Yoichi Wada: Öt millió feletti Dragon Quest IX fogyásra számít

2009. július 20.
1.6141
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Dragon Quest IX japán startja aligha sikerülhetett volna jobban, az első pár nap alatt közel két és félmillió fogyott a produkcióból, amely majdhogynem kimerítette a hárommilliós nyitó készleteket.
 

Azt egyelőre nehéz volna megjósolni, hogy az elkövetkezendő hetekben milyen mennyiségektől lesz még képes megszabadulni a japán játékpiac, de a Square Enix elnöke, Yoichi Wada még egyszer ennyit szeretne legalább a boltok polcaira tolni.

A japán sajtónak nyilatkozva, Yoichi Wada elmondta, hogy a régióban ötmillió feletti leszállított mennyiséget remélnek, tűztek ki célul, ami gyakorlatilag majdnem kétszer akkora mennyiség, mint a premier napjára leszállított készlet volt, amely nagyrészt ki is vándorolt a boltokból az első néhány nap leforgása alatt. Csak a leadott előrendelések meghaladták a kétmilliót, tehát az érdeklődés eleve hihetetlenül masszív volt iránta. A Level-5 lehengerlő produkciójának nyugati megjelenése továbbra sem tisztázott, jelenleg nincs pontos amerikai, vagy európai premier időpont kijelölve számára. Erre még várnunk kell, úgy tűnik, hogy nem keveset.


Yoichi Wada: Öt millió feletti Dragon Quest IX fogyásra számít - 2. kép

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások