Zen Studios: Teaser kép, holnapi bejelentéssel

2009. augusztus 05.
3.0221
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Hazánk derék fiai is eltanulták külföldi kollégáiktól a tízerkedés művészetét, és bejelentették, hogy bejelenteni valójuk akadt, amit várhatóan a holnapi napon fognak végül megejteni.
 

A szóban forgó csapat a PlayStation Store exkluzív The Punisher: No Mercy-t is elkövető, budapesti székhelyű banda, a Zen Studios, akik egy darab teaser képpel hívták fel minden bizonnyal következő művük leleplezésére a figyelmet.

A képre pillantva mindenkinek elsőre egy Ryu figura fog beugrani a Street Fighter sorozat főhőse, aki éppen a védjegyévé vált Shoryuken mozdulatot kivitelezi, vagy simán győzelemre emeli a kezét, kinek hogy áll szemre, és egy flippergolyó is látható a háttérben. Egyébként a srácoknak nem ez lenne az első Pinball alkotásuk (Zen Pinball/PlayStation 3), szóval érdemes valami ilyesmire számítanunk elöljáróban. Egyelőre tippünk sincs, hogy mi bújhat meg konkrétan a kép mögött, erre a holnapi nap folyamán derülhet fény, amennyiben a szerzett értesüléseink helytállóak. A képet megmutatjuk, a bejelentéssel pedig amint megszületik, azonnal visszatérünk. Maradjatok velünk.


Zen Studios: Teaser kép, holnapi bejelentéssel - 2. kép

3 hozzászólás

FutuRetrO

17 éve, 3 hónapja és 1 napja

Öööö, egyébként létezik valódi Street Fighter II-es flipperasztal, láthatjuk egyet például Majka és Dundika klipjében is. mosolygó smiley Boomchikawawaaaaah! nyelvnyújtó smiley

válasz erre

FutuRetrO

17 éve, 3 hónapja és 1 napja

Vendég írta:
Mondjuk egy új asztal, SF témára? Vagy több asztalt - köztük egy Street Fighter asztallal? menő smiley
Igen, ez elég jó elképzelés. mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 3 hónapja és 1 napja

Mondjuk egy új asztal, SF témára? Vagy több asztalt - köztük egy Street Fighter asztallal? menő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások