Nioh 2: Darkness in the Capital DLC teszt

2020. november 15.
75.7491
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Valahogy úgy hagytam abba a Nioh 2 első kiegészítőjének a tesztelését, hogy ez szép meg jó (bár kevésbé olcsó), viszont ennek az alapjátékkal kellett volna együtt jönnie - magas pontszámmal jutalmaztam, mert értékeltem a fejlesztők azon törekvését, hogy megpróbálják kikerülni azt, hogy a rajongók kvázi a semmiért fizessenek egy kazal pénzt. Ez csak részben valósult meg, viszont nem tudom, hogy a közösség sirámai jutottak el a készítők füleibe, vagy már így tervezték, de tény, hogy a Darkness in the Capital alanyi jogon, mindenféle segítő gondolatot nélkülözve simán nyócpont'.
 


Ez már csak azért is lehet érdekes, mivel mostani hír, hogy a játék egy komplett kiadásban ellátogat majd PC-re, szerintem sokak örömére, persze a PS5-ös porttal egyetemben. Addigra minden bizonnyal berobog majd a Season Pass utolsó tartalmi bővítése (várhatóan Decemberben), szóval tényleg komplex ninjás élményt kap, aki beruház majd a pakkra. No, kicsit előre szaladtunk az időben.

Marty McFly szellemének megidézése helyett lássunk inkább, hogy mit kínál a fővárosi setétség és miért kapta meg a bevezetőben említett, szép, kerek számocskát. Oh, még annyi disclaimer, hogy továbbra is csak akkor érhető el ez a DLC, ha már az alapjátékkal végeztél, szóval először tessék annak nekiveselkedni, majd utána jöhetnek a desszertek.

Fura hármasfogat

Fura hármasfogat


Ahogy a Tengu's Disciple-nél, úgy most is nagyjából egyszerre érkezett két frissítés, amiből az egyik teljesen ingyenes, a másik pedig tesztünk (borsosan mért) alanya. A nem fizetős igazából annyit tud, hogy kiegészítőinket átmenetileg beáldozva alaposan felboostoljuk az adott pályán található rohadékokat, cserébe a begyűjthető loot minősége úgyszintén felugrik egy magasabb skálára.

Aztán ha legyaktunk bizonyos mennyiségű szörnyellát, akkor visszavehetjük a beáldozott darabot, ami természetesen szintén felfelé skálázódott. Kaptunk egy új nehézségi fokozatot, a Way of the Wise-ot, ami valóban magasabbra rakja a mércét, de veterán Demon's Souls katonáknak valószínűleg továbbra sem tartogat túl sok kihívást. Ugyanitt megérkeztek a narancs színű, ethereal besorolású lootok, amit ha kombinálunk a fentebbi lehetőséggel, elég masszív alapot ad arra, hogy szinte sérülés nélkül kifújjuk a legtöbb boss-nak az orrát.

Ezek tehát mindenki számára elérhetőek a már nem tudom hanyas számú patch-csel. Ha a fizetős részre vetjük figyelő tekintetünket, akkor az tárgyilagosan így fest: #köver#több mint tíz új küldetés, viszonylag sok átdolgozott vagy új sima és főellenség. Ezeken kívül amolyan mini-Rozsomákként karmokkal apríthatjuk az ellent, de bevethetünk egy csomó friss Ninjutsu mozdulatot meg varázslatot, aztán ha nagy kakikban lennénk, majd a szintén most bemutatott guardian spirit kihúz minket a csávából.

Remélem csak álmodok

Remélem csak álmodok


A felsorolás nagyjából úgy fest, mint az első DLC esetében, viszont itt tényleg sokkal jobb a helyzet, minden irónia nélkül. Az elérhető képességek túl sok szót nem érdemelnek, nem váltják meg a világot, ezért inkább koncentráljunk az első két tevékenységre. A sztori nagyjából ott folytatódik, ahol abbahagytuk a Tengu-nál, viszont szerintem mostanra vesztették el végleg a fonalat a készítők ezen a téren.

Tényleg nagyon igyekeztem megérteni, hogy miről van szó, de olyan szinten kusza és követhetetlen, hogya végén már csak röhögni tudtam rajta és el is engedtem az egészet - nagyon nagy szerencse, hogy a játékmechanika annyira kristálytiszta és addiktív, hogy a történet érthetetlensége nem von le sokat az összképből.

A három elérhető sztori-misszió egyébként kifejezetten jól sikerült: sokat nyom a latban, hogy végre el tudták engedni a szörnyű kopipészt dolgokat és friss, tényleg új pályákat kapunk - hellyel-közzel, de ne legyünk telhetetlenek. Sokkal örömtelibb, hogy végre (végre!) valóban eredeti, eddig sosem látott monsztákat dobnak nyakunkba. Azt nem állítom, hogy vért fogunk izzadni velük, bár ha nem figyelünk, természetesen ezek is gyorsan véget vetnek életünknek. Ha órákra szeretnénk lefordítani, akkor olyan három-ötöt tudnék mondani, bár ha valaki szeret szöszmötölni, akkor lehet még egy kicsit több ennél.

Na, madár, attakke!

Na, madár, attakke!


Így kell tehát elképzelnünk a Nioh 2: Darness in the Capital DLC-t. Az ingyenes update-tel karöltve remekül kiegészíti a kalandot, persze akkor, ha rabul ejtett az eredeti koncepció. Az árról lehetne vitatkozni, de itt végre valóban extra tartalmat kapunk pénzünkért cserébe. Persze ez az egész csak akkor igaz, ha a kaszabolás vonz, nem pedig az elbeszélés, mert az itt teljesen érthetetlenné vált. Henteljetek bátran, fejlesszétek az új skilleket, aztán Karácsony környékén újra találkozunk, hogy (várhatóan) pontot tegyünk Hiddy kalandjainak végére.

Nioh 2: Darkness in the Capital DLC / Tesztplatform: PlayStation 4

a polcon a helye
  • Stílus: Akció
  • Megjelenés: 2020. október 15.
  • Ár: 3.490 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Végre valóban új ellenfelek
  • Tíz küldetés
  • Új lootok és fegyverek
  • A sztori teljesen kusza és érthetetlen
  • Kissé drága
  • Hang
    8
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    8
  • Hangulat
    8
8
magas pontszámmal jutalmaztam, mert értékeltem a fejlesztők azon törekvését, hogy megpróbálják kikerülni azt, hogy a rajongók kvázi a semmiért fizessenek egy kazal pénzt. Ez csak részben valósult meg, viszont nem tudom, hogy a közösség sirámai jutottak el a készítők füleibe, vagy már így tervezték, de tény, hogy a Darkness in the Capital alanyi jogon, mindenféle segítő gondolatot nélkülözve simán nyócpont'. '>
magas pontszámmal jutalmaztam, mert értékeltem a fejlesztők azon törekvését, hogy megpróbálják kikerülni azt, hogy a rajongók kvázi a semmiért fizessenek egy kazal pénzt. Ez csak részben valósult meg, viszont nem tudom, hogy a közösség sirámai jutottak el a készítők füleibe, vagy már így tervezték, de tény, hogy a Darkness in the Capital alanyi jogon, mindenféle segítő gondolatot nélkülözve simán nyócpont'. '>
4 hozzászólás

muki

4 éve, 11 hónapja és 23 napja

Majd egyben tolom a pakkot PC-n. mosolygó smiley Már várom!

válasz erre

VaPe

4 éve, 11 hónapja és 24 napja

Úgy néz ki, továbbra is minőséget hoz ez a játék. Ritka érték.

válasz erre

Tommy

4 éve, 11 hónapja és 24 napja

Szerintem az ára pont nem olyan vészes, ennyit még ki lehet bírni. Igaz, nem biztos hogy megéri röhögő smiley csak éppen még kifizethető.

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 11 hónapja és 24 napja

Complete érdekes lesz, én azt várom leginkább. De eddig elég bizalomgerjesztő a két DLC!

válasz erre
Nioh 2: Darkness in the Capital DLC
3.490 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja