Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Wargaming.net brigádjának legfrissebb, hozzánk is eljutott sajtónyilatkozatából végre igazán jó híreket hámozhattunk ki az ingyenesen játszható World of Tanks MMO-ról, amely néhány nap múlva végre átkerült a nyílt béták fázisába, az eddigi zárt teszteket követően. A srácok ugyanis bejelentették, hogy egészen pontosan január 27-től lesz elérhető a World of Tanks nyílt bétája, ami annyit jelent, hogy bárki, aki szeretné kipróbálni a tankos MMO-t, csak letölti a klienst, és csatlakozik a nagy harcokhoz.
A fejlesztők közleményéből néhány érdekes számadatot is megtudtunk a zárt béták korszakából, amelyből kiderült, hogy valamivel több, mint negyedmillió játékos csatlakozott ezekhez a tesztekhez, akik mintegy 2 millió tankcsatát vívtak meg a szervereken, miközben 40 millió járművet pusztítottak el. Ha magad is szeretnél csatlakozni a nagy páncélos ütközetekhez, akkor pedig itt a nagy alkalom, a jövő héten, avagy január 27-én ugyanis indul a nyílt béta, benne számtalan olyan opcióval, amelyeket korábban nem láthattunk. Ha érdekel a béta, IDE kattintva te is csatlakozhatsz.
vendeg
14 éve, 12 hónapja és 2 napjaKirály. Szeretem a tankos játékokat, de viszonylag kevés van belőle.
vendeg
14 éve, 12 hónapja és 1 napjaprobáld ki nagyon király!