokott humanitást a történetben, akinek Tolkien még csak nem is igazán bontotta ki a karakterét a Gyűrűk Ura függelékében.

Ám még ha időnként meglehetősen leegyszerűsített sztorival és viszonylag egydimenziós karakterekkel van is dolgunk, abbéli célját teljesíti a film, hogy legalább az empatikusabb nézőkből képes érzelmeket kiváltani , amihez az igen jól sikerült magyar szinkron úgyszintén hozzájárul.

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ezt távolról sem tudja olyan szinten megtenni, mint amennyire mondjuk anno A két toronynak sikerült. Pedig az alkotók időnként felettébb nyilvánvaló módon igyekeztek megidézni a trilógia második részében látottakat – olyannyira, hogy egyes jelenetek mintha egy az egyben onnan kerültek volna átemelésre. De közben akár különböző videojátékok is eszünkbe juthatnak, Héra akciózása nyomán például van, hogy könnyen a Tomb Raiderre asszociálhatunk.

A rohírok háborújának mindazonáltal megvan az az előnye, hogy mivel nem kapcsolódik túlságosan szorosan a Gyűrűháború eseményeihez, nem igényel számottevő előismeretet. A látványvilág annak ellenére, hogy kissé furán hat, alapvetően elég tetszetős, és a klasszikus helyszínek, mint Edoras, Kürtvár vagy Vasudvard, azonnal felismerhetőek. S bár nem feltétlenül szól a széles nagyközönséghez, akinek bejön az anime mint stílus, és kedveli a népmesékre hajazó hőstörténeteket, az valószínűleg nyugodtan tehet egy próbát a filmmel.