Amellyel el is érkeztünk a cikkünk tárgyához, a Warhammer Online alá belőtt számlázó rendszerhez, amely a hét során megadta magát, és az előfizetők bankszámlájáról többször is levonta a fentebb említett összeget. Természetesen a problémára pillanatok alatt felfigyeltek, az üzemeltetők munkához láttak, és mostanra már sikerült is megoldani a problémát. A Mythic a honlapján jelentette be, hogy a jogtalanul levont pénzeket elkezdték visszautalni, és azok 3 munkanapon belül meg is fognak jelenni a megfelelő helyeken. Emellett elnézést is kértek az okozott kényelmetlenségért, és mindenkit biztosítottak afelől, hogy igyekeznek elejét venni a hasonló eseteknek. A szennyest viszont nem teregették ki, azaz nem adtak magyarázatot a hiba forrására.