Persze vannak objektív szempontok azért, mint például a grafika vagy az irányíthatóság – mindkét szegmenssel küzd tisztességgel a játék – de jelen tesztünk alanya szinte mindent alárendel az elbeszélésnek. Ahogy az első epizód tesztjében említettem, a Before the Storm egy amolyan rövidebb előzmény, ami azt hivatott elmesélni, hogy mi történt abban az időszakban, amíg Max, az eredeti stuff hősnője épp Seattle-ben tartózkodott és kvázi magára hagyta legjobb barátnőjét, Chole-t a legnehezebb időszakában.
Nyilván az amúgy is labilis lélekkel megáldott C totál befordul, vadabbnál vadabb dolgokat művel, plusz az sem segít, hogy édesanyja új választottja egy ex-katona, David, aki képtelen fiatal felnőtteket kezelni (plusz a LiS-ben ő a vértetű campus zsernyák is, ugye), éppen ezért kettejük kommunikációja állandóan tele van feszültséggel meg sok másik f betűs szavacskával. A történet továbbra sem olyan nagy ívű, mint az alapjáték esetében, itt sokkal inkább a személyiség-torzulások, illetve ezek mikéntjei vannak terítéken.
Abszolút pozitívum, hogy olyan szituációba, gondolatokba kerget bennünket a program, amit tulajdonképp bárki átélhet a hétköznapi élete során, aztán lehet matekozni, hogy felrobbantjuk a bilit, vagy pedig szerepünket eljátszva, a nagyobb tervet szem előtt tartva szépen csöndben maradunk.
Persze a legfájóbb az egészben, hogy az alapjáték tudásának birtokában pontosan tudjuk, mi történt egy évvel később szegény Rachel-lel, de ez egyáltalán nem vesz el semmit az élvezhetőségből, sőt, különösen kemény töltettel ruházza fel az egészet. Ahogy egyre jobban megismerjük a bájos, szertelen külső alatt lapuló embert, úgy vág a húsba az a felfedezés, hogy tehetünk mi itt bármit, a vég már elrendeltetett. Persze szeretnénk ezen változtatni és úgy keverik a kártyákat derék fejlesztőink, hogy ez a hit végig meg is maradjon.
Ez az epizód amúgy sokkal pörgősebb, eseménydúsabb és bizonyos tekintetben látványosabb lett, mint az első, ráadásul egy nagyon komoly kis cliffhangerrel ajándékoznak meg a végén, ami miatt garantáltan tűkön ülve várjuk a záró felvonást, hiszen ott fognak (remélhetőleg) minden kérdésre választ adni és kellően korrekt módon varrják el a felmerülő szálakat.
A játékidő nagyjából négy órára rúg, ezzel együtt módosítottak egy picit az árazáson, pontosabban ezt az epizódot önállóan nem lehet megvásárolni, csak a záró felvonással egyetemben. Gyanítom, hogy ha idáig eljutottál már a cikkben és aktívan követed a LiS világát, szó nélkül be fogsz ruházni a pakkra, szóval ez így nagyjából rendben is van.
Hibaként csak az eddigi dolgokat tudom felhozni: az irányítás továbbra is nehézkes, körülményes, valamint a grafika nem tartozik a közvetlen élvonalba. Bár ez utóbbival lehetne vitatkozni, mert attól még, hogy nem tűéles, ez a kézzel rajzolt/festett világ iszonyúan jól áll az egésznek. Ugyanakkor meg az is igaz, hogy ettől még lehetnének részletesebbek a textúrák, kidolgozottabbak a lokációk. A kezelhetőség meg olyan, amilyen, sajnos azt meg kell szoknunk.
Jó kis folytatás lett tehát az Episode 2: Brave New World. Sokkal mélyebbre merészkedik, mint az első, illetőleg izgalmas lezárással ér el, hogy számoljuk a napokat az utolsó epizód megjelenéséig. Ha eddig Chole-val tartottál rögös útján, akkor ne most add fel, de amúgy minden kalandjáték kedvelő egyénnek bátran tudom ajánlani az alapjátékkal egyetemben.
zender
8 éve, 2 hónapja és 3 napjaSoha többet epizodikus játék.
hellblade
8 éve, 2 hónapja és 3 napjaAz első évadról mindenféle jót hallottam,nézegettem videókat de komolyan mondom akárhova pörgettem csak beszélgetést láttam.Aztán leesett hogy én álltam hozzá rosszul,és ez egy interaktív film,de valahogy mindig van mivel JÁTSZANI,és a játék mellett sokat olvasom is,filmezek is..egyszer talán nekiesek,mert biztos jó sztori,hiszen el vannak tőle ájulva.
totyak
8 éve, 2 hónapja és 3 napjaA tesztet megint ki kell, hogy hagyjam, csak a pontot néztem meg. Megvárom egyben és csak azután játszom vele. Addigra hátha magyarítás is lesz.
yanez
8 éve, 2 hónapja és 2 napjaTényleg jó a sztorija, de azért nem álleejtő. A játék viszont nem nyújt annyit a műfajában, mint pl a Beyond Two Souls, vagy a Heavy Rain. Azok sokkal minőségibb kivitelezésben hódítanak az interaktív film értelmezésben, és a játékmenetük is jóval érdekesebb. Ettől még a cikkben forgó game nem rossz, sőt! Csak technikailag sokkal elmaradottabb.
muki
8 éve, 2 hónapja és 2 napjaMajd egyben megveszem, alapjában tetszik, de nagyon unalmas hogy nem képesek egyben kiadni.
ipet
8 éve, 2 hónapja és 2 napjaEz igazából ízlés kérdése. Mindhárom cuccnak kiváló sztorija van, szerintem nem lóg ki egyik sem. Ez kicsit olyan, mint amikor három krimi bestseller-t akarsz összehasonlítani. És igen, a Beyond-Heavy Rain kettős nyilván sokkal szebb, csak azt ne felejtsd el hogy nem azonos büdzsével rendelkezik a két stúdió. De amúgy azok is messze vannak a hibátlantól, elég ha csak az irányításukat megnézzük pl. Én mindhármat imádom, plusz nagyon várom a Detroit-ot, meg a LiS második évadját is.
rdave
8 éve, 2 hónapja és 2 napjaÚgy van! Egyébként ámuldoztam én a Beyond külsején PS3-on, de a Life is Strange szürreális rajzolt világa engem jobban megragadott.