Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy Emmerich magnum opusa az 1996-os A függetlenség napja (és akkor ilyen kijelentés után szoktak a maréknyi Csillagkapu-rajongók rátámadni az emberre), ami kiforrott, érett és átgondolt alkotásnak semmiképp se nevezhető, de minden butaságát, hibáját képes elfeledtetni velünk par excellence audiovizuális orgazmust nyújtó speciális effektusaival, illetve szórakoztató karaktereivel. Igazi guilty pleasure, vagyis bűnös öröm újra és újra látni, és elmerülni az agyatlan, viszont hihetetlenül látványos, akciódús és léleküdítően bugyuta poénokkal tarkított világában. Az inkonzisztens, fizikailag lehetetlen, vagy úgy általánosságban teljességgel értelmetlen események lajstroma, amiket A függetlenség napjában láthatunk, végeláthatatlan, de legalább ugyanilyen hosszú listát alkotna az emlékezetes momentumok és egysorosok gyűjteménye, amit közel két és fél órás játékideje alatt nyújt (és ne felejtsük, hogy Will Smith-t is a nagyszájú pilóta szerepe emelte megasztárrá).
Emmerich sem ezt megelőzően, sem ezután nem volt képes felülmúlni az akkori teljesítményét – habár a próbálkozást máig se hagyta abba, a gond azonban az, hogy a „nagyobb, hangosabb, több pénzbe kerülő” még nem közvetlenül egyenlő a jobbal. A 2012 se több, mint A függetlenség napja sokkal nagyobb fordulatszámra pörgetve, sokkal epikusabb és sokkal hivalkodóbb kiadásban. A legfurcsább dolog a 2012-vel kapcsolatban talán az, hogy nem is a legrosszabb, legeltúlzottabb részei miatt elviselhetetlen, azokon legalább lehet röhögni, és fejtcsóválni, inkább a középszerű, és unalmas részei teszik pocsék filmmé.
A 2012 alapszituációja valószínűleg már mindenki által ismert. Röviden abból ered a galiba, hogy ebben az évben fog eljönni a világvége, legalábbis azok szerint, akik belekukkantottak a maják ősi naptárába, ami állítólag nagyon pontos, és kifinomult egy kalendárium, egyetlen problémája van csak, mégpedig hogy 2012-nél befejeződik. Emmerich megragadja hát az alkalmat, hogy ezt a közelgő apokalipszist, egészen pontosan a vele együtt járó lázat meglovagolja, és filmre vigye ahogy eleddig sose látott mértékű földrengések, vulkánkitörések és szökőárak szép lassan összeroppantják földünket, és megsemmisítik a rajta élő kicsinyke létszámú emberiségünket.
Annak ellenére, hogy a téma még egy órás dokumentumfilmet is nehézkesen töltene ki, Emmerich bácsi úgy döntött epikus méretű, két és fél órát is túllépő hosszúságú szuper-mega-giga mozit varázsol köré. Ehhez nyugodt szívvel hozzászámíthatunk még vagy fél órát, a 2012 ugyanis legalább 3 órásnak érződik. Mindenki készüljön fel, hogy rojtosra fogja ülni a sejhaját. A film egyébként a sztenderd katasztrófa-sémát követi: első felvonás a felütés, megmagyarázhatatlan események sora, és az emberi faj jövőjére, illetve az azzal kapcsolatos kilátásokra tett homályos és nem túl kecsegtető utalások; a második felvonás a nagy show, ekkor a speciális effektusokra költött pénz számlálója irdatlan iramban pörög felfelé percől percre haladva; az utolsó felvonásban pedig a nagy finis és a konklúzió látható, hősies tettek sora megmenti az emberiséget, vagy legalább egy kis részét, és minden rendbejön. Karakterekből megszámlálhatatlanul sok van, ennek következménye, hogy egyik se tud igazán kiemelkedni, és több vászon töltött időhöz jutni, mint mások, a látvány mellett pedig mindegyik személyisége eltörpül. Egyikükkel se tudunk azonosulni, életük-haláluk pedig cseppet sem izgat minket, végzetük közömbös számunkra, így drukkolni se tudunk értük.
Az első fontos szereplő, akivel találkozunk Dr. Adrian Helmsley (Chiwetel Ejiofor), az Egyesült Államok elnökének (Danny Glover) tudományos tanácsadója. Legutóbbi indiai expedíciója során figyelt fel a jelekre, amelyek afelé mutatnak, hogy a világ hamarosan véget fog érni. Ekkor 2009-et írunk, három évvel később pedig jóslatai be is teljesülnek. Helmsley lesz annak a nemzetközi csoportnak egyik vezetője, amelynek feladata, hogy a problémát alaposan kivizsgálja, és előrukkoljon egy megoldással, ami meg fogja menteni az emberiséget a kihalástól. Közvetlen felettese Carl Anheuser (Oliver Platt), akinek legfőbb feladata talán az, hogy érzelemmentes döntéseket hozzon, miközben milliók, sőt milliárdok életéről döntenek – erre Dr. Helmsley, az Elnök, vagy lánya (Thandie Newton) se képesek. Eközben Jackson Curtis (John Cusack), Los Angeles-i író, éppen vakációzni van Yosemite-ben, két gyermekével, mikor egy óriási nagy földrengés híre hazautazásra készteti. Még mielőtt visszamenne LA-be, Curtis beszél Charlie Frost-tal (Woody Harrelson), a gerillarádióssal, aki elárulja neki a bizalmas infót, vagyis hogy a maják szerint december 21-én mindenkinek kampec.
Curtis és kölykei épp időben érkeznek meg ex-felesége, Kate (Amanda Peet) és plasztikai sebész barátja, Gordon (Tom McCarthy) házához, amikor Los Angeles végső megsemmisülése kezdetét veszi. Így közösen szépen beugranak a kocsiba, és Yellowstone felé veszik az irányt, Charlie szerint ugyanis ott vannak az „űrhajók térképei”, amelyeket a kormány terveztetett, hogy megmentsék az emberiséget. A felsoroltakon kívül vannak még főbb karakterek (egy indiai geofizikus, egy sétahajó-út utasai, stb.), de ők még Cusack-éknél is jelentéktelenebb figurák.
Nem tudom, hogy a 2012-ben bemutatott történések, és azok geológiai, fizikai és asztronómiai szinten történő magyarázatai a legarcpirítóbb félreértelmezései-e a felsorolt tudományoknak, amit valaha vászonra vittek, de mindenképpen toplistás helyet foglal el az olyan műremekek között, mint a Twister, vagy a Tűzhányó. Ez ugyanakkor nem is okoz nagy meglepetést, Emmerich mindig is sokkal érdekeltebb volt a látványos pusztítás bemutatásában, semmint a fizika törvényeihez való igazodásban. A 2012-vel még önmagát is felülmúlja, ami az ostoba jeleneteket illeti, a Godzilla, az I.e. 10 000 és a Holnapután kutyafüle ahhoz képest, amit ez alkalommal tapasztalhatunk.
Jószerint valamennyi létező természeti katasztrófa látható a 2012-ben. Földrengés, vulkánkitörés, összedőlő felhőkarcolók, tűzvész, repülőgépbalesetek, cunamik. A sort még lehetne folytatni. De egy átlagos néző azért fog beülni a filmre, hogy ezt lássa, nem a karakterek és a cselekmény fogja izgatni – ami okos dolog, mert ilyenekről szó sincs a 2012 esetében. A CGI nem nevezhető éppen pocséknak, de nem is döntik le az embert a lábáról. A 2012-ben látottak nagy részét már korábban is megcsodálhattuk, más filmekben. Felismerhető épületből, szoborból vagy más jelképből sincs sok, bár Washington, Las Vegas, vagy éppen a Vatikán is szépen lerombolódik, Emmerich ezúttal Los Angeles-re koncentrál, ahol túl sok nevezetesség nem található. A katasztrófajelenetek túl hosszúak, repetitívek és hamar unalmassá válnak. A képzelőerőnket elő kell venni sok esetben, és alaposan megdolgoztatni, hogy bizonyos akciószcénákat elhiggyünk.
A 2012 nagyköltségvetésű B-mozi ellenére tisztességes szereplőgárdával rendelkezik, ami kész csoda (vajon ennyi sztárnév tarifájára hatott negatívan a gazdasági válság?), de mivel szinte nulla, amiből dolgozhatnak, ezért nulla körüli a teljesítményük is. A forgatókönyvet mintha egy csapatnyi alsó tagozatos általános iskolás dobta volna össze, az egyedüli indok pedig, amiért érdemes lenne beülni a filmre, vagyis a speciális effektusok, nos, még azok is kiábrándítóan sablonosra és érdektelenre sikerültek. A péntárcánkat kíméljük meg, no meg jó néhány agysejtünket, ha kihagyjuk a 2012-t.
marco
16 éve, 1 hónapja és 3 heteEzt a kritikádat már nagyon vártam, gocsa!😉
horiahun
16 éve, 1 hónapja és 3 heteLáttam a moziban, és nekem nagyon tetszett😄
marco
16 éve, 1 hónapja és 3 heteEgyet kell értsek gocsával, és bár rendre keményen kritizál, most tényleg megűűlja a helyét minden szó. Sajnos sablonos film, néhol kifejezetten gagyi effektekkel. Nekem rettenetesen nagy csalódás volt, sokkal de sokkal többet ki lehetett volna hozni az alapkoncepcióból.
valko2
16 éve, 1 hónapja és 3 heteszerintem ez a 2012 már unalmas. csináltak már vagy 3 filmet amibnek a címében szerepel a 2012, mindegyik világvégés,mindmeghalós-demégsem, szóval ahogy marco is mondta, sablonos, de az trailere egész jó szerintem
lac
16 éve, 1 hónapja és 3 heteImádom ezt a „amcsi fater vagyok oszt megmentem a Földet” sémát (ofkorsz irónia rulz!). Mondjuk a Godzilla tetszett, bár voltam vagy 10 éves, amikor láttam. Lehet meg kellene megint nézni😄
marco
16 éve, 1 hónapja és 3 heteJah, az tényleg jó, kár hogy maga a film is összvissz ennyi…
tibit
16 éve, 1 hónapja és 3 heteNe máá, tényleg annyira rossz?!! Gocsától már megszoktam, hogy lehúzza a filmeket, de erre kerek-perec kijelentette, hogy pocsék! 😄
marco
16 éve, 1 hónapja és 3 heteMeg lehet nézni, de sokkal jobb lehetőségek vannak egy ilyen sztoriban. Nekem nagy csalódás volt. Olyan 6 pont a 10-ből, ha értékelnem kéne. És az effektek húzták fel a 4-esről…
marduk
16 éve, 1 hónapja és 3 heteNekem az Aliens vs Predator requiemre azt mondták hogy ne pazaroljak el az életemből 2 órát 😄
marco
16 éve, 1 hónapja és 3 heteNAh, az meg a másik nagy csalódás. Olyan eszméletlenül sötét, hogy nézhetetlen. Amikor moziban láttam, reméltem csak, hogy a mozi csinált valamit szarul. Aztán megvettem blurayen és ugyanolyan ótvar. Nézhetetelen.
marduk
16 éve, 1 hónapja és 3 heteAkkor kb olyan mint a Charlie Chaplin filmek csak hanggal és sz@r képminőséggel 😄
lac
16 éve, 1 hónapja és 3 heteAzért ne vegyük egy kalap alá a kettőt! A Chaplin filmek most is ütnek, az AvP 2 meg már akkor is xar volt, amikor kijött😄
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 heteÉn ma néztem meg. Nekem bejött, de a barátomnak nem. Mondjuk ő mindig scifit néz, lehet azért.
yoyo
16 éve, 1 hónapja és 3 heteÉn pont ezért olvasom gocsa filmkritikáit. Nagyjából egyezik az ízlésem az övével, és olyan művészien és választékosan tudja leírni a „sz@r”-t hogy mindíg röhögök, amikor porig aláz egy filmet 😄
utgow
16 éve, 1 hónapja és 3 heteÓriási csalódást okozott a film számomra! Többet ilyet soha! 🙁
shade
16 éve, 3 hete és 3 napjaSzerintem ez egy igencsak eltolt film jó efektekkel. Na nemazér…összedől a világ de azér eltudnak menekülni az összeomló épületek meg a felszakadozó talaj elől. A fél világ romban de telefonálni még mindíg tudnak.
tibit
16 éve, 3 hete és 3 napjaEngem mindig is beszarattak az ilyen effektek, és ezután is befognak. 🙂 Sztem teli van ötlettel a film, a végén a hajós megoldás tetszett nagyon. Na meg a Yellowstone-i Caldera vulkán kitörése sem volt semmi, épp nemrég olvastam az NG-ben róla, hogy mi lenne ha kitörne, és jött ez a film… Bámulatos lett.