A mai napon pedig előkerült egy interjú, amit az IndustryGamers brigádja a THQ-s Danny Bilsonnal készített, ebből pedig tisztán kivehető, hogy a Nintendo 3DS-re készülő Saints Row játék korábban egy Xbox Live címként indult. A cég legújabb üzletstratégiájának értelmében ez az eshetőség sem landolt kukában, a hordozható változat mellett a Microsoft masinájának Live szolgáltatására is elkészül ez a bizonyos Saints Row alkotás, amely a sorozat harmadik epizódjának felvezetője lesz, és végigjátszásával néhány exkluzív tartalomra tehetünk szert, amelyeket integrálhatunk a széria harmadik kivetülésébe. Danny szerint a THQ új „játékreklámozó” lehetőségének hála – emlékezzünk csak a Red Faction: Armegeddon letölthető előzményére – kezdtek bele ebbe a Saints Row játékba, amely eredetileg is 3D támogatással készült, és mivel a Nintendo masinája éppen erre kívánja kiélezni alkotásait, csak egy karnyújtásnyira voltak attól, hogy egyeztessenek a japánokkal, és így a 3DS is kapni fog majdan egy epizódot a népszerű sorozatból.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo nagy E3-as konferenciája egyértelműen a Nintendo 3DS-ről szólt, amelyhez rögtön be is jelentettek néhány nagy címet az illetékesek, amelyek alapján megállapítható volt, hogy a cég egyáltalán nem a casual rétegnek, illetve a fiatalabb korosztálynak fogja gyártani a masinát, lévén a Resident Evil neve mellett még számtalan más, felnőttesebb alkotás is helyet kapott, köztük például a Saints Row logó is, ami azt jelentette, hogy a GTA egyik legjobb klónja is kap majd egy miniatürizált változatot a Nintendo gépezetére.
shade
15 éve, 6 hónapja és 3 heteÉs így fog kinézni mint a képen? Biztos nem. Tuti csak egy felső nézetes sz@r lesz. xD
skyman
15 éve, 6 hónapja és 2 heteHát igy a képen télleg jol néz ki😄
De egyébként nekem az a meglátásom, hogy ma ez a két kategória (felnöttek és gyerekek) már teljesen egybe olvadt. Tehát manapság teljesen mindegy szerintem, hogy melyik korosztályt célozzák meg, hisz a másik korosztályok is szivesen játszák azt a játékot.
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 2 heteMajd meglátjuk… 🙂