Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A francia Amazonnak vagy nagy szüksége volt arra, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, vagy tényleg idő előtt tud meg mindent az illetékesektől, ugyanis a tegnapi napon tudni vélték, hogy a Team ICO Collection valóban létezik, sőt, már jövő nyáron a boltok polcaira kerül, a mai napon pedig további, egyelőre még gondolati szinten is alig létező címekről rántották le a leplet. Megjelenési listájuk alapján ugyanis például elveszíti PlayStation 3 exkluzivitását a Final Fantasy Versus XIII és Xbox 360-ra is megjelenik.
Mindez azonban még nem minden! A franciák listáján ugyanis helyet kapott az Uncharted 3 neve is, amelyről bár hallottunk pletykákat a múltban, konkrétumokról egyelőre nem hullt le a lepel. Az Amazon szerint viszont készül, méghozzá gőzerővel! Ám a java még csak most következik. Az Amazon ugyanis tudni véli, hogy mi lesz a címe a Heavy Rain fejlesztőinek legújabb játékának. A Quantic Dream ugyanis a kereskedők szerint egy Horizon névre keresztelt programon dolgozik a háttérben. Hogy mi lehet ez? Jó kérdés, de választ sajnos nem tudunk rá adni, mint ahogy arra sem, hogy a fentiek mennyire tükrözik a valóságot! Mindenesetre érdekes, hogy a franciák hirtelen mindenről tudnak…
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 2 heteUncharted 3? 😮 Az jó lesz!! 🙂