Elsőként talán a Sámánt (Shaman) nézzük. Ez azon két kaszt egyike, ami csak az egyik oldallal, történetesen a Hordás oldallal játszható. Igazán nem lehet besorolni sem a varázshasználó, sem a harcos kategóriába, mert mindkettőben megállja a helyét. Páncélzata ugyan gyengébb, mint a Warrioré vagy a Pladiné, de támadóvarázslatai lévén nem kell közel mennie az ellenséghez, azonban ha közelharcra kerül a sor, akkor sem marad alul. Gyógyító varázslataival, pedig egyaránt segíthet lesérült csapattársain és saját magán is. Varázslatai közé tartoznak még a totemek, melyek talán a paladin auráinak felelnek meg. Ezeket lerakva különféle előnyökkel ruházhatja fel magát és a közelben tartózkodó társait, illetve okozhat kellemetlenségeket az ellenfélnek. Négy különböző alaptotemje van, amikre szüksége van a totemvarázslatok használatához: Föld, Tűz, Víz, Levegő.
Engedélyezett fajok: Ork, Tauren, Troll
Hozzáférhető felszerelés: ruha (cloth), bőr (leather), sodronying (mail) (csak képzéssel), pajzs
Hozzáférhető fegyverek: egykezes buzogány, botok, egykezes fejszék (csak képzéssel), tőrök (csak képzéssel), kétkezes buzogányok és fejszék (talentből kell őket kifejleszteni).
Másodikként talán a sámán párját a Paplovagot (Paladin) nézzük. Több okból is a sámán párja. Egyrészről félig harcos, félig varázsló, bár inkább harcos, mint varázsló (szemben a sámánnal, aminél inkább egyensúlyban van). Másrészt úgyszintén csak az egyik oldal számára hozzáférhető, ez pedig az Alliance oldal. Elsősorban a csaták közepében van a helye, lévén bírja az ütéseket. Azonban azért is mert, aurái különféle előnyökhöz juttatják az szövetségeseit, ugyan úgy mint a sámán totemjei, csak itt a paladin a kisugárzás hordozója és nem a totem. Gyógyító varázslataival tudja ő is segíteni a társait. Támadó varázslatai inkább az élőhalottak ellen működnek, egyéb ellenségre hatástalanok (talentek közt van egy ami nem mindenkire hat). Nagy pénzügyi előnye, hogy a varázslatai közt van olyan, amivel hátast idézhet magának.
Engedélyezett fajok: Human, Dwarf
Hozzáférhető páncélzat: sodronying (mail), bőr (leather), ruha (cloth), pajzs és lemezpáncélzat (plate) (csak képzéssel)
Hozzáférhető fegyverek: egy és kétkezes buzogányok, egy és kétkezes kardok (csak képzéssel), egy és kétkezes fejszék, lándzsák (csak képzéssel)
A Harcos (Warrior) az igazi „tank” karakter. Közelharcra vannak specializálódva, bírják az ütéseket. Szinte minden fegyvert tud használni, így bármi is kerül a kezébe halálos tud vele lenni. Bár vannak speciális képességei, amik varázslathoz hasonlítanak de nem igazán lehet őket annak nevezni. A sebzésekből és sebződésekből származó rage „segítségével” tudja kasztolni őket. Három különféle állapot van amiben a warrior tartózkodhat (Battlestance, Defensivestance, Berserkerstance), amikben különféle bonuszokat kap és képességeket használhat. Igazán a hátránya, hogy sajátmagától nem tud gyógyulni csata közben csak italokkal és a First Aid (elsősegély) képességgel (ezt meg kell tanulni), illetve más karakterek gyógyítására van szüksége.
Engedélyezett fajok: Human, Dwarf, Night Elf, Gnome, Ork, Tauren, Undead, Troll
Hozzáférhető felszerelés: ruha (cloth), bőr (leather), lemezpáncélzat (plate), sodronying (mail), pajzsok
Hozzáférhető fegyverek: A Wandok (varázspálcák) kivételével minden.
A Zsivány (Rogue) talán az egyik legérdekesebb kaszt. Igazán nem nevezhető harcosnak, de varázshasználónak még annyira sem. Erőssége, hogy el tud tűnni az ellenség szeme elől. Ezzel úgy hátba tudja támadni, hogy azt sem tudja honnan érte az ütés. Mind-emellé még hatalmasakat tud sebezni. Ezt a mérgezések még hatásosabbá teszik Ezen felül még rendelkezik a zárnyitás képességgel ami a többi kasztnak nincs. A páncélzatát tekintve nem épp a sok ütést bíró játékosok közé tartozik, azonban ha valaki jól ismeri a tulajdonságait és ki is tudja használni, akkor egy nagyon ütős karaktert tudhat a magáénak.
Engedélyezett fajok: Human, Dwarf, Night Elf, Ork, Undead, Gnome, Troll
Hozzáférhető felszerelés: ruha (cloth), bőr (leather)
Hozzáférhető fegyverek: tőrök, dobófegyverek (képzést követően), kard (képzést követően), íj (képzést követően), számszeríj (képzést követően).
A Vadász (Hunter) igazából talán a harcos kategóriába fér bele, de nem jó arra, hogy őt üssék. Azonban ha arra van szükség, hogy valaki nagyokat sebezzen az ellenfélre, akkor a hunter igazán alkalmas erre, bár a rogue mögött marad valamivel. Amivel kiemelkedik az lőfegyverek használata (Íjak, Számszeríjjak, Puskák). Ezekre specializálódott varázslatai is vannak, amikkel hatásosabban tud lövöldözni messziről, mint az összes többi kaszt. Egy másik érdekes tulajdonsága, hogy meg tud szelídíteni vadállatokat. Ezen képességével maga választhatja ki milyen állati kísérőt kíván magával vinni. A későbbiekben etetnie, tanítania kell az állatot, ha azt akarja, hogy teljes értékben használható legyen. A hunter az egyetlen aki el is tudja nevezni a követőjét.
Engedélyezett fajok: Night Elf, Dwarf, Orc, Tauren, Troll
Hozzáférhető felszerelés: ruha (cloth), bőr (leather, sodronying (mail),
Hozzáférhető fegyverek: A buzogányok és a wandok (varázspálcák) kivételével minden.
A Pap (Priest) a varázshasználók közé tartozik. A csatákban mindig hátul marad és onnan segíti a társait, esetleg egy-egy gyógyítás vagy feltámasztás miatt megy előrébb, ilyenkor azonban a harcosoknak nagyon kell vigyázniuk rá. Első sorban a gyógyítása miatt hasznos kísérő. Bár több kaszt is tud gyógyítani (Paladin, Shaman, Druida), egyik sem olyan mértékben, mint a pap. Nagy segítség még tőle hogy fel tudja tuningolni a társait különféle hasznos varázslattal (pl.: megnövelheti az életmennyiséget egy rövid időre, megnövelheti az árnysebzések elleni ellenállást stb.). Ha magasabb szintet ér el akkor akár a ideiglenesen átveheti az irányítást humanoid szörnyek felett is. Gyengesége, hogy az ütéseket nem alami jól bírja (de ez elmondható az összes varázshasználóra is, bár szinte mindegyiknek van olyan varázslata amivel rövid időre tehet ez ellen)
Engedélyezett fajok: Human, Night Elf, Dwarf, Undead, Troll
Hozzáférhető felszerelés: ruha (cloth)
Hozzáférhető fegyverek: egykezes buzogányok, Tőrök, Botok, Wandok.
A Druida talán az egyik legérdekesebb kaszt. Bár első sorban varázshasználó, bírja az ütéseket is (persze csak a többi varázshasználóhoz képest). Sorrendben ő következik a pap után gyógyítás tekintetében. Ha tehát nincs a közelben egy pap, akkor egy druidával is beérhetjük. Azonban az egyik legnagyobb érdekessége, hogy át tud alakulni különféle állatformákba. Mindegyik formának megvan a maga előnye, csak el kell találni mikor melyiket célszerű alkalmazni. Amíg humanoid formában tartózkodik a druida igazából varázshasználónak számít (gyógyítani csak így tud).Medve formában a druida egy harcossá válik, és ahhoz hasonló képességekkel is fog rendelkezni. Macskaformában a zsivány képességeit kapja. A travelling (utazó) formában gyorsabban képes haladni. Az aquatic (vízi) formában is lényegében az utazás sebessége nő meg, csak itt a víz alatt. Továbbá lehetővé válik a vízalatti légzés is ezzel a formával, amit a többi kaszt egyike sem tud.
Engedélyezett fajok: Night Elf, Tauren
Hozzáférhető felszerelés: ruha (cloth), Bőr (leather)
Hozzáférhető fegyverek: botok, buzogányok (csak képzéssel), tőrök (csak képzéssel), pusztakezes fegyverek (unarmed weapons)
A Varázsló (Mage) az egyik legerősebb varázshasználó. A különféle elemekkel (tűz, fagy arcane) mesterien bánik. Erőssége még, hogy meg tud idézni ételt és italt, amivel megkönnyíti a csata utáni felépülést. Humoros és hasznos varázslata a birkává változtatás, ezzel egyetlen ellenfelet tud legyengíteni. Sebzés esetén azonban visszaváltozik. Hasznos tulajdonsága, hogy azon varázslatokat, melyeket tud használni, azok ellen védelme is van. Neki van a legtöbb olyan varázslata, ami tömegre is hat. Ha tehát sokan állják körbe, egy-két ilyen varázslat gyorsan elgondolkodtatásra késztetheti az ellenfeleket. Azonban ha ez sem segít, akkor még mindig ki tud teleportálni közülük. Kétféle utazást elősegítő varázslata van. Az egyikkel csak saját magát tudja elteleportálni valamelyik fővárosba, a másikkal viszont térkaput tud nyitni ugyan így ugyan ezen városok egyikébe, amin bármely játékos átmehet egy kis ideig.
Engedélyezett fajok: Human, Gnome, Undead, Troll
Hozzáférhető felszerelés: ruha (cloth)
Hozzáférhető fegyverek: botok, wandok, tőrök (csak képzéssel), egykezes kardok (csak képzéssel)
A Boszorkánymester (Warlock) úgyszintén egyfajta varázsló, azzal a különbséggel, hogy a varázslatok sötét oldalát használják (a démoni erőket). Ezt az is mutatja, hogy tud ugyan magának különféle szolgát idézni, de ezek mind valamilyen démoni lények, valamint hogy sok varázslathoz lélekszilánkra van szüksége (soul shard). Ezt a megölt ellenfelekből tudja kiszipolyozni. Rengeteg varázslata van, meg kell tanulni használni őket megfelelően, és akkor egy nagyon erős karaktert tudhatunk a kezeink között. Az ellenfél életerejének elszipolyozásával töltheti saját életét, valamint a lélekszilánkok felhasználásával különféle köveket tud készíten, amikkel töltheti a manáját vagy az életét, illetve semlegesítheti az ellenfél egy varázslatát. Az ütéseket ugyan nem bírja ő sem, de ha valamelyik szolgályát előre küldi az biztosítja számára a biztonságot egy darabig.
Engedélyezett fajok: Human, Ork, Undead, Gnome
Hozzáférhető felszerelés: ruha (cloth)
Hozzáférhető fegyverek: botok, tőrök, wandok
Ennyit hát a kasztokról, remélem ezek alapján kitudjátok választani mivel szeretnétek játszani. Sok sikert a kalandozáshoz, és kellemes játékot.
zalee
19 éve, 5 hónapja és 3 heteNem szeretem a stratégiai játékokat
vendeg
19 éve, 3 hónapja és 6 napjaaz mmorpg mióta stratégia te nagyon okos??
vendeg
18 éve, 11 hónapja és 2 hetenem tudtok magyarosítást?
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 3 hetelátom itt uralkodig az értelem
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 2 heteXD Ez a szöveg nem rossz, csak nem teljesen egész:
pl: a pap a pajzs segítségével előre mehet ütni, és nem hátul kullog, mivel neki van a legerősebb „varázs” pajzsa.
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 2 heteez a „cikk” egy rossz vicc..
vendeg
18 éve, 6 hónapja és 1 hetena, ez jó volt, köszönöm én személy szerint sokat tudtam meg belőle.
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 4 heteSzerintem aki ezt a cikket írta egyszer nem wow-ozott… -.-‘ és látom zalee is játszott már vele …. ez nem stratégiai játék.. o.O
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 3 hetelol sztem ez a kis regény több sebböl vérzik + az értelem az tényl megláccik: magyarositás?😄 , stratégia?😄 lol
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 hetesziasztok !
én nem erről a regényről írnák de zzel a játékkal kapcsolatban !
EGY KÉRDÉST TENNÉK FEL ! AKÁRKI VÁLASZOLHAT RÁÁ !
EZ A JÁTÉK AMIRŐL TI ITT MOST BESZÉLTEK NEKEM NAGYON BEJÖTTT ! ELŐSZÖR AZ UNOKATESÓM JÁTCOTT EZZEL !
EGYSZER MEGKÉRDEZTEM TÖLLE HOGY HONNAN VAN EZ A JÁTÉK MEG NEKI ! ÉN MONDTAM …. NETRŐL LETÖLTÖTTE VAGY MEGVAN NEKI CD N ? ÉS AZT MONDTA HOGY NEM MONDJA MEG 🙁 ÉS MOST MINDENKITŐL AKIT ISMERTEM NETEN MEGKÉRDEZTEM TÖLLÜK HOGY NEM E TUDJA HOGY EZT LEE TÖLTÖTTEE VAGY CD N VAN E ÖK AZT MONDTDTÁK HOGY ŐK LETÖTLÖTTTÉK DE MÁR RÉG ….. NEM TUDJÁK HOGY HOL ……………………… 🙁(((((( ÉS ARRA SZERETNÉLEK MEGKÉRNI TITEKET HOGY AKI TUDJA HOGY HONNAN VAN MEG NEKI A JÁTÉK AT KÜLDJE EL AZ e-mail címemre :: [email protected] nagyon megköszönném ! elöre is köszönöm !
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 hetenagyon jo játék ez az egyik legjobb!
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 hetenem a az egyik legjobb hanem a legjobb
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 heteelitcpu.tx.hu
innen tod letölteni jo játékot
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 5 napjanekem nincs wowo m de szeretnék
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 1 heteMMORPG-hez monosítás 😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄 LOL
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 6 napjaén majd rogue-val fok menni ha jó lessz a wow-om😄😄
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 4 napjaki mit gondol a rogue-ról menyire jó kaszt?😎
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 1 napjalécci vki segitsen a World of Warcraft-hoz kellene serial🙁🙁🙁🙁
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 3 heteha a papunkat shandow priest é fejlesztyük nem lesz olyan gyenge mint amilyenre leirták
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 3 heteWoW-hoz serial kódot itt kérsz? Jólvan, köszönjük, hogy benéztél ide! A WoW egy fizetős játék, muszály megvenned boltba, nincs hozzá serial-, illetve keygenerator, mint más single-player játékokhoz! Aki ezzel játszani akar, annak bizony meg kell vennie!
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 3 heteHOL VANNAK KÓDOK??????
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 11 órájate hülye a warcaft 2 kel
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 1 heteHol van Kalimgor-ból Eversong woods-ba térkapu?😕
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 4 napjaHAHA!MUSZÁLY MEGVENNI😄KÉTLEM😛
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 heteén nagyon is szeretem a wow ot????????????????????😛
tikk??😄
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 heteGyerekek… és hol a cikkből a Blood Elf, meg a darenei?
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 heteelvesztetem a cd kodját😄
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 heteez a szar a wowban h fizetős
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 heteDe Hogyan Kell Hunterrel Szelidíteni?!🙁
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 4 napjamég mindig nem találom🙁
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 4 napjaén vokk a 29-edik és a 32-dik vendég is.
vendeg
18 éve, 2 hete és 6 napjamondjatok mar ela 2006 os wow lvl up és pénz kodjat!😄😄😄😄😎😎😎
vendeg
18 éve, 2 hete és 6 napjawow blizzard ha ugy jobb a neve 2006 os de psl mondjatok el anon kéne!!!!😉😉😉😉😛😛😛😮😮🙁🙂🙂😎😎😕😄😄
hejjatamas
18 éve, 2 hete és 2 napjaMegtudjátok mondani honnan lehet ingyen letölteni !!!!!!
vendeg
18 éve, 2 hete és 12 órájavalaki tudja mi a CD-kód??
😄
vendeg
18 éve, 1 hete és 3 napjaTe szerinted ahuman papaidin elverhet egy ork samant
vendeg
18 éve, 1 hete és 3 napjaxd🙁
vendeg
17 éve, 12 hónapja és 4 napjakaraj ez az oldal.kül a paladin naon jo csak jol kel hazsnálni éls akor naon erös!!
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 4 hetehogyha csaltok kitiltanak
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 4 hetehogyha találkoztok eggy ojan nevű trollal akit victoornak hívnak aggyatok már neki 1000 aranyat😄😄😄:
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 heteadok de csak akkor ha regelsz engem a wowra okés??? az e- mailom:[email protected]😄😄😄 szóval ha áll az alku akkor levelezünk😄😛
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 heteadok de csak akkor ha regelsz engem a wowra okés??? az e- mailom:[email protected] szóval ha áll az alku akkor levelezünk
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 hetemi a cd kódja??? az alapnak??😄😄😄😄😄😄😄😄🙁🙁🙁🙂🙂🙂🙂😄😄😄😛😛😮😮😮😮😮🙁🙁😉😉😉😉
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 hetesimán ha a paladin minimum 10 lvl el magasabb😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 heteLécci vki tudna nekem segíteni (cd kód) pls
Msn cimem:[email protected]
😮😮😮😮😮😛😛😛😛😛🙂🙂🙂🙂😕😕😄😕
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 6 napjami az h a hunter a rugó mögött marad?
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 4 napjaénis ki porbáltam és nagyon tetszett😎
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 napjaValaki tud og közelébe druid trainert, mert ott nincs?! XDXD😕
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetea wow nagyon jó mindenkinek ajánlom
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 heteamugy csak thunder blufban van druid trainer😉
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetevalaki tud jó tört szerót ajánlani?ha igen [email protected] létszi irj
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 heteén amugy 4 hónapja játszok de ugy megszeretem máson nem is játszok😄😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 heteén aztmondom RUGO POWER 😄😄😛#dolt# #dolt_vege#
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hete🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁😕🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁😕😕😕😕😕😕😕🙁🙁🙁🙁🙁🙁🙁
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 heteWOW forever Rogu vagyok, a nevem Pusztító ! XD😮😄😎😛😉
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hetetud vki 1 jó támadás sort a rugónak?😄 e-mail:[email protected],köszi😄
mark7
17 éve, 10 hónapja és 2 hetehonnan lehet letölteni a WOW-ot?😕
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteAkkor ha druida mecska lesz tud zárat feltörni??
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 heteNight elf druida a kerál🙂) elvileg tunnia kéne mert ha a rouge tulajdonságait kapja macska alakban akkor igen…ELVILEG😕
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 1 hete😎
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 4 napjaShadow Priest 4ever 😄😄😄 Próbáljátok ki !!!
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerintem a hunter az istenkirály😛
Eevy (BurningBlade szeró)
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 3 heteszerintem a druidák a legjobbak de mendennyik jó sok sikert a halálhoz😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteSzerintem, tökmind1, hogy ki mivel van, ha jol játszik. Nincs oan, hogy Imba(legjobb)kaszt, mert ha tud az illető játszani akkor akár egy priesttel is odaalázhat egy rogue-t vagy akármit…
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteSzerintem jó a rogue kaszt
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 hetenekem tetszik . könnyű vele a fejlődés és gyors is 😄😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteLenne egy kérdésem . Multilate spellel csak Daggerrel kell nyomulni pl Dual dagger????
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 heteszeretném ha vki válaszolna!
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 2 hetePaladin 4ever😎😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 hetePaladin a legkirályabb!!!!😄😄😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 heteÉn sztem a legjobb a Night Elf-Paladin.Az a legjobb kaszt.Utána pedig a Priest🙂
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 heteszertem a warei nagyon jó
😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 hetewarior meg a prist nagyon jó😄 de a rougle 70-en nem annyira jó😕 szerintem a hordások jobbak mint az allisok!!!!!!!!!😄😄😄😄😄😄😎😎😎😎
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 heteszerintem a rougo-t senki le nem tudja gyözni ha jól tolja a gyerek tele van stun-okal😮😛😄😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 6 napjaGyertek eredetire!! Kicsit drága, de szerintem messze jobb minden tört szervernél!!! 😄
(Bloodscalp szerverre gyertek!!! – az magyar) 😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 5 napjaa druidák és a hunterek a jók😎
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 napjaMindenkinek az a legkedvesebb amilye van ugy is 😄 Nem tudjuk meggyőzni egymást , hogy mi a jobb !!!!😛😄
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 napjaJAJA
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 hetePaladin forever!!!! imádom a paladin karit!!!!
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 hetea rugona nincs eséje paladin ellen bizonyitott hatás
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 4 napjahunter a tuti 😎
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 2 napjaA varázslónak vannak a legjobb képességei:confused😖zerintem.
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 2 hetea legerösebb a dps varior mert lényegesen több hp és a armor mint bármely karinak ha valaki tudd vele játszani akor az =a legyözhetetlenséggel mert 2 egykezes fegyoval igen durva tud lenni😄 üdv szaki
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 2 hetehát mondjuk pala vs Rugó attól függ egy noob pala is hát mondjuk ha jol tudja fejleszteni a taéentet de egy sub rugó ellen semmit se ér ha meg ott kasztolgat egy kick vagy elfutsz aztan benyomsz neki egy cougod és fekszik szal ennyit ér egy paladin
Üdv:Bali
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 hetePár évet én is végigjátszottam mind a kettő karakterrel amit a #87 #86 os vendég mondott körülbelül T6 ig de nem osztom a véleményt a „zsivány” nem fog Retripalát verni ,, és a dps harcos sem fog se retribalát se feraldruidát verni szóval az sem legyőzhetetlen a másik az hogy minden az adott játékosoktól függ persze de ezek a megállapításaim akkor igazak ha egyenlő skillel megáldott emberek tehát nem egy noob pala vs „zsivány” vagy egy noob feral druida vs dps harvos küzd + hasonló a felszereltségi szint nem zöld druci vs t5 harcos…
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 hetenkem sincs meg a játék,de baromira teszik!!!az unakatesóm fogja odaadni holnapután… már alig várom!!!szerintetek warlock legyek vagy druida????
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteEzt neked kell kideríteni.. Próbálkozz a kasztokkal… nekemis van 9 karim….. van akinek a spelles karik jönnek be (mage warlock…😉 van akinek a közelharcosok (wari rugó…😉
Nekem a hunter tetszik nagyon… meg a pala… de a warlock is jó…. fear miatt 😄DD
(sajna sokmindent nem ír le eza rövid kis ismertető)
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 hetehol lehet játszani vele ingyen
?
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 hetevalaki mongya meg hogy mi a ….. kell ahoz csinálnom hogy játszak???????
😄😕😎🙂🙁😮😛😉
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 hetefizetni
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 hetenem kell mindenhova fizetni
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 heteA wow a legjobb játék amiveljátszottam életemben!!!!!!!!!!!!
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 4 napjaúgy hallottam a lámáknak a rugó a legjob mert azt mondták azt a legkönnyebb kezelni!!! de az olyan k’va sok játékosnak van XDXDXD tudtok mondani még rajta kívül mondani könnyen kezelhető JÓ karaktereket lécci válaszoljatok!XD ja most még csak azért nincs meg mert a xar gépem kikapcsol magától amiközben multizok tudná vki megmondani h mi lehet a baja??aki tudja segítsen !! egy haver azt mondta h vírus ment az internet indítomra vagy mire és a vírusölőm is vírusos(nem talál vírust fél éve pedig keresek is)
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 13 órájaingyen úg tudtok játszani h felregeltek a szerver weboldalára és 10 perccel késöbb már felis mehettek !!!!!! szerintetek jó karakter a druid??????????????????????????????????????????
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 4 heteSzerintem a Druid az egy nagyon erős kaszt.Lévén ha elfogy az élete az ellenséget be tudja fagyasztani és simán heal-elja magát.
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 hetehello
én a warlock-ot szeretem a legjobban szerintem könnyen kezelhető és nagyon erős
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 hetevannak tört szerók is😄 én azokat valahogy jobban szeretem mint az eredetit,és a törtszeróhoz NEM KELL megvenni
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 hetena erro ennyit a geped sztem rakjad ujra aztan nezd meg nem -e besult rajta valami..:-9
nalam is volt ilyen az alaplap es a vega kisult:-9 a tap miatt…
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 1 hetehello mindenkinek nem tud valaki valamijen mászkálos szerepjátékot
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 1 heteén játszok lassan 2 éve és még nem untam meg 🙂 igaz tört serveren de nem baj/üdv.
sw😄
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 6 napjacsá all nem találom arealmlistet
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 6 napjamegtudná vki mutatni ???????
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 6 napjaenek a szeronek mi a realmist je?????
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 5 napjahy all nekem van egy lvl26 paladinom és egy lvl15night elf hunterem wow 4ever😄
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 napjanekem magyar lírás kellene a druidáról😄
[email protected] erre kérném a címeket ahol utánna tudok nézni
előre is Kössz mindeki😄😉
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 napjaValaki tuggya hol tölthetem le teljesen ingey a World of Wardcrat-ot
Kössz
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 3 napjaÉn tudom. Valami gyö9kér warez vagy torrent oldalon. Szerintem húzz is oda.
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 1 napjati hányszoros fejlődéses szerveren mentek mert én egyszeres és nagyon lassan fejlődök de már 27es a palám.😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 3 hete#kover# lvl 61 human mage éS lvl 31 night elf hunter powa ^^ #kover_vege#
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 2 heteNekem van egy 70-es dwarf hunterem egy 70-es tauren druidom egy 70-es human warám és egy 70-es night elf roguem😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 3 hetehol lehet ltölteni a wow-ot?
🙁
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 10 órájasztem ne töltsétek le hanem szerezzétek meg cd-re
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 4 heteElég pontatlan és nevetségesen egyszerü karakter leirások ezek😕
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 hetelol a paladin mióta alliancos?xd mióta nemlett ez frissítve?bloodelfből is van palaxd
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 hetekb szarra nem mész ezzel az infóval, bárki megállapít ilyen konzekvenciát egy 30as kari felhúzása után már…😛
Ráadás 2.0.0 patch????már ezer éve van BC…fríssíteni vagy törölni kellene a threadet
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 1 hetelehet ezt valahol ingyenes online játékkal játszani segítsetek kérlek😮
cyb
17 éve, 2 hónapja és 3 napjaA World of Warcraft eredetije HAVIDÍJAS fizetős játék ingyenes verziója nincsen mivel a Blizzard központi szerverén vannak az adatok mentve mint a battlenetnek.
zoli18
17 éve, 2 hónapja és 3 napjaVannak a wowhoz tört szerver is csak háát azok ugye sokkal rosszabbak mint az eredeti szerverek
cyb
17 éve, 2 hónapja és 3 napjaJaa tényleg vannak tört szerverek csak nincsenek rendesen beállítva. Sok a Bug(hiba) bennük illetve a Gamemaster(server adminok) mivel ugye itt ezektöbbnyire saját szerverek kények kedvük szerint irányíthaják a világot…
zoli18
17 éve, 2 hónapja és 3 napjaIgen ez igaz és még nagy hátránya hogy nagyon sűrűn van rajta dc és eredetihez képest sokkal kevesebb embert is bír el
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteNekem Hunterem van…. Elit CPU -n jácco k(1szeres szeró) és 65ös vagyok. kb fél év után XD
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 1 heteén eredetin vok és 5 70 esem vvan
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 1 hetenekem 280 van gm vagyok ja és 8 van
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 1 hetehunterrel gyepálok mindenkit rugót palát alázom csak huntival jól kell bánni^^😎
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 4 órájaSzerintem Rogue-k a legjobbak 😄
vendeg
17 éve, 3 hete és 5 napjaA legjobb a troll shaman
Azzal eddig mindenkit vertem 😉
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napjana ja de még meg kell szerezni is a játékot………..szerintem a világ leggjobb játéka csak érteni kell bár 13 évesen csak apu tud segíeni……….
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napjanekem az elf jön be az én karimat melindascalanak hívják,elf és már sv ben van……..
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napjamuhaha troll…………..ennyierővel én meg 70-esen kilátszócsontúval elmentem már sv be
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napjaés valaki ismeri a namanem nevű karir?
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napjasztrájkolok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!AZ ELF A LEGGJOBB!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!😮
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napjaNA JÓ ÉN MENTEM! CSÁSZTOK!
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napjaNekem Rogue van az az egyetlen kasztom amivel mindenkit kinyirok.😎😄
vendeg
17 éve, 2 hete és 5 napjaÉn Rogue-vel egy ideig jól játszottam, de nem tudom hol lehet kardhoz képzést szerezni, valaki segítsen.😮😮😮😮😮😮
vendeg
17 éve, 2 hete és 5 napjaNekem is pont ez a gond hogy nem tudom hol lehet eféle képzéseket szerezni.🙁🙁
vendeg
17 éve, 2 hete és 5 napjaNa ezt én sem tudom a paladinomnak akarok kard képzést adni, de nem tudom hol lehet.😕😕😕
vendeg
17 éve, 2 hete és 5 napjaSziasztok mindeitöl halom h a druida milyen jó igy jó ugy jó kb az a legjob karakter ezekt halom folyamatosan mondjátok ez téleg igy van ?…😕😕
vendeg
17 éve, 2 hete és 4 napjaA druida az azért jó mert képes felvenni álatok alakját az alapok a medve:düht használhat abban az állapotban, párducként energiát használhat. Azért rossz mert sok pénz mindegyik állapotra költeni pénzt.
vendeg
17 éve, 2 hete és 3 napjaUndercity ben van a weapon trainer ahol a kard haszálatának tudományát el lehet sajátítani
vendeg
17 éve, 2 hete és 3 napjaKöszönöm már meg is van.😄😄😄
vendeg
17 éve, 2 hete és 3 napjaNekem a Hunter tetszik meg a Rogue. De nem tudom eldönteni melyikkel vigyem tovább a 40-es szintnél.
vendeg
17 éve, 2 hete és 1 napjaMi a fene ennyi kezdo jatekos volna? 🙂
vendeg
17 éve, 2 hete és 1 napjaAz, hogy 3 format mennyibe kerul kitanulni az nem szempont. A lenyeg h miutan lvl80anon kitanulta mindet mennyire tudok oket hasznalni vele.
Szerencsere mostanra egy eleg jo kaszt balanszot sikerult a bizznek elernie, szoval mindegyik kasztban talasz jost is meg rosszat is. Teny, hogy a duid arenakban mindig is dominans szerepet toltott be. (mint healer)
vendeg
17 éve, 2 hete és 1 napja„Ha tehát nincs a közelben egy pap, akkor egy druidával is beérhetjük.” en nem tennek kulonbseget kaszt szerint healer tekintetben. A lenyeg a talentozas. Ha pap shadow ra van talentolva a druid viszont resto agon van akkor alap h a pap kozelebe sem erhet a druidnak. Ugyanilyen jo healerek a shamanok is, a paladinok is bar sokant valtottak retri talentra.
vendeg
17 éve, 1 hete és 5 napjacsátok nekem 70 es dps warrim wan és alig találok ellenfelet😄😄
vendeg
17 éve, 1 hete és 4 napjaNekem meg 80as warrim van és dps… szerinted kinek volna nagyobb esélye ha találkoznánk?!😛
vendeg
17 éve, 1 hete és 1 napjaHát akár ki mond akár mit is a hunta áll a dobogó felső fokán😄😄
A healer csak instán használható, a wari meg uncsi… na jó talán még a druida…
A rugó…az meg egy ci..ny..ennyi😉
vendeg
17 éve, 1 hete és 1 napjaazok a buzik akiki a huntereket dicsőítik elárulnám h a warriorok 5ös szinttöl olyat tudnak fillérért tanulni h bármenyire messze legyen az ellenfél fél másodperc alatt otterem és a hunterek közelharcba annyit érnek mint akik szerint értelmes kaszt legfőképp üzenem ezt a 151-es vendégnek.🙂
vendeg
16 éve, 12 hónapja és 2 napjaén a lineagera esküszöm😄
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 4 hetecsá őcskős
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 4 heteA harcos a leg retvább kaszt aki harcosnak áll leteszi a voksát 1 igazán ostoba,unalmas és semmiféle tudást nem igénylő kaszt mellett. Hunta vagy Paladin a király 🙂
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 4 heteA két dps harcosnak üzenem hogy pvp-re talentelt warlockot keressenek, bár ott nem harc lessz hanem alázás 😎
hyperhaxor
16 éve, 11 hónapja és 4 heteMost a lich kinggel annyiira felerősítették a retri palát hogy szinte legyilkolhatatlan.
A haverom szerint azért erősítették fel a retri palát mert a wow igazgató fiának az van!XD De nincs ok aggdalomra mert a következő patchel legyenítik. 😕😄
hyperhaxor
16 éve, 11 hónapja és 4 heteSajnálom de nem értek egyet veled. Hogy idézzelek téged ” a healer csak instában jó” a puccos rongyos seggedet 2v2-es arénában pont egy holy pala menthetné meg. Meg az hogy „a rugó meg egy cigány ennyi” a véleményem erről hogy az mond ilyet aki túl balf**z ahhoz hogy kezelni tudja. ENNYI! 151-es vendég! És a 152-es vendégnek teljes mértékben igaza van!
hyperhaxor
16 éve, 11 hónapja és 4 heteFúúúúúú! Vazzeg akkor te tudsz valamit! XD De csak így tovább nagy a lelkesedés
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 heteNah én meg a sámánokat szeretem🙂 Nem azért mert giga brutál tápok, de sztem nagyon élvezetes velük a játék. Bár ha valaki tudja hol lehet jó tippeket kapni a sámánnal való játékhoz azért azt megköszönöm, mert nincs infótúltengés (valszeg mert nem a legnépszerűbb kaszt).
hyperhaxor
16 éve, 11 hónapja és 3 heteAbban igazad van hogy nem a legnépszerűbb kaszt, de eléggé odavág ha jól használja a totemeket és ha sokszor bejön a wind fury!
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 heteez naon szar ez az oldi gyertek az enyémre
😄
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 hetebúza
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 hetehaha a búzát lehet irni legalább azt nem csilagozza ki köcsögök
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 heteLOL de szar
raiden
16 éve, 11 hónapja és 3 heteTeee..Mi van veled?Ennyire be vagy szűkülve?Sajnállak…Szánalmas vagy..És ezt az”oldit”,olyan emberek készítik,akiknek a lába nyomát sem csókolhatod meg,arra sem vagy méltó.Teee..Szerencsétlen hikomat..😄😄😄
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 hetea druid a legkirályabb!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 heteMélyen tisztelt 155. Vendég!
Úgy gondolod, hogy a Warriorhoz semmiféle tudás nem szükséges ??!
Javaslom próbálj meg hosszú távon életben maradni pl. egy Arms talented Warriorral Icecrownban, aztán oszd meg velünk a tapasztalataidat. („Hunta a király”…szánalmas)
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetelol
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 heteSztem a druida a legjobb 🙂
de mindegyiknek megvan a maga előnye,szal… 🙂
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 4 napjaEzt A WOWot le lehet valahonnan tölteni pls adjatok egy oldalt de gyorsan még mára😄
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 napjahttp😕/www.diablotorrent.hu
raiden
16 éve, 11 hónapja és 3 napjaItt nem lehet linkelni..Bocs..🙂
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 napjanekem meg van egy fullos elementál sámim, lockom, meg egy tescos rugóm(csak farmolni).
A sáminak és a locknak bg-ken dps-be nincs ellenfele. De am nem kaszt függő, Mivel a mage, warri, hunta és még a jobb shadowpreastek is tarthatják a lépést. A játékostól függ hogy mennyire tudja használni a kariát. Ez itt a lényeg.
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 hetehaha nyomik😄 vagytok azt se tudjátok miről beszéltek 🙂
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 hetesemmit nem tudtok az egészről🙂 de azért osztjátok az észt🙂 szánalmas csak sajnálni tudom az ilyen embert 😄
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 heteAz egészben az a rossz,hogy 10-től 25-ig kerül egy jó fegyver,ami czak 1-eüstör érne……😮😕🙁
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 hetelétezik törtszerver is de mind1 … 😄
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 hete152-es vendék, látom te még nem találkoztál csak noob hunterekkel… tanulhata az a harcos akármit, ha a huntert rendesen kitalentelik, és csak egy kicsit is értenek hozzá, esélye sincs 1 harcosnak. Nem 1szer lőttem már ronyosra harcost ugy hogy max 1szer ha megütött…
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 hetehello nekem van pala-m de nem tudok belépni már 2 hónapja!!!!!!🙁 Balfasz a Blizzard!!😮
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 heteHello nem azért de az allival is lehet sámánt csinálni xD
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 heteSzerintem a sámán a legjobb kaszt akárki akármit mond…😄
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 heteEz igaz a sámánál nincs jobb 😄 de komoly probáld csak ki hajrá de a tört szerot ajánlom az ingyenes 😄😎😎😎😎énis azon nyomom nyugi😉😉😄😄
hyperhaxor
16 éve, 10 hónapja és 3 napjaIgen emberek! Gyertek minél többen Nightmarera kell a sok player!!!! EZ AAAZZZZZ!!!😄😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 napjaszentem jo játék.én edig összes kasszttal játszok. én a druidát,és a Huntert ajánlom.na hali.ja és nem tud valaki egy jo magyar szervert?
😄😕😎😮😛
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 hetexDa pala a legjobb meg a hunter… ha jo a kasztolás…a pala egy varázslattal feltölti az egész HPját mondjuk a sámán se rossz
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 hetehy hogy tudok a daerenei paladinomnak kétkezes kardot felszerelni előre is kosz😛
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 heteomg hülye vagy… 1 jo warrior el veri a huntert ahol amikor akarja… ha csak nem noob a wari és 1 hunter nem rohat pro akkor nem ok esélye van. persze 1 kicsi van de a warrior joval esélyeseb. amugy nincs ojan hogy leg jobb kaszt. 1 ik pve be másik pvp valamelyk meg 2 vs 2 battlén jo. én pl a rugot szeretm meg a warit
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 heteNagyon kemény játék WOW….😄😄😄😄😄😄😄😄😎😎
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 hetejaja😄😄😄😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 hetehát ennyi baromságot már rég olvastam (tisztelet a kivételnek) ilyeneket állítani hogy a wari unalmas meg nem kell hozzá tudni, hát szerintem a warrival kell leginkább taktikázni duelek során, amúgymeg hülyeség hogy egyik kaszt is jobb lenne a másiknál (jó a pala disznóság mert tényleg nagyon erős 😄 ) de ha kellőképpen tudsz játszani az adott kaszttal akkor bármely kasztot el tudsz verni, jah még annyi hogy talán a wari nagyon-nagyon cuccfüggő.
amúgy 70es ork warim van
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteszerintem fejlődésre a warlock a legjobb mert tényleg pofon egyszerű (demologyn) tolni
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 hetehttp😕/www.wow.tauri.hu a 2. legjobb tört szerver! az 1. legjobb az ELIT CPU ! xfire: feralxfire 😉
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteén druidával kezdtem és télleg bírja az ütéseket egy ideig, meg naon cool az h alakot vált😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 5 napjade má van Blood elf meg Draenei szoval xD át ke írni de am cool és igaz benne a cucc főleg a paladin 😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 5 napjaja meg a PALADIN meg a HUNTER a legjobb főleg a HUNTER nek a PET xD nekem az volt a neve : csimeg xD
😄😄😄😄😎😎😎😉😉😉
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 napjaez jo oldal😎😎😎😎
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 napjaSziasztok.
Melyik kaszt került be a WoW-ba a legutóbbi kiegészítőben??
😮
előre is köszi a választ.
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 órájaJátszunk a gamepodon mi?😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 hetenaná… 😉
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 hetesziasztok!
megvettem a wow-ot eredetibe..hogy tudok regisztrálni,ha most csak 1 hónapot akarok játszani(ami ingyen van) és csak utána akarok game card-ot venni..de viszont regisztrációnál kéri a game card kódját.micsináljak? visa vagy mastercard bankkártyám meg nincsen
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteSzerintem a paladin a ledjobb azért mert a képességejivel akár egy wariort is képes legyözni persze ez szint kérdése meg kis hozzá értés! ajánlom a kezdöknek tbcben adják bloodelf hez is !
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteAjánlom mindenkinek a wowot hogy mért? és mért játszák sokan ez egyszerű! kedvedhez való fajok human,ork….stb. és mért nem lehet megunni?Erre is könyen lehet válaszolni INSTÁK RAIDEK és fejleszthetsz magadnak „munkát” pl.: encsi,bs,jc és kalandozz ebben a csodálatos világban 😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteén csak annyit mondanék, hogy a saman nem csak hordás lehet 😎 nem tudom miért van ez irva vagy én értettem félre ? az én allis sáménom elég jol müködik szerencsére😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 hetecsssssxD
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 heteRugó v a Pala a jobb?😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 heteA Rugo a leg jobb!!!😄😄😄😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 heteA Pala egy csaló de én azé szeretem,főleg a WOTLK-n😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 6 napjasztem a DK a legjobb WotLK-n föleg a vip 🙂😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 napjaNem csak hordás lehet sámi, de az Allis sámán csak a Bc-ben jelenik meg… alap a Draenei meg a B.Elf… Éljen az Alli 😉
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 napjamindenki mielőtt kérdezné azelőtt inkább mondom 1 éve játszok a wow tbc-n és a kezdőknek vagy egyéb haladóknak mondom hogy ne kérdezzetek semmit hogy meik a jobb mert eggy rugó-t én bármikor és bárhol legyőzök eggy palával de akadt már ojan aki éppen de legyőzött amikor palával voltam de ha ismered eléggé a kasztot ami vagy akkor te is lehetsz ojan erős és hatékony mint eggy fullos rugó
pl: én vertem eggy pappal eggy rugót még az elejébe amikor játszottam és nekem még rendes fegyverem meg ruházatom sem volt a gyerek meg VIP volt úgy hogy tökmindeggy hogy mi vagy a lényeg ha ismered a kasztot lehetsz erősebb bárkinél de aki mégjobban ismeri az erősebb nálad bármennyire jó is a cuccod és eggy healer sztem jobb csak nem öl ojan gyorsan
a palával én azért vok mert nagyot tud ütni és healer is tud lenni úgy hogy tökmindeggy mit választassz
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 12 órájaMegtudnád mondani, hogy kell elnevezni a petet?
Bocs a hülye kérdésért!
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteelöször is a legjobak a rogue!!!!!! az ARCANE ÉS A FROST mage!!!!!! a feral druid!!!!!! és PROT VAGY RETRI PALA!!!!!!a mage mindenkit elver az instantjaival!!! de a rogue meg csak subba király
😎😎😎😎
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 heteNekem van Wodon 2 70 egy pala bloodelf meg egy Night Elf 70 hunter.szal😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 hetedd ojan szarok vagytok full mindegy mien kasztal vagy csak érteni kell huzzá
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 heteÉn már viszoylag tapasztalt szemel olvastam ezt a leírást, nekem tetszett!Köszönjük szépen.
És szeretném megjegyezni hogy nincs legerősebb kaszt. 🙂😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteszerintetek a sámán vagy a druida jobb?
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 5 napja.. Nekem van egy fullos sámánom és duelben max 5x kaptam ki ha csinálsz egy rendes cement sámit baltával vagy 2 gladis fist weaponnal verhetetlen vagy szinte… ha critel windfuryval akkor 1 ütés nekem 1 játékos.
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 5 napjaja és a rugóról annyit hogy egy ideig az volt a kedvencem de wotlk-ben nem ér sokat 😕
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 18 órájaelemental shaman a legjob szerintem főleg ha full vengébe aprítod vele a népet duelbe mrg nem is szólva 😛
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 heteNekem a Warlock teccik,a lélexilánkos cuccok miatt,idézem a segíőim,ők közelharcolnak,én meg addig távolról használom a varázslataimat,ha esetéeg közel kerülne valaki akkor fogom a botomat és sutty-sutty- ü-öe!😎
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn maradok a jó öreg wari tanktál lvl 70-en 24k hp-val apritok pve-n😄😎😎😎
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 heteHát igen…sok mindent olvastam… szerintem sincs olyan hogy legerősebb kaszt normális esetben még ha pvp-n egyes szituációk bárhogyis mutatják. Ám ez függ egyes szerverek bugjaitól is. Nekem lvl 70 es warim van meg vagyok vele elégedve😉😛
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetetökéletesen igazat adok az előző hozzászólónak😉
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetexD klikk a petre bal fölsö sarok aztán rename
😄😄😄😄😄😄😎😎😎😎
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetenekem van egy druidám én szerintem marha jó jobb mint a sámán az biztos
😮😛🙂😎😄😕🙂🙂🙂😎😎😎😎😎
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetea DK a legjobb akárki akármit mond marha jó bárkit legyőz
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 heteStromwindbe lehet tanulni a kardot használni a weapon trainernél xD
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 6 napjaA Warlock a legjobb, 50 felett már legyőzhetetlen!😎
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 5 napjacsoki nem tudok vip kódokat?😄😛😉😎
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 heteMinden kasztnak van előnye és hátránya pl. paladin-tud healolni és közelharci kaszt is,visszont mindkettőből gyengébb mint egy csak közelharci(pl.zsivány,harcos)vagy mint egy varázshasználó(mágus,bosszorkánymester).
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 1 heteebben a cikkbel lvl60karakterleírás van kicsit elavult az oldal lol🙁
lac
16 éve, 4 hónapja és 1 heteVagy csak a cikk több mint három éves, amikor még lvl 60 volt a max…
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 hetea dudu a tuti olyan mint az orosz svájcibiska nem az igazi de mindent tud mindenre jó XD XD XD
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 hetesztem a Wotlk-ben a fullos Dk-mal (35k hp) daralom a jonepet WSG-ben
😎
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 heteBazzeg.Mikor voltál 24k hp-n?😄 OMGxD max fullbuffal,de akkor legalább ha minden más kaszt ami létezik buffja rádadja…Apritasz pve-m?😄HMMM ugytom h a tanknak a sebzések felfogása a lényeg…vagyte apritasz 1handfegyoval,meg shieldel?😄Bazzeg azért nem játszok már mert ennyi agyhalott van aki olyan seggtitán h azt sem tudja mi az a wow!
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 heteennzi ev utan is ,hogy megy a diszkurzus,mar a harmadik kieg arnyekaba,🙂
vendeg
16 éve, 3 hete és 5 napjaheeeeeeeeeee:😄
vendeg
16 éve, 2 hete és 6 napjaÉs a DK hol marad? 😄
vendeg
16 éve, 2 hete és 3 napjaA MAGE AZ ISTEN!!!
vendeg
16 éve, 2 hete és 17 órájaa venge pala mindent le söpör nézük a maget az is kurva erös de ha ö is venge meg a pala is ak a pala nyer mer be kábitya magára teszi aszta angyal szárnyat és vagy 4-5-t ütésel vigzik a mageval 😄
vendeg
16 éve, 2 hete és 16 órájade a mage is tud az én kiss magem az a neve szekszigirt és egy venge palát majdnem le ütöt mer naon took a mage-val 😄😎🙂🙁😮😛😉
vendeg
16 éve, 2 hete és 16 órájamongyuk a DK az le üti a palát mer tud egy képeséget hogy a pala ne tugya le ütni és a dk nyer de ojkor aki tud palával az le ütheti duelben 😄😎😛😉
vendeg
16 éve, 6 napja és 6 órájacs
te wowozol ??😛
vendeg
16 éve, 6 napja és 6 órája#kover# #kover_vege##dolt# #dolt_vege##alahuz# #alahuz_vege#😉
vendeg
15 éve, 12 hónapja és 3 napjaez egy qva jó játék😄😎🙂
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 heteÉn nem tom,lehet hogy ezt már vki szóvá tette,a Draenei-nél is lehet sámánnal lenni.Gondoltam szólok 🙂😉
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 hetejooo, de amikor a cikket irtak sztem meg nem volt daranei^^
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 heteHahó és a DK merre van? Az a király mindenki menjen át Dkba sztem 😄
Lehetőleg csináljon már vki ide egy DK bemutatót ispls
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 heteHy All!
1. A Loladin és azért kemény mert heal mellett bubizik😛 Így bárki nyerne és a pala így is ratyi egy nagyon erős sett nélkül
2. a DK egy kalap sz*r! Le lehet bármivel csapni simán!
3. Ez a cikk régi😛 még a classic wow-nál íródott!
4. Bocs a sértésért,de nagyon lowok vagytok 😛
5. A DK-t meg simán veri a mage még a spell reflection spelljével is xD
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 heteA Death Knight egy úgymondott „elnézett” faj ha nem látátok még FUNon akkor nem is javaslom… kevés varázslat és ahol én jácok kezdetbe külködött egy GAGYI fegyverért nincs benne semmi különös bár az egy HIBRID faj mindent bír használni ha jól tudom de nem javasolt rosz helyen kezdesz Quest Helper sokszor nem jó…
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 heteÉn a DRUIDÁHOZ írok hozzá egy kicsit… Amugy végül 6 ÁTVÁLTOZÓ skillje lesz (Medve, Fekete párduc, Tigris, Rozmár, Egy madár (megvan de nem próbáltam), és egy FA) mindegyikhez hozáteném hogy csak ahoz hasonlit… De gondoltátok volna hogy a sima DRUIDA is bir NULLÁZNI átváltotzás nélkül? Bír mondok egy módszert 5 szintel nagyobb szörnyön próbáltam ami EZÜST SÁRKÁNYOS volt, (Egy ilyen Pl.: Befogod indákkal, Starfire, Altatás, Starfire, 3x Moonfire, és Hurricane val „KIVÉGZED” persze KÁBITÁSOK után egybül el kell meni nagyobb távolságra, hogy a kövi block beviteléig ne érjen hozzád… bár én LVL: 60as vok kisseb szinten nem próbáltam… Da ha körülvesznek egy jó tanács, HURRICANA egy körben mindenkit üt másodpercente 1x100at Fejlesztve jobb… és ajánlom a DRUIDÁKNAK ha valaki segiteni akar akkor fogad el mert itt a Gkböl kifogysz semmit sem érsz…
Amugy amit elöbb írtam DKhoz „A Death Knight egy úgymondott „elnézett” faj ha nem látátok még FUNon akkor nem is javaslom… kevés varázslat és ahol én jácok kezdetbe külködött egy GAGYI fegyverért nincs benne semmi különös bár az egy HIBRID faj mindent bír használni ha jól tudom de nem javasolt rosz helyen kezdesz Quest Helper sokszor nem jó…”
Oda még hozátenném elöbb érd el a 80at utána szórakozz vele mert másképp csak időhúzás…
Megmagyarázom: A DKval sokat lehet szenvedni a küldik miatt meg mert általában fegyver nélkül kezdesz és a Quest Helper nem mindig jó szoval elöbb érd ea a 80at és aztán 😛
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 6 napjaKedves Vásári ANDRÉNÉ a hozzá nem értők fórumát nem itt kell keresgélni mert te játszottál 3 percet mert 1 FORINTOD nincs a tovább játszáshoz és csak annyit tudsz a játékról összesen hogy mivel kell JOBBRA BALRA menni…
És hogy te nem tudsz elérni az életbe egy DKt az biztos csak ha egy ember húz tégedet 55-ig és utána kézrángásból csinálsz egyet és nem csinálsz küldit hanem ököllel verekszel akkor még SZÉP de az én gondolatom erről a FÓRUMRÓL az és mindegyikről hogy nem a HOZZÁ NEM értő LOW KOCKA SENKIK hozzászólását várják hanem a kérdéseket és az intelligens válaszokat…. Hogy te így próbálsz figyelmet szerezni az szánalmas és a PALADIN igenis az egyik legerősebb bunyózó KASZT… És a DK néhány szerveren rossz de azért el lehet viselni…
Rólad egy kicsi ”
Vendég
Hy All! 1. A Loladin és azért kemény mert heal mellett bubizik Így bárki nyerne és a pala így is ratyi egy nagyon erős sett nélkül 2. a DK egy kalap sz*r! Le lehet bármivel csapni simán! 3. Ez a cikk régi még a classic wow-nál íródott! 4. Bocs a sértésért,de nagyon lowok vagytok 5. A DK-t meg simán veri a mage még a spell reflection spelljével is xD
”
ÉS TE NAGYON KOCKA, VAGY A Mage???? xD A mage nem PvP faj te FOGYATÉKOS… Az inkább SEGÍTŐ szóval hagyjad ezt a fórumot békén ha ilyen fogyatékos VAGY… Senki nem kíváncsi RÁD
U.I.: mindjárt csinálok egy Accot erre a honlapra a neve az lesz DXJani…
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 napjaSziasztok nekem kérdésem lenne rugo fun oktol nagyrészben assasin talenton vagyok mi ajánlatos arugonak hoyg nagyott üsssön attack power vagy agility mert 10 böl 8 embernek agilityje van de nem nagyon értek rugohoz segitsetek de csak az akinek fullos rugoja van köszönöm
dxjani
15 éve, 11 hónapja és 2 órája„A Vadász (Hunter) igazából talán a harcos kategóriába fér bele, de nem jó arra, hogy őt üssék. Azonban ha arra van szükség, hogy valaki nagyokat sebezzen az ellenfélre, akkor a hunter igazán alkalmas erre, bár a rogue mögött marad valamivel. Amivel kiemelkedik az lőfegyverek használata (Íjak, Számszeríjjak, Puskák). Ezekre specializálódott varázslatai is vannak, amikkel hatásosabban tud lövöldözni messziről, mint az összes többi kaszt. Egy másik érdekes tulajdonsága, hogy meg tud szelídíteni vadállatokat. Ezen képességével maga választhatja ki milyen állati kísérőt kíván magával vinni. A későbbiekben etetnie, tanítania kell az állatot, ha azt akarja, hogy teljes értékben használható legyen. A hunter az egyetlen aki el is tudja nevezni a követőjét.
* Engedélyezett fajok: Night Elf, Dwarf, Orc, Tauren, Troll
* Hozzáférhető felszerelés: ruha (cloth), bőr (leather, sodronying (mail),
* Hozzáférhető fegyverek: A buzogányok és a wandok (varázspálcák) kivételével minden.
”
Tökéletes de azért hozáteném hogy a befogás elég macerás… Én az olyan szervereket szeretem ahol van PET befogó de ez csak FUNokon van eddig csak 1 en szoval akinek a HUNTER a kedvenc faja annak tudnék ajánlani egy szervert: http😕/darkmoonwow.try.hu/
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 4 heteSzerintem teljesen igazad van. Minden a mögötte ülőn számít.
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 3 hetelol a cikk jo de amit a sok hulye ideir….vicc. Nincs olyan h legerosebb kaszt meg h pve pvp. Talentek vannak max de ha pro vagy pve talenten is verhetsz kb akarkit. Ezust sarkanyos mob gec ezen behaltam 😄D rare elit max. Meg akinek a funos szar vip a durva az is op lehet. 😄
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 heteén Warlock-al vook (undead)naon kemény az a kis ördög a kiskarinak XXD a legjobb undead az a UNDEAD DK 😛😛😛😛😛
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 heteNa jó túl sok a F*GYI, na megmondom a tutit /képletesen -.-/
Na a TANK WARI nak páncél kell és ezért kevés sebzést kap… ezért ezüst sárkányosok ellen ütőképesebek hogyanazon a szinten… és ne gyertek hogy egy PRO 11es mage PL leüt egy 11es Arany vagy EZÜST Sárkányost…
A rouge a REJTŐZÉSBE jó és PvP-be ha NAGYON jól bányik a SKILLEKEL akkor PvE-be is jó… de két-három szörnyel sose bír el… /persze ha a szörnyek egyszintüek vele vagy erősebbek/
WARLOCK: A petekel az ELENSÉG feltartása és beátkozása… De pala vagy wari ellen sose lesz nagy PvPs
Mage KIBIRJA használni a helyzetet… persze nem úgy hogy bárhonan nyer hanem a területi helyzetet a BLINK nevű teleport skillel elbir PvP közbe menni olyan helyekre ahol még csak nem is keresnék… vagy a kedvencem GURUBASINÁL a kapu tetejére felmegyek és onan lövök szét mindenkit…
REMÉLEM SEGITETEM /nem egyéve jácok de van 5db 80as szintű karim 2wari 2 warlock és 1 mage/
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 4 napjaNekem van palám , warlock om , warrior om. De a legtutibb sztem a lock alázni lehet vele mindenkit csak érteni kell hozzá nagyon.A minion okat nagyon jol kitalálták kiválloak a képességeik.A warrior hát az warrior😄 igazi tank😄😄😄
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 heteszerintem a pala az 1 láma kaszt… azzal a low gyökerek kezdenek
rogue szerintem a legjobb kaszt a játékban , mindenkit elver (csak érteni kell hozzá)
és itt sokan írogatnak a DK-ról , azzal lehet , hogy kicsit gyorsabban lehet fejlődni (szerintem) , de attól még PvP-ben elveri szinte minden kaszt
ez az én véleményem 🙂
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 hetenagy szar az egyész játék
hodobaj
15 éve, 9 hónapja és 1 heteNagyon jó játék, de könnyű függőnek lenni. Mi vezetünk egy rajongói oldal-t aki szeretne leírásokat olvasni:
#link#http😕/wow.techgarazs.com#linknev#WoWgarázs#linkvege#
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 heteA pala az egy olyan kaszt amit szinte mindenki kezdett már,1 mert könnyen lehet vele fejlodni 2 mert lehet heal,tank,dps de szerintem palát sok minden megveri persze csak azok akik értik is a kasztjukat
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 heteszia wow jó voltam😄
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 3 heteSziasztok!Én nem ismerem ezt a játékot.Valaki aki fent van most a chaten az magyarázza már el nekem, hogy mi a lényege. Ja! és köszönöm neki!
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 hetenekem még nincs karakterem😕😕😕😕😕😕😕😕
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 heteszerintem is attól függ h ki és hogyan játszik a karakterével. Minden kari egyforma csak játszani kell vele tudni. Mindenkinek meg van az a karaktere amivel jobban tud játszani, jobban ráérez a lényegére taktikájára. 🙂
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 4 napjaHat szerintem a warriornak nincs szuksege gyogyitasra de mind1!😕
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 napjaSziasztok. Nekem papom van, amit nagyon szeretek. Tudom ajánlani azoknak akik szeretnének harcolni és varázsolnis egyaránt.
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 órájaHi! Én lassan 2 éve játszok azóta mindenféle szerveren voltam (BLIZZ, FUN). Sok karim volt, így már szinte az összeshez értek. Nem nagyon van kedvencem, de szerintem is így van: ha jól használjuk beverhetetlen. Kivéve a PALA az szerintem csicskaság mert 2 spellt nyom azt kuva erős. Nah mind1. Ha ráadásul tudunk angolul és ismerjük a helyeket, questeket is, akkor úgy elég jó játszani. BB HyCoMaT voltam.😛😄
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 órája??? xD Mert?
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 1 órájaFunon van 5 80 asod xD???
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 heteéneklem a rugo kemg a wariorok jönnek be
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 4 hetesziasztok lenne egy kérésem/kérdésem valószinűleg a fenti témához nem fog passzolni de a wowhoz igen nekem az alap wow és a bc eredetis a wotlk pedig installeres….. a probléma az hogy az eredeti enGb nyelvcsomagos a wotlk pedig automatikusan átálítja az enUs nyelvcsomagra a patchek fent ……. de amikor beirok egy realmot és elinditom a wowot az authen… valmaminél megakad aki tudna segiteni az pls [email protected] msn azonosítón és a skype-on a lvaitams néven megtalál jól jönne a help
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 hetejók a képek de nem eléggé😛😛😛😕
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 heteja
az egyik barátomnak jobbak vannak.A benihunter a legjobb. Nekem az teccik a legjobban én így vagyok vele.🙂🙂🙂:😄
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 1 hete1 tanács a hunta lvl 50 töl 77 ig nem ér semmit gyenék lesznek a képeségei és könyeben döglik tapasztaltam és 80 on mát nagyon jó😉
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 hetehol lehet letolteni a pecset
?
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 heteez a legjob pc game mindenki eszt monta es tuom hogy jo aze me ma meg volt
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 heteén szerintem a pala a legjobb kaszt mert tudja magát gyógyítani meg egyben ha akar harc közben 1 percet pihenhet ha olyan lénnyel küzd
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 heteA Druida legjobb mert megvan a medve ami akkor harcos ként küzd macska rugó ként küzd és van egy jó képessége ami nyom a védelemre az ügyességre inteligenciára stb.
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 hetenagyon jó az oldal 😎 meg minden de lenne 1 kérdésem :
hogy kel a Zsiványt (Roguet) fejleszteni?🙁
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 hete😉 Ja igazad van én is druida voltam de probáld ki a Boszorkánymester.
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteszerintem a paladin a legjobb de csak akkor ha egy karakter van egyszerre (ez a paladin) és ezt a tökéletességig lehet fejleszteni. NAGYON erös karakter de csak ” jo kezekben”aki ezt megtanulja igazan jol hasznalni az akarkivel felveheti a versenyt😉
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteMegneznem azt a „sok mindenki”-t aki lever egy egazan jo palat
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 1 heteJa ez a TE velemenyed ez az ENYIM:egy JO palát kevés más játékos bir kiütni plane egy átlag rugo
kuntakinteee
15 éve, 3 hónapja és 1 napjapala erős de bárki könnyen megtanulhatja kezelni, rugót azért már nehezebb. lehet, hogy duelba egy pala az erősebb de a rugó sokkal szivatósabb spellekkel bír, pl mobozás közbe seggbe szurja a palát azt csecs xd
szal fejlődésben meg funban rugó, pala meg gyors fejlődésre. amugy meg a mostani wotlkban tankkal a legkönnyebb fejlődni csak joinolsz egy random instára és azonnal behív mivel tankra nagy az igény, ezek után dől az xp. Márha vkinek van eredeti wowja itt 😄😄😎
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 napjanekem 1 druidám van és jól elvagyok vele!😄😉😎
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 napjajah és 51-52-es vagyok és a 4-edik karim!😉
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 heteNagyon jó játék már van egy 18 as taurenem 😛😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 4 napjapala nem vmi jó , rogue sokkal jobb… bár nekem rogue a main karim , de ha kicsit is tudod kezelni minden kasztot könnyedén lever 🙂
vendeg
15 éve, 3 hete és 15 órájaPalával bármikor szétszedek egy rogue-ot, hacsak nem stunol végig! 😛
A 80-as pala mellé most húzom a Huntám, kívánsci vagyok milyen vele PvP-zni! 🙂
vendeg
15 éve, 2 hete és 6 napjaA Death Knight az a legjobb, csak a rúnák hamar elfogynak🙁
vendeg
15 éve, 2 hete és 6 napjaAmúgy rogue ha láthatatlan lessz egy lock v egy hunter aggresszívra állitja a petje és az észreveszi
vendeg
15 éve, 2 hete és 6 napjaAmúgy a Pala sztem a catclysmaval jobb lett mert lett közelharci képessége😉
vendeg
15 éve, 2 hete és 6 napjaA Dreanei warrior a legjobb pvp-s mert a dreaneiknél ottvan a gift of naaru és így életet is tölthet😎
vendeg
15 éve, 2 hete és 6 napjade mire a dk nál a rúnák elfogynak a jobbak már nyernek…
vendeg
15 éve, 1 hete és 4 napjaxD W.O.W kockák 😄 én is az leszek csak megakartam názni mi miben erős haverom aki nagy kacka azt mondta Hunter legyek vagy warior vagy mi melyik ajob ( irjatok 😄 )😉
vendeg
15 éve, 1 hete és 4 napjanagyon jok a játékok 😎😛 😉
vendeg
15 éve, 1 hete és 4 napjanagyon fasza 😎😕
vendeg
15 éve, 1 hete és 4 napjaW.O.W. 😛 #dolt# #dolt_vege# NAGYON JÓÓÓÓÓ 22 -ES VOK
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjahuhh én utálom a WOW-ot😖
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjaunalmas meg blabla
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjaja meg persze kockulás végeredmény🙁
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjaés az nem jó dolog😛
vendeg
15 éve, 6 napja és 46 perceDe persze te tudsz jobbat, ami nem a pénzköltésről szóL?
ajstyles
15 éve, 2 napja és 11 órájahát ha van csajod…
vendeg
14 éve, 12 hónapja és 3 napjaNekem a rugó a király és pvp be darálok mindenkit😕
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 3 heteVendég ne beszélj zöldségeket……..
Greenpeac
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 hetesztem az egész egy darab hulladék játszatok inkább line age 2 vel… fogadjunk egyikőtök gépe se viszi 😄 😄
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 heteha nem viszi a gepunk akko me jatszodjuk azt? s sztem nem kene nagykepuskodni😛
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 heteén a lockommal mindenkit megrakok
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 heteSztm a wow egy rakás…..a gates of andaron a király😎
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 heteFogadjunk h a papomat nem győznéd le😎
shade
14 éve, 11 hónapja és 2 heteEzt jól megaszondtad. A wow egy rakás f0s, a Gates of Andaron meg egy wow másolat ugyanis 90%-ban ugyanaz a játék, mondjatjuk úgy, hogy magadat cáfoltad meg. De még mindíg jobb mint a metin2.
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 1 napjaa wow az egyik legjobb játék és sokáig elsö helyen is volt a TOP LISTÁN !!! azért került lejeb 2 helyre mert azok a hülye buzi kéjáték készítőknek nem volt semmi ötletük és ezért másolják le a játékokat és aztán sajár maguk hasznára eladják vagyis a WORLD OF WARCRAFT a világ legjobb játéka !!!!!!!😎😎😎
by: Warriorshun wow.tauri.hu WoD 😄 am Wariors dps 3890 gs és 80 lvl 😄#dolt# #dolt_vege##kover# #kover_vege##alahuz# #alahuz_vege##alahuz# #alahuz_vege#
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 2 heteakko senki se jatszott a muonline.hu-n vagy akarmilyen mas mun…azt egyik jatekrol sem koppintotak es azt sem koppintotta mas jatek le… Probaljatok csak ki http😕/www.muonline.hu 😎😉😉😉
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 2 hetenekem a night elf hunter, night elf druid meg a dwrf paladin fekszik non jó ez a wow
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetewow a világ legjobbb játéka!!!! 😉 probáldki
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetemuonline a egy rakás sz4r
😕
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 hetebocsi de a wow 500-szor jobb mint az a szar line ag 2
😄
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 heteki jatszik akkor xblaster-t??
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 23 órájaTe láma szar az te még annál a játéknál is szarab vagy pifff
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 3 napjaNem értem, mit kell lefosozni meg szarnak nevezni egy játékot? ha tetszik, tetszik, ha nem, nem, ennyi. Nem kell vitát csinálni belőle. Vannak jó és rossz játékok, az tény. De mi lenne, ha NEM LÉTEZNE játék?
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 3 napjaElőző HSZ-emhez:
Különben is, nem mindegy, melyik játékkal(aki azzal) töltjük le a munka vagy iskola utáni stresszet?😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 1 heteklasz😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 6 napjaa metin2 viszi a pálmát
😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 5 napjaSziasztok! Kezdő wow-os vagyok, és azt szeretném kérdezni, hogy tud-e valaki ajánlani nekem valami jó kasztot és fajt. Alliból humanon kívül minden jöhet, Hordából viszont csak blood elfet vagy taurant szeretnék. Hajlok a varázshasználók felé, de a warlock annyira nem jön be. Előre is köszi a segítéget!
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn metin-eztem de sztem egy nagy sz*r mert annyi a lopás mint ember a földön!Majd haveromtól el kérem a wow-ot és le szedem a gépre!!Remélem az jobb lessz!!!😛
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 hetea Blood elfnek hol lehet venni Lovat vagy mit?xD
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 heteegy tanács!!! 1.Mindegyik jó kaszt de attól fugg mire…
2.De szerintem a Druidot ajánlom mert jó mindenre…PvP-re rouge…ha ha healer akk priest…Ha tank akk Warrior
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 2 heteJajj meg még paladin is jó de nekem azért nem teccik mert maŕt minden 2. játékos azzal van😄
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 heteazt a paladin tud a trinelné
😉
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 napjaKedves Menthas!
Nem tudom hogy honnan szedted az anyagot a cikkedhez, de marha hiányos, úgy hoangzik mintha soha nem WoW-oztál volna. Csak hogy a legnagyobb hülyeséget mondjam: Hunter-t és Mage-t is lehet Blood Elf-ből. A Druidot pedig azoknak érdemes ajánlani akik nem tudnak dönteni hogy mik legyenek.
Harcos (Warrior) ? Ember, Törp, Gnóm, Árnyelf, Ork, Troll, Tauren, Élőhalott (Alap); Draenei (TBC); Vérelf, Goblin, Worgen (Cata).
Zsivány (Rogue) ? Ember, Törp, Gnóm, Árnyelf, Ork, Troll, Élőhalott (Alap); Vérelf (TBC); Goblin, Worgen (Cata).
Templomos Lovag (Paladin) ? Ember, Törp (Alap); Draenei, Vérelf (TBC); Tauren (Cata).
Sámán (Shaman) ? Ork, Troll, Tauren (Alap); Draenei (TBC); Törp (Cata).
Druida (Druid) ? Árnyelf, Tauren (Alap); Troll, Worgen (Cata).
Vadász (Hunter) ? Törp, Árnyelf, Ork, Troll, Tauren (Alap); Draenei, Vérelf (TBC); Ember, Élőholt, Goblin, Worgen (Cata).
Mágus (Mage) ? Ember, Gnóm, Troll, Élőhalott (Alap); Draenei, Vérelf (TBC); Törp, Árnyelf, Ork, Goblin, Worgen (Cata).
Boszorkánymester (Warlock) ? Ember, Gnóm, Ork, Élőhalott (Alap); Vérelf (TBC); Goblin, Worgen (Cata).
Pap (Priest) ? Ember, Törp, Árnyelf, Troll, Élőhalott (Alap); Draenei, Vérelf (TBC); Gnóm, Tauren, Goblin, Worgen (Cata).
Halállovag (Death Knight) – Minden faj (WotLK). A játék első hőskasztja (hero class).
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 napjaJa és Twekk voltam a Tauri szerver Reborn realmjáról. Ha akarsz ott megtalálsz.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 3 heteNem tudom, láttad-e, mikor készült a cikk. 2006.03.02 (!!!)
A Wow a mostani rendjét szép lassan vette fel, szerintem neked fingod nincs arról, mi volt 5 éve benne…
Bár nem én vagyok a cikk szerzője, de nagyon zavarnak az okoskodók. Jelentkezz az oldal tulajánál, ha te úgy érzed, jobbat tudsz írni.
Ez olyan mint amikor előveszel egy többéves újságot ahol az Amiga a nonplusultra…😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 hetejól megvan csinálva 😉
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 hetejó a wow de aki nemszerezti ne fikázza😕mindenkinek más az ízlése ennyi🙂
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 hetesztem a dudu a legjobb és kész 😄 medvébe majdnem olyan mind a warri cicába malynem olyan mind a rouge ennyi…
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 hetesztem a dudu a legjobb és kész 😄 medvébe majdnem olyan mind a warri cicába malynem olyan mind a rouge ennyi…
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 heteja és annyi h nem nagyok a sebzései de ha fmaxra feltuningolod akkor nagyon állat 😄…Meg a mage és a pala sztem kezdoknek jó de ha értesz kasztokhoz akk priest dudu
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 2 heteszerintem jo
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 10 órája„A varázsló a legerősebb mágia használó” XDDDDD 😄
vendeg
13 éve, 12 hónapja és 4 napjaNem tudja valaki megmondani melyik ezek közül a legjobb?
vendeg
13 éve, 12 hónapja és 4 napjanincs olyan hogy legjobb
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 heteA kurva Anyád viszia a pálmát
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteSziasztok Pár év után azt tudom én is mondani nincs olyan, hogy legjobb, csak olyan amihez értesz. Minden kaszt másban jó, de egy biztos ha csak a dps nagysága számíta warlock-nak nincs párja- persze jó kezekben
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 hetekirály ez a játék😎😉 én szeretem😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 4 napjaÉn még kezdö vagyok de haszálom a kari kiválasztása közben😄😄😄😄😄😉😎
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 hetemetin 2 csak 1 foss sz…r grafika meg stb wow sokkal jobb ezt bebizonyitottak. 🙂😉
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 heteszerintem a pala meg a dk a legjobb. mert van 1 palam 6k gs meg a dk 6.2 ugyhogy kevesen birnak velem
😉
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 hetea wow a legjobb játék 😎😎
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 hetea wowba lehet bármit csinálni a metin 2 semmi értelme az egy f*s nagyon nagyon szar ha ezek a rugo a legkeményebb a harcos sztem ezeket a leírásokat negyon is jól csinálta.😎 😎 nem? 😎
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteigaz a dk pl fel tudja emelni az ellenséget nem kell oda futkosni meg nagyon erős 😄 😎 hát jól mondod