Ezzel szemben ott a másik oldal, ahol minimális befektetés után szeretnének maximális hasznot húzni. Ezekből születnek azok a förmedvények, amiket mi is imádunk, mert a legjobb teszteket akkor lehet írni, ha jogosan dobálhatunk sarat valamire. A bevezetőben említett Dead Space valahol a remake/remaster között helyezkedik el, de ott sikerült pont úgy eltalálni az arányokat, hogy kvázi mindenki elégedett lehessen. A téma azért van terítéken megint, mert jött egy újabb próbálkozás, amit egyszerűen nem értek.
Igen, jól olvassátok, a Risen-ről beszélek. Egészen pontosan arról a Risen-ről, ami 2009-ben, tehát 14 évvel ezelőtt jelent meg kizárólag PC-re (és ezzel együtt Xboxra). Ha azt gondolnátok, hogy itt most valami alapoktól újraírt dologról van szó, akkor sajnos nagyon nagyot tévedtek - jelen tesztünk alanya ugyanis egy direkt port. Tehát azon kívül, hogy játszhatóvá tették Switchen, PS4-en illetve Xbox One-on, mindenben megegyezik a koros előddel. De tényleg mindenben.
Jó, oké, néhány egészen minimális változtatást eszközöltek: a töltőképernyők kvázi eltűntek és az adott konzolhoz igazították a kezelőfelületet. Pont. Ha esetleg nem tudnád miről van szó, akkor íme egy nagyon tömör gyorstalpaló. A Risen egy nyílt világú akció-RPG, ahol Faranga szigetét kell felfedeznünk, miközben különféle frakciók közül választhatunk, használhatunk egy kazalnyi extra képességet annak függvényében, hogy varázslók vagy harcosok leszünk inkább.
Meg persze nagyon sokat verekszünk. Engedelmetekkel annyira nem vesznék el ezekben a részletekben, mert gondolom sokatok gépében megfordult ez az alkotás, másrészt itt tudtok elolvasni egy részletes tesztet Maniac tollából. Igazi blast from the past lesz, azt garantálom. Az viszont jogosan merülhet fel mindenkiben, hogy milyen érzés ezzel játszani az Úr 2023. esztendejében. Nos, meglehetősen fájdalmas. A külcsín egy dolog, de nyilvánvalóan az sem segít az immerzióban.
Kicsit szégyellem is a screenshotokat, dehát nem tudok mit csinálni, így fest a cucc PS4-en. Oké, hogy a legkomolyabb PC-s beállításokat portolták, de ugye az 2009-ben volt. Teljesen felesleges élethű animációkról, meg realisztikus környezetről, esetleg fény-árnyék hatásokról beszélni, mert ezzel a szegmenssel egyetlen pillanatig sem foglalkoztak a fejlesztők. Igen, a cucc elképesztően ocsmány, ezen nincs mit szépíteni. A képfrissítés mondjuk stabil, de azt hiszem ezzel most nem leszünk kisegítve.
A mechanikák viszont még talán ennél is rosszabbul öregedtek. Lehet, hogy én voltam a világ bénája, de amíg elvergődtem az első településre, addig megfingatott egy tatu, valamilyen madár meg még hat másik lény. Hiába edzőttem a Soulsborne szériákon, egyszerűen annyira nyögvenyelős minden a gyógyítástól kezdve a sima támadáson át a fegyverválasztás/használatig, amit egyszerűen képtelen voltam megszokni.
Simán lehet, hogy bennem van a hiba, bár kevés olyan gamert ismerek, aki mondjuk Switch-et birtokol és remegve várta hogy mikor tudja eredeti formában tolni a Risen-t. És itt egy kicsit el is kanyarodnék a THQ (a kiadó per fejlesztő) irányába, hogy erre vajon miért volt szükség. Azt természetesen megértettem volna, hogy mondjuk újrahúzzák a külcsínt, esetleg a többi résszel egybe csomagolják vagy valamilyen best of részeként lát napvilágot. És akkor ezek csak az én amatőr ötleteim.
Nyilván egészen más lett volna az optikája, ráadásul az értékeléssel sem hoztak volna annyira zavarba, mint tették azt most. Mert milyen szempontokat vegyek figyelembe? Nyilván nem lehet mai szemmel nézni szinte semmit benne, mert lassan ott tartunk hogy a legkomolytalanabb mobilos cucc is köröket ver erre külcsín tekintetében.
Persze a tartalom az rendben van, 60 - 70 órát simán bele lehet tenni, de tényleg nem látom azt a szeletet, aki inkább ezzel tölti az időt mintsem egy Elden Ringgel, hogy mondjak egy példát. Így tehát az értékelés ebben az esetben teljesen szubjektív és adtam neki egy kerek ötöt, hogy ne érezzem rosszul magam.
Ajánlani igazából senkinek sem tudom, mert lassan ott tartunk, hogy csukott szemmel is különb címeket találunk ugyanennyi pénzért bármelyik online bótban. Szerencsére ezzel meg is volt a teszt és figyelő tekintetemet végre a Call of the Mountain irányába fordíthatom.
Risen (2023) / Tesztplatform: PlayStation 4
ne várj sokat tőle...- Stílus: Akció RPG
- Megjelenés: 2023. január 24.
- Ár: 10.590 Ft-tól
- Multiplayer: nincs
- Elérhető újabb konzolokra is
- Változtatás nélkül mi értelme volt portolni 2023-ban?