Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nyugodtan kiáltsanak szentségtörést a Sony konzoljának a fanatikusai, de a Konami legfrissebb bejelentései szerint a korábban csak PlayStation 3-ra bejelentett Silent Hill: HD Collection megjelenhet Xbox 360 konzolokra is, hogy a Microsoft masinájának a fanatikusai is átéljék azt a hátborzongató élményt, amit ez a páratlan horrorkaland nyújtani képes. A kollekcióba a tervek szerint a PlayStation 2-re megjelent Silent Hill epizódok zöme, így a második és a harmadik rész préselődnek majd.
Információink szerint mindkét alkotás újra feldolgozva, leginkább küllemében módosul majd korábbi önmagához képest, hiszen képes lesz a 720p-s HD felbontásra. Ha mindez nem lenne elég, az illetékesek hozzányúltak a játék hangjaihoz és zenéihez is, de nem kell aggódni, minden maradt a régiben, csak egy kicsit jobb, tisztább hangzást varázsoltak a modern technika segítségével. A kollekció további érdekessége még, hogy teljes trófea és achievement támogatást kap mindkét epizód, amely kollekcióba zárva nem csak PlayStation 3-ra, hanem a fentiek értelmében Xbox 360-ra is megjelenik.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 napjaEz nem rossz ötlet. Boxon sokkal jobb lesz azért mint ps2-n🙂
marco
14 éve, 5 hónapja és 3 napjaEbben olyan nagyon nem vagyok biztos, de a hd-sítás (huhh de szép magyaros🙂) nem árt neki. Legalábbis nagyon remélem…
braddock
14 éve, 5 hónapja és 3 napjaEnnek én is csak örülni tudok!Mostanában egyre több gamnek jön a HD kiadása!😄😄