A gém hatalmas siker lett, több millió eladott példány és a létező összes géptípusra elkészült. Ezután még 2 epizódot élt meg a remekmű, s négy évnyi hallgatás után újra itt van az ezeregy éjszaka meséit idéző hősünk, készen arra, hogy szétcsapjon a mesés keleten a szörnyek között. Végre… megérkezett az új stílust teremtő és követendő példa, – tessék, tessék erre, erre az elfogultak szerint és ebbe én is beletartozom – a tökéletes játék teljesen hiba nélküli, színtiszta élvezet. Mielőtt mindenki rosszul lenne, be is fejezem az ömlengést, de tényleg ez a helyzet ezzel a gémmel! Végre elértek ma már a játékfejlesztők odáig, legalábbis a Ubi Soft, hogy szinte hibátlan játékot raktak össze, és ezt azért is mondom, mert végre nem egy, a gyors határidőnek áldozatul esett játékról van szó, hanem bizony egy jól átgondolt koncepció eredménye, igen így kell egy játékot elkésziteni. Mikor megláttam az első képeket, videókat illetve magának a játéknak a konzol verzióját, el sem tudtam képzeln, hogyan lehet megvalósítani a harcmozdulatokat és combokat.
Itt jön képbe a program egyik legnagyobb erénye, nevezetesen a fantasztikus harcrendszer. Csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni, a játékkal töltött első óránk garantáltan azzal fog telni, hogy a cuccban rejlő több tucatnyi mozdulatot előcsalogassuk. Úgy gondoltam, hogy tulajdonképpen több csáppal rendelkező lénynek kell lenni ahhoz, hogy játszani lehessen. De hál” isten, a félelmeim alaptalanok voltak és briliánsra sikerült a megvalósítás, bár soha nem értettem, hogy a menüt miért nem lehet billentyűzetről irányítani és miért csak a kurzor segítségével, melyet jelen esetben egy kis kard szimbolizál. A játék legkönnyebben az egér és billentyű együttes használatával irányítható. A kamerakezelés rárakható gyors billentyűkre, bár néha voltak helyzetek, mikor bizony nem láttam egyes dolgokat, de ez tényleg csak kukacoskodás részemről.
A játékmenet szempontjából nem oszt nem szoroz, így hát csak nagyon ritkán történt meg ez velem játékban. Elérkeztünk a gamma legszembetűnőbb és egyben legjobb eleméhez, a grafikához. Elég csak rápillantani valamelyik képre – a látvány felér egy vizuális orgazmussal. Multiplatform fejlesztés révén nem fogunk csilli-villi effektekbe botlani, a jelen lévő dolgok azonban mind a helyükön vannak, így jó néhányszor csak bámulni fogjuk a monitort, nyálunkat csorgatva a mesterien összerakott elemeken. Az összes objektumot egyfajta fényes aura veszi körül, így kiemelve a környezet mesébe illő mivoltát: kalandunk során számtalan helyen megfordulunk majd, kezdve a paloták termein át egészen a föld alatt meghúzódó kazamatákig. Az ablakon beszűrődő fény, a termeket ellepő sejtelmes homály és a profin kidolgozott árnyékok együttese lehengerlő, egyetlen rossz szavunk sem lehet a vizuális részre. Nagyszerűen megoldott karakteranimációk vannak megvalósítva, főleg ez alatt a hercegre gondolok, hibák tényleg csak kötekedés szintjén találhatók.
Bár elképzelhető, hogy ez csak a videokártyámnak tudható be, hisz nem nvidiás, tudnillik erre van optimalizálva a drága… De így is élmény a vele való játszadozás… Nagy öröm, hogy a fejtörős ügyességi részeket meglehetősen jól adagolták. Az amúgy önálló verekedős játékokba is beillő harcokkal végre talán eljutottunk odáig, hogy az embernek nem kell kitépnie az össze haját. A lehetetlen ugrálások és a lehetetlennek tűnő fejtörők miatt nincs megszakítva az izgalmas történetszál. A történetről még nem esett szó, de mi késik, nem múlik. Tulajdonképpen aki ismeri, és ki ne ismerné az előző részeket, azoknak el kell mondanom, hogy nem a megszokott öld meg a rosszakat mentsd meg a hercegnőt sablonos sztorit erőltetik a fejlesztők, hanem megpróbáltak valamivel eredetibb történetet kreálni.
Ami ugyan nem egy film forgatókönyv, de a játék szempontjából megfelelő. Természetesen, mint a fenti címből is kiderült, az idő homokja körül forog a mese. Adva van egy hadvezér, aki épp egy kastélyt akar bevenni, adva van a fia, aki jelen esetben főhősünk, ki kap az alkalmon, hogy fejlessze képességeit, illetve valami hírnévhez jusson. Belopódzik a kastélyba, hogy megszerezze az idő tőrét. Hősünkre két feladat is hárul egyszerre: a világ megmentése mellett a narrátor szerepét is a magára vállalta. A történet középpontjában egy gigantikus homokóra szerepel, melynek földöntúli hatalma megbabonázta a herceg apját. Egy huzamosabb ostrom után sikeresen ráteszi a kezét a homokkal teli szerkezetre… Természetesen nekünk kell helyreraknunk a dolgokat, melyben nagy segítséget nyújt majd az idő manipulálására képes tőrünk. Egy-egy balul sikeredett ugrás után célszerű igénybe venni a fegyvert, mivel így lehetőségünk van újra megpróbálni a mozdulatot. És újra… És újra… És újra, egészen addig, míg a szerszámban rejlő homokot leapasztjuk. Ennek visszatöltésére több lehetőségünk is lesz, a legegyszerűbb a pályákon elszórva lebegő homokfelhők kiaknázása. Végül pedig adva van egy varázsló, kinek javaslatára a hadizsákmányként a szultán színe elé cipelt Idő Homokját a herceg útjára engedi, ezzel megpecsételve a palota összes lakójának sorsát. Elszabadul a gonosz homok képében, megfertőzve ezzel és egyben gonosz szörnyeké változtatva mindenkit, aki belélegzi. Kivéve három embert: hősünket, a gonosz varázslót, és Farhát a kastély hercegnőjét, aki később társunk és segítőnk lesz kalandjaink során.
Miután a herceggel megszereztük a tőrt, ellenségeinkbe mártva juthatunk homokhoz, és így likvidálhatjuk őket véglegesen. A játék legnagyobb ötlete az idő visszatekerése. Akár egy videoszalagot, visszatekerhetjük az időt addig a pontig, míg még úgy érezzük, hogy biztonságban vagyunk, így helyettesítve a gyors mentés opciót. Az idő belassítás még nem festett ilyen jól, néha még a Max Payne-ben lévő effekteken is túltesznek. Természetesen a játékmenet nem merül ki az egyre nagyobb számban özönlő emberfajzatok legyilkolásában, a hangsúly a csapdák és akadályok kikerülésében rejlik. A PoP előző részeihez hasonlóan ezt csak és kizárólag nyakatekert mutatványokkal vihetjük véghez. A játékban rettenetes mennyiségben bukkanak fel csapdák, melyek az előző részekben is oly nagy sikerrel keserítették meg hősünk életét. Ilyenek a különböző forgó kések, a falon végig futó körfűrészek, melyek még szikrákat is vetnek, ezzel is mutatva veszélyes mivoltukat, illetve a forgó pengék leomló párkányok, különböző tüskés vermek stb… Tehát, hál” isten minden olyan elem megtalálható, mely a klasszikus sorozatot olyan sikeresé tette.
Végszóként csak annyit, hogy a játék megéri a pénzét és ezt szó szerint értem. Egyetlen negatívumot sem tudnék felhozni a produkcióval kapcsolatban, leszámítva persze az idegességemből eredő károkat, melyeket sajnos szegény billentyűzetemnek és tériszonyomnak kellett elszenvednie. A játék közel tökéletesre sikerült… Talán megemlíthetném a feliratozás hiányát, de ezek csak kötekedések lennének. Meg kell mondanom, mint a Max Payne sorozat feltétlen híve, nem hittem volna, hogy egyszer ilyet fogok írni, de a Sands of Time esetében meg kell tennem: ez a játék jelenleg kategóriájának csúcsa minden szempontból, és mindenkinek, aki valamennyire is szereti a hasonló ügyességi-akciójátékokat, kötelező lesz megnéznie. A trónfosztás tehát sikerült, a Ubi Soft újabb klasszikust alkotott. A Prince of Persia méltó folytatás, mely akár még a tavalyi év legjobb játéka is lehet. Minden tekintetében tökéletes játékot kapunk, melyben minden akció-, illetve kalandjátékot kedvelő megtalálja a maga kihívását .Úgy látszik, sikerült új etalont létrehozniuk a fejlesztőknek, amely követendő példa lehet minden kiadó és játékfejlesztő cég számára.
vendeg
20 éve, 7 hónapja és 6 napjaeggy kalap szar
gianny
19 éve, 6 hónapja és 4 hetesziasztok!! nem tudok mit mondani de viszont szeretnék segitséget kérni!! prince of persia revalation!!!!!!!!!!!!
elakadtam annál a résznél hogy van az a madár szellem és meg kell kuzdeni vele asszem 3 szor nem tudom kovetni a második harczol mertz nem tudom hogyan kell utána menni segitsetek valakik!!! psp játék!!!!
zalee
19 éve, 5 hónapja és 3 heteNem rossz
vendeg
19 éve, 1 hete és 4 napjaNekem PS2-n van meg a PoP:TSoT
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 4 napjaHali!
Tud valaki végig játszást a T2T-hez?
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 heteÉn már kiakasztottam.De még mindig játszok vele mert tök jó.
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 heteSzerintem a prince of persia a világ legjobb játéka.
-Mondjak egy tippet?-gyorsabban játszassz és gyorsabban kiakasztod ha nem vered a gépet
és nem káromkotsz a játékra mert úgyis tecsinálod amit csinál.
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 heteSzerezzétek be a prince of persia 2. és 3. részét is.
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 3 hetehogy kellazt megcsinálni amikor teli fél egész és negyed holdakat kell a helyükre állítani légyszi aki tudja az írja meg ide előre is köszi
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 3 hetetök kó,csak van benne 1 csalás 83%-nál
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 heteSzerintem is nagyon a Sands of Time ajánlom mindekinek😄
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 heteNekem nagyon tetszik a Sands of Time főleg én már átvittem a mind a három részét!A warrior withint két féle képpen lehet átvinni. Aki akarja akkor én segítek bármelyik Prince of Persiában. Csak vegyen fel Msn-re a [email protected] oldalon 😎
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 4 heteén már átvittem a Prince of Perzsiát föleg a föelenséget olyan könnyű legyözni😎
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 4 heteegyépként 80 valamenyi%nál van egy jó sztori emikor a víz csopogást kel halani a ajtóknál utáma jön a sztori mert tükröket kell tolni hogy megszerezd a nagyon éles kardot mert a csaj elopta töled😎
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerintem jó kis játék, bár néha elég uncsi szokott lenni😄 főleg amikor gondolkozni kell rajta.😛
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 heteSzerintem tök jó.😄
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 napjaez a prince of persia nagyon király már a utolso részénél tartok de nagyon király hogyha elmegyek valahová a telcsi men is játszokrajta.😉
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 7 órájakulgyetek el nekem is leci
vendeg
18 éve, 1 hete és 5 napjaén végig vittem..de szentem tök jó ujra meg ujra játszani vele
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 4 heteA T2T BEN HOGY KELL KINYÍRNI AZT A TETŰ MELÁKOT AZ ARÉNÁBAN?
KÖSZI.
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 3 heteEz valami eszméletlen játék! Rem. lessz új része is! nem tud róla valaki?😎
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 heteha valakinek megvan a prince of persia T2T cd key akkor küldjétek már el a [email protected] ra
😎
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 hetehol van a 4😎
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 6 napjakirály
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 3 hetesziasztok én az az oldal tetején látszó képig jutottam el de ott ledobtam a szijat 🙂
tud valaki segiteni ,hogy mejik kart hova kell tekerni ,hogy jó legyen ?????????
köszi
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 hetenagyon király csak elakadtam 82% nál valmi liftel kell felfele menni és mikor elindul sokat kell gyilkálni de majdtovábbjutok😄
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteSziasztok valaki tudna segíteni ebben a tök jó játékban? A 3. részében elakadtam annála nagy szőrnynél azt tudom, hogy a szemét kell kiszúrni.Mindig levesz a válláról eddig jutottam,ha valaki tudná msn-en küldjétek a:[email protected]😕
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 hetenem tudna valaki adni nekem egy yahoo kodfeltoro programot?az emai-l cimem [email protected]
😕
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 heteSziasztok, nagyon egyszerű az egész, csak annyi a dolgod, hogy felmész a hozzád közelebbi feljárón (lefelé) és amikor villódzik a kép, akkor Megnyomod az E-t És akkor csak a bal egérgombot kell nyomnod, hisz ezért speed Kill. Amikor kéken villan a kard és le van állítva az idő akkor kell megnyomni. CSAK A BAL EGÉRGOMBOT KELL NYOMNI! És 3X speed kill ez azt jelenti, hogy 3-szor fog villanni a kard. Ezt meg kell ismételni amikor leugrasz róla, akkor a hozzád közelebbi feljárón mész fel, aztán ha itt is megvolt a 3x-os speed kill, akkora lábaira kel támadni, hogy térdre rogyjon, DE vigyázz mert egy ütés és kinyír(!) Utána már csak a hátán kell Speedelni…
Ha kell segítség [email protected]
Nekem a Sand of Time telepítésével van bajom.😄
vendeg
17 éve, 2 hete és 19 órájanem tudna valaki adni nekem egy yahoo kodfeltoro programot?az emai-l cimem nana.lala95yahoo.com nagyom fontos lene😕
vendeg
17 éve, 1 hete és 2 napjalol😄😄
vendeg
17 éve, 6 napja és 2 órájaSziasztok tudna valaki küldeni nekem cd kulcsot a prince of perzsia the sands of time játékhoz?Email:[email protected]
Elöre is köszi!!!!!
vendeg
17 éve, 21 órája és 3 perceSziasztok tudna valaki küldeni nekem cd kulcsot a prince of perzsia the sands of time játékhoz?Email: [email protected]
Sokat segítene!😄
vendeg
16 éve, 12 hónapja és 4 napjaHali! Tudna nekem valaki küldeni a Prince of Persia T2T játékhoz Disc Key-t?
e-mail: [email protected]
Előre is köszi!
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 10 órájasziasztok valaki tudna nekem tomb raider 3 hoz küldeni kulcsot psx röl ven éát konvertálva [email protected]
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 10 órájaés még egy kérés ha játékot akarok a mem karira rakni akkor mit hova rakjak 5.03 fw m van
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 heteÉ nem tudom kivinni az egyet mert csak visszafele lehet menni és amere mentem nem lehet tovább jutni.Ezért már több mint 3hónapja nem jáccom vele.😕
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 4 hetesziasztok tudna nekem cdkeyt adnivalki a Prince of Persia The Two Thrones-hoz.
elöre is köszi
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 hete😎 Játék szerintem
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 heteHellosztok!én 43%-nál elakadtam..bekell futni egy részbe,és ott homokszörnyeket ölni…egyszerűen nemmegy,me fölöttük nemlehet átfutni😖valaki segítene?😖valami taktika van?
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteépp az benne a király, amikor ügaességi rész van😎
csak kevés a combo!!! a legjobb rész a warrior within!!
de jó a legújjabb is, csak ott nem lehet meghalni XD!!!!
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteott azt kell csinálni (én 85% nál tartok), hogy a falról kell támadni: fal mellé menni, és megnyomni az ugrást és ütést egyszerre!!! de úgy is lehet, ha csak egyszerűen ütöd!!!
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteminek kértek cd keyt egyszerübb ha letöltötök egy no cd cracket és megy a játék bár én eredeiröl raktam fel de viszont olcson meglehet venni az1-2-3 at 1800 forint ujjan a neten de mondom nekem megy no cd crackel😄😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetenincs kedvem megvenni 6000 ért😄😄:
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 heteElakadtam!A 28%-nál tartok és ijen kullancsszerű izéket kell legyőzni.Legyőztemőket de onnan nem megy tovább.Van egy kar amit nem érekel dobozkell hozzá a doboztlátom de be van zárva látom a kinyitóját de oda csak a lány tud bebujni de azt nem tudom holvan.Remélem te tudod válaszodat várom 😉
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 heteszia! elvileg a kar melletett van egy ien nagydarab körész és oda felmész ,falonfutás és ugorva eléred a kart!
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 hetemelyik gomb a gyorsmentés??????????????????????????????????????????????????
lac
14 éve, 9 hónapja és 3 heteNincs a játékban gyors mentés.
bdsaeron
14 éve, 1 hónapja és 1 heteEz mekkora jó volt! Csak helyenként igen nehéz.
tommygarros
12 éve, 2 hónapja és 2 hetea Warrior Within jobban bejött
milu86
11 éve, 8 hónapja és 6 napjaIgen néhol elég nehézre sikerült de legalább volt benne kihívás nem úgy mint a mai játékok 90%-ában ahol az egész játékmenet egy nagy tutorial 😄