Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Samsung kapcsán sokszor előkerül, hogy nagy mennyiségben fogyó tömegtermékeket gyárt, ugyanakkor a rendkívül nagy erőforrásuknak köszönhetően a kutatás és fejlesztés terén is kiemelkedőek. Mostanság a virtuális valóság az egyik legfelkapottabb téma, melyben a Samsung egy igen jó fogadtatásban részesült eszközzel, a Gear VR okostelefonos headsettel van jelen, ugyanakkor a más irányokat is próbálgatnak. Egy nemrég bemutatott fejlesztésük például a VR élmény növelését célozza meg egy "4D fejhallgató" személyében.
A Samsung Entrim 4D névre keresztelt eszköz elektromos jeleket küld a szemnél található idegeknek, melyek befolyásolják az egyensúlyérzékünket és a mozgásunkat. Ennek segítségével arra késztethetik az agyunkat, hogy még jobban éljük bele magunkat a képernyőn látottakba és a mozgásunk is aktívabb legyen. Természetesen ez még csak egy fejlesztési stádiumban lévő eszköz, így a piacra kerülésről nincs hír, de alapjában véve egy remek kiegészítő lehet.
ravor
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaJa aztán ahogy a játékban felrobban valami úgy robban ki a szemgolyóm is a helyéről 😄
drenzer
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaA végén odáig jutunk hogy a játékban is 1 életünk lesz és ha ott kampó akkor a valós életünknek is annyi 😄
kpal
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaDolby atmos is tud ilyen hazást, de az alap 5.1 is jó.
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaNem is tudom, nekem kicsit kezd már sok lenni. Erről sem tudni egyelőre, hogy milyen hatással van a testre. Én a VR szemüvegekben sem bízom, hogy nem vágják tönkre a szemet.
rdave
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaAz biztos, hogy tabletet 18 órán keresztül bámulni nem egészséges. Kínai nő majdnem teljesen megvakult a hosszas sorozatmaratontól.
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaNekem ez nagyon bizzarnak tűnik. Nekem megteszi az 5.1 és 7.1 valóságban.
Fülesen meg a virtuális 7.1. Úgy is azt nemrégen újítottam be úgyhogy pár évig marad is. 😉